Amerikával együtt a Magyar Honvédség is végleg kivonulhat Irakból?

Irak és az Egyesült Államok megállapodott arról, hogy tárgyalásokat kezdenek egy bizottság létrehozásáról, melynek feladata az Egyesült Államok vezette iraki terrorellenes koalíció jövőjének meghatározása, a fokozatos csapatkivonás ütemtervének kidolgozása és a koalíció feloszlatása lesz – közölte csütörtökön a bagdadi külügyminisztérium.

Az Egyesült Államok mintegy 2500 fős katonai kontingenst állomásoztat Irakban. Az amerikai katonák a tanácsadás mellett segítenek a helyi erőknek megakadályozni az Iszlám Állam dzsihadista szervezet újjáéledését, amely 2014-ben nagy területeket foglalt el Irakban és a szomszédos Szíriában, mielőtt sikerült legyőzni.

A koalícióban több száz, főleg európai országokból – köztük Magyarországról – származó békefenntartó is részt vesz.

Az iraki kormány szerint a koalíció azzal, hogy vereséget mért a dzsihadistákra, teljesítette feladatát.

Mindamellett Bagdad érdekelt a kétoldalú kapcsolatok, ezen belül a katonai együttműködés fenntartása iránt a koalíció tagjaival.

Irán brutális rakétaesőt zúdított a kurdisztáni „Moszad-bázisokra”

Az iráni Forradalmi Gárda vállalta a felelősséget az észak-iraki bombázásért.

Irak azt állítja, hogy a koalíciós csapatok jelenléte instabilitást gerjeszt a térségben az iráni támogatást élvező helyi milíciáknak az amerikai támaszpontok ellen intézett, majdnem napi szintű támadásaival és az amerikai válaszcsapásokkal, amin csak tovább rontott a gázai háború kirobbanása.

A tárgyalásokon a tervek szerint a katonai tisztségviselők felmérik a műveleti szükségleteket és az iraki biztonsági erők hatékonyságát a jelentkező kihívások tükrében, majd ennek alapján meghatározzák, hogy milyen ütemben oszlassák fel a koalíciót, és miként alakuljanak a jövőbeni kétoldalú kapcsolatok.

Washington attól tart, hogy egy gyors csapatkivonás biztonsági vákuumot eredményezhet,

amelyet Irán vagy a sivatagi térségekbe visszaszorult Iszlám Állam saját céljaira használhat ki.

Washington egy hatalmas alkuval hozná el a közel-keleti békét

A színfalak mögött Amerika, Izrael és az arab országok folyamatosan egyeztetnek egy új regionális valóság megteremtéséről.