Az oroszlán már jóval az Irán elleni ‘Felkelő Oroszlán’ hadművelet előtt is a zsidó identitás egyik központi jelképe volt.
A Bar-Kochba és az oroszlán küzdelméről szóló mítosz, amely a 19. századi irodalmi fikcióból született, mára a cionizmus egyik központi identitáselemévé vált.
A legendás Bar-Kochba
1930-ban a termékeny gyerekkönyvíró, Levin Kipnis „Bar-Kochba” című versét publikálta a Gilyones című folyóiratban, amelyet a Palesztin Mandátum területén működő Óvónők Egyesülete adott ki. Mordechai Zeira zenésítette meg a verset, amely egy rövid, már-már rajzfilmszerű képet festett Bar-Kochbáról:
ragyogó szemű, fiatal, hősies vezetőként ábrázolva, aki a szabadságért harcolt és népe szerette.
A vers központi jelenete egy drámai összecsapás volt: Bar-Kochba harca egy oroszlánnal, ez a mozzanat vált aztán a karakter legismertebb jellemzőjévé az izraeli kultúrában. Ám történelmi bizonyítéka erre az összecsapásra nincs.
Nemzeti zsidó irodalom
Az oroszlán először 1840-ben jelent meg egy kevéssé ismert német-zsidó író, Samuel Meyer ifjúsági történelmi regényében, melynek címe: Simon Barcocheba, der Messias-König („Simon Bar-Kochba, a Messiás-király”). Meyer dramatizált, fikciós történetében Bar-Kochba fegyvertelenül lép be egy római amfiteátrumba, puszta kézzel legyőzi az őrjöngő oroszlánt, majd győzedelmesen kilovagol rajta az arénából, ezzel megalapozva mitikus státuszát a zsidók és a rómaiak szemében egyaránt.
A regény egy szélesebb 19. századi mozgalom része volt, amelyben németországi zsidó írók igyekeztek nemzeti zsidó irodalmat létrehozni, válaszként arra, hogy kiszorultak a német nemzeti narratívából.
Erre az irodalmi alapra épített egy másik szerző, Kalman Schulman, aki új életet lehelt az oroszlános történetbe. 1858-as héber nyelvű regénye, a Sefer Harisot Beitar („Beitar elpusztítása”) Meyer történetét gazdag bibliai nyelvezetben mesélte újra, és ezzel szélesebb közönséghez juttatta el. Schulman változata széles körben olvasott és lefordított mű lett, amely megszilárdította Bar-Kochba oroszlánharcának képét a cionista folklórban.
A motívum gyorsan elterjedt. 1883-ban Abraham Goldfaden jiddis nyelvű darabja, a „Bar-Kokhba” nagy siker lett. 1903-ban Saul Tchernichovsky „Beitar” című versébe is belekerült egy rövid utalás az oroszlánnal való csatára. 1905-ben a héber ifjúsági hetilap, Az élet és a természet is közzétette Schulman regényének átdolgozását. Mire Kipnis 1930-ban megjelentette fülbemászó gyerekversét, Bar-Kochba, az oroszlánt legyőző harcos képe már mélyen beépült a héber kultúrába.
Továbbfejlesztett változat
De Kipnis itt nem állt meg. Egy 1943-as gyerektörténetében, amelyet a Tel Hai Emléknapra írt, összefűzte Bar-Kochba mítoszát egy másik cionista hőssel: Josef Trumpeldorral. A történetben az oroszlán, amely immár a Galileában kóborol, méltó harcost keres Bar-Kochba halála után, és Trumpeldorra talál, akit csatába visz, majd miután Trumpeldor elesik, az oroszlán kővé dermed.
Ilyen történeteken keresztül Kipnis központi szerepet játszott Bar-Kochba köré épített erőteljes mítosz kialakításában. Annak ellenére, hogy a történetnek nincs történelmi alapja, az oroszlán elleni harc az egyik legismertebb szimbólumává vált Bar-Kochbának az izraeli és cionista diskurzusban.
A cionizmus célja az volt, hogy visszakövetelje a zsidó identitást, amely az ősi függetlenségen és az idegen uralommal szembeni ellenálláson alapult.
A Bar-Kochba képzeletbeli oroszlánja nemcsak nemzeti szimbólummá vált, hanem egyúttal a cionizmus zsidó múlthoz való összetett viszonyának tükörképévé is.
Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.
