Horthy unokája bocsánatot kért a holokausztért

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Ifj. Horthy István elismerte, hogy nagyapja „hibákat” követett el, de szerinte nem tudta mi is történik a haláltáborokban. 

A 24. hu egy új dokumentumfilm a Nagyapám: Horthy Miklós kapcsán kereste meg a kormányzó Londonban élő unokáját.

Ifj. Horthy István a saját apját sem ismerte, miután mindössze másfél éves volt, mikor meghalt, viszont a nagyapjával szoros viszonyt ápolt. Az új dokumentumfilm a családja szemszögéből mutatja be a huszadik századi magyar történelem egyik legmegosztóbb figuráját. Bár a film pozitív képet fest Horthy Miklósról, hiszen az unokája szemén át mutatja be a kamera, de a felelősség és Hitlerrel való kapcsolat többször szóba kerül az alkotásban.

„Az nekem világos, hogy nagypapa nem tudta, mit kell kezdeni egy ilyen emberrel, mint a Hitler. Mikor a helyzet romlik, az emberek remélik, hogy egy erélyes gazember valahogy helyrehozza a dolgokat” – állította ifj. Horthy István a filmben.

A férfi szerint apjának nem volt hatalma a deportálásokkal kapcsolatban, hiszen ekkor már félre volt tolva, és azt állítja, hogy a nagyapja egészen 1944 júliusáig nem tudott arról, hogy mi történik a haláltáborokban.

A dokumentumfilmben egy bocsánatkérés is elhangzik.

„De ha valaki úgy érzi, hogy az ő felelőssége volt – és persze ő volt az államfő, úgyhogy talán jogi szempontból felelős is volt –, én legmélyebben a család nevében és a nagyapám nevében (…) bocsánatot szeretnék kérni azoktól, akik szenvedtek. Mert mind emberek vagyunk, mind hibázunk. Lehetetlen, hogy a nagyapám nem hibázott. Persze, hogy hibázott. Csak az Isten tud tökéletesen cselekedni. Úgyhogy nekem illik bocsánatot kérni” – mondta ifj. Horthy István  a filmben.

A 24.hu megkeresésére a kormányzó unokája elmondta, hogy nem kiszámított gesztus volt a bocsánatkérés és nem is vár semmi különösebb reakciót. Mindezek mellett a férfi szerint otthon és külföldön is rosszul ítélik meg a nagyapját.

Borítókép fotó: Fortepan/ Lili Jacob

Horthy Miklós felelősségéről

Horthyt ma nem lehet politikai szimbólumnak tekinteni. Aki ezt teszi, végeláthatatlan polémiát generál a kormánypárti és ellenzéki médiában. Pelle János írása.

“Horthy unokája bocsánatot kért a holokausztért” bejegyzéshez 145 hozzászólás

  1. A cionista szervezetek hagyták A Magyarországon élő zsidókat táborokba szállítani, aztán hagyták őket elfüstöltetni is, csak azok a zsidó számítottak akik tudósok voltak, professzorok, és ehhez hasonlók, katonák stb, Hitlerrel egyezkedtek is hogy ezeket hagyják kivándorolni Palesztinában, majd a cionista Rudolf Kastner kikönyörögte Eichmannál hogy 1684 zsidó hadd vándoroljon ki Izraelbe, a fent említett “titulussal” rendelkezők, 640.000 ezer kis zsidóval pedig maga Kastner – aki maga is zsidó volt – hitette el hogy nem meghalni mennek Auschwitzba, hanem csak áttelepítik őket.
    Micsoda humanizmus… csak az elit kellett Izraelbe, a kis vegyeskereskedéssel rendelkező zsidó az mehet a táborba… meghalni. Hitler azt is kijátszotta annó magának a cionistáknál hogy a Weiss Manfréd művek is náci kézbe kerüljenek. Ki segített neki ebben? Rudolf Kastner.

    • Tehat Horthy felelossege kapcsan ez ugrik be neked?
      Nem Horthy antiszemita kormanyai, nem Horthy csendorei, nem a nyilasok felelosek tobb, mint felmillio magyar zsido sorsaert. A fobunos a cionistak, konkretan Kastner. Te amugy normalis vagy?

          • Fogalmam sincs ki ez. Előregyártott patentokat idéz ide. Forrásait némi keresgélés után meglehet keresni. Önálló gondolata nincs.

          • A kerdesem arra vonatkozott, hogy…eloszor azt hittem, hogy ez valami bekattant zsido, aki meg mindig Kasztneren kerodzik. De kozben mar atment a dolog szimpla propagandaba, miszerint a zsidok tehetnek mindenrol, valoszinuleg mi juttattuk Hitlert is hatalomra.

      • >>A Nemzeti katonai szervezet Palesztinában (Irgun Zevai Leumi) alapelvei a zsidó kérdés Európában történő megoldására vonatkozóan és az Irgun Zevai Leumi tényleges részvétele a háborúban Németország oldalán.

        >> A német nemzetiszocialista állam vezetőinek beszédeiből kiderül hogy a zsidókérdés gyökeres megoldása magában foglalja a zsidó tömegek Európából történő kiürítését.
        – A zsidó tömegeknek a kiüritése Európából előfeltétele a zsidóprobléma megoldásnak, ami azonban csak ezeknek a zsidó tömegeknek a Palesztinába történő megtelepedésével lehetséges, egy zsidó államban, annak történelmi határain belül.

        Véglegesen megoldani a zsidó problémát, és felszabadítani a zsidó népet, ez a célja az, Izrael szabadságáért mozgalom (Lehi) politikai tevékenységének, hosszú évek óta tartó harcának és palesztinai Nemzeti Katonai Szervezetének (Irgun Zevai Leumi) is.

        Az Irgun, ismerve a Birodalom kormánya jóindulatú álláspontjàt a cionista tevékenységgel szemben Németországon belül és a cionista terveket a kivándorlásra vonatkozóan, úgy véli:
        1) Közös érdekek létezhetnek a német felfogás szerinti európai új rend felállítása és a zsidó nép valós törekvései között, amint azokat az Izrael szabadságáért mozgalom (Lehi) megtestesíti.

        2) Lehetséges az együttműködés az új Németország és egy megújított héber nemzet között.

        3) A zsidó történelmi állam megalapítása egy nemzeti és totális államrendszer alapján, szerződéssel kötve a német birodalomhoz, hozzájárulhatna a jövőben Németország helyzetének a fenntartásához és megerősítéséhez a közel-keleten.

        Azzal a feltétellel hogy a német kormány elismeri az Izrael szabadságáért mozgalom (Lehi) nemzeti törekvéseit, a Nemzeti Katonai szervezet, felajánlja részvételét a háborúban Németország oldalán.

        A Zsidókat táborokba hurcolókkal szövetségre
        Lépni ugye? De azt tudtak.

      • >>A Nemzeti katonai szervezet Palesztinában (Irgun Zevai Leumi) alapelvei a zsidó kérdés Európában történő megoldására vonatkozóan és az Irgun Zevai Leumi tényleges részvétele a háborúban Németország oldalán.

        >> A német nemzetiszocialista állam vezetőinek beszédeiből kiderül hogy a zsidókérdés gyökeres megoldása magában foglalja a zsidó tömegek Európából történő kiürítését.
        – A zsidó tömegeknek a kiüritése Európából előfeltétele a zsidóprobléma megoldásnak, ami azonban csak ezeknek a zsidó tömegeknek a Palesztinába történő megtelepedésével lehetséges, egy zsidó államban, annak történelmi határain belül.

        Véglegesen megoldani a zsidó problémát, és felszabadítani a zsidó népet, ez a célja az, Izrael szabadságáért mozgalom (Lehi) politikai tevékenységének, hosszú évek óta tartó harcának és palesztinai Nemzeti Katonai Szervezetének (Irgun Zevai Leumi) is.

        Az Irgun, ismerve a Birodalom kormánya jóindulatú álláspontjàt a cionista tevékenységgel szemben Németországon belül és a cionista terveket a kivándorlásra vonatkozóan, úgy véli:
        1) Közös érdekek létezhetnek a német felfogás szerinti európai új rend felállítása és a zsidó nép valós törekvései között, amint azokat az Izrael szabadságáért mozgalom (Lehi) megtestesíti.

        2) Lehetséges az együttműködés az új Németország és egy megújított héber nemzet között.

        3) A zsidó történelmi állam megalapítása egy nemzeti és totális államrendszer alapján, szerződéssel kötve a német birodalomhoz, hozzájárulhatna a jövőben Németország helyzetének a fenntartásához és megerősítéséhez a közel-keleten.

        Azzal a feltétellel hogy a német kormány elismeri az Izrael szabadságáért mozgalom (Lehi) nemzeti törekvéseit, a Nemzeti Katonai szervezet, felajánlja részvételét a háborúban Németország oldalán.

        A Zsidókat táborokba hurcolókkal szövetségre
        Lépni ugye? De azt tudtak.

        • Lehi nem volt meghatározó, Ben Gurion szétlövette és felszámolta őket.
          Végső soron Izrael államát nem ők alapították meg. Kisebbségi politikán lovagolsz.
          Mítoszokat kerüld, maradj a valóságon.😂

          • Neked kellene kerülnöd a mítoszokat, és kerülni azon tènyek jelentéktelenítését, ahol nyíltan együttműködnek egy emberellenes hatalommal, mert ugye Hitler hatalma az volt.
            Hitler meg forszírozta a zsidókat palesztinába dolgot, a táborokba zárás mellett, illetve hogy a Szovjetunióba telepíteni őket, kényszermunákra. Amiben megint sokan meghaltak.

          • A cikk Horthyrol szolt. Szerinted Horthy egyuttmukodese Hitlerrel semmiseg a cionistakehoz kepest? Vagy mit szeretnel itt bizonyitani?

          • Nem működtek együtt. Erre nem találsz forrást.
            Embermentők azok igen mert nem volt más választásuk.
            Fotelból könnyű megítélni őket.
            Ismétlem: Kastnert rehabilitálták.

          • Nem működtek együtt, csak még azon is üzleteltek hogy a németek teherautókat kapnak cionista segítséggel amit a keleti fronton használnak, cserébe zsidókat engednek Palesztinába letelepedni, a cionista szervezetek pedig igent mondtak a cserére.

          • Az emberkereskedelem eleve maga törvényileg tiltott. Hát még hadipari dolgokat adni egy zsidóellenes hatalomnak?

          • Kastner elhitette 460.000 zsidóval hogy nem meghalni mennek Auschwitzba a nácik által, ha Eichmannék engednek 1684 zsidót kivándorolni a majdni Izraelbe, tudósok, professzorok, katonák, és hasonlók. Ezek kellettek. A kis zsidók miért nem? Egyre röhejesebb vagy.

          • Kastner nem hitetett el semmit ennyi emberrel mert nem volt erre hatása. Most már csak hazugságokkal jössz?

            „Megállapodtak abban, hogy mintegy 1685 zsidót megkímélnek egy fej 1000 dollár váltságért. Az utasok többsége nem tudta megszerezni a pénzeszközöket, így Kasztner 150 férőhelyet árverezett a gazdag zsidóknak a többiek fizetése érdekében. Ezenkívül Kurt Becher SS tiszt , Heinrich Himmler megbízottja ragaszkodott hozzá, hogy 50 férőhelyet kell fenntartani azon személyek családjainak, akik személyesen fizettek neki kedvezményeket, személyenként körülbelül 25 000 USD összegben. Becher azt akarta, hogy az egy főre jutó ár 2000 dollárra emelkedjen, de Himmler az árat 1000 dollárra állította. [20] A zsidó közösség becslése szerint a váltságdíj teljes összege 8 600 000 svájci frank , bár maga Becher csupán 3 000 000 svájci frankot értékelte. ”

            Kasztnernek egyes források szerint további 20 ezer magyar zsidót sikerült Auschwitz helyett különböző ausztriai munkahelyekre küldenie, és akik megmenekültek, azok közül sokan az 1950-es évek elején Izraelbe költöztek.

          • “Kasztner egy kis budapesti zsidó szervezet, a Va’adat Ezrah Vehatzalah (Vaada), vagyis a Budapesti Segélyező és Mentőbizottság egyik felelős vezetője volt a második világháború alatt, a nácik által megszállt Magyarországon”

            Tehát egy ilyen pozíciót betöltő személynek nincs behatása? Kinek akarsz hazudni?
            Miért akarod zsidók halálát jelentékteleníteni? A kis zsidó élete nem
            Ugyan olyan?

          • Minden zsidó halála ugyan olyan. Nem fogok veled ezen vitatkozni. Kastner nem volt szent. Le lett írva miért, egyeseket megmentett, másokat hagyott odaveszni. Mikor azokat is meg lehetett volna menteni.

          • Minden zsidó halála ugyan olyan. Nem fogok veled ezen vitatkozni. Kastner nem volt szent. Le lett írva miért, egyeseket megmentett, másokat hagyott odaveszni. Mikor azokat is meg lehetett volna menteni.

          • Minden zsidó halála ugyan olyan. Nem fogok veled ezen vitatkozni. Kastner nem volt szent. Le lett írva miért, egyeseket megmentett, másokat hagyott odaveszni. Mikor azokat is meg lehetett volna menteni.

          • Milyen szűk létszám mellett?
            El volt döntve kik fontosak, kik nem!
            Ha én pl egy pékséggel rendelkező kis zsidó vagyok, nem kellek Izrael megalapításához segítségül. A szomszéd viszont egy bankár zsidó, ő már kelleni fog.
            Miért számít az én életem kevésbé, mint a bankáré?

          • Kifizette volna azt amit a németek követeltek?
            Ott van a szövegben? Nem csak gazdagok mehettek.

            Ebből nem tudsz kimászni. 😂🤣

          • Izraelbe csak azok kellettek. Hogy egy elitet tudjanak
            Létrehozni. Ebből tényleg nem tudnak kimánszni, a szegény zsidók nem kellettek.

          • Már leírtam többször hogy a majdani Izrael.
            A lényegen még mindig nem változtat, hogy a cionisták még katonai szövetséget is ajánlottak Hitlernek…

          • A cionisták nem ajánlottak ugyanis a kis halmaz nem azonos a nagy halmazzal. Még a saját pártjukban is elutasították.

            Te vagy a legjobban felháborodva ha kis magyar csoportot általánosítanak a teljes magyarsággal. Ez teszed most a zsidókkal.

          • Te tenyleg elmebeteg vagy. A zsidok halalaert a magyar kormanyok voltak felelosek. Mi koze van Kasztnernak barki halalahoz? Megolt valakit?
            Egyebkent hogyan tudott volna kommunikalni fel millio, elszortan elo videki zsidoval? Es ha az a felmillio zsido tudja, mi var ra, akkor megmenekul? Akkor Horthy nem deportalta volna oket? Mik ezek a farizeus ferditesek, hazugsagok?

          • Hányszor írjam még le neked hogy egyezkedett a nácikkal????? Hogy neki csak azok kellenek akik iskolázottak, a többi aki nem rendelkezik diplomával, annak nincs jelentősége Izrael megalapítása szempontjából, mert kell egy réteg, aki értelmiségi kört alkot, de a pékséggel rendelkező kis zsidó, nem tartozik az értelmiségi körbe.

            Mi az hogy tud? Ha felhívást intézek egy közösséghez, akkor abból biztosan nem 10 fog felfigyelni.
            Valószínűleg igen… mert kimennek Amerikába.

            Hortit már elmagyaráztam. Egy ellentmondásos akárki, aki először zsidókat deportáltat, majd aztán zsidó segítséggel Portugáliába menekül, akkor jó volt a zsidó oltalom neki.

          • Es ha valaki egyezkedik a nacikkal, azert, hogy embereleteket mentsen, az gyilkos? Raul Wallenberg gyilkos volt?
            Te olvasod azokat a baromsagokat, amit irsz? Ha tudtak volna, kimennek Amerikaba!!!! 1944-ben!!!! Szegeny, penztelen emberekrol van szo, nem Weiss Manfredrol!!!!

          • Es ha valaki egyezkedik a nacikkal, azert, hogy embereleteket mentsen, az gyilkos? Raul Wallenberg gyilkos volt?
            Te olvasod azokat a baromsagokat, amit irsz? Ha tudtak volna, kimennek Amerikaba!!!! 1944-ben!!!! Szegeny, penztelen emberekrol van szo, nem Weiss Manfredrol!!!!

          • Aki úgy ment meg embereket, akik csak akkor számítanak ha tehetősek, és tudnak fizetni azért hogy mehessenek?
            Aki nem tud az nem megy? Mi, ha nem gyilkos?
            Értelmezd már, vagy nem megy?
            Ez az!!! A szegény pénzteleneket senki nem mentette meg.

          • Tehát az Izraelben meghalt zsidók haláláért az izraeli kormányok a felelősek.
            Te agyhúgykövi, 1944 augusztusáig létezett zsidó sajtó.

          • Átfogó, széleskörú együttműködés valósult meg. Hitler a cionista elképzelések megvalósítójává vált.

          • A cikk Horthyrol szolt. Szerinted Horthy egyuttmukodese Hitlerrel semmiseg a cionistakehoz kepest? Vagy mit szeretnel itt bizonyitani?

          • Tehat, ha Kasztner nem ment meg egy vonatnyi zsidot, akkor a tobbi 600 ezret nem deportalja Horthy?

          • Kastner azokat a zsidókat mentette meg aki fontos pozíciókat töltöttek be. A többi mehetett a gázba… mondjuk ilyen kiskereskedő, meg a hasonlók.

          • Ugyan hogyan? Deportálás útján?
            Kastnernek azok a zsidók kellettek akik tanultak voltak, egyetemet végezettek, tehát professzor, technikus, bankár, egyetemi tanár, katona. Tudod, tanult zsidó.
            A kis zsidók, akiknek kereskedése volt, kisebb üzleteik, ők nem számítottak Izrael megalapítása céljából.

            Horti leállíthatta volna a deportálásokat, de ott meg az volt a hivatkozási alap hogy a fiát elkapták, ha nem engedelmeskedik akkor kivégzik. Nem volt minta gyerek ez a Miki se.

          • Alább megkaptad erre a cáfolatod. Olvasgasd.

            Hort4y ’44 augusztusába leállította a deportálásokat amit azt jelenti, hogy volt rá hatalma. Akkora a vidéki zsidóság megsemmisült.

          • Nem állította le!!!!! Ha a vidéki zsidók gázkamrámba pusztultak el, miért állította le? Te magad írod hogy megsemmisült a vidéki zsidósàg.

          • Talan olvass utana, te tajekozatlanabb vagy, mint egy erettsegizett diak.
            Es meg mindig nem tudom megerteni, hogy mikent lehet ep elmevel Kasztner moralisan vitathato zsidomentesi akciojat egy napon emliteni Horthy tortenelmi bunevel. Horthy 24 eves uralma alatt szisztematikusan fosztotta meg a zsidokat a jogaiktol, a numerus clausussal, a zsidotorvenyekkel, a munkaszolgalattal es vegul a deportalasokkal.

          • Úgy hogy Kaszternak csak azok számítottak akik magas pozícióba helyezhetők.
            Horti pedig, először zsidóellenes törvényeket hoz, majd menekülés képen zsidókkal menekítteti ki magát Portugáliába. Az irónikus személy.

          • A kommunikaciod alapjan te elmekortani eset vagy.
            Horthy nem „eloszor” hozott zsidoellenes torvenyeket, hanem uralkodasa alatt folyamatosan es szisztematikusan jogfosztotta a zsidosagot. A „nemzet hosotok” egy haborus bunos, es nemzetveszto fereg volt. aki jo kereszteny magyarok tomeget is a halalba kuldte.

          • Kinek a hőse? Igen, háborús bűnös.
            Akkor miért menekítették ki?
            A személyeskedést hagyd meg otthon.

          • En nem csak azt olvasom, ami tetszik. En izraelben olvasom, hogy mikent is gondolkodnak az emberek masfele. Te egy erdekes, elmekortani eset vagy. Sok mindent megertettem az irasaidbol.

          • Uralkodása alatt??? Sosem uralkodott. Igaz hogy egy király nélküli királyságban volt az állam feje a király helyett de sosem uralkodott, mert az uralkodó jogköre őt nem illette meg. Ez volt egyébként az akkori magyar parlament feltétele annak hogy államfő lehetett Magyarországon. Király pedig helyből nem lehetett, mert a katolikus országban, „Mária országában” egy református vallású személy nem lehetett király.

          • Akkor csereld ki az „uralkodasa alatt” kifejezest a kormanyzosaga alattra. Orulok, hogy azon nincs vita, hogy haborus bunos es nemzetveszto volt.
            De csak azert, hogy ravilagitsak a magyar nyelv gazdagsagara, nezz utana: uralkodni nem csak a kiralyok szoktak. Peldaul te is, ha sikerul uralkodnod magadon.

          • „Orulok, hogy azon nincs vita, hogy haborus bunos es nemzetveszto volt.”Ne örömködj annyira. A háborút követően ugyanis a háborús bűnösökre börtön, a különösen nagy bűnösökre pedig kötél vagy golyó várt. Horthy pedig emigrációban hunyt el 56-ban. Akkor most az volt vagy nem? Az erről ítélkezni jogosult akkori nemzetközi szervezet a Nürnbergi Nemzetközi Törvényszék szerint sem volt az! A magyar történelemben való járatlanságoddal meg ne nagyon dicsekedj. Olvass utána inkább azoknak amiket Horthy „uralkodásáról” írtam. Nem uralkodhatott mert nem kapta volna meg sem a magyar parlament jóváhagyását, sem pedig az antant hozzájárulását amely egyáltalán nem akart királyt, csak egy katonaembert kormányzóként aki ígéretéhez híven kisöpri a bolsevistákat országából.

          • Amennyire a tenyeket ismerem, Horthyt Sztalin mentette meg Nurnbergtol. Az, hogy miert is tette, nem igazan tudott. De ettol meg haborus bunos maradt.
            Olvastam a fejtegeteseidet, de mindenki tisztaban van azzal, hogy Horthy kormanyzo volt es nem kiraly, a te bo lere eresztett okoskodasod nelkul is.
            Ami a magyar tortenelmet illeti, boven eleget, sot talan meg tobbet is tudok a kelletenel. A Horthy korszakrol es ami azutan kovetkezett, arrol biztos.

          • Budapesti zsidóság még élt.

            Horthy magát mentette.

            „Az, hogy 1944. július 6-án Horthy fölfüggesztette – s nem pedig leállította – a zsidóság deportálását, egyrészt a Szövetségesek katonai sikereinek volt köszönhető, másrészt annak, hogy azt hitte: ha folytatódik a deportálás, a Szövetségesek szőnyegbombázást hajtanak végre Budapest ellen „és még a Vár is megsérülhet”, harmadrészt pedig a nemzetközi és a hazai tiltakozásnak. 1944 augusztusában a kormányzó ismét engedélyezte a deportálást, ami csak azért nem folytatódott, mert Románia átállt, a délkeleti front összeomlott, a németeknek pedig kisebb gondjuk is nagyobb volt, mint a budapesti zsidóság deportálása.”

            „Június 25-én XII. Pius pápa, 26-án Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök, 30-án pedig V. Gusztáv svéd király küldött tiltakozó levelet Horthynak. Az Auschwitz-jegyzőkönyv nyilvánosságra került részei bejárták a nemzetközi sajtót, és eljutottak a magyar egyházi és politikai vezetőkhöz is. Mindenki tudta, mi történik a magyar zsidókkal. Horthyt erősen befolyásolta a hadi helyzet romlása: a szövetségesek június 6-án a német fogadkozások ellenére sikeresen partra szálltak Normandiában, majd előrenyomultak Franciaországban. Eközben a Vörös Hadsereg már Lengyelországban és a magyar határ előterében járt, az amerikai flotta vereséget mért a japán erőkre a Mariana-szigeteknél.”

            „Magyarország történetének egyik legnagyobb tömeggyilkosa” – Karsai László Horthy Miklósról
            https://hu.budapestbeacon.com/civil-ugyek/magyarorszag-tortenetenek-egyik-legnagyobb-tomeggyilkosa-karsai-laszlo-horthy-miklosrol/

          • Hazudhatnak amit akarnak. Felelőssége van a dolgokban. Utána meg zsidókkal mentette ki magát, micsoda irónikus személy.

          • Horthy, és nem Horti! Tehát Horthynak négy gyermeke volt két lánya és két fia. Az egyik lány(Piroska?) tíz éves korában meghalt még akkor amikor Pulában laktak. Paulett az idősebbik lány asszony korában halt meg tüdőbajban. Az idősebbik fia a keleti fronton lezuhant a vadász gépével és szörnyethalt. A fiatalabbik fia Miklós több súlyos balesetet átélve életben maradt. A kiugrási kísérletet folyamán az országot megszálló nácik tőrbe csalták, elrabolták és zsarolták vele az apját, vagyis Horthyt.

          • Persze hogy nem. A Hjalmar Sacht nevű német bankár pedig Max Warburggal tárgyalt, hogy pénzeket folyósítsanak Hitlernek. Vajon miért nem inkább megölették vele?

          • Érdekes módon nem találni olyat, hogy zsidó lett volna.
            született William Leonhard Ludwig Maximillian Schacht és a Constanze báránynő gyermekeként

            Csak szólok: nem mind bankár zsidó és nem minden zsidó bankár.

          • Azt írtam hogy német bankár.
            Nem azt hogy zsidó.
            Reinhard Heydrich viszont félig zsidó volt.

          • Csak leszerződtek vele, 150 ezer zsidó szolgált a fegyveres erőinél stb. A legnagyobb gój cionista volt Hitler.

    • Ajánlott olvasmány Horthy levele Teleky Pálhoz:
      „………. „Kedves Bóli!”-hoz, vagyis Teleki Pálhoz 1940. október 14-én írott levelét. Ebben a zsidókérdésről többek között a következőket írta: „…én egész életemben antiszemita voltam, zsidókkal sohasem érintkeztem. Tűrhetetlennek tartottam, hogy itt Magyarországon minden-minden gyár, bank, vagyon, üzlet, színház, újság, kereskedelem stb. zsidókézben legyen, és hogy a magyar tükörképe – kivált külföldön – a zsidó. Azonban, minthogy a kormányzat egyik legfontosabb feladatának az életstandard emelését tartom, tehát gazdagodnunk kell, lehetetlen a zsidókat, kiknek minden a kezükben volt, egy-két év leforgása alatt kikapcsolni, és hozzá nem értő, leginkább értéktelen, nagyszájú elemekkel helyettesíteni, mert tönkre megyünk. Ehhez legalább egy emberöltő kell. Én hirdettem talán először hangosan az antiszemitizmust, azonban nem nézhetek nyugodtan embertelenségeket, szadista, oktalan megaláztatásokat, mikor még szükségünk van rájuk. Azonkívül messze veszélyesebbnek és értéktelenebbnek tartom hazámra nézve p[éldának]. o[káért]. a nyilasokat, mint a zsidót. Az utóbbi ide van érdekből is kötve, és adoptív hazájához hűségesebb, mint a nyilas, kik – mint a vasgárda – országunkat megzavart elméjükkel német kézre akarják játszani.”

      Horthy tehát 1940-ben is büszkén vállalja, hogy 1919–1920-ban a hazai és nemzetközi porondon az első politikus volt, aki antiszemita nézeteket és politikát képviselt. 1940-es „zsidóvédő” magatartásának kisebb részben humanitárius, döntően haszonelvű okai vannak: a németbérenc nyilasokkal szemben a hasznot hajtó zsidókat, amíg nem lehet kellő számban a helyükre „jó magyarokat”, hozzáértő, tisztességes embereket tenni, meg kell védeni az „oktalan” megaláztatásoktól.
      Ez a levél akkor – természetesen – nem került nyilvánosságra. 1941-ben Horthy szó nélkül fogadta a „harmadik”, immáron nyíltan „fajvédő” zsidótörvényt (1941. XV. tc.) is.

      http://beszelo.c3.hu/cikkek/horthy-miklos-1868%E2%80%931957

  2. Kastner mestert ….nyilvanvaloan likvidaltak…..valszeg Izrael allami erdekbol….Amennyire tudom…/bar az ellenseg oldalan olvastam…/ hogy a II.haboru elejen, evekig egy New Yorki vezeto rabbi,- aki magyar is volt–nem jarult hozza a magyar zsidosag USA-ba menekitesehez…..by cabalist

      • Nem emlekszem, hogy a cikkben errol irtak volna., hogy miert nem jarult hozza.Evekkel ezelott a kuruc.info-n olvastam.Talan meg megvan.., bar sokmindent eltuntetnek, idovel, ahogy eszrevettem…de mit is lehet toluk varni?ugyan. by c.

  3. Lépjünk már tovább! A Mongolokat Törököket Osztrákokat mikor vesszük elő? Jobb lenne ha a Zsidóság a mai problémákra koncentrálna! Azon meg tudunk változtatni.

    • Azt hittem, fontos, hogy tisztazzatok a tortenelmeteket. Ez nem a zsidok dolga, hanem a tietek. Egyelore kormany szinten tortenelem hamisitas folyik.

          • Másképp is hallani hogy mi történt. Biztos hogy sokan meghaltak háború volt de talán nem úgy és nem annyian. Amúgy persze ettől még szörnyű volt. De most már le kellene zárni.

          • Egy történet van és nem több.
            Megjegyzem a koncentrációs táborokat nem bombázták.

            Eisenhower tábornok:
            “Mindent örökítsetek meg, szedjétek össze a filmeket, szedjétek össze a tanúkat, mert egyszer eljön majd a nap, amikor feláll valami rohadék, és azt mondja, hogy mindez meg sem történt.” [Avagy asszongya nem úgy történt]

          • Én is ezt úgy hallottam idősebbektől. Nem akarok olyasmiről vitatkozni ahol egyikünk se volt ott. Abban megegyezhetünk hogy az egész ocsmány dolog volt.

          • A tortenelem szinte csak olyasmirol szol, ahol egyikunk sem volt. De errol a nehany evrol, a massziv es egyertelmu dokumentumokon, targyi bizonyitekokon kivul, sok szemtanu is maradt, akikkel a torteneszeknek alkalma volt szemelyesen is talalkozni. En ugyan nem vagyok tortenesz, de szamtalan beszelgetest folytattam szemtanukkal. Igy aztan nem eppen korrekt ez az „egyikunk sem volt ott” elintezese a kerdesnek. En „ott voltam”, ha nem ebren, akkor a remalmaimban, mert mar 6-7 eves koromtol tudtam, mi tortent.
            Ami pedig „az egesz ocsmany dolog volt” meghatarozast illeti, az szamomra finoman szolva understatement. Ocsmany dolog az uzletek kifosztasa, de a deportalasok es az emberek tomeges elgazositasa az mas kategoria.

          • Ne hasbarázz, nyugger.

            „En ugyan nem vagyok tortenesz,”
            Na, ebben nem tudok veled vitázni.

          • A történelem legjobban ledokumentált népirtása amit a németek eredeti dokumentumai is alátámasztják. Név szerint dokumentáltak száma közel 5 millió és még mindig sok láda feldolgozandó dokumentum van.
            Olyan nincs, hogy nem történhetett. Ami ténylegesen megtörtént és bizonyított csak az számít.

          • Te, jóbarátilag tanácsolom, ne írkálj vadbaromságokat, mert szénné égeted magad.

            „Legjobban dokumentált” vesd össze: „a németek minden bizonyítékot megsemmisítettek” másik sztenderd állítással.:DDD

            Milyen 5 millió, te vakegér?

            „Ami ténylegesen megtörtént és bizonyított csak az számít.”
            Fején találtad a szöget, éppen ez a prücök.:DD

          • Számtalan történet van. Az ún. zsidó holokauszt narratívája a 2. világháború óta folyamatos evolúción megy keresztül.

            Mindig röhögök azokon, akik ezzel az infantilis Eisenhower szöveggel jönnek. A jenkik gigantikus méretű propagandaosztályt működtettek, a táborokba hollywoodi zsidó forgatókönyvírókat és filmrendezőket vittek (legismertebbek Ben Hecht és Billy Wilder).

        • En a holokausztrol a legtobbet speciel a vesztesek szajabol hallottam, akik csontta sovanyodva, szinte emberi mivoltuktol megfosztva, veletlenul tuleltek a halaltaborokat, a munkaszolgalatot, a gettot, a nyilasok verengzeseit. Sokszaz ilyen emberrel beszeltem, szuleimmel, nagyszuleimmel, rokonokkal, baratokkal, vagy egyszeru idegenekkel.
          Egyebkent a MO-i holokauszt nem 1944-ben kezdodott, hanem 1920-ban. Eleinte csak a jogaiktol fosztottak meg a zsidokat, a vegen az eletuktol is.

          • Értjük. Sokan meséltek neked. Mi viszont ismerjük az igazságot.
            Amúgy láthatóan buta és tudatlan proli vagy.

      • Legyünk udvariasak és toleránsak!
        Ne zavarjuk a kedves antiszemita, nyilaskás vendégeinket a hozzászólásainkal
        , amelyeket a hülyébbje meg se ért, az undorítóbja igyekszik ellenünk fordítani.
        Hagyjuk, hogy zavartalanul szórakoztassák egymást.

    • orbán pont a problémák megoldására koncentrál.
      Pl úgy hogy pórázon vezetgeti Torockait ugye? Persze nyíltan letagadják ezt is.

  4. Már évtizedek óta ez a „lemez” forog a Horthy-unoka ürügyén, csak az internáci hülyelvtársi 24hu „újszülött” firkászainak ez a „vicc” még új. Amúgy Horthy, a magyar elit angolbarát része és a miniszterelnökei az Anschluss után, Darányi Kálmántól Kállay Miklósig azon fáradoztak, hogy a közvetlen szomszédunkká vált hitleri Harmadik Birodalom ne szállja meg Magyarországot. Borhi László legújabb levéltári kutatásaiban talált feljegyzést arról, hogy – feltehetőleg Kállay megbízott titkos tárgyalóinak valamelyike, vagy az emlékirataiban említett, a Budavári Palotában működő titkos rádióadó segítsgével, mondhatni, „kérlelték” az „angolszászokat”, hogy ne biztassák a németeket Magyarország megszállására, az itt rekedt külföldi menekültekre és zsidókra való tekintettel. Azt is kiderítette Borhi az iratokból, hogy ez a kérdés süket fülekre talált. Már csak azért is, mivel a sztálingrádi csata eldöntötte a háború menetét és a teheráni konferencián már Sztálin diktálta a feltételeket, kialkudva az „érdekszférás” jövőbeni békerendszert és abban hazánk is neki lett „kiutalva”. Vagyis Nyugat-Mucsa a sorsára hagyta ezt a térséget, nem szálltak partra a nyugati Szövetségesek a Balkánon, hanem a Sztálin emberének vélt Tito jugoszláv partizánjait és a rövid idő alatt elbukó Szlovák Nemzeti Felkelést támogatták, ezt vélhetőleg a londoni csehszlovák emigráns kormány feje, a „Zúzzátok szét Ausztria-Magyarországot”-os, dekrétumos, lakosságcseréltetős, állítólagos NKVD-ügynök Edvard Benes is jóváhagyta, hogy később bezsebelje érte a piros pontokat, a fekete pontokat kapó Magyarország ellenében is. Pedig Kállayék, még a sztálingrádi győzelem és a teheráni konferencia közti totojázós időszakban, amikor ez még nem dőlt el, felajánlották a Jugoszláviát netán felszabadító angolszász szövetségeseknek, hogy amint elérik az akkori magyar határt, leteszik a fegyvert, nem kellett volna harcolniuk az akkor még meg nem szállt Magyarország általuk történő felszabadításáért. Ha pedig ezáltal tényleg meg lehetett volna úszni a német megszállást, nem lett volna holokauszt sem.

    • Meglehetett volna úszni a megszállás ha a magyar vezetés nem olyan amatőr amilyen volt.
      És persze Horthy nem olyan tehetségtelen.

      • Hogy úsztad volna meg? Csak nem arra célzol, hogy kerítést kellett volna akkor is építeni a határon?

        • Amatőr módon tárgyaltak a szövetségesekkel. A németek mindenről tudtak. A románok ezt profin csinálták.

          • „…….Amatőr módon tárgyaltak a szövetségesekkel……”
            ???
            Mit tehettek volna? (Borhi László is bizonyítja) a szövetségeseknek a német megszállás kiprovokálása volt a célja!
            Hagyjatok fel végre a kommunista történelem-szemlélettel, és állítsatok szobrot megmentőtöknek, Horthy Miklós kormányzónak!

          • Bármi is volt a cél minden a döntésekért a magyar vezetés volt a felelős.
            Ezt egy nyilvános beszélgetésben három történész egyértelműsítette.

            Horthy nem mentett meg senkit. Nem volt ilyen célja viszont többszázezret hagyott elpusztulni. Az ő ideje alatt elhurcoltakat is megmentette?

          • „……..Horthy nem mentett meg senkit.…..”
            ??
            Ezt a hazugságot éppen úgy tiltó-listára kell tenni, mint a holokauszt-tagadást!
            Magyarországnak követnie kell Lengyelország példáját az emlékezet-politikában! Ott már tiltják a „lengyel-KZ” utalást.

          • Bizonyított tény. Annál több gyilkosság terheli a lelkét még akkor is ha nem személyesen hajtotta végre.
            Te is, mint annyi már elhallgatja több százezer zsidó halálát mire valamit is tett. Ez ugyebár nem mentés.

            Márer Pál: Koszorúst zsidómentő hősnek nyilvánítani nonszensz. Ő az I. páncélos hadtest vezérkari főnökeként parancsot kapott, hogy jöjjön az alakulatával Pestre, tüntesse el innen a csendőröket, védje meg a kormányzót, aki egy csendőrpuccstól tartott. Megtette. Aztán rögtön elvonult, és tovább harcolt a keleti fronton. Lehetősége sem lett volna a zsidók deportálásával foglalkozni. De a csendőrök elűzése Budapestről hozzájárulhatott ahhoz, hogy Horthy júliusban nagyrészt sikeresen megállítsa a további deportálásokat.
            https://hvg.hu/gazdasag/20190706_Sorostol_nem_kert_penzt_Antall_megharagudott_ra#utm_source=hirkereso&utm_medium=listing&utm_campaign=hirkereso&utm_content=default

            Lengyelek simán letagadják bűnrészességüket.

          • „…….Horthy júliusban nagyrészt sikeresen megállítsa a további deportálásokat……”
            Te magad is kimondod itt, hogy jár a zsidómentő Horthy Miklósnak a szobor!
            Jegyezd meg, hogy
            1) a zsidólistákat nem Horthy Miklós iratta, hanem a Zsidó Tanácsok német utasításra.
            https://www.ushmm.org/online/hsv/source_view.php?SourceId=29689
            2) A kolozsvári gettó zsidóit sem Horthy Miklós beszélte le a szökésről, hanem Kasztner Rezső.
            3) A kolozsvári gettó zsidóit a zsidó vezetők küldték Auschwitzba, ők magok azonban megmenekültek a Kasztner vonaton!

          • 1. Több százezer deportált és meggyilkolt után nem jár semmi. A deportálás megállítása is csak a fenyegetések hatására történt.
            2. Kényszer hatására írták. Egyébként a magyar államnak s megvolt ugyanis az anyakönyvezetésnél képmutatóan vallás címén beírták a származást is.
            3. Mesélj Kastnerről. Abból úgysem jöhetsz ki jól ugyanis Kastnert rehabilitálták.
            4. Nagy mesemondó vagy. Magyarok küldték Auschwitzba. Kastner csak kiemelt 388 zsidót. Szép példája a felelősség áthárításnak amit előadsz.

          • „Ki küldte a zsidókat Auschwitzba?”
            A Bogdanor „Kasztner’s Crime“ című könyvében van több kolozsvári Auschwitz-túlélő vallomása:
            K: Hányan őrizték a Gettót?
            V: 20 csendőr.
            K: Hány zsidó volt?
            V: 18-20 ezer.
            K: Ellenálltatok a beszálláskor?
            V: Nem. Nyugodtan beszálltunk.
            K: Miért nyugodtan?
            V: Mert azt mondták, hogy a Kenyérmezőre megyünk. A gettó vezetője dr. Balázs Endre, megnyugtatott, hogy: „Testvérek, a Kenyérmező ki van ürítve, ott együtt lesz a család a háború végéig.”

            Tehát a kolozsvári gettóban kb 18 ezer zsidó volt, 20 csendőr, és csak néhány km-re a román határ. A Kasztner Eichmanntól kapott engedélyt, és azzal a feltétellel hozhatott el 388 rokont, barátot Kolozsvárról a Kasztner-vonatra, ha a többi pánik nélkül beszáll a vagonokba.
            A 18 ezer nem menekült el, beszálltak a vagonokba (gondolva, hogy „Kenyérmező” a végállomás). Aki a „Kenyérmezőt” mondta, Balázs Endre, az Kasztner rokona volt, és a Kasztner-vonaton végül a Svájcba menekült.
            Nyugodj meg benne, hogy a zsidó vezetők küldték a kolozsvári zsidókat Auschwitzba!

            A Népirtás politikája 1065. oldalon mondta a Silberg bíró:
            „…………amikor a gettó lakói felszálltak a vonatra, nem tudták, hogy Auschwitz lesz a végállomás, ezért a két kérdés valamelyikére a válasz feltétlenül igen. Vagy Kasztner nem adta ki a helybeli vezetőknek Auschwitz titkát, vagy ezek nem árulták el a titkot a tömegeknek, holott ők maguk megkapták Kasztnertől a tájékoztatást. Harmadik lehetőség nincs………..”
            Tehát a Kasztner megérdemelte, hogy lelőtték, mint egy veszett kutyát! A többi zsidó vezető is megérdemelte volna. Egy vezetőnek az a dolga, hogy feláldozza magát a közösségért, ehelyett a bőrüket mentették!

          • A magyar kormány, a magyar erőszak szervezetek küldték Auschwitzba a zsidó származású magyarokat. Nem más.

            Mint Yechiam Weitz izraeli történész kutató írta: … ily módon „Kasztner saját kezűleg több zsidót mentett meg, mint bármely zsidó előtte vagy utána.”

            Kastnert Izraelben rehabilitálták.
            „Az izraeli legfelsőbb bíróság 1958 januárjában perét újratárgyalta, az elmarasztaló ítéletet hatályon kívül helyezte és Yisrael Kasztnert minden vád alól felmentette. ”

            Nem az áldozat a hibás hanem aki áldozattá tette ez esetben a magyar kormányzó, a magyar kormány, a magyar erőszak szervezetek. Gyenge próbálkozás az áldozat hibáztatása.

            Egyéb kérdés?

          • Kasztner Rezső egy felelőtlen szélhámos, és NÁCI kollaboráns volt!
            http://www.csillagoshazak.hu/kronologia/1944/majus/1-7
            „………….A tanács kapcsolatai révén tudomást szerzett a gettósítás céljáról, azonban – egyes források szerint – Kasztner Rezső akciójának sikerében bízva, lebeszélte a város zsidóságát a Romániába való menekülésről. Ennek ellenére mintegy kétszáz fő szökött át a Kolozsvártól néhány kilométerre lévő a határon, ahol 1944 folyamán román parasztok és fiatal cionisták segítségével 1.200-1.500 zsidó jutott át Romániába. Kolozsvárott több száz zsidót bújtattak a magyarok………….”

          • A link nem nevez meg egyetlen forrást ezért megbízhatatlan ennek ellenére nem állítja, hogy maga Kastner beszélte volna le a menekülésről az embereket.
            Úgyhogy ezt a linket felejtsd el.

          • Van értéke. Amit a cikk előad az egy vélemény olyantól aki nem igazán érti mi folyt Magyarországon. A nem Európából érkezett sohasem értették meg ami történt.
            Wallenberg is tárgyalt a nácikkal és ezen senki nem akad fenn.

  5. A kis horthyra sem időt sem energiát nem érdemes fordítani, hiszen őrülhet, hogy életben hagyták! Neki aztán valóban semmi köze nem volt a Holocausthoz! A nagyapját viszont portugáliai otthonából a zsidók kivihették volna magukhoz!
    De van itt egy igen megosztó és kétszínű politikus. Hát emellett már nem tudok szó nélkül el menni!!! És érdekes mód, hogy jól fekszik a zsidóknál!
    Amit ez a gyíkgombóc csinál a Kárpát medencében, na ez az a KECCSÖLÉS!

    Idióta egy beszédet tartott, az arra fogékony, idióta embereknek! Én meg amondója vagyok, Te nem igen fogsz megváltást kapni OV, azon az úton, amelyen haladsz!, az a pokolba vezet! Aki nemzetének 30 éven át folytonosan hazudik, meglopja nemzetét és megosztottságban- félelemben tartja!Milyen magasra akarsz még felemelkedni ahhoz, hogy lásd meg önmagad és tetteid nyomát a Kárpát medencébe! Igaz ehhez már vannak honvédségi gépeid, de belátásod az nincs! Egyetlen egy nyugati se keleti, se déli vagy keletről jövő támadásból nem jöttünk ki győztesen, akár nyugati vagy pogány ellenséggel szemben, akár milyen szövetségessel vagy csatlósként!!! A magyar történelem egyik legnagyobb csatlósa volt Horthy, a labancok segg nyalója, csicskása, aki miatt hét felé szakadt az ország és aki miatt értelmetlen háborúkba veszett oda több millió magyar állampolgár: lövész árkokban, harc mezőn, gázkamrákban, hadifogságban. Aki hadat üzent Amerikának is, lovas tengernagy tisztként, hogy még most is itt él a Kárpát medencében az a maroknyi ősmagyar, az csak annak köszönhető, hogy nem dobtak atombombát ránk az amerikaiak! Az, aki ilyen nemzetrontónak, nemzetárulónak emeltet szobrot és élteti a szélsőjobbot, a politikai pálya futása során, akár milyen szél fúj, ő betud állni, előle szél védett helyre, kaméleon módjára! Mint amikor a kisz igazolványát, mszmpst is átvette, vagy amikor a legszűkebb baráti köreiről jelentett az államisoknak! Ami nem tartozik össze, az szét is esik, akár pillanat ragasztóval is van az, összekötve! Kiárusította az országot legnagyobb részben az oroszoknak, németeknek! Kaptunk szlovákiát is, akik köpnek rá és nevetnek a háta mögött a és dilettáns magyar kormányon! Ők országot alapítottak az ősi magyar területen! Amíg eme behúzott farokkal, az általuk törvénybe hozott, magyar nyelv használatának tiltására semmit nem tett! Lehet tovább hülyíteni az embereket, kapja majd a szavazatokat tőlük, a határon túlról, Izraelből is! Miközben a vírusos megbetegedések száma nő, ő nem a magyar népet látta el ingyenes szájmaszkokkal, hanem a Balkánt! Vissza zavarta dolgozni a munkásokat, kitéve őket a fertőződés veszélyének, hogy azok majd rabszolgaként még több profitot termeljenek a pénzuralmi világ elitnek! Az már a idiotizmus csúcsa, hogy ők azok, akik saját magukat vártátok be, de a baj az, hogy már önmagán is túl lépett! Egy Mars utazáson vett részt, ami után már nem önmaga lett, a mániákus pénz utáni vágy esze veszett módon győzedelmeskedett rajta! Így, hogy lehet a leszakadó hazát és reményét fosztó nemzetet felemelni és egyesíteni?! Még mindig rohan előre, a jól létbe és az egyre nagyobb meggazdagodásba, miközben már nem is az utcán hagyja az embereket, hanem egyenesen bele rugdossa az árokba őket! De azért ő sem vehet meg mindent, akár milyen gazdag lett vagy még gazdagabb! Életük már csak ilyen, szegény Lévai Anikó, egyre jobban öregszik a gyíkgombóc férje mellett, lassan úgy fog kinézni, mint Elena Ceaușescu 🤦🏻‍♂️ Miben állunk mi győzelemre gyíkgombóc!?? Milyen leleményesség van abban, hogy az elmúlt 30 évben, de még most sem, tett meg semmit annak érdekében, hogy a 100 évvel ezelőtti terület rablásokat, nemzetközi szinten felül vizsgáltassa, sőt kibújt ez alól minden esetben, de hadat üzent más ügyben a pénz osztó Brüsszelnek és annak a magyar zsidónak, aki megpróbált embert faragni belőle, hát Istenem, így sikerült, de ezért ne a magyarok lássák már kárát! Az a fajta jellem, amilyen leleményességről a gyíkgombóc hadovál, nem erény, hanem az kőkemény gyávaság!!! Hol tették le azt a bizonyos győzelmi kaput? Elég messze lehet az, még sokkal messzebb, mint Makótól Jeruzsálem, hát arra még várhatnak a magyarok mire bemennek majd rajta!!! Gyíkgombóc hanglér kaméleon, nem csak pocakra hízik a magyarok vérén, de az orra is csak egyre nő, előbb-utóbb felbukik benne!!! Mivel nincs benne emberi alázat, csak gőg és becstelenség, Isten általi jutalma sem marad el, de akkor zsidók ne az Istent káromoljátok, hanem saját magatokat!

    https://youtu.be/5PJgf2s24vQ

    https://m.origo.hu/itthon/20200606-orban-viktor-beszede-a-trianonmegemlekezesen-video.html

  6. Én úgy tudom hogy ő az a Horthy leszármazott aki valamivel korábban arról nyilatkozott hogy fölvette az iszlám hitet, mert „abban találta meg lelke békéjét”. Még a nevét is megváltoztatta ennek megfelelően. (Új neve: Horthy Sharif István.) Ha így van akkor lelke rajta. Egyébként meg honnan tudja hogy mit tett vagy mit nem a nagyapja? Pár éves pici gyerek volt ő még az események idején. Ezek miatt én nem nagyon tudom komolyan venni amit mondott az akkoriakról, illetve azt sem amit most tett.