A Mazsihisz világi vezetése saját rabbitestületével kezdett háborúzni, miután a grémium minden kapcsolatot megszakított Fináli Gáborral, az Izrael-ellenes megnyilatkozásairól elhíresült Hunyadi-téri rabbival.
Több, mint egy hónapja figyelt fel a Neokohn a Mazsihisz Hunyadi-téri rabbijának zsidó vallási vezetőktől szokatlanul éles kirohanására:
„Izrael kapta meg az összes előnyt és a kárpótlás többségét Németországtól rokonaink haláláért és szenvedéséért. A diaszpórában zsidók ellen elkövetett támadások legtöbbje, ha nem az egésze, és a biztonságra költött pénz az utóbbi időig (2018-ig) a miatt a káosz miatt volt, amit Izrael csinált 1948 óta. Mi szenvedjük el a következményeket, mi vagyunk a puha célpontok… Herzl küldetése megbukott, mert elkerülte a holokausztot, de rövidesen egy újat forral ki.”
Bár Fináli rabbi korábban is többször keltett feltűnést a közösségi oldalakon közzétett, sokak szerint Izrael Államot és ortodox zsidó közösségeket, tekintélyes vallástudósokat sértő bejegyzésekkel, úgy tűnik, a neológ rabbikarnál most telt be a pohár, és múlt heti ülésükön levelet írtak az izraeli nagykövetnek, melyben elhatárolódtak kollégájuk közéleti tevékenységétől. Erre már a világsajtó is felfigyelt.
A Mazsihisz világi vezetése azonban erre — sokak meglepetésére — hadat üzent a saját rabbikarának, és a legsúlyosabb nyomásgyakorlással próbálja ellehetetleníteni a testület munkáját, ezzel indirekt módon éppen Fináli rabbi tevékenységét legitimálva.
Megkerestük dr. Róna Tamás főrabbit, a Mazsihisz Rabbitestületének tavaly megválasztott elnökét, hogy segítsen eligazodni ebben a szövevényesen botrányos ügyben.
Keddi cikkünk címe szerint Fináli Gábor már nem tagja a Mazsihisz Rabbitestületének. Tényleg kizárták a Hunyadi-téri rabbit?
A cím hibás, ugyanis a Rabbitestület nem kizárta, hanem határozatlan időre felfüggesztette Fináli Gábor rabbi tagságát a grémiumban. A döntés hosszú, ötéves folyamat eredménye, melynek során a testület legtekintélyesebb rabbijai számos esetben figyelmeztették Fináli Gábor rabbit, hogy kerülje a nyilvánosságban az Izrael-ellenes, és a judaizmus közmegbecsülésnek örvendő tudósait, közösségeit sértő megnyilvánulásokat. Ez a fajta kommunikáció rossz fényt vet a neológ rabbikarra.
Ugyanezen az ülésen döntöttek az izraeli nagykövethez írt levélről is, melyben értesítik, hogy megszakították Finálival a kapcsolatot, „mivel az említett rabbi a többszöri figyelmeztetés ellenére írásaiban inkább Izrael ellenségeivel lojális, mint Izraellel”?
Feladatunk támogatni rabbikként a zsidó államot azzal, hogy elhatárolódunk kollégánk hosszú évek óta folytatott megnyilvánulásaitól, és kinyilvánítjuk elkötelezettségünket Izrael felé. A 15 tagú testületből 12-en vettek részt a járványügyi korlátozások miatt online megtartott ülésen, és meggyőző többséggel kilenc rabbi vállalta, hogy aláírásával hitelesíti a dokumentumot.
A nem aláírók közül Radnóti Zoltán rabbi, az Ön hivatali elődje lapunkhoz eljuttatott különvéleményében azt állítja, a testület döntése jogilag érvénytelen, mivel a grémiumnak nincs is érvényes alapszabálya, aminek alapján eldönthető lenne, milyen eljárás kell a felfüggesztéshez.
Tavalyi rabbitestületi elnökké választásom óta a Mazsihisz világi vezetése ezzel a jogi időhúzással próbálja ellehetetleníteni a Rabbitestület működését. Szeretném leszögezni, hogy a rabbitestületnek 2005. óta van érvényes Szervezeti és Működési Szabályzata (SZMSZ), ezt maga Heisler András akkori elnök hagyta jóvá, még a lemondása előtt.
2019 nyarán új szabályzatot kezdtünk kidolgozni, hogy harmonizáljuk a Mazsihisz új alapszabályával. Jogilag teljesen nyilvánvaló, hogy a módosított SZMSZ elfogadásáig a 2005-ben elkészült és a Mazsihisz közgyűlése által tudomásul vett, hatályos rabbitestületi SZMSZ van érvényben, és mi mindenben az alapján járunk el.
Mikorra várható az új szabályzat elfogadása?
A rabbitestület a tervezetet elküldte a Mazsihisz világi vezetésének jóváhagyásra, amire legnagyobb meglepetésünkre azt a jogtalan választ kaptuk, hogy csak akkor kapjuk meg a hozzájárulásukat, ha a Mazsihisz is delegálhat képviselőt a testületbe. Ezt a rabbitestület levélben azonnal visszautasította, mivel ez kb. olyan igény, mint ha az ügyvédi, vagy orvosi kamarába akarnának laikusokat küldeni.
A rabbitestület szakmai szervezet, melynek kizárólagos kötelessége és joga, hogy a vallási életet szabályozó kérdésekben állást foglaljon, és döntsön. Azóta eltelt egy fél év, és a világi vezetés nem méltatta válaszra a levelünket, de azóta érezhetően egyre fokozódó nyomás nehezedik a testületre.
A Neokohn birtokába került levél szerint Heisler András Mazsihisz-elnök múlt csütörtökön, a testület ominózus ülése előtt elég egyértelmű üzenetet küldött a rabbitestület tagjainak: „fontos, hogy tudjátok: dr. Róna Tamás rabbi iránt a Mazsihisz vezetőinek bizalma megszűnt”. A rabbikar többsége mégis megszavazta mind a levelet, mind Fináli felfüggesztését. Milyen lehetőséget lát a testület további működésére ilyen bizalmi vákuumban?
A mai napon kollégáimtól megkaptam elnök úrnak szánt levelünket, melyben rabbitestület túlnyomó többsége megerősíti a belém vetett bizalmát. Remélem, és bízom benne, hogy ezek a konfliktusok a neológ hazai zsidóság fejlődését és előrelépését fogják hozni.
Tisztelt Elnök úr!
A Közgyűlésnek benyújtottuk belső szabályzatunkat, és az Ön által elnökölt közgyűlés 2005-ben azt egyhangúlag tudomásul vette, amint ezt a korabeli közgyűlési jegyzőkönyv is tanúsítja. Ezt mellékeljük Önnek. Több, mint nem elegáns ezzel a ténnyel vitázni. Tizenöt éve legálisan az alapszabály szerint működünk, amit a világi vezetés -reméljük- a továbbiakban okafogyottság miatt nem vitat már. A rabbik felelősen döntöttek, mikor elnököt választottak és az új elnök élvezi a testület többségének bizalmát 2019 áprilisától. Örömünkre szolgál, hogy összhangban tudunk működni vezetése alatt. Javaslatunk is van: a Rabbitestület elnökével legyen rendszeres személyes kapcsolata. A fórumokon, ahol eddig a BZSH rabbisági igazgatója képviselte MAZSIHISZ Rabbitestületét, ott dr Róna Tamás képviselje az egyházat, mint a legfőbb vallási testület vezetője, amint az megszokott is volt 2019 áprilisáig. A személyes kapcsolat erősítheti a kölcsönös bizalmat. Elnök úr bizonyára tudja, hogy a Rabbitestület és így a Bész Din tisztességgel végezte feladatát, amikor az ön által “Furcsa betéréssel, furcsa esküvővel” aposztrofált ügyet kivizsgálta. Az ötfős Bész Din-nek a tagjai dr. Frölich Róbert, Darvas István, Markovics Zsolt, Radnóti Zoltán és Schönberger András főrabbik voltak, s az ügyet egyhangú döntéssel zárták le. Természetesen, mint minden bíróságét, úgy ennek a bíróságnak a döntését is lehet kritizálni, de nem lehet nem elfogadni. Az Ön által pontokba foglalt ügyekben nem tudunk állást foglalni, mert igen kevés és egyoldalú információval rendelkezünk. Hogy ne érjen bennünket a defetizmus vádja, konstruktív javaslatunk is van. A rabbik vallási bírósága a Bész Din. Mint azt Ön is tudja, Magyarországon egyetlen hivatalos neológ Bész Din létezik, melynek fejét kétharmaddal választottuk meg. A Bész Din -vallásunk természete folytán- jogosult nem csupán civil értelemben vett jogi, de erkölcsi kérdéseket is vizsgálni, és azokban döntést hozni, részrehajlás nélkül. E Bész Din kész arra, hogy az erkölcsi megtisztulás érdekében minden olyan közszájon forgó esetet kivizsgáljon, melyben MAZSIHISZ-hez köthető személyek, rabbik és nem rabbik negatív értelemben érintettek, személyre és rangra való tekintet nélkül. De térjünk rá a sérelmekről a lényegre, Fináli Gábor tevékenységére. Mi, az ominózus levelet aláíró rabbik hitünkkel, meggyőződésünkkel ellentétesnek tartjuk Fináli Gábor blaszfémikus, vallásunkat gúny tárgyává tevő posztjait. Annak ellenére is így gondoljuk, hogy Elnök úr nyomatékosan elbeszélgetett vele, bár erről is csak jóval később kaptunk tájékoztatást. Fináli Gábor tevékenysége nem csak őt minősíti, de bennünket is, hiszen egy csónakban evezünk. Az általa dobált sár ránk hullik vissza. Azok felé, akik bennünket figyelnek, tisztelnek és bíznak bennünk, felelősséggel tartozunk. Feléjük is meg kell nyilvánulnunk, ki kell mondanunk, hogy nem kívánunk semmiféle közösséget vállalni ilyen eszmeiség terjesztőivel. Ez jogunk és kötelességünk, személyünkben mint rabbiknak és nem csak, mint a Rabbitestületnek. Értetlenül állunk a helyzet előtt, hogy ezt egyáltalán magyarázni kell. Téved, Elnök úr. Ez már rég nem belső ügy. Az Internet világa megszüntette a belső és külső ügyeket. Minden “kimegy”. A Facebookos Makkabeus szenny éppúgy, mint a Smúzoló, mindenki számára publikus. Hitünk szerint a neológiának épp az effajta kinyilvánítás válik javára, nem az elkendőzés. Mint azt Ön is tudja, Bibó István így fogalmazott: demokratának lenni annyit jelent, hogy nem félünk. Mi sem félünk. Üvözlettel: Kardos Péter főrabbi 5780. Menáchem Av. 22 |
Névjegy: dr. Róna Tamás (Budapest, 1975)
Hagyományőrző neológ zsidó családban született. Gyermekkora óta Schőner Alfréd főrabbi tanítványa volt. |