„Jól öregedett” – 81 év után is aktuális George Orwell írása az antiszemitizmusról

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

George Orwell „Antiszemitizmus Nagy-Britanniában” című esszéje sajnálatos módon nagyon jól „öregedett”.

Az antiszemita érzület ebben az országban régóta sajátosan középosztálybeli, „erényes” jelleget hordoz – írja Nicholas Lezard brit író a Jewish Chronicle oldalán megjelent véleménycikkében, amelyben George Orwell 1945-ös esszéjét vette górcső alá.

Ezra Pound, George Orwell és a kertvárosi antiszemitizmus

Lezard a cikk elején elmondja, hogy néhány héttel ezelőtt, amikor egy pro-palesztin tüntetés felvételeit nézte, észrevette a kedves, tisztes, középosztálybeli tüntetők túlsúlyát, és egy mondat bevillant a fejébe: 

„Az antiszemitizmus ostoba, kertvárosi előítélete.”

A szerző kifejti, hogy ezek Ezra Pound szavai voltak, amelyek 1967-ben mondott Allen Ginsbergnek. A háború alatt Ezra Pound a fasiszta Olaszországból a legocsmányabb antiszemita propagandát sugározta, és így kért bocsánatot. Lezard szerint félretéve, hogy őszinte volt-e a megbánása, a „kertvárosi” jelző választása beszédes volt a híres költő részéről: valami szelídített, udvarias dolgot sugall; nem a vidék vad természetét vagy a város lökdösődő nyüzsgését, hanem valami fasorokkal szegélyezett, tisztes környezetet.

A JC szerzője elmondása szerint erre gondolt akkor is, amikor elküldték neki George Orwell 1945-ös esszéjének, az Antiszemitizmus Nagy-Britanniában című írásnak a linkjét. 

„Egy 81 éves esszéhez képest ez meglepően aktuálisnak hat” – írja Lezard.

 Az utóbbi időben terjed egy idézet belőle a közösségi médiában: 

„Az antiszemitizmus egyik jellemzője, hogy az ember képes olyan történeteket elhinni, amelyek egyszerűen nem lehetnek igazak.”

A szerző úgy véli, ez a nemrég megjelent New York Times-cikk elleni érvként is megállja a helyét, amely arról szólt, hogy az izraeliek kutyákat képeznek ki arra, hogy megerőszakolják a palesztinokat.

Orwell esszéje azonban mást is mond az antiszemitákról: 

„természetesen az antiszemita úgy gondol magára, mint józan emberre. 

Valahányszor újságcikkben érintettem ezt a témát, mindig sok visszajelzést kaptam, és a levelek között mindig voltak kiegyensúlyozott, középosztálybeli emberek – például orvosok –, akiknek nem volt látható gazdasági sérelmük [a zsidók ellen].”

„Polgárháború” tört ki a The New York Times-nál a botrányos véleménycikk nyomán

Az egyik újságíró közölte: „Elegem van abból, hogy a vélemény rovat miatt szégyenkeznem kell.”

„Egy zsidó fiú egy magániskolában szinte mindig rosszul járt” – írja Orwell ugyanebben az esszében. „Természetesen le tudta küzdeni a zsidóságát, ha kivételesen vonzó vagy sportos volt, de ez egy kezdeti hátrány volt, ami egy dadogáshoz vagy születési jegyhez volt hasonlítható.”

Lezard leírja, hogy ezt olvasva eszébe jutott a saját iskolája, a Westminster, ahol egyszer megkérdezték tőle, hogy zsidó-e, és amikor azt mondta, hogy nem, így feleltek: 

„Akkor nem bánod, ha azt mondod: ‘A zsidók a világ szemetjei, hajrá Adolf Hitler.’ Csak szavak, mondjad.” 

„Visszautasítottam” – idézi fel Lezard.

Azonos iskola, eltérő életutak

A szerző megjegyzi, hogy teljesen véletlenül, ugyanabba az osztályba járt, mint Christopher Nineham, aki később az Izrael-ellenes Stop the War Coalition alelnöke lett, és nemrég letartóztatták, mert megszegte a rendőri korlátozásokat egy pro-palesztin tüntetésen. (A rendőrség azt akarta, hogy a tüntetők tartsanak megfelelő távolságot egy londoni zsinagógától. Egyes tüntetők ezt a távolságot csökkenteni akarták.)

„Nineham azt mondta, hogy a BBC előtt akart tüntetni, és én ezt készséggel el is hiszem, de hadd nevessek egy kicsit. Miért is tiltakozott volna ez a csoport? Hogy a BBC nem elég antiszemita? Hogy nem veszi elég komolyan a Hamász közleményeit? Ha valaki egy szép középosztálybeli hivatást akarna – ahol a vezetői szinten a magániskolát végzettek aránya magasabb, mint amit a statisztika indokolna –, akkor ennél jobbat nehezen találna, mint a BBC. Vagy, merem mondani, a The Guardian, amely a múltban meghívta Oszama bin Ladent és Abbász Aragcsit, az iráni külügyminisztert is, hogy írjanak nekik cikkeket.” – mutat rá Lezard a tüntetők képmutatására.

Hazugság, BBC a neved

Ismét lebukott a BBC: tudatosan torzították az Izraelről szóló híreket.

A szerző felidézi, hogy Orwell említ egy 1943-as zsidó szolidaritási eseményt is, ahol „az istentiszteleten jelen volt a város polgármestere díszruhában és lánccal, az összes egyház képviselői, valamint RAF-különítmények, honvédelmi alakulatok, ápolónők, cserkészek és mindenféle egyéb ember.”

Lezard szerint Orwell pontosan átlátta az eseményt, amely felszínesen megható volt, de tudta, hogy a résztvevők között legalább egy ember Oswald Mosley-féle [brit fasiszta vezető a második világháború idején] Feketeinges volt. 

„És itt vagyunk újra, a golders greeni késelések után, a nyilvános részvét-megnyilvánulásokkal; és nem kisebb és nem kevésbé ismert figura, mint Pat McFadden munka- és nyugdíjügyi miniszter lett kijelölve arra, hogy a kormányt képviselje egy antiszemitizmus elleni tüntetésen.

Szerintem Orwell ezen meglehetősen elmosolyodott volna.

Mindenesetre érdemes figyelni az ilyen dolgokra: a kormány kertvárosi jellegű szolidaritási nyilatkozataira.”

– zárja cikkét a szerző.

Nagyon nem oké az Izrael-kritika máza alá rejtett középkori, antiszemita vérvád

Amit látunk, az a szabad társadalmakat szétrepesztő, közösségeket egymásnak ugrasztó, Hamász-terror kompatibilis, nyugatellenes propaganda.

Irán legjobb barátja: a nyugati média

A propaganda hatékony, mert rövid és egyszerű. Az, hogy történetesen hamis, az emberek számára érdektelen.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.

“„Jól öregedett” – 81 év után is aktuális George Orwell írása az antiszemitizmusról” bejegyzéshez 17 hozzászólás

  1. Nem vagyok annyira "cizelláltan vájtfülű", hogy valaha is vevő lettem volna antiszemita zeneszerzők műveire, mint ahogyan soha nem volt olyan "kifinomult irodalmi ízlés"-em sem, hogy antiszemita irók és költők szellemi termékeiben bármiféle élvezetet leljek. Csak mert az alkotót és a művét szvsz nem lehet és nem is szabad elválasztani egymástól.

    • Mindig nézz utána egy koncert előtt, hogy a zeneszerző antiszemita-e, nehogy kidobd a pénzt a jegyre.

  2. A holokauszt egyik jellemzője, hogy az ember képes olyan történeteket elhinni, amelyek egyszerűen nem lehetnek igazak.

    A szerző úgy véli, ez a régen megjelent aljas rágalom elleni érvként is megállja a helyét, amely arról szólt, hogy a Klaus Barbie kutyákat képezett ki arra, hogy megerőszakolják az elfogott személyeket.
    Később dél-amerikai kommunistaellenes tevékenysége során is felmerült ez a teljesen lehetetlen vérvád.

    George Orwell meg ?
    Ha időben nem lép le Katalóniából , kinyírják őt is a kommunista zsidók.
    A tisztogatást ott az NKVD spanyoiországi megbízottja vezette , aki
    ezért megkapta a barcelonai mészáros nevet.
    Moszkva ügynökét Singer Ernőnek hívták.
    Gerő Ernő néven jobban ismerik.

  3. A holokauszt egyik jellemzője, hogy az ember képes olyan történeteket elhinni, amelyek egyszerűen nem lehetnek igazak.

    A szerző úgy véli, ez a régen megjelent aljas rágalom elleni érvként is megállja a helyét, amely arról szólt, hogy a Klaus Barbie kutyákat képezett ki arra, hogy megerőszakolják az elfogott személyeket.
    Később dél-amerikai kommunistaellenes tevékenysége során is felmerült ez a teljesen lehetetlen vérvád.

    George Orwell meg ?
    Ha időben nem lép le Katalóniából , kinyírják őt is a kommunista zsidók.
    A tisztogatást ott az NKVD spanyoiországi megbízottja vezette , aki
    ezért megkapta a barcelonai mészáros nevet.
    Moszkva ügynökét Singer Ernőnek hívták.
    Gerő Ernő néven jobban ismerik.

  4. A holokauszt egyik jellemzője, hogy az ember képes olyan történeteket elhinni, amelyek egyszerűen nem lehetnek igazak.

    A szerző úgy véli, ez a régen megjelent aljas rágalom elleni érvként is megállja a helyét, amely arról szólt, hogy a Klaus Barbie kutyákat képezett ki arra, hogy megerőszakolják az elfogott személyeket.
    Később dél-amerikai kommunistaellenes tevékenysége során is felmerült ez a teljesen lehetetlen vérvád.

    George Orwell meg ?
    Ha időben nem lép le Katalóniából , kinyírják őt is a kommunista zsidók.
    A tisztogatást ott az NKVD spanyoiországi megbízottja vezette , aki
    ezért megkapta a barcelonai mészáros nevet.
    Moszkva ügynökét Singer Ernőnek hívták.
    Gerő Ernő néven jobban ismerik.

  5. George Orwell " mikor a disznók úgy viselkednek,mint az emberek " … Albert Schweitzer " embernek lenni nehéz , másnak lenni nem érdemes " … Charles Darwin fajelmélete szerint /The origin of species/ az emberi faj föemlös az állatfajban …