Vádat emelt az ügyészség a zsidókat „gyilkos népnek” nevező miskolci nő ellen

A Miskolci Járási Ügyészség arról tájékoztatta a Tett és Védelem Alapítványt, mint feljelentőt, hogy rémhírterjesztés és más bűncselekmények miatt vádat emelt A. R. E. ellen.

A gyanúsított  2022 márciusában gyűlöletkeltő fotókat és feliratokat állított ki Miskolc belvárosában, közterületen. A fotókon szereplő jeles hazai és izraeli vallási vezetőket, közszereplőket – többek között – „cion zsidó náci leggonoszabb terroristáinak” nevezi.

A bejelentést tevő személy lefotózta az Ázsia Centrum közelében kihelyezett fényképeket és jelezte a tulajdonosnak, hogy azok sértik a zsidóságát.

Válaszul felrótták neki, hogy a zsidók szégyelljék magukat, amiért elvették a hazáját és a gyermeke jövőjét.

„Miért nem áll ki Orbán Viktor és mondja el ezeket a zsidókat, akiknél két évig éltem Brooklynban, hogy miért irtják a gyerekeket? A tojásból a vért ki kell szedni, de a gyerekek vérét isszák. Most is eltűnt egy tizenkét éves kislány, azelőtt is eltűnt Szombathelyen egy tizenkét éves kislány, egy szódagyár avatására felszeletelték. Ezt mindenki tudja, aki magyar, a dunántúliak. Eltűntették a nyomozókat” – hangzott a zavaros eszmefuttatás.

Az ismeretlen személy szerint a zsidóság nem vallás, hanem egy maffia.

Gázálarcot tettek Szenes Hanna Széna téri mellszobrára

Durván meggyalázták Izrael magyar származású nemzeti hősének szobrát.

„Öld meg, feszítsd meg, kövezd meg, pusztítsd el. Ez egy gyilkos nép. Tudom, hogy kik ők. Miért sunyítanak? Miért nem mondják el, hogy ők irányítják Orbán Viktort?”

– mondta, majd kijelentette, hogy Magyarország nem a zsidók hazája. Végül a rózsadombi paktumot emlegette, amelynek szerinte a magyar nép kiirtásához van köze, majd egy eltitkolt Munkácsy festményről is szólt, amiről kijelentette, hogy az egy szűz nő zsidók általi „felszabdalását” jeleníti meg.

A súlyos antiszemita incidensről a TEV adott hírt, majd bejelentést tett a Miskolci Önkormányzati Rendészeten és a Miskolci Rendőrkapitányságon feljelentést is tett.

Chikli: Magyarország az egyetlen európai ország, ahol a zsidók önmaguk lehetnek

Magyarországot méltatta négynapos látogatását követően az izraeli miniszter.