Durván meggyalázták Izrael magyar származású nemzeti hősének szobrát.
Bejelentés érkezett a Tett és Védelem Alapítványhoz, hogy ismeretlen elkövető gázálarcot helyezett a budapesti Széna téri Szenes Hanna szoborra.
Az antiszemita incidens bejelentője eltávolította a gázálarcot.

Szenes Hanna 1939-ben emigrált Palesztinába, ahol csatlakozott a Haganához majd a brit hadsereghez is. 1944-ben a britek ejtőernyővel dobták le a Jugoszláviában. Édesanyját szerette volna megmenteni, aki Magyarországon maradt. Miután átlépett a magyar határon, hamar elkapták és a hírhedt Margit körúti fogházba vitték, ahol megkínozták, de ő ennek ellenére sem volt hajlandó elárulni küldetése részleteit. Golyó általi halálra ítélték és kivégezték.
Izraelben nemzeti hősként tisztelik, utcákat neveztek el róla, naplója, versei széles körben ismertek.





Nem lehet, hogy erősen szennyezett a levegő a Széna téren, és a jószándékot érti félre a tisztelt bejelentő?
Igorka, a megoldás rendkivűl egyszerű és ez eredmény 100%-osan garantált; ne vegyél 10 percen át levegőt!
Csacsi lány! – a gázálarc arra való, hogy gáz(kamrá)ban is tudjon a viselője levegőhöz jutni. Így teljesen értelmetlen a vinnyogás. Egy védőeszközt(!) antiszemitáztok. Eszement viselkedés. Csaxólok.
Fogadd meg a tanácsomat és ne vegyél levegőt 10 percen át.
Vagy alternatív megoldásként; Mesikével együtt húzzatok gázálarcot az antiszemita pofátokra és menjetek szobára a gázkamarába!
Mi abban az antiszemitizmus , ha egy szakmailag teljesen elhibázott döntésről kijelentem ,
hogy szakmailag teljesen elhibázott döntés volt ?
Minden hadseregben az alapkiképzés része a gázálarc használata. Volt szerencsém hozzá.
Nem érzek nosztalgiát iránta.
Pff, te is pont olyan elmebeteg seggfej vagy mint az „Igor Mortis” nick mögül kommentelgető barom, tekintve hogy antiszemita tetű létedre te is olyannyira vonzódsz a zsidókhoz, hogy egy zsidó hirportálon vered a nyálad naponta több alkalommal is, ahelyett, hogy baráti körben; a KurucInFoson tolnád a gagyiságaidat! Ami alapján egyértelmű, hogy te is egy degenerált, mazochista tetű vagy, mivel itt mindeki undododik tőled és kellőképpen utál téged is. Soha ne legyen ettől nagyobb örömed és élvezeted a tyúkszaros létezésedben!
Azért azon a másik portálon is összefutottunk.
Nemrég hiányoltak ! Nem , ez nem vicc … :))
Látom , érdemi kritikára most nem futotta.
Talán majd egy másik alkalommal …
Na jó , ma adakozó kedvemben vagyok.
1944 márciusában értek földet, de csak májusban lépték át a magyar határt.
Ezt írták.
Abban a helyzetben két hónapos várakoztatás teljesen értelmetlen volt.
Sőt , káros.
A magyarországi zsidók helyzete nem napról napra , hanem óráról órára
egyre rosszabb lett. Minél később kezdenek valamibe , az annál
reménytelenebb. Nem hiszem el , hogy nem tudták , nem látták.
Fényes nappal , egy forgalmas vasútállomáson keresztül juttatták volna át.
Egy nagy bőrönddel. Ebben a helyzetben még James Bond is lebukott volna.
Ki lehet emelni a személyes bátorságot , meg az elszántságot.
Ez igaz.
De maga az egész akció egy katasztrófa volt. Alapvető hibákkal.
Fentebb linkeltem egy másik akciót. Az meg volt szervezve.
A britek is pontosan így bántak az ejtőernyővel ledobott német ügynökökkel , ha elkapták őket.
Aki ideküldte , azt az állatot kellett volna ledobni , ejtőernyő nélkül.
1944-ben ezzel a külsővel törvényszerű volt , hogy simán elkapják.
Esetleg egy szőke , kék szemű ügynök nem volt erre a feladatra ?
Gázkamrákban kimondottan hasznos egy gázálarc – már ezért is paradox antiszemitának minősíteni.
Nem tudjuk , ki tette.
Klímaaktivista ?
Rossz helyre tették az a gázálarcot! Ugyanis Szenes Hanna mellszobra helyett az itt kommentelgető antiszemita barmok fejére kellene egy-egy véglegesitett gázálarcot felszerelni, a mancsaikat pedig hátrakötni, hogy kommenteket se tudjanak irogatni! Beh szép is lenne!
Hol van a szerkesztoseg tureshatara? Az alabbi gyomorforgato, izlestelen mocskolodas meg mindig nem eleg, hogy ezt a ket ferget kipenderitsek innen?
Milyen mocskolódás ?
A britek hogy is bántak az elfogott ügynökökkel ? Teával kínálták őket ?
A másik dolog akkor is szakmai hiba volt ! Legalább tényeket ne tagadjunk !
Mahmúd al-Mabhúh megöléséhez már sikerült beszerezni szőke ügynököt !
https://honvedelem.hu/missziok/ciprus/dubaji-merenylet-siker-kudarc-es-rejtelyek.html
Az alapvető információk teljes hiánya nem az én problémám. Hanem az Öné …