Az AfD látszólagos Izrael-pártisága mögött mély antiszemitizmus rejlik

A Neokohn szerkesztője

Jobboldalon régóta az a kép él a német radikális jobboldali pártról, hogy bár vannak szélsőséges elemei, azért kiáll Izrael és a németországi zsidóság mellett. Egy, az AfD-ről nemrég megjelent könyv szerzője szerint ez teljes tévedés.

Az antiszemitizmus az AfD-ben nem marginális jelenség, hanem központi szerepet játszik a pártban – állítja a bécsi Mena Watch közel-keleti intézetnek adott interjújában Stefan Dietl.

A kutató – akinek nemrég jelent meg „Az antiszemitizmus és az AfD” címmel kötete – szerint az, hogy az AfD önmagát a zsidó élet garanciájaként és Izrael barátjaként mutatja be, alapvetően politikai színjáték.

Az AfD „sokrétegű” antiszemitizmusa

Az AfD csak azért tud olyan sikeresen „zsidóbarátként” fellépni, mert mind a politikai baloldal, mind a liberális közvélemény kudarcot vall az antiszemitizmus kezelésében, különösen az antiszemita minták felismerésében és megnevezésében – mondta az interjúban Dietl, aki ugyanakkor arról nem tesz említést, hogy az elmúlt években éppen a baloldal instrumentalizálta hatékonyabban az „anticionista” köntösbe bújtatott zsidóellenességet.

„Az AfD németországi térnyerése jó a zsidóknak és Izraelnek”

Az Európai Parlament AfD-frakciójának elnöke szerint pártja a legizraelbarátabb erő Németországban és nem kéne tőle félni.

Az AfD különlegessége, mondja a kutató, hogy „gyűjtőedényként” működik, keresztény fundamentalisták, katolikus tradicionalisták, népies nacionalisták és nemzeti konzervatívok találnak itt egymásra.

Ezekből a különböző áramlatokból egy sokrétű antiszemitizmus táplálkozik, amelyet azonban közösen vallott összeesküvés-elméletek, például a titkos, zsidó kóddal rendelkező elit elképzelése tart össze

– mondta a Mena Watch-nak Stefan Dietl.

Változóban a filoszemita retorika

Rövid kitérő: az AfD hivatalos nyilatkozataiban régóta kiáll a zsidóság és a zsidó állam mellett. És mivel az antiszemita fenyegetettség elsősorban iszlám bevándorlók felől jön, az AfD a németországi zsidókat védő pártként pozicionálta magát, állítólag még több száz fős zsidó tagsággal is rendelkezett.

Október 7-e után azonban érzékelhetően változott a párt Izraellel kapcsolatos retorikája. Tino Chrupalla, Alice Weidel mellett a párt másik társelnöke, többször tett kritikus megjegyzést Izrael állítólagos gázai „bűneire”, és követelte a német fegyverexport leállítását Izraelnek.

Jürgen Pohl türingiai parlamenti képviselő, szintén a „völkisch” áramlat tagja üdvözölte Chrupalla beszédét:

Németország nyugati részében normalizálták azt, hogy Izraelnek joga van mindent megtenni, másoknak nincs joguk semmit tenni, és ezt nekünk is támogatnunk kell

– jelentette ki. Szerinte a gázai „népirtásnak” véget kell vetni. (Ezt az idézetet az antiszemita Mi Hazánk lapjából, a Magyar Jelenből vettük, amely reményét fejezte ki, hogy „a nemzeti radikális vonal fokozatosan tovább erősödik az AfD-n belül”.)

Oldódott, de máig nem szűnt meg a feszültség a pártvezetés és némely erős „völkisch” befolyás alatt álló keletnémet pártcsoport között. Az AfD antiszemitái között általában első helyen említik a türingiai pártelnök, Björn Höcke (képünkön) által fémjelzett korábbi „Flügel” (szárny) frakciót, Höcke dokumentálhatóan többször tett neonáci, illetve antiszemita kijelentést, néha álnév mögé rejtőzve.

Mennyire antiszemita párt a német AfD?

Kiállnak Izrael mellett, van zsidó tagozatuk, de sokszor kétértelműen fogalmaznak, és vannak Amerika-ellenes antiszemiták is köztük. Krisztina Koenen elemzése.

Nem véletlen, hogy amikor Izrael egy évvel ezelőtt úgy döntött, felveszi a kapcsolatot az európai jobboldali-populista pártokkal, sem az AfD-vel, sem az osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) nem tervezett semmi ilyesmit.

Harc a modernitás és a „sötét erők”ellen

De miben mutatkozik meg az AfD antiszemitizmusa? Dietl szerint ott van egyrészt az antiszemita sztereotípiák és képek terjesztése a közösségi médiában. Michael Friedman zsidó publicistát például AfD-sek „az örök Friedmann”-nak nevezték, és ugyanez történt más zsidó közszereplőkkel is.

Az antiszemitizmus azonban különösen egyértelműen jelenik meg az összeesküvés-ideológiák területén

– állítja a szerző, példának hozva Soros Györgyöt, aki a párt számára a klasszikus antiszemita elképzelések vetítőfelületeként szolgál: ő a gyökértelen, romboló globalista, aki állítólag aláássa a nemzeteket és a társadalmakat.

Aggodalmat okoz a német zsidóság köreiben az AfD népszerűsége

Az AfD-szavazók számának drasztikus növekedése szerintük egy új, félelmetes jele lehet annak, hogy a szélsőjobboldali trendek tovább erősödnek.

Ehhez jön még az antiszemita atrocitások relativizálása, például amikor a 2019-es hallei zsinagóga elleni merénylet elkövetőjét az AfD képviselői az ideológiájától függetlenül „őrült egyéni tettesként” ábrázolták.

Dietl az interjúban arra emlékeztet, hogy a párt „harcot folytat a modernitás, az emancipáció, a szexuális önrendelkezés, a feminizmus és a liberalizmus ellen, és ezért „sötét erőket” tesz felelőssé. Éppen az összeesküvés-ideológiai antiszemitizmus képezi az összekötő elemet azok között a mozgalmak között, amelyek egyébként bizalmatlanok egymással szemben – állítja.

Stratégiai színjátékok

Ami pedig a párt zsidó tagságát illeti: természetesen vannak zsidók, akik az AfD-re szavaznak vagy annak tagjai, ahogyan sok más pártban is vannak zsidó tagok.

Tekintettel azonban a zsidó lakosság alacsony számára Németországban, ez elsősorban csak színjáték

– véli a kutató.

A „Zsidók az AfD-ben” csoport csúcspontján alig több mint egy tucat tagot számlált, és főként azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy prominens zsidó képviselőket támadott. Ezzel szemben szinte minden jelentős zsidó szervezet egyértelműen kiállt az AfD ellen – emlékeztet. Ráadásul felmérések szerint az antiszemita nézetek az AfD választói körében átlag feletti mértékben elterjedtek.

„Lényegében stratégiai színjátéknak” nevezi a szerző az AfD Izrael-pártiságát is:

a párt szinte kizárólag akkor foglalkozik az antiszemitizmussal, ha az összefüggésbe hozható a migrációval és a menekültekkel,

amikor tehátaz  „importált” vagy „migráns antiszemitizmusról” beszélhet. A többségi társadalom antiszemitizmusát viszont nagyrészt figyelmen kívül hagyja.

Szembetűnő továbbá, állítja, hogy az AfD – amely egyébként Irán barátja – sokkal ritkábban kritizálja a politikai iszlámot, mint azt a közvélemény észleli. Különösen a népies-nacionalista („völkisch”) szárnyban vannak tartalmi átfedések az iszlám fundamentalistákkal, például a liberalizmus, a nők jogai és a modernitás elutasításában.

Neonácikkal találkozott, kirúgták az AfD „nem hivatalos főtitkárát”

Hartwigot sokan a „párt nem hivatalos főtitkáraként” jellemezték, aki jelentős befolyást gyakorolt az AfD döntéseire.

Seres László összes cikkét elolvashatja itt.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.