Csehország felújítja a terezíni koncentrációs tábort

A Neokohn főszerkesztője

 

A cseh kormány 70,5 millió eurót fordít a terezíni (Theresienstadt) koncentrációs tábor  helyreállítására és védelmére irányuló erőfeszítések támogatására.

A nácik kevesebb mint négy év alatt több mint 140 000 zsidót szállítottak a terezini gettóba, melyet csomópontként használták az áldozatok haláltáborokba való áthelyezéséhez.

A helyszín a Harmadik Birodalom dezinformációs törekvéseinek egyik fontos eleme volt, egy olyan propagandafilm helyszínéül szolgált, amelynek célja az volt, hogy a Vöröskeresztet megtévessze, és elhitesse, hogy a koncentrációs táborokban uralkodó körülmények elfogadhatóak. A nácik által készített felvételeken a foglyok mosolyogtak, és olyan szórakozásban vettek részt, mint például egy focibajnokság. Ma a neonácik ugyanerre a megtévesztő célra használják fel újra ezeket a filmeket.

A valóságban 35 000 ember halt meg az éhezés és a brutális életkörülmények miatt.

Az éghajlatváltozás jelentősen megviselte Terezin épületeit. A viharok megrongálták a barakkokat, ahová a nácik nőket és gyermekeiket zárták be. Az épületek pusztulása olyan súlyossá vált, hogy a létesítménybe mára már a belépés is veszélyessé vált, külön engedélyt, idegenvezetőket, sőt védősisakot is igényel.

„Az olyan helyszínek, mint a drezdai laktanya, kulcsfontosságúak az emlékezés, a kutatás és az oktatás szempontjából; a holokauszt történelmi emlékeit őrzik. Mivel egyre kevesebb túlélőtől várhatunk tanúvallomást, nagyban támaszkodunk a helyszínekre, amelyek a holokauszt élő emlékét őrzik”

– mondta Katrin Meyer, a Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség főtitkára.

Meyer szerint „a helyszínek védelme és a folyamatos gondozás segít tiszteletben tartani a holokauszt áldozatainak méltóságát, védi a megtörtént események tényeit, és segít a jelenlegi és jövőbeli generációknak elgondolkodni a következményekről”.

Zelenszkij: Ukrajna „soha” nem fogja elfelejteni, amit a nácik tettek

A Babij Jar-i mészárlás helyszínére látogatott az ukrán elnök.