Köves Slomó vezető rabbi Robert C. Castel biztonságpolitikai szakértővel beszélgetett november 8-án az Óbudai zsinagógában Izrael helyzetéről, arról, hogy mit hoz a jövő, hogy hová tart Izrael és, hogy eljön-e a béke. A sábeszi TalkSlo ismét vonzotta a közönséget, jóval az est előtt már elfogytak a jegyek. Bonta Miklós tudósítása.
Hová tart Izrael? Lesz-e valamikor béke? Ezekre a világ zsidóságát folyamatosan izgató kérdésekre válaszolt Robert C. Castel a Köves Slomó rabbi által vezetett beszélgetős esten az Óbudai zsinagógában. Castel ismert biztonságpolitikai szakértő, akinek aktuális helyzetértékeléseit Magyarországon is sokan követik. A zsúfolásig megtelt zsinagóga kidustermében Köves Slomó, az EMIH-Magyar Zsidó Szövetség vezető rabbija immár huszadik alkalommal választott magának közérdeklődésre számot tartó beszélgetőpartnert.
„A tavaly október hetedikei, izraeli vérengzést követően engem az döbbentett meg a legjobban” – válaszolt az első kérdésre a szakértő, hogy
„milyen hamar eltűnt az állam. Volt ahol 12, de akadt olyan is, ahol 48 órára.”
A szakértő elmondta, hogy valójában az állam természetesen nem tűnt el, viszont nem működött. Ez kétségtelenül egy negatív meglepetés volt.
Azonban ezzel egyidejűleg pozitív meglepetés is adódott jócskán, mégpedig az, hogy Izrael társadalmának nem volt utasításokra, engedélyekre szüksége, képes volt az önszerveződésre.
Tudták az emberek, hogy mi a dolguk. A tartalékosok fogták a fegyverüket beszálltak az autójukba, s elindultak a katonai alakulatukhoz, ebből adódóan akad olyan hely is, ahol 150-200 százalékos túljelentkezés is volt. De az sem ment ritkaságszámba, hogy akinek nem volt alakulata, az egyenesen a frontra ment harcolni. Robert C. Castel szerint minden társadalomnak hasonló önszerveződésre lenne szüksége, ha a helyzet úgy kívánja.
Ennek következménye volt az a felismerés, hogy az emberek túlságosan hittek a tekintélyelvűségben – személyekben éppúgy, mint intézményekben, – amely ebben a drámai időszakban megszűnt. S ennek lett az a következménye, hogy a brutálisan támadó Hamásszal szemben a hadiszerencse megfordult, a szervezet, mint katonai erő ma már nem létezik. A hadserege megszűnt, ez azonban korántsem jelenti azt, hogy nem képesek a maradványai fegyveres akciókat kezdeményezni.
A Dél-Libanonban harcoló Hezbollahra is igaz az az állítás, hogy egy olyan átalakulási folyamaton mentek át, ahol a terrorszervezetekből gerillaszervezetek lettek, amelyekből egy hadsereg jött léte. Október 7-én nem terrorbandák törtek be Izraelbe, hanem egy hadosztály, ez az, ami már nem létezik. Az izraeli hadsereg már likvidált mindenkit, akit lehetett, ez a hadosztály darabjaira esett szét. Hasonló a helyzet Dél-Libanonban a Hezbollahhal kapcsolatban is. Csak a „szilánkok” maradtak meg, ezek továbbra is inzultálni fognak. Ugyanakkor Izrael tévedett abban, hogy a Hamász erejét alul-, ezzel szemben a Hezbollahot túlértékelték. Mind a kettő nagyon veszélyes. A túlértékelésnél csak óvatosan mertek szembeszállni, az alulértékeltség következményei viszont közismertek.
Ezt követően Köves Slomó rabbi az iránt érdeklődött: igaz-e az a közvélekedés, hogy egy terrorszervezetet nem lehet legyőzni, amire a történelem során számos példa adódott. Beszélgetőpartnere ennek kapcsán cáfolta Henry Kissinger, egykori amerikai külügyminiszternek azt az 1969-ben megfogalmazott állítását, hogy a terrorista azáltal, hogy életben maradt már győzött is. A terrorista nem önmagában, hanem egy ideológia jegyében kíván győzni. Képletesen nem a terroristát akarják elpusztítani „csak” azt a fejet, amiben ez az ideológia benne van. Hiába létezik egy a terrorizmusnak hátteret adó ideológia, ahhoz egy egész hadsereg kell, hogy esetleg győzedelmeskedni tudjon.
Egy terrorszervezet egészen addig, amíg nem érte el a célját addig veszít, ha elérte, akkor győz.
Izrael esetében: a jövőben is sajnos el fognak esni katonái, de a terrorszervezetek összehangolt, nagyobb létszámú támadásra már nem képesek. A politikai célok megvalósításához a katonaiak teljesítése szükséges.
Szó esett a terrorszervezetek által Izraelben tavaly október 7-én elfogott túszok sorsáról is. A túszok 55 százalékát sikerült kiszabadítani, illetve holttestüket megtalálni. Robert C. Castel nem ért egyet azokkal a véleményekkel, hogy tűzszünetre van szükség ahhoz, hogy a terroristák által elfogottak kiszabaduljanak. A tűzszünettel ugyanis nem oldódik meg semmiféle katonai cél – fejtette ki álláspontját a szakértő. A második világháború során a szövetségeseknek eszébe sem jutott, hogy tűzszünetet kössenek a hitleri Németországgal.
Érzelmileg tud a szakértő azokkal azonosulni, akiknek családja, barátai túszul estek, de álláspontja szerint a hozzátartozóknak a harci cselekmények kialakításában nincs „vétójoga”.
Úgy véli, hogy a hadsereg katonái közül is esnek áldozatul a háborúnak. Viszont egyértelmű, hogy a harcnak egyik célja a túszok kiszabadítása. De arról sem lehet megfeledkezni, hogy hollétük sok esetben bizonytalan, nemcsak a Hamász, de más terrorszervezetek is tartanak fogva túszokat, de lehetnek egyes családoknál is közülük.
A kiterjedt alagútrendszer és szerepe a terroristák harcában volt a következő téma. A biztonságpolitikai szakértő hangsúlyozta: Izrael semmifajta „csodafegyvert” nem vetett be a Hamász elleni harcban, eredményességük a jól szervezett technológiai és módszerbeli feltárásnak köszönhető, annak a figyelembevételével, hogy a zsidó állam a harcosait megóvja, illetve ügyel rá, hogy a helyi civil lakosok közül se legyenek áldozatok. Izraelnek van a legnagyobb olyan alakulata a világon, amelyik az „alagútharcászatra” szakosodott ezen a hadszíntéren.
A Gázai övezet háború utáni sorsa még teljesen bizonytalan – mondta a szakértő. A térséget pacifikálni kellene, aminek a módjáról még nincsenek kiforrott elképzelések. Az izraeli hadsereg vezetése ódzkodik attól, hogy katonai közigazgatás jöjjön létre a közreműködésükkel. Vannak olyan tervek, hogy az övezet egyes részeiben jönne létre – az izraeli határtól fokozatosan távolodva – egy pacifikált közigazgatás. A teljesen kiürített területekre szigorú ellenőrzést követően engednék be a palesztinokat. Alapelv: a lakosság elválasztása a terroristáktól. Viszont a zsidók visszatelepítése az egykor elhagyott lakhelyeikre nem opció. A teljes pacifikáció akár öt évet is igénybe vehet.
Dél-Libanon helyzete is szóba került. A Hezbollah Izrael koncentrált megtámadására készült, a Hamásszal és Iránnal koordinált terv szerint, de későbbi időpontban, mint ahogy a Hamász tavaly október 7-én áttörte a kerítést Izrael déli részén. Szerencse, hogy ez a nagy erejű offenzíva nem valósult meg, mert a terroristák óriási mennyiségű fegyvert halmoztak fel az alagutakban. A zsákmányolt, különböző országokban gyártott fegyverekkel a zsidó állam katonai alakulatait szándékozik felszerelni. Izrael idén szeptember közepén, több ezer – a terroristáknál lévő személyhívót, illetve adó-vevőt robbantott fel egyidejűleg. Nagy számú terrorista meghalt az akcióban, s mintegy háromezren sérültek meg. Ez súlyos csapás volt a Hezbollahra. Az izraeli hadsereg mind a Hamász, mind a Hezbollah legfontosabb vezetőit likvidálta. Iránban pedig megsemmisítették a ballisztikus rakétakilövő arzenál radarjait. Robert C. Castel nem zárta ki, hogy nem ez volt az utolsó légicsapás Irán ellen. Azzal fejezte be nagy tetszéssel fogadott előadását, hogy az izraeli hadsereg sokat tanul a jelenlegi háborúból.
Nem kétlem, hogy tartalmas és informatív beszélgetés volt. Igaza is van a leírtak alapján Castelnek minden kérdésben. Kivéve egyet! Erről van szó: "Hiába létezik egy a terrorizmusnak hátteret adó ideológia, ahhoz egy egész hadsereg kell, hogy esetleg győzedelmeskedni tudjon.
Egy terrorszervezet egészen addig, amíg nem érte el a célját addig veszít, ha elérte, akkor győz.
Izrael esetében: a jövőben is sajnos el fognak esni katonái, de a terrorszervezetek összehangolt, nagyobb létszámú támadásra már nem képesek. A politikai célok megvalósításához a katonaiak teljesítése szükséges."
Ez részleteiben igaz lehet, de jelen esetben baj van az állítással, ill. ez nem a hamasz-támadás céljára vonatkozik. Ők ugyanis nem számítottak katonai győzelemre, más volt a céljuk, és ezt nagyjából el is érték.
Mi volt a cél? Az állóvizet megbolygatni, az arab világ Gazával szemben kialakult érdektelenségét és az Izraellel kötendő megállapodásokat megakadályozni, az arab világot az iszlám szolidaritás nevében mozgósítani Izrael ellen, és végül egy lényeges pont: kíméletlen harcba rángatni Izraelt, majd a saját lakosság veszteségeinek felmutatásával ellenük hangolni a viágközvélemény erre hajlandó részét. Ezeket a célokat elérték. Hosszabb távon ez az ideológia "győzelmének" (legalábbis helyi terjedésének és megerősödésének) a lehetőségeit is növeli.
Kérdés, hogy számukra megérte-e. Nekik a veszteségek nem számítanak, a cél az Izraelnek okozott kár volt. Viszont a végkimenetel még nem látható. Maga a hamasz kisesik a hatalmomból, Irán helyzete megrendülhet, csakúgy, mint a Hizbollahé Libanonban. A történelem hosszabb távon majd később ítél, és a felheccelt pillanatnyi ítélkezők is lenyugszanak. Ez a "játszma" hosszabb távra szól…
Izrael megbuktatása volt a cél. Nem is titkoltan úgy vélték az akkor már 40-ik hete tartó tüntetésekből kiindulva, hogy az állam destabilizálódott, a széthullás szélén áll. Az egyik iráni vezető október 7-e előtt kb. 2 héttel ezt ki is mondta.
Ha ez volt (lett volna)a komolyan gondolt cél, akkor az meglehetősen "egyszerű" gondolkodásra vall. Ez inkább óhaj/remény lehetett. Annyi nyilvánvaló, hogy ki akarták használni a valóban előállt destabilizációt, és fokozni a belső zavart, ami lehetőséget ad a nagyobb károk okozására. De az ország "megbuktatása"? Ezt aligha gondolhatták komolyan! Sinwar ki is mondta, hirdette, hogy "Izrael pont ott van, ahová juttatni akartuk", azaz szemben a világközvéleménnyel és egy hosszú, drága harcra kényszerítve, az arab világ pedig mozgósítva Izrael ellen. Ez volt a reális cél!
A terrorizmus, különösen a palesztin-arab terrorizmus kapcsán nem lehet helye semmiféle álhumanizmusnak!
Ennek a konfliktusnak kizárólag katonai megoldása van!
A terroristákat ki kell irtani, azután a követőiket is ki kell irtani és az ezeket követőket is ki kell irtani!
A valódi humanizmus eddig is része volt Izrael katonai műveleteinek és bizonyosan része lesz a jövőben is.
A nagyszámú arab polgári áldozat főképpen annak köszönhető, hogy a terroristák a civilek háta mögé bújnak.
Kórházakba, iskolákba, lakóházakba telepítenek katonai infrastruktúrát, lőszerraktárakat, rakéta indító állásokat, géppuskafészkeket, mindenféle hadállásokat és parancsnoki központokat.
Ha ez a kultúrájuk része, akkor be kell látniuk, hogy az ilyen "kultúrának" ára van, nagyon véres ára!
Ebben a konfliktusban az ENSZ is csúfosan leszerepelt!
Micsoda dolog, hogy az ENSZ helyszínen működő szervezete terrorista sejtként működik??!!
Az ENSZ múgy sem éri meg azt a papírt amire az alapító okiratot nyomtatták anno.
Még egészségügyi célra sem alkalmas, mert lenyúzná az ember fenekét…
Még egy dolog, Cato mondását adaptálva: Iran delenda Est!
Az Iráni szörnyállam ebben a formában nem maradhat fenn!
Néhány éven belül egészen biztosan eljön az igazság pillanata ezen ügyben is.
A háboru után is marad Izrael kaja, pia, áram, gyógyszer, segély tranzit?
Valójában én önző ember vagyok. Nem érdekel, hogy Izrael hadserege és terroristái mennyi Palesztint és arabot ölnek meg, de ne állítsák be magukat áldozatnak és ne robbantsanak ki egy világháborút.
Én szeretném, ha Izraelbe a zsidók kerülnének hatalomra, mert ők értelmes emberek, több zsidó kellene a vezetésbe.