Leonyid Kamenszkijnek élete során már másodszorra kellett elhagynia otthonát egy ellenséges invázió miatt.
Leonyid Kamenszkij nem igazán akarta elhagyni Ukrajnát. Jelenleg egy hannoveri nyugdíjas otthonban él, ahol a Jüdische Allgemeine készített vele interjút.
Kamenszkij tavaly májusban menekült Ukrajnából Németországba. „Sokkos állapotban voltam a gondolattól, hogy elhagyom az otthonom” – mesélte csendesen.
Hatvan évig élt feleségével Mikolajivban, amíg nyolc évvel ezelőtt meg nem özvegyült. Fia a háború elején Németországba menekült, és most mindkét unokája itt él. „De én nem akartam velük jönni” – magyarázta Kamenszkij.
Amikor azonban olvasta, hogy városa ugyanarra a sorsra juthat, mint Mariupol, két nap alatt összepakolt mindent, és buszokkal Moldován keresztül Németországba utazott.
Leonyid Kamenszkij a napokban tölti be 89. életévét, egy utólag kiállított születési anyakönyvi kivonat szerint. „Valójában már most a 90-et töltöm” – tette hozzá. A papírjai még gyermekkorában elvesztek, amikor édesanyja eltemette őket, hogy megvédje magát és a fiút. Az anyja a kommunista párt tagja volt, az apja pedig zsidó. 1941-ben, amikor a náci Németország megszállta Ukrajnát édesanyja vele együtt menekült a német megszállók elől, sok száz kilométert. Többnyire gyalog.
Kisfiúként szemtanúja volt a bombázásoknak, a halott emberek látványának az út szélén. Ukrajnában több mint 1,5 millió zsidó esett áldozatul a holokausztnak.
A háború kezdete óta a „Segélyhálózat a náci üldöztetés túlélőinek Ukrajnában” nevű szervezet gondoskodik azokról az emberekről, akik Kamenszkijhez hasonlóan túlélték a náci terror borzalmait. A több mint 50 szervezetből álló hálózat az adományokkal elsősorban azokat támogatja, akik Ukrajnában maradtak.
De miközben egyre nagyobb a szükség, az adományozási hajlandóság csökken
– panaszolja a szervezet egyik munkatársa. Becslések szerint Ukrajnában még mindig közel 40 ezer túlélője van a náci terrornak, köztük zsidók, kényszermunkások és politikai üldözöttek. A háború ellenére közülük nagyon kevesen hagynák el az országot. A lépést mindenekelőtt azok tennék meg, akiknek a családja már Németországban él.
Leonyid Kamenszkij hangsúlyozta, mennyire hálás azért, hogy Németország befogadta őt. Ugyanakkor még mindig emlékszik a gyermekkori félelmeire a német megszállóktól.
Az idős holokauszt-túlélő beszélt a hátrahagyott lakásról, a saját maga által épített kerti fészerről és a sok növényről, amelyeknek gondját viselte.
„Szeretnék hazamenni” – mondta.
„De vajon tényleg van hozzá erőm?”