Megtarthatja a tulajdonában lévő, egykor a nácik által jogtalanul eltulajdonított 189 könyvet a weimari Klasszika Alapítvány.
Az alapítvány csütörtöki közlése szerint sikerült felkutatni a könyvek jogos örökösét, majd a Goethe Társasággal közösen azonnal megállapodást is kötöttek az illetővel a kötetek visszavásárlásáról. Így a weimari intézmény számára nagy értékkel bíró könyvek továbbra is az Anna Amália Hercegnő Könyvtárban maradhatnak.
A könyvek egykor Susanne Türck (1905-1976), Hermann Türck weimari irodalomtörténész lánya tulajdonában voltak. A tanárnő a náci rezsim alatt apja zsidó származása miatt nem folytathatta munkáját. Emiatt és a további üldöztetés elől menekülve kivándorolt Nagy-Britanniába.
Az alapítvány szakértői szerint valószínűleg kényszerből kellett eladnia apja magánkönyvtárát egy antikváriumnak, hogy finanszírozza utazását. A gyűjteményt később az Anna Amália Hercegnő Könyvtár egyik elődintézménye vásárolta meg.
A törvényes örökös utáni nyomozás valódi kihívás volt. Susanne Türck 2019-ben Nagy-Britanniában megtalált végrendelete alapján sikerült felkutatni az illetőt: a gyermektelen Türck egyik közeli barátnőjének rokonát.
A Klasszika Alapítványnak külön csapata van az eredetkutatásra. Felkutatja és megvizsgálja a gyűjteménybe jogtalanul került értéktárgyakat.

Kétszer adták el Türckék ugyanazt. Ügyes, mondaná Kohn bácsi.
Elsőre nyilván az értéküknél alacsonyabb áron való eladás történt.
Nem ügyes hanem törvénytelenség amit a nácik elkövettek. Ne raboltak volna akkor nem történik ez.
Honnan vetted ezt?
Hermann Türck 1933 áprilisában hosszú betegeskedést követően elhunyt. A lánya, Susanne Türck a hagyaték részét képező könyvtárat rögtön elpasszolta egy könyvkereskedőnek (mint tudjuk, a piac határozza meg az árat, de nem is tudjuk, mennyiért), majd mint aki anglisztika szakon végzett az egyetemen, Nagy-Britanniába költözött októberben. Most meg az állítólagos rokonok eladták újra ugyanazt. Ennyi a nagy sztori. De hogy keveredtek ebbe a nemzetiszocialisták?
Idézek a cikkból:
„….nácik által jogtalanul eltulajdonított 189 könyv…..”
Tehát szó sincs eladásról
Te szerencsétlen, hogy kerülnek a nemzetiszocialisták egy könyvkereskedő és egy örökös adásvételi bizniszébe? Ha gőzöd sincs a történetről, inkább hallgass bölcsen.
„Zu diesem Zeitpunkt war Susanne Türck bereits nach Großbritannien emigriert. Die Bücher, die sie von ihrem Vater geerbt hatte, hatte sie zuvor verkauft – sehr wahrscheinlich, um ihre Flucht aus Deutschland im Oktober 1933 zu finanzieren. Die Thüringische Landesbibliothek, eine der Vorgängerinstitutionen der heutigen Herzogin Anna Amalia Bibliothek, erwarb einen Teil der Bücher im Herbst 1933 über Ludwig Thelemanns Buch- und Kunsthandlung in Weimar. Weitere Bücher wurden seitens der Goethe-Gesellschaft erworben.”
A kereskedő/kiadó, aki megvásárolta a könyveket, a zsidó szerzők patrónusaként ismert Gustav Kiepenheuer volt.
Idéztem a cikkből. Oda fordulj a nem tudni honnan szedett, forrás néllküli idézeteddel.
Ez is a cikkben van:
„Az alapítvány szakértői szerint valószínűleg kényszerből kellett eladnia apja magánkönyvtárát egy antikváriumnak, hogy finanszírozza utazását. A gyűjteményt később az Anna Amália Hercegnő Könyvtár egyik elődintézménye vásárolta meg.”
Miféle kényszerből? Pénz kellett neki? Akkor mindenki kényszerből ad el bármit, hiszen pénzt akar érte. A pénzt meg jellemzően elköltik valamire, nem bekeretezve tartják a falon. De még mindig nem tudni, hogy jönnek képbe a nemzetiszocialisták.
Itt van a cikk, amit hiányoltál.
https://blog.klassik-stiftung.de/der-fall-susanne-tuerck/
Idézem a forrásodat:
„valószínűleg 1933 októberében finanszírozta a németországi szökését.”
„Susanne Türck azért adta el a könyveket, mert szüksége volt a kivándorláshoz szükséges bevételre, amire az 1933-ban kezdődött üldöztetés miatt kényszerült.”
Megerősítetted a cikk állításait.
Szerencsétlenke, azért költözött Angliába, mert anglisztikával foglalkozott hivatásszerűen. Ott is halt meg 1976-ban. A háborúnak meg 1945-ben vége lett. Mit csinált még 31 évig Angliában? Ki elől menekült?
Te valószínűleg egy ostoba kretén vagy.:D
1933-ban zsidóként azért utazott Angliába, hogy kutató munkát végezzen ezért eladta könyveit? 😂😂😂😂
Ja, nem vitte magával sem az örökölt könyvtárat, sem az edényeket, sem a tetőcserepeket. Hogy milyen emberek vannak!:DDD
Susanne Türck egyébként mit kezdett volna a német nyelvű Goethe-gyűjteménnyel?
Mentegeted a nácikat?
Ami történt annka lánykori neve: menekülés.
Miért menekült volna? Angliába csak menekültek költöznek? A Cionista Világkongresszusban még hitlerista frakció is volt 1935-ben.
1933-tól csak menekült.
Ha nem menekült akkor nem kell mindenét eladni mert visszatud térni.
Mesélj a hitlerista frakcióról.😂😂
1933-tól aki utazott a nagyvilágban, az mind menekülési szándékkal tette. Az komoly.:DD
Tehát a hitlerista Judenstaatspartei is menekült. Ja, nem.:D
A XIX. Cionista Világkongresszus jegyzőkönyvében többek között ilyenek állnak:
„Bei der Abstammung wird der Antrag Großmann, daß sich der Kongreß mit seiner Interpellation besonders befassen soll, mit großer Majorität abgelehnt. Dafür stimmen 66 Delegierte, und zwar die Judenstaatspartei, ein Teil des Misrachi und ein Teil des Weltverbandes der Allgemeinen Zionisten.
(Das Ergebnis der Abstimmung wird von der Linken mit Applaus, von der Rechten mit einem Sturm von Pfuirufen aufgenommen. DeIegierte der Judenstaatspartei rufen: „Heil Hitlerl”)
ISRAEL MEREMINSKI (Arb., Erez Israel, zum Vorsitzenden gewandt —— hebräisch): Ich beantrage, daß Delegierte, die hier „Heil
Hitler“ rufen, von den Verhandlungen ‘des Kongresses ausgeschlossen werden.”
Szóval miért menekült a Susanne Türck? Üldözési mániás volt?
Zsidóként Németországól végleg „elutazni” 1933-ban az bizony menekülés.
Ez komoly. hiába csűröd csavarod: menekülés.
Ez lenne a nácikkal való együttműködés”Ich beantrage, daß Delegierte, die hier „Heil Hitler“ rufen, von den Verhandlungen ‘des Kongresses ausgeschlossen werden.”” 😂😂😂
Szóval 1976-ig menekülésben volt? Mesélj még. Mi elől menekült? Megnézte a naptárban, hogy Ah, mein Gott, már 1933 van, ideje menekülni?:DD
Hitler zsidó orvosa vagy főtisztjei, 150 ezer katonája, zsidó barátai vajon miért nem menekültek?
Mondják, hogy egy zsidó vagy nagyon okos vagy nagyon buta. Akár így van, akár nem, szegény fejed láthatóan az utóbbi kategóriába tartozik.
Zsidó(?) létedre azt sem tudod, hogy a Cionista Világkongresszuson különböző cionista pártok frakciói vettek részt. A Judenstaatspartei frakciójának tagjai Hitler-pártiak voltak (azaz hitleristák), ezért is vonultak be rendszeresen Heil, Hitler felkiáltással az ülésterembe. Az elnöktől az egyik balos frakciótag kérte a kizárásukat, de ezek szerint még ezt sem értetted meg. Sőt, a balosok Hitler ügynökeinek is nevezték őket.
Szóval, már második napja nem tudjuk, mi köze a nemzetiszocialistáknak Susanne Türck és a zsidópárti könyvkereskedő között létrejött adásvételhez.
Ne feledjük, te még valami náci törvénytelenségről meg rablásról fabuláltál, sőt, ezt írtad később: „Tehát szó sincs eladásról”.
Ezt nagyon benézted.
Aki elmenekült miért ment volna vissza?
Csak te nem tudod mi köze van a nemzeti szocialistáknak az említettek elmeneküléséhez. Csűrcsavarhoz mindent bevetsz még azt is, hogy a zsidók támogatták Hitlert. Nagyon vicces lenne ha nem komolyan gondolnád. Csupán annyit teszel, hogy nem létezőnek tekinted a hitlerájból való menekülés mondván teljesen másokból menekültek a zsidó. Ennek lánykori neve: történelemhamisítás.
Ezek szerint aki Izraelből az USA-ba költözik vagy fordítva, onnan Izraelbe, az menekül Izraelből vagy az USA-ból. Hihetetlenül logikus érvelés részedről.:D
Szóval mi az a legapróbbacska bizonyíték, ami Susanne Türck Angliába költözése mögött valamiféle üldöztetést sejtetne? Ráadásul 1933 közepén. Miután a hölgyemény anglisztikával foglalkozott tudományos szinten és azt éppen Angliában lehet a legjobban gyakorolni. Nos?:D
Volt olyan zsidó, aki azért távozott az országból, mert politikailag a másik térfélen állt, de olyan is akadt, aki egyszerűen a németellenes hisztériakampánynak ült fel. Ilyen okokból manapság is elhagynak országokat. Susanne Türck esetében semmi ilyesmi sem merült fel. Miért nem írod ide, hogy ekkor meg ekkor X vagy Y megfenyegette, esetleg ez vagy az történt vele? Ja, hogy nem tudsz ilyet felhozni. Így maradsz a történelemhamisításnál, abban legalább van rutinod.
Látom, ezekről sincs fogalmad.
https://images-na.ssl-images-amazon.com/images/I/818xMxrx3rL.jpg
https://1.bp.blogspot.com/-rcjy2taMSqI/XbrcYtsRXDI/AAAAAAAACHI/xYJQhwBg2ok8JXN_6qkTNcN-USNdCSwvQCEwYBhgL/s1600/scherwitz-der-j%25C3%25BCdische-ss-offizier.jpg
Nincs „ezek szerint”. Az akkori okok nem a mostaniak. Szerencsére nem az évszázadokkal ezelőtti okokra hivatkozol. :-)))))
A hölgynek egybeesett a biztonság és a szakmája. Nincs ennél jobb menekülési célpont.
Az akkori Németország rendszerszinten fenyegette a zsidókat és nem egyéni szinten ami az 1938-as kristályéjszakába majd a deportálásokba torkollott. Gyenge történelemhamisítási kísérlet kísérlet a fenyegetést egyéni szintre lebontani és egy rabosított zsidóval általánosítani. Egy vagy kettő nem az összes.
Van még elsütni valód a témában? 😂😂😂
Ebbe már teljesen belesültél.
Továbbra is várjuk azokat a rejtélyes okokat. Vagy örök rejtély fogja övezni őket?
Szóval azért mennek külföldre az emberek dolgozni, mert menekülnek a nácikok elől. Jó tudni.:D
1933-ban miképpen fenyegette a zsidókat?
Tudod, mit neveznek Kristályéjszakának? Ráadásul hogy jön bármi 1938-ból egy 1933-as utazás indokául?
Tudod egyáltalán, mi az a deportálás?
Scherwitz a lentai zsidó munkatábor parancsnoka volt. És hány ilyen akadt még.
Egy-kettő… érzed a veszted.:DD
Hitlernek 150 ezer zsidó katonája volt és számtalan zsidó civil segítette rajtuk kívül.
Zsidó volt az egyik legjobb barátja, aki egy időben a sofőrje és a Mein Kampf lejegyzője volt Hess mellett, az SS alapító Emil Maurice. De a személyi orvosa, Morell szintén zsidó volt, a Wehrmacht reklámarca, Werner Goldberg szintén, nem beszélve Erhard Milchről, akinek a Luftwaffe feltámasztását köszönhetjük és napestig lehetne sorolni a neveket.
Gondolom, azt sem tudtad, hogy a németek a fronton még tábori zsinagóga létesítését is megengedték a zsidó katonáknak, sőt, maguk az árja németek is látogatták a zsinagógát. Arról nem beszélve, hogy tengernyi Vaskeresztet kiosztottak a zsidóknak, még nőknek is. Nem csoda, hogy menekültek.:DD
Egyelőre neked nagyon rosszul áll a szénád. Látszik a szép hosszú hablatyaidon, mellébeszéléseiden. Már a Luftwaffénál (vagy Luftwaffel. Ki tudja 😀) tartunk. 😂🤣😂🤣
Megtudnád magyarázni ha legálisan el lett adva akkor miért is érvénytelenítette a bíróság az adásvételt? Érdeklődve várom a magyarázatot.
Akkorákat taknyolsz, hogy lassan kezdelek megsajnálni.
Kiderült, hogy Susanne Türcknek semmi köze nem volt a nemzetiszocialistákhoz és azoknak sem őhozzá. Ugyancsak kiderült, hogy a nagy üldözésben a zsidók tömegei szolgálták Hitlert odaadóan. Ezek után még mindig kaparsz, mint malac a jégen.
Milyen bíróság milyen adásvételt érvénytelenített?
Egyelőre magad sajnáld amiatt, hogy folyamatosan futsz bele a zsákutcába.
Nem is kellett, hogy köze legyen hozzájuk. Elég ha német zsidó volt.
Mennyi az a nagy tömeg zsidó aki szolgáltak a náci rendszert? Mesélj ó nagy mesemondó?
Hova tűnt 200000 német zsidó az 56600-ből? Ez ugye 36%
Tényleg nem bíróság döntött hanem önként elismerték a jogtalan tulajdonlást. Önként dalolva.
„Megtarthatja a tulajdonában lévő, egykor a nácik által jogtalanul eltulajdonított 189 könyvet a weimari Klasszika Alapítvány. Az alapítvány csütörtöki közlése szerint sikerült felkutatni a könyvek jogos örökösét, majd a Goethe Társasággal közösen azonnal megállapodást is kötöttek az illetővel a kötetek visszavásárlásáról. „
Kicsim, te futottál itt bele zsákutcába egyes egyedül és nem kicsit, hanem nagyon.
Szánalmas vagy csibém.
Frusztráltságodnak egyetlen oka a tudatlanságod. Persze vannak sorstársaid, ez vigasztaljon. Ha művelődtél volna, nem hordanál össze annyi zagyvaságot és működnének az agytekervényeid is (mily megengedő voltam).
Mihez volt elég, hogy német zsidó volt?
Több százezres nagyságrendről beszélünk. Csak a fegyveres erőknél 150 ezren. Arról nem beszélve, hogy a szövetségeseiknél is számos zsidó harcolt érte. Képzeld el, hogy még az olasz fasizmus létrehozásában is kulcsszerepet játszottak a zsidók, az usztasa mozgalomnak meg egyenesen az ideológiai alapjait fektették le (Joszip Frank).
Németországból a zsidók nagyobbik fele kivándorolt, a cionisták és Hitler megállapodásának megfelelően. Ő tulajdonképpen a cionista tervek végrehajtója volt, a cionizmus legmagasabb rangú támogatója.
Már 1933 tavaszán küldöttséget menesztett Palesztinába Leopold von Mildenstein vezetésével, hogy a bevándorlás lehetőségeit térképezze fel. Erről a nagyszabású vállalkozásról Göbbels lapja (Der Angriff) a következő évben 12 részes cikksorozatban számolt be és még emlékérmét is kibocsátottak a közös akció örömére.
https://www.ynetnews.com/PicServer5/2018/01/17/8288183/82544074960100640360no.jpg
Később külön hivatalt hoztak létre az alijázás támogatására (ott dolgozott Eichmann), speciális tájékoztató kiadványokat jelentettek meg és számtalan módon próbáltak segítséget nyújtani.
Erre írtam, hogy Örkény sem talált volna ki ilyet. Képzeld el, hogy bemész az autókereskedésbe, megveszel egy használt Fordot majd felkutatod a korábbi tulajdonosát (aki eladta az autókereskedőnek), hogy neki is ki szeretnéd fizetni a vételárat.:DD
https://www.youtube.com/watch?v=tJ10no_dgT8
Ezt jól összezagyváltad. Nyilván magyarázkodnod kell.
A 200000 le lett gyilkolva.
Ez is bizonyítja a menekülési szándékot.
Látod milyen röviden megválaszolható a kérdés. Nem kell hosszú magyarázkodás. 😁😂🤣
Szerintem te, szellemi fogyatékos vagy.
Ennyi.
Valószínűleg a koronavírus okozta felfordulásban szökött meg a diliházból.
Szellemi képességeid alapján fogyatékos támogatásban részesülhetsz Izraelben.:DD
De legalább megint szívtál egyet.
„Bis zum endgültigen Auswanderungsverbot im Oktober 1941 gelang es annähernd der Hälfte der 1933 etwa 525.000 in Deutschland lebenden Juden, das Land zu verlassen.”
Azt akarod állítani, hogy a cionizmus=menekülés? Szeretnéd ezt átbeszélni egy rabbival?
Tehát menekültek. Kösz, hogy igazoltad. 😂😂😂
Cionizmusnak pedig felküldj neki. Ajánlott olvasmány Herzl osztrák (tevékenységében nyoma sincs arról, hogy a Wesselényi utcában tanult) újságíró idevonatkozó műve a Der Judenstaat
„Nép vagyunk, mert külső ellenségeink kovácsoltak bennünket egy összetartozó néppé … Asszimilálódni nem tudunk és nem fogunk soha, mert a népek ezt lehetetlenné teszik számunkra … Az antiszemitizmust leküzdeni nem lehet, mert ott, ahol zsidók nagyobb számban élnek, ott az antiszemitizmus okait megszüntetni nem lehet … A megoldás csak egy lehet: az önálló zsidó állam! … Az egész terv végtelenül egyszerű a maga alap-formájában, de annak is kell lennie, ha igényt tart arra, hogy mindenki megérthesse. Adjanak nekünk szuverenitást a földkerekségnek egy, a mi igazolt népi szükségleteinknek megfelelő darabján, minden egyébről magunk fogunk gondoskodni.”
Itt legfeljebb te menekültél. A diliházból. Azt bárki igazolja.
Tehát a cionista terveknek megfelelően kivándorolt vagy 300 ezer zsidó, akiknek a legyilkolását vízionáltad fentebb. Újabb malőr. De biztosan élvezed.
Te nem is vagy zsidó. Egyre inkább ezt árulod el.
Azt hiszed, hogy a cionizmus Herzl találmánya, holott ő csak az n+1-ik, aki meglovagolta a babiloni fogság óta létező eszmét. Annyi újítása volt neki és barátainak, hogy a cionizmust elnevezték a zsidókérdés (végső) megoldásának (End/Lösung der Judenfrage). A behozott szenvedéstörténet csak taktikai elem (lásd, a második világháború után is tömeges az alijázás a világ minden részéből, ezek szerint tömeges üldözések miatt?).
Tervezni és a történés egészen más dolog. Ha nem lett volna üldözés akkor nem lett volna menekülés sem.
200ezer legyilkoltról írtam és nem 300ezerről. Ebből is látszik, hogy nagy erőt fordítasz a hamisításra.
Zsidóság többezeréves vágya nem azonos a cionizmussal. Ha tudnád nem írtad volna le ezt a marhaságot.
Malőrt malőrre halmozod. Nagyon szórakoztató.
Az már nem szórakoztató, hogy Holokauszt tagadást azt elő ami ott Magyarországon is bűncselekmény.
Ki üldözött kit? Mondjuk Susanne Türck esetében?
Te nyomi, ha 300 ezer kivándorolt, 150 ezer a Führert szolgálta, ki volt az a 200 ezer, akiről írsz? Tudom, a számok meg a matek nem a barátaid.
Semmit sem tudsz a zsidókról. Csak nem Dániel Péter vagy személyesen?
A cionista eszmét leredukálod egy politikai mozgalomra.
„Az már nem szórakoztató, hogy Holokauszt tagadást azt elő ami ott Magyarországon is bűncselekmény.”
Mesélj, csupa fül vagyok.
Nyilván menekült. Zsidónak életveszélyes volt a Birodalom
300ezer életben maradottat írtam és nem kivándoroltat. Gondban vagy az olvasással.
Fűreredet nem szolgálta 150ezer zsidó.
Ha kimegyek az utcára szinte csak zsidót látok.
A cionista program négy szorosan összefüggő tételen alapult.
1, Az üldöztetésekkel és megalázásokkal szembeni kiszolgáltatott helyzet drasztikus és a teljes zsidóságra kiterjedő megoldást követel.
2, Emancipációjukat maguknak a zsidóknak kell megteremteniük.
3, Csak egy területi alapon álló megoldás lehet hatékony, vagyis helyzetüket csak akkor lesznek képesek maradandóan normalizálni, ha egy adott földrajzi területen többségi népcsoporttá válnak.
4, Csak a saját tulajdonukban lévő területen lesznek képesek az elképzeléseik szerint alapvetően szekuláris zsidó nemzeti kultúrát és a héber nyelvet újjáéleszteni.
„Nyilván menekült.”
Nyilván nem.
„Zsidónak életveszélyes volt a Birodalom”
Pont úgy néz ki.
https://uploads.disquscdn.com/images/505335922cbf4d4d562b113e1ff4a6d584e6d911ec9ec030a6ad8ee63b6fdc58.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/fe9301fcf00f23a1fa868769bac9f46d2412adefdc71d208e8c3697f284817dc.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/8576240932efb8f86885a6c6269b70a113770db168d9b13894c415f2e1531a93.jpg
„300ezer életben maradottat írtam és nem kivándoroltat. Gondban vagy az olvasással.”
Te ilyeneket írtál.
„IPad Ferdinand Grujevszki • 2 napja
…
Hova tűnt 200000 német zsidó az 56600-ből?
…
IPad Ferdinand Grujevszki • 2 napja
…
A 200000 le lett gyilkolva.”
Már az egy érdekes mutatvány, ha le akarsz gyilkolni 200 ezret az 56600-ból. Persze, próba cseresznye.
„Fűreredet nem szolgálta 150ezer zsidó.”
A zsidó történész Bryan Mark Rigg írja Lives of Hitler’s Jewish Soldiers című méltán híres könyvében: „After examining assimilation records,
birthrates, and mixed-marriage rates with mathematicians and statisticians,
this study estimates that 60,000 half-Jews and 90,000 quarter-Jews served in
the Wehrmacht.
Néhány lightosabb fotó a könyvből.
https://uploads.disquscdn.com/images/9ac37a7ee4a94ce4a88a8275a6e7da5d1e41e6470200f389f82dcebf935ede3f.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/df240ac13e71e830dbc2fba05d1af94f93e7643db6f9957d3a807c47c6eeeefb.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/d1a16f0e6405093ec40d5ffce7755b53759ebd4b649fce2646e69c5ffa251ec0.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/94669345855a4aca680c7f581897d5e28b9362fadbf7e136b0244f3ec75bb57f.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/934e7eb4e58695cdcb506c794e3082344d3b1e024637c446464f43a1db14c974.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/8b07e5aea226344667e6fa01a626b3f987b1e5e8e0179d8a474dfc74b3109527.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/e320120ca511ad01fa3d26527a44bee99bfb178ad147a25cb300d5fa08de151d.jpg
„Ha kimegyek az utcára szinte csak zsidót látok.”
Jaj.
https://uploads.disquscdn.com/images/57d138bf55b0b864569192b46f45893f95a5bcaac8c980f4d9ed9526d53d6e40.jpg
Úgy látom, cionizmus ügyben is beakadt a tű nálad.
Na ebbe alaposan beakadtál. Látszik, hogy mennyi energiát fektettél ebbe a hosszú ömlengésbe. Amikor valami ilyen hosszúra sikeredett azt nagy magyarázkodásra utal. 😂
Nem ismered az asszimilációt szót ezért te faji alapon, származási alapon minősítesz. Szintiszta rasszizmus. A fél zsidó, negyed zsidó nálad zsidó. Miért nem félnémet, háromnegyed német? Nagyon jót szórakoztam rajtad.
Legyilkoltak száma tény. Próbálod tagadni de nem tudsz elszámolni azzal, hogy hova tűntek.
Németország:
Zsidók száma: 566,000
Meggyilkoltak száma: 200,000
Túlélők száma: 366,000
Nem értetted azt „Ha kimegyek az utcára szinte csak zsidót látok.” 😂🤣😂🤣
Emészd:
A cionizmus éppen a zsidógyűlöletre adott önvédelmi válaszként fogalmazódott meg a 19. század második felében. Az anticionisták a minden népnek kijáró önrendelkezési jogot tagadják meg a zsidó néptől.
Aki a tudás birtokában van, annak nem erőfeszítés azt közkinccsé tenni. Persze ezt te nem értheted, hisz nem vagy érintett.
Te ostoba, sem a korabeli német törvényeket, de a zsidó jogot sem ismered. Nem meglepő módon, persze.
Az egykori német jog szerint egynegyed zsidó, akinek pl. csak az egyik nagyanyja zsidó, a többi nagyszűlője nem. Ugyanez a személy a háláchá szerint viszont teljes értékű zsidó, ha ez a nagymama az anyai ágat képviselő felmenő.
Tényleg zavarba ejtő a tájékozatlanságod.
A számokkal továbbra is hadilábon állsz.
„Die jüdische Bevölkerung im Deutschen Reich 1933-1945
Im Jahre 1925 erklärten sich 563 733 Personen der jüdischen Religionsgemeinschaft zugehörig, das waren 0,9 % der Gesamtbevölkerung des Deutschen Reiches.
Acht Jahre später, nach der Volkszählung vom 16. Juni 1933, hatte sich ihre Anzahl auf 499 682 reduziert.
…
Sechs Jahre später erfolgte eine weitere Volkszählung.
…
Trotz der territorialen Expansion des Deutschen Reiches …war im Ergebnis unübersehbar, dass die Zahl der Juden im alten Reichsgebiet auf 233 973 (= 0,34 %der Gesamtbevölkerung) zurückgegangen war.
Diese Verringerung um mehr als 266 000 Personen resultiert zum einen aus der …Auswanderung von Juden aus dem Deutschen Reich, aber auch aus dem Sterbefallüberschuss, der infolge Überalterung sowie starkem Geburtenrückgang bereits seit langem festzustellen war.”
„Durch planmäßig vorbereitete Auswanderung …entkamen zwischen 280.000 und 330.000 der 525.000 Juden, die im Januar 1933 im Deutschen Reich lebten”
Látod, már a weimari köztársaságból is tömegével üldözték el őket.:DD
Aztán a maradék 230 ezer zsidóból legyilkolták az őket szolgáló 150 ezret is. Csak előbb kitüntették mindet vagy kinevezték tábornoknak.:D
De értettem. Azért figuráztam ki.
Még mindig leragadtál az egyik politikai mozgalomnál.
Amúgy mit szólsz a zsidó hősökhöz? Pl. Bernhard Rogge admirálishoz, akit éppen Hitler üldöz egy topkategóriás kitüntetéssel.:D
http://kepkezelo.com/images/grnsm8rzz0w6qywoigbn.jpg
Megy a mellébeszélés. A többséget akarod felülírni a kisebbséggel.
Egyike volt azon kevés német zászlós tiszteknek is, akiket a szövetségesek nem tartóztattak le a háború után. Ez annak volt köszönhető, ahogy gyakorolta a parancsnokságot Atlantisz.
Commanders Cross, Order of Merit of the Federal Republic of Germany (31 March 1962)
Volt egy zsidó nagyszülöje. Egyszóval német volt.
Van még ilyen Jóóóó példád?
„Megy a mellébeszélés.”
Ezt most egy önvallomásnak veszem a részedről.
„A többséget akarod felülírni a kisebbséggel.”
A 150 ezer mihez képest kisebbség?
http://kepkezelo.com/images/dq8coa6ys2ghtymo7zjg.jpg
Már megint koppantál, pubi.
„Bernard Friedrich Carl Edgar Rogge was born on 4 November 1899.
His mother was a homemaker and his father a government official. His
maternal grandmother was Jewish, but her husband was Aryan.”
Még háláchikus értelemben is zsidó, de még a negyed és félzsidó is zsidót jelent akkor is, ha az anyja nem zsidó, ugyanis a népszámláláskor így került elkönyvelésre.
Ez a fasizmus. Törvénnyel szentesített embertelenség.
Csak ha az anyja is zsidó. Tényleg zavarba ejtő a tájékozatlanságod. “ Legyél nagyon óvatos a féligazságokkal. Lehet, hogy éppen a rossz fele van nálad” –Anonymous-
Örömteli, hogy német idézeteddel alátámasztottad azt amit mondtam.
A nácik miatt zsidók tömegei menekültek el illetve tömeget gyilkoltak le. Erről szól az idézeted. A számokat honnan szedte csak a jó isten tudja.
A zsidó jogot és eugenikát fasizmusnak nevezed? Nem vagy te kissé antiszemita?
Ha anyai ágon zsidó a nagyi, akkor az anya is zsidó, te észlény.:DD Anyai ág az anyád felmenői ága.
Mit hablatyolsz már megint össze-vissza?
Nem értetted az idézeteket ezek szerint. A számokat a hivatalos statisztikákból vették. Tudod, voltak népszámlálások és hasonló huncutságok.
Forrásod arról a bizonyos statisztikáról?
Csak szólok: a magyar jogrend is leszármazási alapon határozza meg az állampolgárságok.
1933
http://kepkezelo.com/images/enx0ckaa6rozxxzmv1yi.jpg
1939
http://kepkezelo.com/images/abqa9v90z4qed7hety4t.jpg
És ez folyt 1941 őszéig, amikor papíron megtiltották a kivándorlást, bár még ezt követően is sok ezer zsidó hagyta el az országot. Ekkor már főleg a háború miatt.
Kérlek mesélj még nekünk!
Régen röhögtünk már ennyit és ilyen jókat a rengeteg hülyeségen amit erőltetsz.
Ja, ha esetleg ezt sem tudtad volna.
https://hu.wiktionary.org/wiki/anglisztika
Miért nem akarod észrevenni, hogy hülyeséget erőltetsz, csak magadat járatod le.
Ja és egy csavar, egyben agyrém a történetben, hogy senki sem követelte ezeket a könyveket, senki sem állította, hogy tisztázatlanul kerültek volna az új tulajdonosaikhoz. Egyszerűen az agyament könyvtár kutakodott Susanne Türck után, aki már régen meghalt vérségi örökös nélkül. Tavaly találtak Angliában egy állítólagos végrendeletet, amiben örököséül egy barátnőjét jelölte meg. De már az is rég halott. Így megkeresték annak az örökösét, hogy rátukmálják a könyveket, hogy aztán megvásárolhassák tőle. Ilyet még Örkény sem tudott volna kitalálni.:DD
A csavar nálad van. Kicsavarod.
Látom, besokalltál a történet fordulataitól. Náci vonal meg sehol.
Mondana Kohn bacsi, ha a nyilas apad, vagy nagyapad nem lotte volna a Dunaba.
Kohn bácsit 1919-ben a Dunába lőtték? Erről bővebben valamit?
Nem a feherterrorra celoztam…bar lehet, hogy a magadfajta fasisztapalantak felmenoi akkor is gyilkoltak.
Úgy néz ki, a te felmenőid voltak az elkövetők.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%A1n_S%C3%A1ndor_(%C3%A1llamtitk%C3%A1r,_1873%E2%80%931919)
Mesélj hát, Kohn bácsi mikor került a Dunába és hogyan? Biztosan tudsz pár konkrétumot is.
Tekintve, hogy ez egy zsido portal, igy hat stilusosan: !קפוץ לי
Úgy látom, a titkos kezek szépen kitörölték ízes héberséggel adott válaszomat.
Kizárt dolog, hogy te tudsz héberül.
Már a harmadik héber nyelvű bejegyzésemet törlik. Csak nem antiszemiták a moderátorok?
Nyilván tartalmilag olyasmi volt az állítólagos hébernyelvű szövegedben ami miatt törölték. Faék egyszerű.
Te a disqusban meg tudnád nézni (hacsak nem szarakodik még mindig, de úgy látom, igen), hogy mit írtam neked. Annyi volt csak, hogy valaki nagyon nem szereti a héber bejegyzéseket.
שלי עדיין לא נמחק
Úgy látom, talán helyreállt a disqus, így meg tudod nézni a korábbi válaszaimat.
https://uploads.disquscdn.com/images/ef3e381ffba3d1ab943a88b067e7d65261a85e9b860e07504e389723b7b23dbc.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/c15dcd45dc8a41d2a1801201ce49288ca52a8b02ff4a9c6dfd4ddd5ae24b667c.jpg
https://uploads.disquscdn.com/images/6819cb352deb800a9f00a6c41368bf3c1162886aa3d02e38ec741bb3431018dc.jpg
Ne várj tőle konkrétumot.
Csak cukkolom.
A végletekig elfogult, a „náci” meg a „fasiszta” szavakon kívül mást nem ismer és ma már csak helyesírási hibák keresésével tud kielégülni.
Ezért mindig hagyok neki a szövegben, jóindulatom jeléül, egyet kettőt.
Meg állandóan váltogatja a nicknevét.
Úgy néz ki, a te felmenőid voltak az elkövetők.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Holl%C3%A1n_S%C3%A1ndor_(%C3%A1llamtitk%C3%A1r,_1873%E2%80%931919)
Ne próbád meggyőzni ezeket az alakokat a magad igazáról. Kellemetlen lenne ilyenekkel egy tálból cseresznyézni.
Nem hinnem, hogy a hozzaszolasom „meggyozo” volt, nem is annak szantam. Az egy talbol valo cseresznyezes pedig vegkepp nem johet szoba a tavolsag miatt 🙂
De azert kosz az aggodast.
Ha a világképeink abszolút diszjunktak, akkor csak az esetleges önellentmondásaira hívhatom fel a figyelmét, de megingatni a belső meggyőződését az én platformomról képtelenség.
De ugye tudod, mit jelent a hücpe kifejezés.
Nem vitattam 🙂
Ti egyétek csak a kukacos cseresznyéteket nyugodtan.:D
Engem a történelmi igazság érdekel, nem a tiéd.:DD
Engem a te „igazad” nem érdekel, csak a tények.
Tényleg?
Mikor lőték bele a Kohn bácsit?
(megint hagytam neked csemegét a szövegben, tehát légy velem illedelmes)
„Az alapítvány szakértői szerint valószínűleg kényszerből kellett eladnia apja magánkönyvtárát egy antikváriumnak…..”
A valószínűleg megállapítás, vajon mekkora bizonyító erőt képviselhet egy normál bíróságon?
Attól függ, ki mondja. Ezt már tudjuk.