Felháborító kirohanásokra ragadtatta magát a Rádió 1 műsorvezetője, Sebestyén Balázs a terroristákat mentegették és meghívott szakértője abban a tíz nappal ezelőtti adásban, amelyben a Hezbollah felrobbant csipogóiról volt szó – írja a Tett és Védelem Alapítvány.
Terroristasimogatás – leginkább ezzel a szóval lehetne leírni azt, ami szeptember 19-én a Rádió 1 „Balázsék” című műsorában elhangzott. Még pontosabb lenne a zsidó állammal szembeni vérvád ismételgetése és az Izrael-ellenes antiszemita terror szépítése.
A Sebestyén Balázs és Rákóczi Ferenc vezette reggeli műsor egyik témája a Hezbollah felrobbantott személyhívóinak kérdésköre volt. A Moszad által végrehajtott libanoni és szíriai akcióban 37 ember vesztette életét, több ezren súlyosan megsérültek, túlnyomórészt a Hezbollah terroristái. Ők rendelték meg ugyanis ezt a régi technológiát biztonsági okokból a nyomon követhető mobiltelefonok helyett.
A Balázsék c. műsor azonban egy másik valóságot igyekezett elénk tárni: mint Sebestyén Balázs állította, „nemcsak terroristákat akartak likvidálni, vagy nem úgy sikerült, hanem rengeteg civil (…)” – már a felütés sem igaz.
Izrael a terrorellenes háborúban sohasem civileket céloz meg, épp ez különbözteti meg ellenségeitől, ebben az esetben is egyértelműen a személyhívókat birtokló síita terroristák voltak a célpontok.
Nem sokra rá a műsorvezető elismételte a hazug vádat: „Ezeket a személyhívókat (…) főleg kórházakban használják orvosok, nővérek és mentősök is ugyanezeket a személyhívókat, amikben szintén volt robbanóanyag (kiemelés a TEV-től), tehát nyilván odacsapnak, ahol fáj.
Itt a civilek belekeverése ugyanolyan cél volt, mint hogy mondjuk vezéreket vagy terroristákat likvidáljanak.”
A középkori vérvádakhoz hasonlóan Izrael terrorellenes, önvédelmi háborúi során is folyamatosan előjön a civilek szándékos meggyilkolásának szándéka. Ez nem egyszerűen hazugság, de – a Hamász és a Hezbollah forgatókönyvének megfelelően – legitimálja a „civileket gyilkoló” zsidó állam elleni terrort, megfeledkezve a Hamász gyilkos ámokfutásáról, melyben több mint 1200 civilt öltek meg bestiális módon, anyákat a gyerekeikkel együtt megölve, elégetve.
A terroristák ártalmatlanítását, az Izrael elleni terror relativizálását jelentette egyébként az is, amikor a meghívott szakértő, Tárik Meszár, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója rendre csak „milíciának” nevezte a Hezbollah és a jemeni húszik terroristáit, ráadásul elkenve, hogy ők kezdték az erőszakot:
„…az adok-kapok egy ideje zajlik Izrael és a Hezbollah között, ez egy többoldalú dolog (…) az arab média is megjegyezte (sic!), hogy az volt a cél, hogy picit ilyen terrorban tartsák a lakosságot (…) ez kétoldalú dolog, oda-vissza megy ez az egész.” Sőt, szerinte „azt lehet érzékelni, hogy Izrael egyfajta háborút próbál kiprovokálni a Hezbollah-val szemben.”
A koronát azonban Sebestyén Balázs tette fel az egészre azzal, hogy a Hamász és a progresszív baloldali NGO-közeg szóhasználatával többször is „népirtásnak” minősítette Izrael Hamász-ellenes hadjáratát: „Mennyire durvulhat el ott a helyzet ennél jobban?” – kérdezte a szakértőtől. „Hát nyilván, ami ’Palesztinában’ (sic!) közben történik, az konkrét népirtás, tehát nem tudom, hogy ennél jobban mennyire tud eldurvulni.”
A műsor vége felé Sebestyén Balázs teljesen belelovallta magát, többször is a népirtás szót ismételgette, az izraeli miniszterelnököt is inszinuálva: „Amíg zajlik a háború és a népirtás, addig Benjamin Netanjahu kormányon van, nem?”, Mire Tarik Meszár a megtámadott ország miniszterelnökére hárítva minden felelősséget: „Így van, tehát neki mindenképp érdeke az, hogy ez a háború elhúzódjon”.
Ismert ez az érvelés a progresszív politikai mozgalmak által támogatott bevándorló gyökerű közegben. Sebestyén Balázs és a műsor többi szereplője nem tett mást, mint beállt azon antiszemiták sorába, akik megkérdőjelezik Izrael jogát a biztonsághoz, a szuverenitásának védelméhez és kettős mércét alkalmazva Izraellel szemben, mást vár el a Közel-Kelet egyetlen demokratikus államától, mint minden más államtól. Márpedig az az IHRA által megalkotott definíciója az antiszemitizmusnak.
Védeni és igazolni a Hamász és Hezbollah terroristáinak bestiális fellépését nem jelent mást, mint legitimálni Izrael eltiprásának kísérletét és reggeli főműsoridőben harsogni a „folyótól a tengerig…” antiszemita, gyűlöletre uszító szlogent. Mindezt pedig akkor, amikor Magyarország miniszterelnöke, épp az elmúlt hetekben a bosnyák szurkolók provokációja kapcsán ismételten megerősítve kijelentette, a terror támogatása semmiképpen nem megengedhető hazánkban. A Tett és Védelem Alapítvány éppen ezért a Médiahatósághoz fordul annak érdekében, hogy az ilyen, nyíltan a terrort támogató és annak elkövetőit mentegető jövőbeli megszólalásoknak vessen véget.
Ez a cikk a Tett és Védelem Alapítvány oldalán jelent meg eredetileg.