A „felvilágosult tudatlanság” kifejezés Eliahu Yusian-tól ered, aki 1980-ban Iránban született és 2003-ban érkezett Izraelbe, mint új bevándorló, majd az IDF 8200-as hírszerzési egységénél szolgált. 2023. október 7-e után fedezte fel a média, az addig kevéssé hallott kijelentései miatt.
Nem ő az egyetlen, aki állítja, hogy Izrael mai, politikai vezetői, beleértve az ellenzéket is, a gazdasági és társadalmi elit, valamint a média véleményvezéreit – nem értik az arabokat. Nem beszélik a nyelvet, de még fontosabb, hogy képtelenek felfogni az ellenség mentalitását. Dr. Mordechai Kedar és Zvi Yehezkeli ugyanezt mondja évek óta, de lesöpörték őket azzal, hogy jobboldaliak. Pedig mindkét ember a baloldalról jött, nekik is naiv elképzeléseik voltak az arabokkal lehetséges békekötésről egészen addig, amíg nemcsak arab tudásuk, hanem közvetlen tapasztalataik nem győzték meg az ellenkezőjéről.
A barbár támadás mindenkit hatalmas ütésként ért, de azok, akik jól ismerték az arab mentalitást, nem lepődtek meg.
Dr. Guy Bechor, Amit Segal, Yoseph Haddad korábban sem beszéltek másként, legfeljebb mostanában kicsit jobban odafigyelnek rájuk. Még nem eléggé, de az izraeli média szerepéről majd a következő részben lesz szó. Most inkább arról a kulturális különbségről, ami a konfliktuskezelést rendre zsákutcába vitte.
A „felvilágosult tudatlanság” tömören foglalja össze a Nyugat viselkedését az arabokkal szemben, mert benne van a felsőbbrendűségi tudat, amivel a Közel-Kelet ismeretének hiánya párosul – és ez a kudarc alapja.
Izraelben ezt a strucc-magatartást nevezik „koncepciónak”, ami már nagyon sok kárt okozott, túl sok emberélet esett neki áldozatául.
Az arab-zsidó konfliktus kezdete jóval az állam megalakulása előtt kezdődött, és a megértéséhez vissza kell térnünk az ókorba.
Miután a rómaiak lerombolták a második Szentélyt i.sz.70-ben, a zsidók szétszóródtak szerte a világon. Bár az évszázadok során maradtak, változó számban, zsidók a Szentföldön, mindig valamilyen idegen hatalom alattvalóiként. Ugyanígy, bárhová is jutottak, alávetettségük fennmaradt. Bár 750 körül a Kazár Birodalom előkelőségei zsidó hitre tértek és államvallássá nyilvánították, ez az epizód nem etnikai alapú volt és el is múlt a birodalom bukásával.
A zsidó vallási előírások betartása szükségessé teszi kisebb-nagyobb közösségek megalakítását, ez indokolta az egyes „gettók” létrejöttét. (a ghetto kifejezés a velencei zsidók lakta, zárt negyed megjelölésből ered). A közösség ereje és a változó körülményekhez való alkalmazkodóképesség az évszázadok során eredményességhez, sikerekhez vezetett, ugyanakkor a környezet irigységét is kivívta. Éppen ezért az üldöztetés is a zsidó sors részévé vált. Mindig voltak olyan sikeres, vagy kevésbé tehetséges emberek, akik nem akarták ezt a sorsot vállalni, de a többség maradt zsidó és idegen abban az országban, ahol élt.
A cionizmus kezdete az európai, nemzeti mozgalmakhoz kapcsolódott, de sokkal lassabban bontakozott ki, hiszen nem volt olyan terület, amire hazaként tekinthettek. Pontosabban volt is, meg nem is, hiszen Jeruzsálemet foglalták imáikba, de a cionista vezetők többsége nem volt vallásos, csupán az üldöztetések elől szerette volna a népét megvédeni.
A történetírásban első alijának (1882-1903) nevezett bevándorlási hullám előtt, már 1747-1777 között Bál Sém Tov haszid csoportjai telepedtek le a Galilban, 1881-ben pedig a muszlim üldöztetés elől menekülő jemeni zsidók érkeztek.
A kelet-európai bevándorlók alapították az első mezőgazdasági szövetkezeteket, a mosavokat. Az arab földesurak meggazdagodtak a zsidóknak eladott rossz földeken. 1901-ben megalakult a KKL (קרן קיימת לישראל), amely célja a földvásárlás volt és szerte a világon a zsidók gyűjtötték a pénzt erre a célra.
Az Ottomán Birodalom Palesztina nevezetű tartományában (amely nevet a rómaiak adták a levert felkelés után Júda királyságnak) a zsidók megteremtettek egy merőben új fajta mezőgazdasági termelést, termővé téve a parlagon lévő földeket, ami számos arabnak adott munkát.
Így a zsidó bevándorlással párhuzamosan, megindult a környező területekről az arab bevándorlás.
Fordulópontot az I. világháború jelentett, az 1917-es Balfour-nyilatkozat, amely zsidóknak otthont ígért, valamint az 1920-as sanremói konferencia, amely Palesztin Mandátum néven a britek kezébe adta a jövendő zsidó állam megvalósításának feladatát.
A térség arab vezetői ezt nem voltak hajlandók elfogadni és a zsidók elleni atrocitások egyre sűrűsödtek. Ezek ellen alakult meg 1921-ben a zsidók fegyveres védelmi csoportja a Hagana. Neve és működése is védelem volt. Ezzel szemben, már akkor megértették egyesek, hogy az arabokkal szemben nem elegendő a védekezés, olykor az elrettentés érdekében támadni is kell, így 1931-ben megalakult az Irgun, később a Lehi.
Lényegében, már akkor elkezdődött a zsidók közti nézetkülönbség az arabokat illetően.
Időközben a britek megosztották a Mandátum területét, és a Jordán folyón túli területeket az araboknak adták 1922-ben, ez a mai Jordánia. A fennmaradó területet aztán az 1947-es ENSZ határozat osztotta tovább, amit a zsidók elfogadtak, de az arabok mai napig sem.
Tehát a konfliktus lényege az, hogy az arabok soha nem fogadták el a zsidó jelenlétet, azzal együtt, hogy
ők maguk is, nagyrészt azért éltek ezen a területen, mert a zsidó bevándorlás gazdasági fejlődést, a környező államokhoz képest jólétet teremtett.
1993-ban megszületett az oslói megállapodás, és 2005-ben az utolsó zsidó is elhagyta Gázát – a visszavonulás sosem hozott békét Izrael számára, ellenkezőleg, az ország egyre intenzív támadásoknak volt kitéve.
Igaz, Izrael hadserege nemcsak a környező országok hadseregeit volt képes legyőzni, hanem rendszeresen „helyre tette” a terrorhullámokat, fejlett katonai eszközökkel szolgálta a védelmet. Október 7-e után azonban azt is mondhatjuk, hogy talán éppen ez a védekező stratégia az, ami megbukik az arabokkal szemben.
A „koncepció”, amely szerint a technikai fölény kellőképpen elrettenti az arabokat attól, hogy megtámadják Izraelt – megbukott.
A támadás előtt az izraeli hadsereg, hírszerzés vezetői arról nyilatkoztak, hogy a Hamásznak „nem éri meg” támadni. Fontosabb a gázai lakosok jóléte, az Izraelen belüli munkalehetőség. Óriási tévedés, aminek éppen az az alapja, hogy a vezetők, akik amerikai egyetemeken szívták magukba az „etikus hadviselés” normáit, megfeledkeztek arról, hogy az elsődleges feladatuk a hazájuk polgárainak védelme! Büszkén nyilatkozott egyikük, hogy az ellenség polgári lakosságát akkor is megvédi, ha az izraeli katonák életébe kerül! Ez a humanitás totális félreértelmezése! Számtalanszor előfordult, hogy egy-egy terrorvezér likvidálása azért hiúsult meg, mert gyerekekkel vetette körül magát. Csakhogy az a terrorista aztán izraeli gyerekek halálát okozta! Hol van itt a humánus viselkedés ésszerűsége?
Amikor most, a barbárság ült tort október 7-én, és utána az IDF végre támadni volt hajlandó, azonnal megindult a nyivákolás az „ártatlan, palesztin” áldozatokért… dühödten csak annyit válaszoltam, hogy nincsenek ártatlanok Gázában! 1993-ban a PFSZ átvette Gáza irányítását, 2005-ben Izrael kivonult az övezetből, 2006-ban a gázaiak megválasztották a radikálisan erőszakpárti Hamászt. Kidobálták a PFSZ tagokat a legmagasabb ház emeletéről, azóta ők az urak, és a nép nemcsak eltűri, hanem minden zsidók elleni támadás után ünnepli. Október 7-én pedig átmentek a megtámadott kibucokba, folytatták a gyilkolást és a fosztogatást. Nem kíméltek gyerekeket és időseket is, védtelen embereket hurcoltak magukkal túszként.
Eliahu Yusian sokkolta a nézőket, amikor azt mondta, hogy a „kellő arab válasz” 1400 zsidó meggyilkolására 50 ezer gázai szőnyegbombázása lett volna. Ehhez képest az izraeliek terrorista célpontokat bombáztak, a lakosságot figyelmeztették, hogy hagyja el a területet. Az adekvát arab választ a Hamász adta meg azzal, hogy élő pajzsként használta a saját népét, és amikor az emberek menekülni akartak, a tömegbe lövetett.
Mit jelent tehát érteni az arabokat? Ugyanúgy viselkedni, mint ők? Ez éppoly lehetetlen, mint az EU szerinti terrorra adott „arányos válasz”.
Elsősorban megérteni és NEM ELFOGADNI azt a szándékukat, hogy „a tenger és a folyó között” ne legyen egyetlen zsidó sem. Nekik nem fontos a lakosságuk jóléte, a Hamasz remekül megél a nyugati segélyekből, és az iráni támogatásból. Sosem volt fontos a saját népük biztonsága, boldogsága – sosem akartak földközi tengeri Szingapúrt, a betont alagutak építésébe öntötték, a gyilkolás lehetőségeit fejlesztették.
Gázában, a nyugati, humanitárius világnézetet képviselő zsidó katonák csatáznak a hódítás és a halál kultuszával. Nem csak Izraelért, hanem mindazokért, akik az életet tartják legfőbb értéknek.
A védekezés már nem elég, a harcot meg kell vívni. Ezt kellene megértenie az EU-nak és az USA-nak is – a terroristák támogatása helyett Izrael mellé állni.
Amichay Éva további cikkei itt olvashatóak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.