Elhagytuk a normalitást, elhagytuk a megszokott életünket, csak még nem vettük észre. Kornéli Beáta történész és Közel-Kelet kutató írása.
„Annak a társadalomnak, amelyben az emberek nem mondhatják el a véleményüket, nincs jövője.”
Winston Churchill
„Nem értek egyet azzal, amit mondasz, de életem végéig harcolni fogok azért, hogy mondhasd.”
S. G. Tallentyre
Manapság sokat gondolkozom azon, hogy mikor omlik össze egy világ? Mikor omlik össze egy kultúra, egy társadalom, egy civilizáció, ami keretet ad a mindennapjainknak, a biztonságunknak, a közérzetünknek, önmagunknak, az értékeinknek, a normalitásnak, egyszóval az életünknek. Más szóval a békének. Nehéz kérdés, de mindenképp van egy pont, amit általában nem szoktunk észrevenni, s ha észre is vesszük, nem szoktuk komolyan venni.
Amikor meg elkezdjük komolyan venni már késő. Túl késő és általában az életünk az ára.
Ezt a pontot képletesen a legjobban Makai György fogalmazta meg egy ősrégi könyvében, amit már senki sem olvas: „A pont, ahonnan nincs visszatérés”.
Ezt a kifejezést a harci repüléskor szokták használni, amikor egy pilótának mondjuk 1000 kilométeres repülésre van üzemanyaga, s már 501 kilométert tett meg. Átlépve azt a pontot, ahonnan már nincs visszatérés.
Ahonnan már nem lehet helyreállítani az eredeti állapotot.
Hölgyeim és Uraim, ehhez a szakaszhoz értünk.
Látszólag még minden oké, jön a nyár, mindenki a nyaralását tervezgeti, nyafog, mint én is, hogy bele kellene fogyni a fürdőruhába, de tele vannak az üzletek, lehet kapni sört, amitől ugyebár nem lehet lefogyni. Munkába járunk, gyereket nevelünk, felújítjuk a házunkat, cipőt rendelünk, gyalogolni, uszodába járunk, új receptúra szerint főzünk a családnak, miközben már rég elhagytuk azt a bizonyos 501-es kilométerkövet.
Elhagytuk a normalitást, elhagytuk a megszokott életünket, csak még nem vettük észre.
Pár évvel ezelőtt történt, én is csak homályosan emlékszem rá, de hogy lehetséges az, hogy egy bizonyos rendszer ellen tiltakozóknak letiltották a bankszámlájukat? Hogy lehetséges az, hogy megfosztották őket a saját tulajdonuktól? Felmerül a kérdés, hogy a mi vagyonunkat, itt Európa szívében, meddig védi a Földhivatalban bejegyzett Tulajdoni Lap?
Hogy lehetséges az, hogy egy magyar rabbinak letiltják a közösségi oldalát?
Hogy lehetséges az, hogy a Neokohnnak, egy konzervatív napilapnak letiltják a közösségi oldalát?
Hogy lehetséges az, hogy rendezvényeket, konferenciákat zavarnak meg külföldi fizetett agitátorok?
Félelmetes mindez, ha 1933. május 10-ére gondolok, amikor Európa szívében, trendi szavakkal élve, a nem kompatibilis íróknak, költőknek, gondolkozóknak a könyveit vetették máglyára. 20 ezer könyv vált a tűz martalékává. Csak a legismertebbeket említve: Thomas Mann, Heinrich Mann, Erich Kastner, Sigmund Freud, Erich Maria Remarque, Bertolt Brecht. Akkor ők is azt hitték, hogy ez valami rossz álom, valami átmenet, de nem!
És itt nem csak könyvek égtek, hanem az egész európai civilizáció is.
Neves professzorokat fosztottak meg katedráiktól. Minden lehetséges eszközt bevetettek arra, hogy manipulálják, hogy eltérítsék az egyetemi ifjúság gondolkozását a normalitástól, a klasszikus értékrendtől, a humanizmustól, a felvilágosodástól, amire mi európaiak oly büszkék vagyunk. Ugye ismerős a kép? A mai elit amerikai egyetemeken zajlik pont ugyanez, ami 1933-ban a III. Német Birodalomban zajlott. Ettől pedig még félelmetesebb az összkép.
1933. május 10-e volt a pont, ahonnan nem volt visszatérés.
Most vajon hol van, hol lesz ez a dátum? Hol van ez a pont?
Azt hiszem én is lementem minden írásomat, mielőtt a virtuális enyészetté válik. De sosem szabad búcsút intenünk a normalitástól, a humanizmustól, a felvilágosodástól, amire oly büszkék vagyunk!
Ez az írás eredetileg a Kalandos Közel-Kelet oldalán jelent meg. Kornéli Beáta további írásai itt olvashatóak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.