A török elnök kifakadt, hogy az Öböl-menti országok nem tiltakoznak a Trump-alku ellen.
Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken árulónak nevezte azokat az arab országokat, amelyek támogatják Trump kedden bemutatott béketervét- írja az Arutz 7.
„Azok az arab országok, amelyek támogatnak egy ilyen alkut, árulást követnek el Jeruzsálem ellen, saját népük és az egész emberiség ellen”- jelentette ki Erdogan.
Az elnök egyértelműen megnevezte azokat az országokat, amelyek szerinte hallgatásukkal támogatják a tervet.
„Szaúd-Arábia, te néma vagy, mikor töröd meg a hallgatásod? Omán, Bahrein, Abu-Dzabi (az Egyesült Arab Emírségek fővárosa – a szerk.) szintén. Szégyelljétek magatokat! Szégyelljétek magatokat! Hogyan adnak számot a tervet megtapsoló kezeitek erről az álnok döntésről?” – szónokolta a török vezető.
A török-szaúdi viszony azután romlott meg, hogy az isztambuli szaúdi nagykövetségen meggyilkolták Dzsamál Hasogdzsi szaúdi újságírót. A török-iráni közeledés szintén elhidegülést okozott a két szunnita ország között.
Erdogan pártja helyi vezetői előtt hosszasan beszélt Jeruzsálemről is, amit szerinte „nem szabad Izrael véres karmai között hagyni.” A török elnök azt is hozzátette, „súlyos következményei lesznek minden Izraelt támogató lépésnek.”
Erdogan nem először rendez Izrael-ellenes kifakadást: legutóbb decemberben jelentette ki, hogy „a zsidó állam nem ismer jogot,”ősszel pedig lenácizta Izraelt az ENSZ-ben.





Ezt pont a népírtó Erdogán böffenti.
Erdogan nem népírtó. Igaz, hogy jó sok embert börtönökbe zárt, de nem irtotta ki őket. Az, hogy az elődei circa 100 évvel ezelőtt népírtást követtek el örmények ellen, az is valószínűleg igaz lehet, de ő erről nem thet, hiszen nem is élt még akkor.
A kurdok ellenei katonai akciók nem népírtás?
Es mi ezt az embert tartkarokkal fogadtuk, szegyen! Tudomasul kell venni az iszlamista torokorszag a nyugat ellensege!