Friedrich Merz, a kereszténydemokrata, jelenleg ellenzékben lévő CDU elnöke, már eddig is híres volt éles pálfordulásairól. De az elmúlt négy nap során mégis sikerült sokakat meglepnie.
Vasárnap este az állami televízió hosszú interjút közölt vele, melynek során a következőket mondta: az AfD-vel pártja nem fog együttműködni „a jogalkotó testületekben, vagyis az Európai Parlamentben, a szövetségi és tartományi parlamentekben”. Majd bátran hozzátette: A járási és városi parlamentek más kategóriába tartoznak, mert nem jogalkotó testületek. „A járási és városi politika valami egészen más, mint a tartományi és szövetségi politika.” És hogy az ezután kibontakozó botrányt még tetőzze, képes volt a sonnebergi járási választást, ahol az AfD egy tagját választották meg elnöknek, „demokratikus választásnak” nevezni. Amivel kivívta sok, vagy talán a legtöbb egyszerű CDU-tag helyeslését és támogatását.
De alig fejeződött be a TV-interjú, azonnal magasba csaptak a művi felháborodás csiholt lángjai, mivel Merz kijelentéseivel állítólag elhagyta volna a rendszerpártok által a konzervatív AfD köré vont tűzfal politikai konszenzusát, vagyis elárulta a demokráciát.
Merz ettől úgy megijedt, hogy hétfőn reggel azonnal visszavont mindent. Tisztázni kívánja, mondotta, hogy „kommunális szinten sem lesz semmiféle együttműködés a CDU és az AfD között”, és még hozzátette: „Sohasem állítottam semmi mást.” Ami nyilvánvalóan nem volt igaz, és ezzel az ügyetlenséggel sikerült még nagyobb felháborodást kiváltania, most már azok között is, akik első kijelentését üdvözölték.
„Meddig akarja a CDU még megengedni magának, hogy ez az ember legyen az elnöke”, kérdezte az egykor konzervatív és időközben mélyzöld Frankfurter Allgemeine Zeitung, amivel kijelölte az irányt. A rendszermédia szinte összes lapja, az állami televízió és rádió gyönyörrel szaggatja azóta szét a szerencsétlen pártelnököt, aki tulajdonképpen csak azt mondta ki, ami kommunális szinten már jó ideje közismert és bevett gyakorlat: Az összes párt képviselői alkalmanként, ha valamely témában egyetértés van, együttműködnek az AfD tagjaival.
A rendszermédia egységfrontjához természetesen csatlakozott a rendszerpártok egységfrontja is. De, ami hevességét illetően valóban meglepő volt, az a CDU funkcionáriusainak a reagálása volt. Ne hagyj ki egyetlen alkalmat sem egy jó kis hatalmi harcra, gondolhatták azok, akik a zöldeknél is zöldebb északrajna-vesztfáliai CDU-miniszterelnök Hendrik Wüst, valamint egy a zöldekkel kötendő koalíció hívei.
A CDU Wüst-párti, középső és vezető pártfunkcionáriusai, az apparátus képviselői csak egy adandó alkalomra vártak.
Mint egy hiénafalka estek most neki a pártelnöknek, ugyanazok a funkcionáriusok, akik a jobboldal elleni fanatizált harcukban időközben a Die Linke kommunistáival akarnak szövetkezni.
Merzet annak idején a tagság választotta meg egy konzervatív fordulat reményében a pártapparátus képviselőinek ellenében. Arra számítottak, hogy Merz szakít a merkeli zöld politikával, és ismét a polgári eszmék irányába fordítja a pártot. E polgári eszméknek a CDU megalakulása óta többsége van az országban, a CDU és AfD koalíciójának – amely e többség véleményét tükrözné – most politikai többsége is lenne. Merkel zöld irányváltása óta azonban csak a zöld-woke eszméknek van politikai képviselete.
A CDU-ban az ezeket zöld-woke eszméket képviselő funkcionárius réteg egzisztenciális függőségben van politikai bevételeitől. A pánik érthető: Ezek a többnyire munkatapasztalattal nem rendelkező emberek egy CDU-AfD-koalícióban semmilyen politikai hivatalra nem számíthatnának, vagyis elvesztenék nemcsak privilégiumaikat, hanem létfenntartásukat is. Wüst e kaszt személyes megtestesítője. Ha Merz határozott vezetői személyiség lenne, akkor már rég le kellett volna cserélnie ezt a mai napig Merkel-hű, csakis saját érdekeit képviselő funkcionárius réteget. De ezt vagy gyávaságból, vagy kényelmességből eddig nem tette meg, és most már nem is tudná megtenni.
Zöld ellenfelei most eljöttnek látják az időt arra, hogy a politikai irány kérdésében habozó, és ezért eredménytelen Merzet elkergessék és helyébe a még sikertelenebb, de eltökélten zöldpárti Hendrik Wüstöt nevezzék ki a következő választás kancellár-kandidátusának. Már a potenciális pártelnökök is készen állnak, így például az az Armin Laschet, aki Merkel egyik leghűségesebb pártbürokratája volt, és akit a tagság egyszer már nyomatékosan nem akart a pártelnöki székben látni.
Merz politikailag gyakorlatilag halott. Túl sokáig lavírozott a tagság és a funkcionárius réteg érdekei között. Most a CDU szinte teljes vezető rétege hátba támadta, és ezt a támadást valószínűleg nem fogja túlélni. És még az is meglehet, hogy megint egy lépéssel közelebb kerültünk a CDU szétválásához, vagyis a párt végéhez, mert ez a fordulat Kelet-Németországban megmagyarázhatatlan és keresztülvihetetlen.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.