Erdogan: „Allah parancsolja a hitetlenekkel szembeni erőszakot”

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Törökország Európai Unióba vágyó elnöke a közelmúltban vallási szertartás keretében félreérthetetlenül fogalmazott a nem-muszlimokkal kapcsolatban, aminek a szír offenzívára is lehetnek áthallásai.

Istenünk parancsára erőszakosnak kell lennünk a „kafirokkal” (hitetlenekkel). Kik vagyunk mi? Mohamed Ummája (nemzete). Vagyis (Isten) parancsára kegyesnek kell lennünk egymáshoz. Szóval kegyesek leszünk egymáshoz, és erőszakosak leszünk a kufárokhoz. Ahogy Szíriában is.

idézi Recep Tayyip Erdogan elnököt az Arutz Sheva izraeli lap a korán-verseket idéző elnököt.

A cikk szerint aggodalomra ad okot, hogy Törökországban az ellenzék nem adott kellőképpen hangot nemtetszésének azért, hogy Erdogan október 25-én illusztris társaságban — Isztanbul polgármestere, Ekrem İmamoğlu, a városállam kormányzója, Ali Yerlikaya és főrendőre, Mustafa Çalışkan, valamint a várost vezető AKP párt vezetőjével Bayram Şenocak — buzdított vallási felekezetek ellen.

A Nagy Çamlıca muszlim imaházban tett közös ima alatt az elnök híveihez szólva idézte a Korán több pontját is, meglehetősen nagy áthallásokkal, mintegy aktualizálva az ősi vallási szöveget.

Insallah, ahogy Isten Szíriában megígérte nekünk: a győzelem Istentől érkezik és közeledik a hódítás is, adjuk hát az örömhírt a hívőknek. Látjuk, hogy ez most zajlik. Isten segítségével még jobban is látni fogjuk majd…

— tette hozzá hivatalos imájában az elnök.

Az izraeli lap Erdogan szavaival összefüggésben egy politikai iszlamista szakértő véleményét idézi. Dr. Bill Warner egy kutatóközpont (Center for the Study of Political Islam) elnöke szerint Erdogan a kufárok szóhasználatával egyértelműen azokra a csoportokra utal, akik nem Mohamed hitének követői, vagyis keresztényekre, zsidókra és hindukra.

A politikai iszlám az a doktrína, amely a hitetlenre vagy a kufárokra vonatkozik(…) és nem csak a vallási felsőbbrendűséget hirdeti a kufár felett, hanem kijelenti azt is, hogy a muszlimok dominálnak a kufárok felett politikában és a kultúrában is. Ez a dominancia politikai és nem vallási.

— tette hozzá Dr. Bill Warner.

A hír azért is érdekes, mer Erdogan angol nyelvű nyilatkozataiban a szír-offenzívával kapcsolatban mindig sietett leszögezni, hogy nem hódítani akar, csupán biztonsági zónát igyekezik létesíteni a határ mentén.

Erdogan kihúzta a gyufát Izraelnél

A török államfő magyarországi látogatása kapcsán nem csak hazánkban rendeznek több ezer fős tüntetést, hanem a Közel-Keleten sem fogadják egyöntetű lelkesedéssel Törökország régióbeli szereplését.

“Erdogan: „Allah parancsolja a hitetlenekkel szembeni erőszakot”” bejegyzéshez 65 hozzászólás

  1. Ideje lenne már helyretenni, mert nem lesz ennek jó vége. milliószám tanyáznak a törökök egész nyugat európában és sajnos nagyon sok a fanatikus szultánhívő.

    • Nehéz lesz. Buddha után 600 évvel Jézus Krisztus, majd megint kb. 600 év után Mohamed. Mintha csak az emberi értelem színvonalához próbálna igazodni a hit egyre nagyobb engedményekkel annak kárára.

    • Megjegyezni(!), hogy/és lerohanta(!) – igekötő ige előtt egybeírandó, vannak ugyan ugyanilyen alakú szavak nem igekötői jelentéssel, ezért tanácsolja a microsoft word időnként a különírást – a mondatelemzés elengedhetetlen. Általános hiba, egyre idegesítőbb, mert kihat a tartalomra.

  2. Egyszerűbb meg jegyezni. Internacionalizmus, nácizmus, kommunizmus, határok nélkül. Amikor van természetes nacionalizmus, mert a természet is védekezik. Internacionalista, terrorista, azért nem engedik haza. például.

  3. Mikor nyilvánítják végre terrorállammá Erdoganisztánt? Megvárják, míg befejezi a népirtást É-Szíriában? Vagy amíg bekebelezi egész Ciprust? Esetleg Máltát? Krétát? Mikor esik le a 20 fillér a nagyhatalmaknak?

    • Hollandiában személyesen is láttam mekkora őrjöngést rendeztek a török választásokkal kapcsolatban, pedig akkor csak annyiról volt szó, hogy nem engedtek be két minisztert kardigán szultán mellett kampányolni. Egész hollandia tele volt török nyelvű ÚTJELZŐ táblákkal hogy merre lehet menni szavazni!!! Egyszerűen elképesztő. Nem tudom, hogy ha annyira odavannak törökországért és kardigán szultánért, akkor mit keresnek itt. És ami durva hogy még a nyugat európában születettek sem beszélik rendesen a nyelvet (holland, német, francia)

      a másik fele, hogy fontos NATO tagállam…

      • A NATO-ból ki kell rúgni Törökországot. Erdogan megveszekedett híveit pedig haza kell toloncolni. Taxisofőrnek lehet iportálni azokat, akiket ténylegesen üldöznek politikai nézeteikért, például Hong Kongban. Hamarabb meg fognak tanulni németül, hollandul is.

        • Egy blogon volt erről szó, hogy megkérdeztek valami arab vezetőt/diplomatát, hogy mégis miért nem fogadják be Ők a „menekülteket”. A pali elmondta, hogy náluk vagy beállnak a sorba és dolgoznak beilleszkednek, vagy páros lábbal rúgják ki őket az országból. Nem segélyezik őket ész nélkül, hanem dolgozniuk kell és ha 2 éven belül nem állnak a saját lábukra, mehetnek isten hírével… természetesen az első bűncselekmény után is. Kivéve ha komoly dologról van szó, mert akkor felakasztják

          • Nekünk is így kéne eljárnunk. Csak a sok rasszista disznó fejes Európában nem hajlandó tanulni a lenézett araboktól. Pedig ők tudják, hogyan kell ezeket kordában tartani. Volna mit tanulnunk az araboktól.

          • A probléma ott van, hogy rég nem a politikusok diktálnak, hanem az őket finanszírozó multinacionális cégek. Ők pedig pont lesz..ák mi jó az országnak, mert nekik aztán édesmindegy ki fizet a kasszánál. Mert ugye a menekültek is vásárolnak. Az más kérdés, hogy az átlag adófizető pénzéből…

        • és amúgy igen ki kellett volna őket rakni a NATO-ból legkésőbb akkor, amikor lelőtték a ruszki gépet. mert az a helyzet nagyon könnyen eszkalálódhatott volna.

          • A népirtás, amita kurdok ellen követnek el éppen, az utolsó csepp kellene, hogy legyen a pohárban. De félő, hogy sértett dühében megtámadja Európát. Tehát nem fogják kirakni, amíg Európa védelmi erejét meg nem növelik.

      • Persze ha nem engedné akkor nem nyithatna és terjeszthetné MO.on is az eszméit. Orbán viszont jó pénzért az országot is eladja.

        • Egyáltalán miért tiltott ki a 444, hiszen beillesz a profiljába? 😀 Hogy engem kitiltottak, az nem kérdéses.

        • HAZUGSÁG!
          Találjanak ki jobb mesét!
          Mindenki tudja, hogy ezaz oldal egy hazug, kamu portál.
          Nemigaz, amit Magyarországról írnak! Egy szó sem!
          LEBUKTAK!!!!

      • Iskola fedőnév alatt képeznek janicsárokat.Fanatikus papok fogják uszítani a híveiket a keresztények ellen,keresztény földön !!! Orbán nem kakált a kútba csak a kávájára ! Itt volna a lélektani pillanat Orbán számára,hogy változtasson a döntésén,hogy ne engedjen az országba muszlim bázist,mivel Erdogan is megszegte az EU-val kötött megállapodást. Az ostoba EU nem veszi észre,hogy Erdogan hülyére veszi és csak feji euró milliárdokkal és zsarolja a tengernyi mezítlábassal,vissza élve Európa humánumával jóindulatával.

        • Már előre tudod mi fog történni?

          Nyissál jósdát vagy ne keverd össze Magyarországot egyik nyugati állammal se.

          • Hihetetlen naivitásról tesz tanúbizonyságot az az ember aki nem érti a történelem szavát,nem olvassa a jelenlegi történéseket,hogy Törökország soha nem tett le Európa meghódításáról,és ha nem megy ideiglenesen karddal,majd megy tengernyi mezítlábas janicsárral,alvóügynökkel. Azt nem is minősítem,hogy egy hihetetlenül ostoba döntést egy keresztény ellenes ,a hazát veszélynek kitevő vazallus orbánfan védi. Még a cikk címe láttán sem esik le egyeseknek a tantusz.! Mert nehogy elhiggye valaki,hogy ha Orbán mégoly ravasznak hiszi is magát,nyerhet európai demokratikus körülmények között az inváziós törekvések felett ha egyszer beengedte Őket,az idő és a népszaporulat nekik dolgozik.!

          • Én nem akarok egy őskorban élő emberrel kommunikálni, de annyit azért mondok, hogy a szélsőséges Jobbikod megbukott és agonizál, de Orbán gyűlölettel beoltottak továbbra is nyomják azt az ostobaságot, amit beléjük ültettek. Csókóljátok meg Gyurcsányt, majd ő kiűzi a törököt. 😀

          • Ja hogy elfogytak és nem is voltak érvek a tények felsorolásához,jöhetett a sértegetés . Nem vagyok gyurcsányista , a hazáját féltő magyar polgár vagyok .Továbbra is állítom : hibás döntés volt,egy ellenséges vallási „iroda” felállításának engedélyezése veszélyes és visszafordíthatatlan károkat fog okozni annak az intézménynek a magyarországi működése. Őskori Ön ,mert nem képes kilátni és kimászni a ner gödréből. Vannak akik nem képesek felfogni,hogy pártoskodástól független magyar polgárok rezsimektől ideológiáktól függetlenül szeretik és féltik hazájukat. Se Gyurcsány se Orbán nem tudja kiűzni ha egyszer Orbán beengedte.

          • Egyáltalán nem fogytak el az érveim, csak nem dolgom okítani azt, akinek az általánost elölről kellene kezdeni az ismeretanyagok gyűjtése végett.

          • A cigány Orbánnal nem volt semmi bajom.
            A cionista Orbánt azonban nem kedvelem.
            Mert a cionizmus halált hoz a magyar népre.

          • Mi vonzó van muszlim vallásban számodra és az arabok saría törvénykezésében? Én nem személyeskedtem ezzel kapcsolatban ellentétben veled.

          • Nincs muszlim vallás, ezért az nem is lehet vonzó senki számára.
            Iszlám vallás van, ami egy univerzális vallás. Ez azt jelenti, hogy valóban vallás, bárki felveheti. Ezzel ellentétben a kormányunkat hatalomban tartó zsidók vallása nem univerzális, hanem törzsi vallás, ha vallás egyáltalán. Kirekeszti és védi a törzsön kívülieket és összetartja a törzsön belülieket. Hatékony a törzs számára, de veszélyes is. A holokauszt bekövetkezésében ez a veszély is közrejátszott.
            A muszlimok az iszlám követői. Hisznek és harcolnak azért, amiben hisznek. És azt mondják, hogy aki nem igazhitű, aki nem harcol, az adóval járuljon hozzá a harchoz. Ez számomra sokkal elfogadhatóbb, mint a bennünket kihasználó zsidók szemlélete.
            A zsidók önmagukat kiválasztottnak tartják, szélsőséges vezetőik pedig ez alapján bármilyen erkölcsi vagy jogi norma alól felmentést adhatnak egy szent cél érdekében. Jabotinsky például azt mondta, hogy a Nagy Izrael megteremtését semmilyen törvény nem akadályozhatja meg. Ovadia főrabbi pedig azt tanította, hogy a gójok csak azért élnek a Földön, hogy a zsidókat állatként szolgálják. Nos nekem ehhez nincs kedvem.
            A keresztény értékrend azért vonzó számomra, mert Jézus az emberek egyenlőségét hirdeti. Orbán és a mögötte álló cionisták azonban nem.
            Ráadásul Orbán megtagadja a magyar népet, Magyarországot pedig a jelek szerint a zsidók kezére játssza. Ők pedig a parti végén kidobják a maradék magyart is, mert a magyarnál lojálisabb és munkaképesebb nép áll rendelkezésükre.

          • Köszönöm a kiigazítást az iszlám vallás hívői a muszlimok, de ez a lényegen nem változtat.

            Viszont nem egyszerűen csak adózásról van szó, mert a Koránban ez vagylagosan szerepel, ahogyan a muszlim adott esetben dönt kénye-kedve szerint, az életedet is elveheti.

            Az pedig nem igazán érdekel, hogy a zsidók hogyan látják a világot, ha rosszul értelmezik Isten parancsait megkapják érte a büntetésüket és meg is kapták minden alkalommal Istentől. Annyit hozzátennék, nem rád van bízva, ki milyen büntetést érdemet, te mosdatlan szájú intelligencia.

            Orbán Viktor keresztény, bárki állhat mögé, de nem szolgál idegeneket, hanem a magyar népet. A történések azt mutatják, hogy inkább visszaszerez javakat, mint azt, hogy kiárusít. Most, hogy szövetséget kötöttetek Gyurcsánnyal igyekeztek őt felmenteni és Orbán Viktort az ő múltbeli szerepébe helyezni. Már Orbán Viktor lett a kommunista, Gyurcsány pedig a demokrata.

          • Orbán a magyar népet végleg kitörölte a saját alkotmányából 2012-ben. Ezt képes vagy felfogni?
            Orbán a zsidókat magyarosította 2011-ben? Felfogod, hogy ez mit jelent?
            Innentől fogva Izrael népe magyar álarcban amerikai és izraeli támogatással azt csinál Magyarországon, amit akar.
            Tudod milyen a zsidó sakk? Fehér a zsidó, fekete a gój, de a fekete nem léphet a fehér irányába mert az antiszemitizmus.
            Orbán azért tolja a nemzethy agymosást, hogy kiverje a magyarok fejéből a népi identitást. Kiverje a fejünkből, hogy mi Atilla népe voltunk és vagyunk. A románok Decebal népe, a zsidók Izrael népe. A románok dákoromán elméletét lehet vitatni. De azt nem, hogy egy nép sokkal erősebb, ha van identitása. A magyar népnek viszont nincs, mert Orbán leépítette.
            Orbán nemzeti identitást épített, a nemzetben pedig az erősebb Izrael népe elnyomja a külső támasszal nem rendelkező Atilla népét.
            Lehet szeretni Orbánt, a cigány Orbánt én is szerettem. A cionista Orbánt viszont nem szeretem, mert a cionizmus a magyar nép számára a halál.

          • Ezeket az állításokat még nem hallottam senkitől, de a fantáziája mindenkinek meglódulhat. Nem is értem mi ez a magyarosítás, az állampolgárságot elég nehéz megszerezni, az nem Orbán Viktor függő. Az alkotmány pedig nagyon is magyar.

            NEMZETI HITVALLÁS *

            MI, A MAGYAR NEMZET TAGJAI, az új évezred kezdetén, felelősséggel minden magyarért, kinyilvánítjuk az alábbiakat:

            Büszkékvagyunk arra, hogy Szent István királyunk ezer évvel ezelőtt szilárd
            alapokra helyezte a magyar államot, és hazánkat a keresztény Európa
            részévé tette.
            Büszkék vagyunk az országunk megmaradásáért, szabadságáért és függetlenségéért küzdő őseinkre.
            Büszkék vagyunk a magyar emberek nagyszerű szellemi alkotásaira.
            Büszkék vagyunk arra, hogy népünk évszázadokon át harcokban védte Európát, s
            tehetségével, szorgalmával gyarapította közös értékeit.
            Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük országunk különböző vallási hagyományait.
            Ígérjük, hogy megőrizzük az elmúlt évszázad viharaiban részekre szakadt
            nemzetünk szellemi és lelki egységét. Kinyilvánítjuk, hogy a velünk élő
            nemzetiségek a magyar politikai közösség részei és államalkotó tényezők.
            Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a
            magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence
            természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk.
            Felelősséget viselünk utódainkért, ezért anyagi, szellemi és természeti
            erőforrásaink gondos használatával védelmezzük az utánunk jövő
            nemzedékek életfeltételeit.

            Hisszük, hogy nemzeti kultúránk gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.
            Tiszteljük más népek szabadságát és kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.

          • Nem kell hallanod senkitől, hanem előveszed az Alaptörvényt, és megkeresed benne a magyar nép kifejezést. Az 1949. évi XX. törvényben még találtál ilyet. Aztán 1989-ben már kezdték hekkelni egy ideiglenessel, de az nem volt alkotmány, a módosítást az 1949-es szövegében vezették át. Elég keszekusza. De a végső döfést az Alaptörvény adta meg.
            A zsidók magyarosítását a 2011-es nemzetiségi törvény végzi el, ami nem tesz említést Izrael népének Magyarországon élő képviselőiről. Ez két olyan alapjogi dokumentum, ami súlyos következményekkel jár majd a magyar népre vonatkozóan.

          • A te értékelésed szerint, ma népköztársaságról beszélnénk.
            A nemzet fogalommal nincs semmi baj, kiterjeszti a jogokat határon kívülre is.

          • Csak még hozzáfűznék annyit, hogy Kásler miniszter úr fölállította a Magyarságkutató intézetet, ami független az akadémiától, mert ők már nem javíthatók. Tudom te viszont a szivárványkoalíciótól várod az eredményeket.
            https://mki.gov.hu/hu

          • És mit mond az intézet, hogy ki a magyar? A magyar nép helyett a cionistákat szolgáló Orbán szerint az a magyar, akinek az unokája magyar lesz. Ekkora hazaárulót nem hordott a hátán a Föld. Te pedig nyalod a seggét.

          • Tisztességesen beszélj, hogy te egy elvakult rasszista vagy, attól még másoknak nem kell követni az ostoba nézeteidet.
            Hogyan születik meg egy ilyen nem ember? A muszlimok tükörképe vagy, ők ilyen megveszekedettek, vagy akik nem olyanok közöttük, azok pedig támogatják a szélsőségeseket. Téged keresztény ember nem fog támogatni és ezzel befejeztem veled a diskurzust.

          • Én a muszlimot, a zsidót és a keresztényt egyenjogúnak és egyenértékűnek tartom. Te pedig egy elvakult orbánista seggnyaló vagy, aki gyűlöli az idegeneket. Leírtad már párszor.

          • Soha nem írtam le, hogy gyűlölöm őket, te viszont egy szerencsétlen provokátor vagy, aki itt élvezkedik, hogy szidhat mindenkit. Nyilván ezért tartanak.

          • Nem írok körül semmit, határozott véleményem van, nem kell megfejteni és belemagyarázni semmit. Valamilyen tartótisztnek képzeled magad és rám állítottak? Mit sikerült kikutatnod? 🙂

          • És ki a magyar? Intézetet alapítanak, semmit sem mondanak, zsidó segget nyalnak.
            Kásler meg akkor lesz úr, ha kisikálja a körmeit és visszamegy onkológusnak.

          • Azt gondolom mióta a Jobbik cukisodott, azóta nincs pártod, csak megmaradt az Orbán gyűlöleted és itt éled ki. Egy senki pimasz alak vagy.

          • Én nem Orbánt gyűlölöm, hanem az orbánizmus és a cionizmus összefonódását halálos méregnek tartom a magyar népre.
            Láthatod, hogy mit művelnek a zsidók a palesztinokkal.
            Miért lennének a magyarok kivételek?
            Szoptunk a devizahitelekkel?
            Szoptunk, mégpedig Európában egyedüli mértékben.

          • Van fogalmad arrol amit leirsz? Vagy ezt a baromsagot tanitotak neked?Az hogy a zsidok iranyitanak a vilaggazdasagot csak egy fasiszta kitalacio ami meg az 1930 evekbol ered! Az egyetlen alapja hogy a legtobb zsido utalja a ketkezi munkat es inkabb tanul ezert vannak nepesegarany szempotjabol sokkal tobben a vezetesben
            .A zsidok nem hasznalhatnak ki, alig maradtak europaban ellenben kaptatok 10millio buzulmant akik 90% uk europan eloskodik , munkanelkuliek , bunozok a nok elleni tamadas pedig 5x mint mielot megerkeztek a kedvenceid !A zsidoknak csak 20% a vallasos es ugymond lenezi a mas vallasbol szarmazot a tobbi nem !! Ha picit is tanultal volna tortenelmet a zsidok csak azt a foldet akarjak ami amugy is az ovek ! Es nem 1000 eves hatarokrol mint a magyaroknal hanem picit reggebrol ugy 3000 eves a jelenletuk izrael foldjen szerintem ez boven elegendo jogalap meg arra is hogy kiverjek az arab /palesztin foglalokat a SAJAT foldjukrol! A zsidok 80% nak semmi baja a keresztenyekkel es ha mar itt tartunk tudtad hogy Jezus zsido volt? Pedig az volt, es az apja Jozsef , anya Maria es az oszes apostol is az volt! Leforditva te egy zsido alltal kitalalt vallasert vagy oda …….Az orban kerdest nem taglalom az egyetlen ertelmes amit csinalt, hogy nem engedi be a migrancsokat ..de szetlopja az orszagot a kis dictator ….Atoll nem kell felned hogy a zsidok kirugjak a magyarokat mert se nem erdekuk se lehetoseguk es akaratuk sincs erre vonatkozoan Ellenben atoll kene fosnod hogy nehany evtized mulva tobb lessz a buzulman europaban mit zsido kereszteny buthista ….oszesen ! Mit fogsz csinalni ha kedves barataid atveszik a hatalmat europaban?Attersz te is az iszlamra? Az iszlam eroszakos vallas ez van Es akiknek ez nem teszik az harcol ellene es nem behodol nekik ahogy te ……

          • 1. A zsidók béketerve azt jelenti, hogy elveszik a palesztinoktól a 40 százalékát annak, amit a nemzetközi közösség a palesztinoknak ítélt.
            2. Én nem érzem úgy, hogy rajtam a muszlimok élősködnének és semmivel sem tartom őket kevesebbnek sem a zsidónál, sem a magyarnál.
            3. Jézus zsidó volt, de elege lett a képmutatásból és a törzsi vallásból. Jézus tanításaiból egy univerzális vallás jött létre, szemben a törzsi judaizmussal. A judaizmus csak a zsidóknak érték, mert őket összetartja. A judaizmust nem lehet felvenni mint az iszlámot vagy a kereszténységet. A betérés egy hosszú folyamat, aminek a célja az, hogy a közösségbe vegyék be a delikvenst, és akkor lehet zsidó.
            4. Az iszlám nem erőszakos, mert nem öli meg az elfoglalt területek lakosait. Szent háborút folytat, ami nem más népek leigázásában merül ki, és aki nem a harcot folytatja, azokkal adót fizettet.
            5. Ne akard a muszlimokat befeketíteni. Ha hitvány vallás lenne, akkor nem lenne közel kétmilliárd követője.
            6. És az arabokat se akard befeketíteni, mert 25x nagyobb nép, mint a zsidó. Az Úr Ábrahámnak erős népet ígért, ha őt követi és Ábrahám ráállt az alkura. Elsőszülött fia Iszmáel pedig valóban nagy és erős népet alapított. A többi a brazil szappanopera. Az azért jelent valamit, hogy egy népet egy csalóról neveznek el. Mégpedig azt sugallja a zsidóknak, hogy csalhattok és hazudhattok mint Jákob, az Úr majd feloldoz benneteket, ha engedelmeskedtek neki.
            8. Mellesleg a zsidók nemcsak az arabokat és a muszlimokat, hanem a velük kapcsolatban álló, így a magyar népet is folyamatosan terrorizálják, ezért a zsidókat nem szeretik.
            9. Tény viszont, hogy a zsidók tanultak, a tudás pedig hatalom, és mivel a tudást nem lehet senkitől elvenni, a hatalmat sem lehet a zsidóktól elvenni.
            10. De ha a zsidók újra visszaélnek a hatalommal, akkor az Úr újra meg fogja őket büntetni.
            11. A magyaroknak azért kell magukat a zsidóktól távol tartani, hogy a zsidókra kiszabott Isteni büntetés során az ostor ne a magyar népen csapódjon.

          • Mikor terorzaltak a zsidok a magyarokat?! Csak 1 konkret peldat mondj ! Nem fogsz tudni mert nem tortent sosem ilyen ,ellenben egy rakas robbantas es lovoldozes keseles es teherato merenylet kotheto a „bekes ” buzulmanokhoz ! A zsidok nem terrorizaljak az arabokat maximum megfelemlitik hogy az 5 odik haborut amit inditanak ellenuk 5X meggondoljak ! Es igen mar 4 haborut elbuktak pedig sokkal tobben voltak mint a zsidok de akor is elbuktak .Raadasul egy olyan folder ami csak nem is az ovek ! Ahogy konstantinapoly sem az !! Vagy a keresztenyseget is megtagadjuk? Torokorszag fovarosa isztambul a regi konstantinapoly ra epult .A nagy kulombseg hogy a zsidok viszaszereztek amit az arabok elloptak toluk ,es a kecske ba…oknak sir a szajuk mert mast ugyse tehetnek .Mit josz az ENSZ el? MIvel semmi jogalapja nincs ebben a temaban itelkezni ! Nem csak a fent leirtak miat hanem mert egy birosagon FUGGETLEN !!! itelkezes kene folyjon de nem lehet az ha az izraeli 1 szavazata ellen 15 arab szavazat all ! DE latod 1 ben igazad volt az UR nagy es ereos nepet igert a zsidoknak es a csupan 8 millio zsidotol retteg a sok 1miliard buzulman mi mas ha nem eppen ez a bizonyitek! Az arabokat nem KELL befeketiteni mar megcsinaltak maguk kar hogy nem veszed eszre

          • MINDEN NAP.
            Az antiszemita megbélyegzés ugyanis TERROR. Lelki terror.
            Nincsenek sehol antiszemiták a valóságban. Vannak arab-, zsidó-, cigány-, magyar- stb-ellenesek.
            Ennek a lélektani trükknek, vagy pszichológiai fegyvernek nem írom le a működését, de működik, kb 200 éve.

  4. És Szíriában nem segíti Allah a törökök elleni harcot? Mit is akarnak ott a törökök, olcsó olajat, területeket vagy mindkettőt? Nyilván ehhez nincs szükségük a szírekre.

  5. Na tessék !…….már megint egy őrült, fanatikus (de közben gátlástalanul számító és demokrácia nyomorító) „vezír” , aki a hit nevében (meg a rohadt hataloméhsége miatt) veszélybe sodorja Európát !!!

  6. Valamire készül Erdogán, de az nem feltétlenül Szíria, mert arra kevés a „hitetlen”. Ma Putyinnal megbeszéli a dolgot, és valószínűleg lehiggad, még ha a lázítás marad is, hisz a szíriai kavarás alapvetően az iszlám felbuzdulást szolgálja. Ezzel szemben mifelénk sokkal több hitetlen él, ezért a retorikája a belső felhasználás mellett elsősorban a Balkánnak és a Németországban élő törököknek, ill. muszlimoknak szólhat. Valamit tudhat, mert nem buta ember, ezzel együtt szerintem nem magától találta ki a dolgot. Ugyanakkor korán kezdi az offenzívát, hisz az európai helyzet még nem érett meg a felfordulásra, – bár a migránsok, a vírus meg az iszlamisták együttesen talán képesek lökni a döcögő válság kátyúba jutott szekerén.

  7. hitetlenek? Bagoly mondja verébnek allah. Pontosan ezek a hitetlenek, és nem azok, akik Istenben, Jézus Urunkban hisznek! Mindent Isten akarata ellen művelnek. Oszt mi a hit önökszerint? Az erőszak, a gyilkosság? Az, hogy bárkivel erőszakoskodhatnak szerintük? Ez nem hívő viselkedés. Ez SÁTÁNIZMUS!!!!! Amiért Isten keményen megbünteti, aki elköveti!!!! Ezzel Isten haragják harcolják ki maguknak. EL A KEZEKKEL ISTEN EMBEREITŐL, MERT NAGYON NAGY BAJBA TALÁLJÁK MAGUKAT! Isten megmondta. Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Isten pedig velünk van. Nemhagyja, hogy bajaessen az Övéinek! Amint ezt megmondja tanításaiban is. Például eképpen:
    Harcolni fognak ellened, de nembírnak veled, mert Én veled leszek: megsegítlek, és megmentelek.
    Így szól az Úr: (Jer; 15, 20.)

  8. Mao egyik elfogadható jelszava volt a virágozzék minden virág. Örvendetes, hogy ezt a Neokohn is így látja. De szeretném megjegyezni, hogy aki szerint „a cionizmus halált hoz a magyar népre” az a legjobb esetben is csak bogáncs.