„…ha igazak a vádak, akkor a Rabbit el kell távolítani”

Körkérdést intézett a Neokohn magyar-zsidó női és feminista közszereplőkhöz, melyben a Mazsihiszt megrázó szexbotrányokkal kapcsolatban kérdeztük őket. Először Polnauer Flóra kántor válaszát közöljük.

A válasz változtatások nélkül alább olvasható:

„Ha igazak a vádak a Rabbi a következőket nem veszi figyelembe:

  1. A Rabbi tanító és példamutató: amit a Rabbi megtesz az »belefér«, és amit nem az »nem fér bele«. Ha ő nem képes egy olyan példát hozni, ami a zsidó etika elvár, akkor ő nem felel meg példaképnek, nem felel meg Rabbinak. Értékeinket lealacsonyító magatartása hátrányosan fogja érinteni a közösséget mind a maga erkölcsi magatartásában, mind a közösség külső megítélésében. Ennek még durvább következménye van hosszú távon. Ahogy egyre messzebb kerül a Rabbi a tanítástól, úgy a közösség is egyre messzebb kerül tőle. Rontja a helyzetet, ha jó színész a Rabbi és jól adja elő magát, amivel félrevezeti a közösséget és máris egy generációs problémával állunk szemben. Lásd példának a 4 fiút a pészáchi széder szövegéből, a rásá (gonosz) nem veszi komolyan a tanítást és már azt adja tovább, a következő generációk már kérdezni sem tudnak. 
  2. A kivizsgálás azért lett volna fontos, mert amennyiben a vádak alaptalanok, így a kivizsgálás véget vet a rossz nyelvek szülte pletykáknak, a Rabbi tisztázhatja magát és folytathatja szolgálatát. Viszont ha igazak a vádak, akkor a Rabbit el kell távolítani, az az ember ne teljesítsen szolgálatot. Ha a Mazsihisz nem vizsgálja ezeket az eseteket akkor ezzel a következőket mondja: I. Fél a presztízsvesztéstől. II. Nem vállal felelősséget az általa alkalmazott Rabbiért és tetteiért. III. Nem szempont a háláchá (zsidó vallásjog – a szerk.) és nem szempont a világi törvény sem, ha az a legfontosabb, hogy minden maradjon a régiben. 
  3. Ha munkahelyemen vagy a magyar zsidó közösségben (ez az eset minden bizonnyal fennáll) történik, akkor én igenis követelném az eset(ek) kivizsgálását. Amennyiben a vizsgálat során az derül ki, hogy a vádak megalapozottak, le kell vonni a helyes következtetéseket, a helyes döntéseket mihamarább meg kell hozni és a jövőre nézve mindent meg kell tenni, hogy ez ne fordulhasson elő.”

Körkérdés

Lapunk többek között következő kérdéssel fordult a magyar-zsidó közélet feminista és női közszereplőihez:

1. helyes-e a Szombat állásfoglalása, miszerint ha igaznak bizonyulnak a vádak, a kérdéses rabbik továbbra is „rabbiként funkcionáljanak a későbbiekben”?

2. helyes-e, hogy a Mazsihisz a dokumentumokkal alátámasztott és senki által sem cáfolt vádakat nem vizsgáltatja ki?

3. amennyiben az Ön közvetlen közösségében vagy munkahelyén történne hasonló eset, követelné-e az eset kivizsgálását?

A teljes körkérdés itt olvasható.

A kapott válaszokat az elkövetkező napok során fogjuk közölni.

Körkérdéssel fordultunk magyar-zsidó nőkhöz a szexuális zaklatás-vádak kapcsán

A Neokohn női közszereplőket kérdez a nemrég napvilágot látott szexuális zaklatás-vádakkal kapcsolatban.