Damaszkusz új ura: Szíriát nem fogják használni az Izrael elleni támadásokhoz

A The Timesnak adott hétfői exkluzív interjúban Szíria új vezetője, Mohammed al-Dzsuláni, aki már szívesebben használja születési nevét (Ahmed al-Saraa), ígéretet tett arra, hogy nem engedi, hogy az országot indítóállásként használják „Izrael elleni támadásokhoz” vagy “bármely más állam” ellen.

Az al-Saraa felszólította Izraelt, hogy állítsa le légicsapásait, és vonuljon ki Szíria azon területeiről, amelyet Aszad távozása után elfoglalt.

„Izrael indoklása a Hezbollah és az iráni milíciák jelenléte volt, így ez az igazolás megszűnt” – nyilatkozta a The Timesnak, megjegyezve, hogy „elkötelezettek vagyunk az 1974-es megállapodás mellett.”

„Nem akarunk semmilyen konfliktust, akár Izraellel, akár bárki mással, és nem engedjük, hogy Szíriát támadások indítóállásaként használják.

A szíriai népnek szünetre van szüksége, a csapásoknak véget kell vetni, Izraelnek pedig vissza kell vonulnia a korábbi pozícióiba.” – magyarázta.

Amichay Éva: A szíriai drúzok Izraelhez való csatlakozási szándékának margójára

Miért ne lehetne pihent agyú európai és amerikai politikusok helyett az államhatárok megállapítását a közvetlen érdekeltekre bízni? Vélemény.

Felhívás a szankciók feloldására

Sharaa sürgette a Nyugatot, hogy szüntesse meg az Aszad hivatali ideje alatt bevezetett szankciókat, azzal érvelve, hogy ezek a korlátozások hátráltatják Szíria felépülését, és már nem indokoltak.

„Az országoknak most meg kell szüntetniük ezt. Szíria geostratégiai szempontból nagyon fontos. Fel kell oldaniuk minden korlátozást.”

A HTS-t, amely a szíriai al-Kaidából vált ki, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és más országok továbbra is terrorszervezetként tartják nyilván. A The Times szerint Al-Sharaa elutasította ezt a megjelölést, azt állítva, hogy „katonai tevékenységet folytattunk”, és a címkét „politikai megjelölésnek” nevezte, amely inkább az Aszad-kormányra vonatkozik.

Al-Sharaa fején jelenleg 10 millió dolláros vérdíj van az Egyesült Államoktól, de azt mondta, nem törődik ezzel.

Dübörög a védelem megerősítése: Izrael új aknamezőket telepít a szír határon

Az izraeli utászcsapatok egész héten, néha éjszaka is dolgoznak, hogy Aszad rezsimjének bukása után megerősítsék a Golán-fennsíkot.

Kisebbségi jogok és stabilitás

A HTS kisebbségekkel, köztük keresztényekkel, drúzokkal és alavitákkal kapcsolatos aggodalmakkal kapcsolatban Al-Sharaa elmondta, hogy találkozott e közösségek vezetőivel, hogy megnyugtassa őket.

Amnesztiát ígért minden szír számára, kivéve azokat, akiknek „vér szárad a kezén”, és megjegyezte, hogy a választások előtt stabilizálni kell Szíriát, elismerve az előttük álló hatalmas kihívásokat.

„A lakosság fele az országon kívül van, és sokuknak nincs papírja”

– mondta, utalva a polgárháború miatt elmenekült milliókra. „Vissza kell hoznunk az embereket a szomszédos országokból, Törökországból és Európából.”

Az átmeneti időszak felügyeletére és az új alkotmány kidolgozására bizottságokat hoznak létre, amihez elismerte, hogy idő kell. „Ez hosszú folyamat lesz. Bármilyen bizottsághoz idő kell.”

Al-Sharaa szerint nem jogosak a félelmek, miszerint a HTS iszlám törvényeket fog bevezetni Szíriában, és kijelentette, hogy az ország tiszteletben tartja a személyes szabadságjogokat, miközben figyelembe veszi a szokásokat.

„Ez a természetes Szíria lesz” – mondta. „Úgy gondolom, hogy Szíria nem fog mélyen beleszólni a személyes szabadságjogokba.”

Szivárogtatott a WP: ukrán drónoperátorok képezték ki a szír dzsihádistákat

A jelek szerint egyes nyugati döntéshozók képtelenek tanulni a történelemből és a múlt hibáiból. Hende Olivér írása.

Dalia Ziada: A Közel-Kelet történelmének kritikus fordulópontjához értünk

A pragmatikus politikai dzsihadizmus születésének vagyunk tanúi a Közel-Keleten – írja a Jerusalem Center for Security and Foreign Affairs egyiptomi főmunkatársa.