Erdogan: „A világ muszlimjainak egyesülniük kell a Nyugat ellen”

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

A török elnök szerint itt az ideje, hogy az iszlám civilizáció elnyerje méltó helyét a világban. 

Recep Tayyip Erdogan az Iszlám Konferencia Szervezete előtt mondott beszédében hosszasan szidta Izraelt, majd muszlim összefogást vizionált. A török vezető azt állította, hogy az országában azért vannak terrortámadások, mert ő bátran kiáll Jeruzsálemmel szemben – számolt be a The Jerusalem Post. 

A török elnök kijelentette, hogy Izrael miatt egyre rosszabb a helyzet Jeruzsálemben és „Palesztinában.”

„Izrael nem ismer jogot, igazságot és emberséget” -mondta Erdogan, majd kijelentette, hogy Törökország mindig meg fogja védeni a palesztin jogokat, mert „a törökök szolidárisak minden elnyomottal.”

„Minél jobban védjük a gyermekeinket, asszonyainkat, időseinket, hátrányos helyzetű társainkat a nyugati fenyegetésekkel szemben, annál jobban védjük a családjainkat”

– jelentette ki az iszlamista vezető.

Erdogan: „Allah parancsolja a hitetlenekkel szembeni erőszakot”

Törökország Európai Unióba vágyó elnöke a közelmúltban vallási szertartás keretében félreérthetetlenül fogalmazott a nem-muszlimokkal kapcsolatban, aminek a szír offenzívára is lehetnek áthallásai.

Az elnök szerint a muszlimoknak egyesülniük kellene a Nyugat ellen, hogy „az iszlám civilizáció végre elfoglalja méltó helyét.” Arra kérte a gazdagabb muszlim országokat, hogy támogassák többet a szegényeket.

A beszéd kísérlet volt arra, hogy Erdogan Törökországot kiáltsa ki a muszlim ügyek bajnokának.

Törökország eddig csak áhítozhatott a vezető szerepre, de a 2015-ös menekültválság óta megkerülhetetlen hatalommá lépett elő.

Erdogan retorikájának szerves része Izrael gyalázása. Korábban viszonylag konszolidáltak voltak az török-izraeli kapcsolatok, azonban Erdogan alatt ez a viszony ellenségessé vált. Ennek egyik megnyilvánulása a Nemzetközi Büntetőbíróságon még mindig zajló Mavi Marmara ügy. A 2010-es blokádtörés és az arra adott izraeli válasz jó ürügy volt a törökök számára, hogy egy időre megszakítsák a kapcsolatot Izraellel.

A török elnök legutóbb az ENSZ-ben nácizta le Izrael Gáza-politikáját. Azonban ez az üzenet már nincs olyan egyesítő hatással az arab világra, mint 20 évvel ezelőtt. Szíria és Irak komoly belső problémákkal küzd, és nem ér rá a „palesztinkérdéssel” foglalkozni, az olajhatalmak pedig pedig ha nem is nyílt, de titkos szövetségre léptek Izraellel, Iránnal szemben.

Erdogan a nácikhoz hasonlította Izrael Gáza-politikáját

Izrael határozottan visszautasította az iszlamista török elnök verbális ámokfutását az ENSZ közgyűlésén és egy másik helyszínen.

“Erdogan: „A világ muszlimjainak egyesülniük kell a Nyugat ellen”” bejegyzéshez 44 hozzászólás

  1. Ennek a muszlim egyesülésének pedig a nemzeti keresztény Magyarország legyen a legfőbb európai támasza

    • Akkor fogalmad sincs, pont Magyarország védi a helyi és nyugati zsidóságot ! Nektek agyatokra ment a vallás ,mert Magyarország 80 % letojja a vallást !Felölünk minden templomot,mecsetet ,zsinagógát be lehetne zárni !Attól még mi nem kereszténynek is betartjuk a 10 parancsolatot ,tehát nem követeltük JIZZJA-t vagy nem tartjuk kiválasztottnak magunkat és nem vagdalunk le fejeket, mert az éppen nem Jézushoz imádkozik !Amit nem tzudsz ezek szerint csak Franciaországból 50 000 zsidó alijázott Izraelbe ,Kanadába vagy Magyarországra !

    • Ez most hogyan pattant ki az agyadból, valószínű nem vagy keresztény, mert ilyesmi föl sem merül.
      Tudod Európa nyugati fele megakadályozta, hogy orosz gáz érkezzen hozzánk a tengeren és Bulgárián keresztül, de lengyel barátaink sem serénykednek, hogy összekössék gázhálózatukat velünk és ez fölértékeli a törököket a mi szempontunkból. Ennyiről van szó. Merkel és bűnbandája fenntartja az orosz embargót, amivel velünk kitol, de ő csinálja a jó üzleteket velük. Bonyolult a kérdés, de egy keresztény soha nem fogja az iszlámot támogatni másokkal szemben. Tanulni kell a történelmet és érteni.

  2. nem kell szépíteni a dolgot,a vallás a világ minden bajának okozója,túl ezen a zsidókat mindenki utálja,rá telepednek minden nemzetre cigányabbak a cigánynál,pedig azok sem kutyák

    • Akkor mesél, hogy mi bajod a zsidókkal? A világ tudósainak, művészeinek, kulturális életének feltalálóinak a legnagyobb része zsidó származású. Talán ez a baj? A világon az összesen 15 millió zsidó tartja rettegésben a 7 milliárd embert?

      • A baja az, h kicsinek es jelentektelennek erzi magat. Ezert nem marad mas vigasza, h sajat nyomorult sorsarol elfeledkezzen, minthogy eros gyuloletbe menekul, igy addig sem kell ereznie sajat hivany lenyet, mig ez az ertelemetlen erzelem uralkodik hitvany-korcs elemejen.

    • Azért a zsidók és a cigányok között hihetetlen különbségek vannak tudásban, műveltségben és az emberek közötti érintkezésben. Kikérem magunknak, hogy egy hordaszellemben élő, primitiv népcsoporttal azonosítanak egy többezer éve saját írással és kultúrával rendelkező népcsoportot.

    • Azért a zsidók és a cigányok között hihetetlen különbségek vannak tudásban, műveltségben és az emberek közötti érintkezésben. Kikérem magunknak, hogy egy hordaszellemben élő, primitiv népcsoporttal azonosítanak egy többezer éve saját írással és kultúrával rendelkező népcsoportot.

    • Ha így gondolod, mit keresel itt? Az én családomnak keresztény és zsidó gyökerei is vannak és mégsincs ebből ellentét vagy probléma. A fiatalabb generációk ugyan nem túl vallásosak, de attól még tisztában vannak a gyökereikkel. A saját frusztrációidat nem így kéne levezetni, hanem el lehetne azon gondolkodni, hogy épp az ilyen hozzáállás vezet oda, hogy szembekerülnek egymással az emberek. A zsidóság ereje épp abból fakad hogy összetartóak, kiemelt figyelmet fordítanak az oktatásra ami bizony alapvetően határozza meg a később, a társadalomban elfoglalt helyüket. Ki akadályozza meg a magyarságot mindebben? Lehet inkább tanulni kellene, nem gondolod?

    • Ha így gondolod, mit keresel itt? Az én családomnak keresztény és zsidó gyökerei is vannak és mégsincs ebből ellentét vagy probléma. A fiatalabb generációk ugyan nem túl vallásosak, de attól még tisztában vannak a gyökereikkel. A saját frusztrációidat nem így kéne levezetni, hanem el lehetne azon gondolkodni, hogy épp az ilyen hozzáállás vezet oda, hogy szembekerülnek egymással az emberek. A zsidóság ereje épp abból fakad hogy összetartóak, kiemelt figyelmet fordítanak az oktatásra ami bizony alapvetően határozza meg a később, a társadalomban elfoglalt helyüket. Ki akadályozza meg a magyarságot mindebben? Lehet inkább tanulni kellene, nem gondolod?

      • Na nehogy már magatokra oszd csupán az észt és a műveltséget, még abban az esetben sem, ha RÉSZBEN egyet tudok érteni a véleményeddel!!! Méghogy a zsidók összetartanak! Persze, de csak abban az esetben, ha közös ellenségük van, különben egymást is átvágják, éppen úgy, mint bárki más.

  3. Az elnök szerint a muszlimoknak egyesülniük kellene a Nyugat ellen, hogy „az iszlám civilizáció végre elfoglalja méltó helyét.”
    ————————————————————————————————————————–
    Hadd ne írjam le a véleményem a muszlim „civilizáció” kapcsán, mert a nyomdafestéket nem tűrő szavakat kerülöm. Elég annyit, hogy a tevehajcsár jelleg dominál benne, a nőket állatként kezelik és mindenkit meg akarnak ölni akik nem Allah dicséretét tartják a legfontosabbnak.

    • A TOROKOK csak a PENZERT vannak NYUGATON…dolgozni…erre A scelta jo NEKIK a Nyugat..de AMUGY…GYULOLIK A kereszteny Nyugatot

      • Semmi nincs a vallásukban a keresztény-zsidó Bibliából. Én már a magyar nyelvű megjelenésekor megvettem a Koránt 1987-ben, amiben csak annyi van, hogy Jézus próféta volt, de a keresztények Szentháromságát erősen támadják, elég közönségesen.

        Aki talál erkölcsi alapvetést a könyvben hívja fel rá a figyelmemet, mert én nem találtam, ami minden vallásnak a jellemzője.

  4. Az a kultúra ahol egy 16 éves beteg gyerek az év embere,és dicsőség az abortusz az a kultúra elbukik a militáns ,természet közeli kultúrákkal szembe !!! A kérdés az időpont !! A bukás már vissza fordíthatatlan !

    • ?????Ha neked ilyen elveid,felfogásod, életed van akkor te vagy „beteg”!!!Nem az olyan „gyermekek+felnőttek”akik a földért,az emberek fennmaradásáért küzdenek!!!Muszlim vagy???Különben az ilyen dolgok visszafordíthatóak!!!De ha neked jobban tetszik a nyócasszony+akecskesegge,az a Te választásod!!!

      • Ha még nem vált volna világossá számodra, hogy Gretácska kiket képvisel, hogy grétácska vitorlással – környezetvédőként – utazik oda, de repülőgéppel tér haza ő, s az egész stábja, hogy a vonat platóján szenveleg egy FB-n közzétett fotója szerint, majd a német vasúttársaság kitesz a hálóra egy fotót, ahogy grétácskánk első osztályon, első osztályú színvonalon élvezkedik – ugyanazon a vonatúton – a számtalan műanyag csomagolású élelmiszert felzabálva, s ha nem unnám ezt a jókai körmondatot, akkor duplájára hízlalnám…

        Az olyan fiatalokat és felnőtteket, akik valóban – s nem politikai céllal, indokokkal – küzdenek a környezetszennyezés ellen, azokat lehet csak megbecsülni! (Szerényen megjegyezném, hogy közéjük tartozom:)

  5. Erdogan: „A világ muszlimjainak egyesülniük kell a Nyugat ellen”
    Kérdem én, hogy az a gatyás tehén Merkel hallott már erről? Plüs állatkák,virágcsokrokkal fogadott muszlimkák az állomásokon…..mond ez vajon neki valamit?…………… Kretén Stasi ivadék.

    • MERKEL SEMMIKEPPEN SEM AKARJA A TOROKOK EU-S BELEPESET..TUDJA…AKKOR ELSZABADUL A POKOL EUROPABAN…BOVEN ELEG NEKIK A TOROK VENDEGMUNKAS..AKIK A SZAR MELOT JO PENZERT CSINALJAK OTT

      • Lehet nem tudod de 35 millió muszlim él nyugat Európában és ők már ,francia ,belga,holland,dán,norvég állampolgárok ! Vannak akik soha nem is jártak szüleik földjén ,ellenben például Rotterdamban is sok utcában csak török zászlok vannak kirakva ! A másod ,harmad generációs török,arab még jobban vallásos ,mert a 30 % a SARIÁT akarja radikális nézeteket vall .2012 n Rotterdamban is ki akarták kiáltani a kalifátust ,sokan szakállt eresztettek ,amit 2018-n levágtak .A szakáll a szimpatizálás volt az Iszlám Állam elismerése .A sariát Hollandia 10 éve betiltotta ,ennek ellenére a mecsetbe mennek és nem a bíróságra https://uploads.disquscdn.com/images/4426d6c066199b4287d8d58a3b9f87edc6d71ac440d399251d8c2613602923ff.jpg .Hollandiában csak holland nyelven lehet beszélni a mecsetben ,ennek ellenére 160 mecset éjszaka nem lehet nyitva ( sötétedés után ) mert a rendőrség fegyvereket talált a mecsetben !A török már nem kap munkavállalásit ,aki meg állampolgár segélyen él és bűnözik. A sz@r melót mi kelet európaiak végezzük.Igaz én már nyugdíjas vagyok két hónapja és jöttem is haza Magyarországra .10 év és ha nem dobják ki a Koránt velük együtt megszűnik a civilizáció nyugat Európában !

        • Örülök, hogy nyugdíjas éveidet itt fogod élvezni! Jó egészséget kívánok! Mennyi időt töltöttél kint?

  6. Hat ez legalabb oszinte de hogy megy le az Eu es Amerika torkan mindez a fideSSrol es a belloluk elokrol ne is beszeljunk kell gyomor hozza hogy nagy hangon migransoznak terroristaznak a fo terroristakat meg keblukon melengetik!

  7. Hát ne kerülgessük a forró macskát és mondjuk ki világosan. Az emberiség alaptulajdonságai közé tartozik, hogy minden nép, népfaj önbecsülése minden más értékelést felül múl, sőt többen is a legkiválóbbnak tartják magukat, ami még a földgolyó feletti uralkodásra is feljogosítja őket. Amint azt Erdogan elnök is megerősítette az iszlám hívők viszont az egész emberiségre nézve halálos veszedelmet jelentenek, mivel ab ovo, az összes többi népet haszontalannak minősítették és a teljes kiirtásukat tűzték ki célul. Vagy is, éppen itten van az ideje, hogy a Föld népei összefogjanak és egységesen lépjenek fel az iszlám kordában tartása és visszaszorítása érdekében.

  8. Erdogán II.Szulejmánnak hiszi magát, már éppen ideje lenne kilőni !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Addig amig ki nem robbant egy III. világháborút !

  9. Azt nem értem miért kell az oroszokat szorongatni és a törököket folyamatosan támogatni.

    Meg kellene fordítani ezt a tendenciát, amit Amerika lenne képes véghez vinni és lényegében megszüntetni a NATO tagságukat. Úgy tűnik nem értem a világpolitikát. Nem a kereskedelmi kapcsolatok megszakítására gondolok, mert az természetes egy bizonyos mélységig.

  10. Azt nem értem miért kell az oroszokat szorongatni és a törököket folyamatosan támogatni.

    Meg kellene fordítani ezt a tendenciát, amit Amerika lenne képes véghez vinni és lényegében megszüntetni a NATO tagságukat. Úgy tűnik nem értem a világpolitikát. Nem a kereskedelmi kapcsolatok megszakítására gondolok, mert az természetes egy bizonyos mélységig.