A közös adósság rettenetesen összekovácsolja a tagországokat, de kérdés, hogy gyógyírt jelent-e a strukturális problémákra — így reagált a Neokohnnak Gere Ádám, a Milton Friedman Egyetem vezérigazgatója az Európai Unió nemrég elfogadott gigantikus gazdaságélénkítő csomagjára.
A kölcsönvevő szolgája a kölcsönadónak — figyelmeztetett Bölcs Salamon már háromezer évvel ezelőtt. Az EU gazdasági vezető erejének számító Németország kormánya pedig mostanáig belföldön és a közösségi politikára vonatkozóan is ahhoz az elvhez tartotta magát, hogy először meg kell keresni a pénzt, csak utána lehet elkölteni, vagyis lehetőleg ne kölcsönből finanszírozzuk a fogyasztásunkat és fejlődésünket.
A mostani világjárvány, a miatta elrendelt gazdasági leállás, és az ezek következében kialakult, minden eddiginél mélyebb gazdasági válság viszont alighanem unortodox intézkedéseket igényel, és ezt megértették az uniós tagállamok vezetői is, akik júliusban ültek össze.
A maratoni európai uniós csúcstalálkozó után, amely kevés híján a leghosszabbra sikeredett a történelemben, az elemzők többsége optimistán és elismerőleg nyilatkozott: végre lépnek a tagállamok, végre nagyszabású intézkedéseket hoztak annak érdekében, hogy megoldódjon a válság, amikor elfogadták a következő büdzsét és a mentőcsomagot.
Az éppen német, valamint francia vezénylettel átvitt következő hétéves (2021-2027 közötti, csaknem 1100 milliárd eurós) keretköltségvetés és a hozzákapcsolódó gigantikus, 750 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag hátrányairól, illetve veszélyeiről azonban a lábjegyeztekben se nagyon lehet olvasni.
Veszélyek azonban vannak bőven, elsősorban amiatt, hogy az Európai Bizottság példa nélküli módon a tagállamok nevében felvett hitelből finanszírozza a csomagot, amelynek egy jelentős részét (390 milliárd eurót) vissza nem térítendő támogatás formájában kapják meg a tagországok, így nagy kérdés, hogy az uniós vezetők által kifundált gyógyír nem lesz-e kártékonyabb, mint maga a betegség.
Az egyik nyilvánvaló tény, amit talán még egy-egy elemző felhoz, az az, hogy
a közös adósság a közös fiskális politika irányába mozdíthatja el a tagországokat, főként az euróövezeti államokat, ez pedig lendületet adhat akár a politikai uniónak is
(ezt persze főleg az Európai Egyesült Államok nevű projekt ellenzői tartják veszélyesnek).
Már most kitapintható egyébként az a francia és német törekvés, hogy az EU legyen integráltabb, összetartóbb, és lépjen fel geopolitikai hatalomként a világpolitika színpadán a Kína, az Egyesült Államok és Oroszország jelentette fenyegetésekkel szemben.
Ha korábbi uniós példa nincs is, történelmi precedens azonban van a közös adósságra — emlékeztetett Gere Ádám. Az Egyesült Államok első pénzügyminisztere, „Hamilton annak idején megteremtette a szövetségi pénzügyminisztériumot azzal, hogy átvállalta a tagállamok összes adósságát. A nagy kérdés, hogy most valami hasonló játszódik-e le” — utalta a közgadász arra, hogy sokak szerint a közös adósság felgyorsíthatja az uniós tagállamok pénzügyi integrációját, és egyben precedenst teremthet a jövőbeni válságok megoldására is.
„A közös adósság rettenetesen összekovácsol országokat, államokat. Ez további kényszer a közös valuta, az euró további terjeszkedésére”
— magyarázta a közgadász, aki azonban abban nem biztos, hogy az elsősorban a déli államokra (Spanyolország, Olaszország) jellemző strukturális gondokat is orvosolja-e a mostani mentőcsomag, de „az eurót használó tagállamokat rákényszerítheti arra, hogy közös fiskális politikát alakítsanak ki”.
Gere Ádám a Neokohnnak egy másik fontos veszélyre is felhívta a figyelmet. „A hosszú távú kölcsönnel az a probléma, hogy úgy vesszük fel, hogy pénzt nyomtatunk. Már nyomtattunk pénzt a 2008-as válság megoldására. Eddig ez nem okozott inflációt.
Ha megint felveszünk trilliónyi kölcsönt, az a nagykönyv szerint inflációt, sőt egészen rettenetes inflációt kell okozzon”
— mondta a közgadász.
Gere Ádám szerint morális probléma is van az ingyen osztogatott pénzzel: demoralizál.
„Lehet, hogy rövid távon a gazdaságot segíti, viszont hosszú távon morálisan óriási károkat okoz az emberek fejében, ami talán meghaladja azt, amit a gazdaság nyer, tudniillik a morális károk lecsapódnak a gazdaságban”
— mondta a szakember, aki arra is rávilágított, hogy az ingyen pénzekkel sokszor együtt járó korrupció pedig „alacsony hatékonyságú befeketetéseket eredményez és károkat okoz a gazdaság működésében”.
Mint a közgadász a Neokohnnak fogalmazott, az is nagy kérdés, hogy a kölcsön visszafizetése hogyan lesz. „Elveszünk a gazdagabbtól? Ha igen, az nem vezet-e ahhoz, hogy kevesebb lesz a befektetés, kevesebb a kezdeményezés?” — tette fel a költői kérdéseket Gere Ádám.
A csillagászati léptékű helyreállítási csomagot a tevek szerint 2058-as határidővel kell majd visszafizetni. A rossz nyelvek szerint éppen azért nevezték el Következő Nemzedéknek (Next Generation) a pakkot, mert az unokáink isszák meg a levét. (Csak a szemléltetés kedvéért, a mostani döntéshozók közül Angela Merkel német kancellár 104, Ursula von der Leyen európai bizottsági elnök 99, David Sassoli európai parlamenti elnök 122, Orbán Viktor pedig 95 éves lesz, amikor a kölcsön visszafizetése aktuális lesz.)
Egy dologgal azonban bizonyosan nyernek a (főleg déli) tagállamok: az Európai Bizottság kedvezőbb feltételekkel jut hozzá hitelhez, mintha az eladósodott országok külön-külön vennék fel.
Emellett újra felvetődik a gyanú, amelynek az árnyéka jó ideje rávetül a közösségre: előfordulhat, hogy az uniós támogatások rossz(ul gazdálkodó) kormányokat tartanak hatalmon, amelyek a hatalmas kívülről jövő összegek nélkül esetleg megbuknának.
Ráadásul nagy hátrány, hogy a tagállamok közötti alkudozások eredményeképp kevesebb pénz jut majd a közös keretköltségvetésből innovációra, kutatásra, a digitális gazdaság fejlesztésére, az Erasmus programra, valamint a biztonságra és védelemre is.
A mentőcsomagot azonban még az Európai Parlamentnek (EP) és a tagországok törvényhozásainak is ratifikálniuk kell. Az EP pedig jelezte, hogy nagyobb beleszólást szeretne a csomag végrehajtásának ellenőrzésébe, ráadásul érdekelt abban, hogy a gigantikus összegek folyósítását összekössék a jogállamisági kritériumok betartásával, ami elsősorban Magyarországnak és Lengyelországnak kellemetlen, amelyek ellen már egyébként is uniós eljárás indult az alapszerződés híres-hírhedt hetedik cikkelye alapján az uniós alapértékek be nem tartása miatt.
Az Európai Bizottság ezen a területen már próbálgatja is a szárnyait: július végén elutasította hat lengyel település pályázatát arra hivatkozva, hogy ezek a városok LGBTI-mentes területnek nyilvánították magukat.
A jogállamisági problémák miatt egyébként erősödnek a hangok, hogy töröljék el a tagállami vétót az ezzel kapcsolatos tanácsi döntéshozatalban, és voksoljanak minősített többséggel (jelenleg a tagállamok egyesével is megvétózhatják a döntéseket).
Az EU mindenesetre lépéskényszerben van, muszáj (látványos) eredményeket produkálnia, és nemcsak a járvány miatt, amelynek még mindig nem látszik a vége, hanem a feltörekvő populista pártok miatt is, amelyek kíméletlenül lecsaphatnak, amennyiben a mainstream pártok meginognak.
Emellett a brexitről sem szabad megfeledkezni, amelyet szintén nem sikerült még megnyugtatóan rendezni, ráadásul a globálisan kibontakozó súlyos gazdasági bajok alighanem újabb menekülthullámot indíthatnak el az EU irányában Afrikából és Ázsiából.
