„Gyilkos népnek” és gyermekirtónak nevezte a zsidókat egy ismeretlen Miskolcon

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Durva, megdöbbentő antiszemita incidensről kapott bejelentést a TEV 2022. március 18-án. Miskolcon – tudomásunk szerint a belvárosban – egy ismeretlen személy gyűlöletkeltő fotókat és feliratokat helyezett el közterületen – írja a TEV.

A fotókon szereplő jeles hazai és izraeli vallási vezetőket, közszereplőket – többek között – „cion zsidó náci leggonoszabb terroristáinak” nevezi.

Az ismeretlen személy számos más fotót, feliratot is kihelyezett, melyek a TEV szerint szintén gyűlöletkeltőek és alkalmasak lehetnek a köznyugalom megzavarására.

A bejelentést tevő személy lefotózta az Ázsia Centrum közelében kihelyezett fényképeket és jelezte a tulajdonosnak, hogy azok sértik a zsidóságát.

Válaszul felrótták neki, hogy a zsidók szégyelljék magukat, amiért elvették a hazáját és a gyermeke jövőjét.

„Miért nem áll ki Orbán Viktor és mondja el ezeket a zsidókat, akiknél két évig éltem Brooklynban, hogy miért irtják a gyerekeket? A tojásból a vért ki kell szedni, de a gyerekek vérét isszák. Most is eltűnt egy tizenkét éves kislány, azelőtt is eltűnt Szombathelyen egy tizenkét éves kislány, egy szódagyár avatására felszeletelték. Ezt mindenki tudja, aki magyar, a dunántúliak. Eltűntették a nyomozókat” – hangzott a zavaros eszmefuttatás.

Az ismeretlen személy szerint a zsidóság nem vallás, hanem egy maffia.

„Öld meg, feszítsd meg, kövezd meg, pusztítsd el. Ez egy gyilkos nép. Tudom, hogy kik ők. Miért sunyítanak? Miért nem mondják el, hogy ők irányítják Orbán Viktort?”

– mondta, majd kijelentette, hogy Magyarország nem a zsidók hazája.

Végül a rózsadombi paktumot emlegette, amelynek szerinte a magyar nép kiirtásához van köze, majd egy eltitkolt Munkácsy festményről is szólt, amiről kijelentette, hogy az egy szűz nő zsidók általi „felszabdalását” jeleníti meg.

A TEV bejelentést tett a Miskolci Önkormányzati Rendészeten és a Miskolci Rendőrkapitányságon feljelentést is tett.

Karlendítős videó került elő a Jobbik alelnökéről

Szilágyi György az ellenzék közös képviselőjelöltjeként indul Budapesten.

“„Gyilkos népnek” és gyermekirtónak nevezte a zsidókat egy ismeretlen Miskolcon” bejegyzéshez 3 hozzászólás

  1. Nem feltétlenül elmekórtani eset, sajnos, ahogyan a tiszaeszlári vérvád kiagyalói sem voltak elmebetegek. Tiszaeszlár nem a magyar társadalom patologikus állapotát mutatja elsősorban (persze azt is), hanem a magyar dzsentri, alapvetően a paraszti kultúrában gyökerező szürreális gonoszságát és ostobaságát. Viszont a cikkből úgy tűnik, hogy az illető nem ismeretlen, és nem is tagadja sajátos nézeteit. Furcsa írás, mindenesetre. Végülis mit vár a TEV az ügy kimenetelétől. Egészen más szinteken kellene küzdeni az antiszemitizmus ellen. Vagy legalábbis sokkal hatékonyabban. Persze, ha az Alapítványt nem zavarja a kormányzati antiszemitizmus, akkor maradnak a fentihez hasonló primitív népi antiszemitizmus patológiás esetei.

    • Vilagos, hogy a ” nem normalis” ” lelkibeteg” jelzot- gunybol irtam.
      Idonkent- igy mentegetik oket- a ” politically correct” magyarazoi.
      Azt hittem, hogy a dzsentrik mar nem leteznek a magyar tarsadalomban, csak Mikszath regenyeiben.
      Abban sem vagyok annyira biztos, hogy az antiszemitizmus csak ” primitiv nepi” formajaban el.
      Bar ne lenne igazam.

  2. Mi valtozott- Tiszaeszlar ota?
    ” Csak” annyi, hogy a zsidoknak – van hova menni.
    Ha elkapjak a pasast- biztosan ” nem normalisnak” ” lelki betegnek” lesz nyilvanitva.