Egy budapesti lakás könyvespolcán talált ex libris pecsét indította el azt a nyomozást, amelyből végül dokumentumfilm született. Szabó Gál András Lédermannék nyomában című alkotása nemcsak egy eltűnt zsidó nagypolgári család történetét tárja fel, hanem azt is megmutatja, hogyan él tovább a történelem a tárgyakban, lakásokban, sorsokban.
Zsidó textilkereskedők felemelkedése a dualizmus korában, deportálás, államosítás, kommunista lakáskiutalás, majd egy váratlan találkozás a leszármazottakkal. A film középpontjában nem a szenzáció áll, hanem a jóvátétel gondolata: lehet-e, kell-e, és hogyan lehet visszaadni valamit nyolc évtizeddel később? A történet egyszerre személyes és történelmi, múltfeltárás és erkölcsi állásfoglalás.
A Neshama Tv 50 perc című műsorába meghívott Szabó Gál András a kalandfilmekhez szokott: kajakkal kelt át tengereken, Közép-Amerikából Dél-Amerikába evezett, megalapította a Budapest-Bamako ralit. A Lédermannék nyomában azonban másfajta utazás. Nem térképen jelölt pontok között zajlik, hanem idősíkokon keresztül, egy budapesti lakásból indulva egészen Auschwitzig, Ravensbrückig és New Yorkig.
Egy ex libris, ami nem hagyott nyugodni
A történet egy gyerekkori emlékkel kezdődik: régi könyvek, bennük egy különös pecsét, rajta egy kígyó. A név: Lédermann Pál. A családi legendárium szerint a Lédermannék jó módú textilkereskedők voltak, akik időben elmenekültek Svájcba a háború elől. A lakásukban hagyott könyvek, festmények, bútorok pedig Szabó családjához kerültek. A fordulat akkor jött, amikor édesanyja idősek otthonába költözött, és felmerült: mi legyen a „Lédermann-tárgyakkal”? Egy filmélmény – Kincs a múltból – után megszületett az ötlet: talán vissza kellene adni őket.
„Nem érdekel, hogy mennyit érnek. Itt az elvről van szó.”
Ez a mondat lett a projekt erkölcsi tengelye.
Az 50 perc teljes adása itt tekinthető meg:
A kutatás első állomása Bern volt, a svájci bevándorlási archívum. Ott azonban nem találtak nyomot Lédermann Pálról. A családi történet megbicsaklott. Nem Svájcba menekültek.
Egy barát által átadott 1945-ös újsághirdetés viszont mindent átírt. Lédermann Pál a háború után a feleségét és lányát kereste, akiket Auschwitzba és Ravensbrückbe deportáltak. A történet ettől kezdve nem menekülésről, hanem túlélésről és veszteségről szólt.
A kutatás feltárta: a Lédermann család a budapesti zsidó nagypolgárság egyik jelentős dinasztiája volt. A kiegyezés utáni aranykorban felemelkedtek, textilipari és kereskedelmi befolyásuk volt, adományoztak a Dohány utcai zsinagógának, és rendszeresen szerepeltek a sajtóban. A 20. század viharait végiglavírozták – a Tanácsköztársaságot, a nyilas korszakot, majd az államosítást.
Auschwitz és Ravensbrück árnyéka
A film egyik legerősebb szála a deportálások útvonalának bejárása. A Békásmegyeri téglagyártól Auschwitzig, majd Ravensbrückig követik Ilona és Erzsébet sorsát. Az édesanyát gázkamrába küldték, a lány túlélte a koncentrációs tábort.
Szabó Gál András számára nemcsak történelmi adatokról van szó, hanem egy családi folytonosság drámai megszakításáról. A zsidó identitás ebben a történetben nem háttér, hanem központi tapasztalat: felemelkedés, beilleszkedés, majd kirekesztés és megsemmisítés.
A háború után a lakás fogalma átalakult: a magántulajdon helyét az állami kiosztás vette át. Szabó nagyapja – aki kommunista középvezetőként dolgozott – igényelte és megkapta a Lédermannék egykori lakását. A tárgyak ott maradtak, a család pedig belenőtt egy másik család múltjába. Ez a kettősség az egyik legérzékenyebb pont: zsidó családtól elvett javak egy másik zsidó családhoz kerültek, egy új politikai rendszer keretei között.
„Olyan történetről nem tudok, hogy valaki azért harcolt, hogy valamit visszaadhasson.”
Ez a gondolat adja a film egyediségét.
A porcelán, ami összeköt
A kutatás során több, a lakásban maradt tárgy is előkerült, köztük egy különleges Buddha-szobor, amely generációkon át állt a család otthonában. Ezek a tárgyak nem puszta műtárgyak voltak, hanem egy eltűnt életforma lenyomatai. Végül azonban nem a Buddha-szobor vált a történet szimbolikus középpontjává, hanem egy családi porcelánkészlet, amely az ünnepekhez, közös étkezésekhez és személyes emlékekhez kötődött. Olyan tárgy, amely generációkat köt össze, ünnepekhez és közös étkezésekhez kapcsolódik. A Lédermann-leszármazottak számára ennek visszaadása szimbolikus jóvátétel.
A filmhez kapcsolódó tárgybemutató – amely a lakásban talált relikviákból állt össze – a „Buddhafej és Nyári Mikulás” címet kapta. A cím egyszerre utal a megtalált Buddha-szoborra és egy gyerekkori emlékre, jelezve, hogy a történet nemcsak történelmi, hanem személyes rétegeket is mozgat.
Lédermann Pál túlélte a háborút, de elveszítette vagyonát, státuszát, családját. A filmben előkerül egy 1967-es pszichiátriai szakvélemény New Yorkból, amely arról tanúskodik: fizikailag túlélte, de lelkileg nem. A család több százmillió eurós vagyonából töredéknyi kompenzáció maradt. A 20. század magyar zsidó története így nemcsak üldöztetés, hanem államosítás és végleges szétszóródás története is.
A Lédermannék nyomában végső soron nem csupán egy család története, hanem a magyar zsidóság 20. századi sorsának lenyomata. És egy kísérlet arra, hogy 80 év után valaki ne elvegyen, hanem visszaadjon.
- 10:00
2025. május 14. - 20:00
2025. november 20. - 17:30
2025. február 12.
