Az auschwitzi haláltábor a holokauszt jelképévé vált, felszabadításának napján, minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak.
A hitleri Németország 1942 januárjában tette hivatalos politikává a 11 milliós európai zsidóság megsemmisítését, „a végső megoldást” (Endlösung). A holokausztnak (a görög eredetű szó jelentése „tűzben elégő áldozat”, héber megfelelője a soá) a zsidók mellett mintegy kétszázezer – a nemzetiszocialisták által szintén alacsonyabb rendűnek nyilvánított – cigány, valamint homoszexuális, testi és szellemi fogyatékos ember is áldozatul esett.
A budapesti Holokauszt Emlékközpont szerint az európai zsidó holokauszt áldozatainak számát a különféle becslések öt- és hatmillió közé teszik. Közülük hozzávetőleg minden tizedik volt magyarországi zsidó, az ő számuk 500–600 ezer közöttire tehető.
Az Auschwitz (lengyel nevén Oswiecim) melletti megsemmisítő tábort Lengyelország lerohanása után, 1940-ben létesítette az SS, a nemzetiszocialista párt fegyveres szervezetének parancsnoksága egy régi kaszárnyában, eredetileg lengyel foglyoknak. A kezdetben munkatáborként is működő láger bejárata felett cinikus módon tábla hirdette, hogy „A munka szabaddá tesz” (Arbeit macht frei).
A törzstáborban és az 1942-ben a közeli Birkenauban (Brzezinka) létrehozott koncentrációs táborban építették fel az első gázkamrákat. Az első áldozatokat 1941 szeptemberében gyilkolták meg ciángázzal (cyklon-B), az iparszerű népirtás 1943 márciusában a holttestek elégetésére szánt négy krematórium üzembe helyezésével kezdődött meg.
Auschwitz-Birkenau az európai zsidóság megsemmisítésének központja lett, az oda érkezők egy idő után már számot sem kaptak, 70–75 százalékukra azonnali halál várt. A háború végén, amikor már közeledtek a szovjet csapatok, a gázkamrákat felrobbantották, a foglyok zömét legyilkolták vagy gyalogmenetben nyugat felé indították. A tömeggyilkosság bizonyítékait igyekeztek megsemmisíteni, ezért az áldozatok számáról a mai napig sincsenek pontos adatok.
Az auschwitzi múzeum hozzávetőleg 1,3 millióra teszi a haláltáborba deportáltak számát, akik közül mintegy 1,1 millió volt zsidó, de sok lengyel, roma és szovjet hadifogoly is volt köztük.
A meggyilkolt, meghalt emberek száma legkevesebb 1,2 millióra tehető.
A Magyarországról odahurcolt zsidók száma meghaladta a 430 ezret, közülük 325–330 ezret azonnal kivégeztek a gázkamrákban, mintegy 25 ezren a későbbi szelekciók során vesztették életüket.
A tábort 1945. január 27-én szabadították fel a szovjet Vörös Hadsereg I. Ukrán Frontjának katonái, akik a táborban és az altáborokban mintegy 7500 végsőkig legyengült túlélőt, többségükben nőket és gyerekeket találtak. Az auschwitzi múzeum honlapján azt írják:
„Történelmi paradoxon, hogy a náci totalitarizmus foglyainak a sztálini totalitarizmust képviselő katonák hozták el a szabadságot.”
A lengyel parlament 1947-ben törvénnyel hozott létre múzeumot az auschwitzi koncentrációs tábor helyén az áldozatok emlékére. Az auschwitzi haláltábor a holokauszt jelképévé vált, felszabadításának napján, minden évben január 27-én szerte a világon és az auschwitzi kulturális központban is megemlékezést tartanak.
Budapesten a Dohány utcai zsinagóga Emanuel Emlékparkjában áll a Holokauszt áldozatainak emlékfája. A 2004 óta működő Páva utcai Holokauszt Emlékközpont belső udvarát körülölelő, nyolc méter magas kőfalon különleges üvegtáblákra vésve látható a népirtás magyarországi áldozatainak neve. Az első nemzetközi holokauszt emléknapi rendezvényt Magyarországon 2006-ban tartották.
A magyarországi holokauszt emléknap április 16-a, ugyanis 1944-ben ezen a napon kezdődött el a magyar zsidók gettókba zsúfolása.
