A pártot komoly veszteségek fenyegetik a közelgő tartományi választásokon. Közben a baloldali zöld és a főleg keletnémet polgári konzervatív irányzat közötti ellentmondás szakadással fenyegeti a pártot. Pártelnök Friedrich Merz tanácstalan. Krisztina Koenen írása.
Vasárnapról vasárnapra újabb és újabb katasztrofális választási előrejelzések borzolják a szocdem-zöld-szabaddemokrata kormánypártok, és talán még inkább az őket eltűrő, állítólag ellenzékben levő kereszténydemokrata CDU politikusainak idegeit.
Az elmúlt vasárnap eredményei olyan drámaiak voltak, hogy a blokkpártokat kiszolgáló állami és „minőségi” média három napot várt, mielőtt a bátrabbak közölni merték a véleménykutatások eredményeit.
Ezek szerint, ha vasárnap szövetségi választás lett volna, az AfD 22 százalékkal második helyen végzett volna, de csak azért a második helyen, mert a CDU és a bajor keresztényszocialista CSU egy frakciónak számít. Ezek együtt 26 százalékot értek el, a zöldek 14, a szocialisták 18, a szabaddemokraták 7 százalékkal mind messze elmaradtak az AfD támogatóinak száma mögött. A kommunista Die Linke be sem került volna a parlamentbe. A dolog különleges érdekessége, hogyaz AfD-t választani akarók száma a leggyorsabban az ország nyugati felén emelkedik, holott a nyugati polgárok többsége a „visszamaradott” keletnémetekkel szemben eddig a zöld klíma- és gender-ideológia szilárd támogatójának számított – legalább is papíron.
A kormánypártok nyomorúságát még tetézte, hogy a megkérdezettek 77 százaléka elégedetlen, vagy nagyon elégedetlen a kormány teljesítményével.
De ugyanolyan leverő volt a felmérések eredménye a CDU számára. Friedrich Merz tavaly januári pártelnökké való megválasztása után a párt választóinak és valószínűleg tagjainak a többsége is abban reménykedett, hogy Merz új életet fog lehelni a Merkel által tartalmától teljesen megfosztott tetszhalott, valaha konzervatív CDU-ba. Annál nagyobb a csalódás, amely Merz regnálását azóta kíséri, és ezt tükrözi a kormány katasztrofális teljesítménye ellenére csökkenő szavazói támogatás.
Merkel leköszönése után a CDU két ellentétes irányba mozdulhatott el: Folytathatta a párt merkeli fordulatát, melynek értelmében csak az a lényeg, hogy a CDU-é legyen a kancellári szék, és ezért a pártnak kompatibilisnek kell lennie minden olyan párttal, amelyik ehhez hozzásegítheti. És mivel még ez év elejéig is úgy nézett ki, hogy a jövő baloldali és zöld, ezért főleg nem volt szabad bármit is célba venni, ami a zöldekkel (és részben a szocialistákkal) kötendő koalíciónak útjában állhatna.
Merz nyilvánvalóan csak a kancellárságban és nem egy polgári politika követésében érdekelt.
Ezért eddig ezt az utat követte, amely, mint látjuk, a CDU teljes kiürüléséhez vezetett, és régebbi választóit seregestől az AfD-hez kergette.
A másik lehetőség egy az AfD-vel alkotott polgári koalíció lenne, melynek, mint láthattuk, lenne többsége. Ismét odafordulás a liberális-konzervatív értékekhez, melyeket a CDU Merkel ideje előtt képviselt. Ehhez persze a Merkel-éra kíméletlen bírálatára, az atomfordulat, a korlátlan migráció és a német külpolitikai érdekek teljes feladásának kritikájára lenne szükség. Ezt pedig Merz nem tette meg. Itt, ott kritizálgatott egy kicsit, majd amint a zöldek és az őket ajnározó rendszermédia összevonta a szemöldökét, rögtön meghátrált.
A zöld-szocialista NGO-k harci alakulatai és a médiában tevékeny rajongóik pontosan e polgári koalíció megakadályozásának céljával terjesztik egyfolytában minden csatornán azt az alaptalan rágalmat, hogy az AfD gyakorlatilag a hitleri nácizmus folytatója, egy rasszista, antiszemita és szélsőségesen nacionalista párt.
Ennek a célirányos politikai rágalmazásnak Merz nemcsak, hogy nem mondott ellent, hanem még ki is jelentette, hogy az AfD elleni harc a CDU legfontosabb célkitűzése.
Most azonban nemcsak a szavazók menekülnek el a párttól, hanem egy sokkal határozottabban és teljesen gátlástalanul zöld-barát kancellár- és pártelnök-konkurens is feltűnt a láthatáron, az észak-rajna-vesztfáliai miniszterelnök Hendrik Wüst személyében.
Wüst megelégelte Merz se hideg, se meleg vacilláló politikáját, és még egyértelműbben a zöld irányba kívánja terelni a CDU-t.
Wüst nem hivatkozhat különösebb eredményekre, miniszterelnöksége alatt sikerült Észak-Rajna-Vesztfália jelentős városi területeit egy „bukott állam” állapotába hoznia. Hetekig folytak a tartomány városainak utcáin az arab klánok fegyveres hatalmi nézeteltérései, anélkül, hogy a rendőrség és a közigazgatási szervek érdemileg beavatkoztak volna. Most Wüst felvetette, hogy a békésebb együttélés érdekében fel kellene függeszteni az illegálisan Németországban tartózkodó migránsok hazatoloncolását, vagyis a jogállamiság teljes feladását a migráció területén. Egyúttal azt is kijelentette, hogy pártelnöki ambíciói vannak, amit a zöldek komoly helyesléssel fogadtak.
A zöldek bábjaként Wüst ideális kancellár lenne. Erről szólt az elnöki pályázata.
De nagy nyomás nehezedik Merzre a másik, a konzervatív keleti oldalról is. A türingiai CDU nem volt hajlandó kizárni soraiból Hans-Georg Maaßent, az alkotmányvédelem volt elnökét, akit Merkel személyesen dobatott ki, mert az ellent mert neki mondani. Maaßen az AfD-vel való együttműködés egyik legerősebb támogatója, egy briliáns konzervatív gondolkodó és szónok. A CDU vezetése mindenképpen meg akart szabadulni tőle, de a türingiaiak megtagadták az engedelmességet. Nem állnak jobban a dolgok Szászországban sem, ahol a CDU párttag miniszterelnök Michael Kretschmer sok témában az AfD-vel azonos nézeteket vall. Így például a szászországi iskolákban megtiltották a gender-nyelv használatát.
Kelet-Németországban a CDU egzisztenciális harcot folytat, Türingiában már csak a kommunistákkal együtt tudna az AfD ellenében kormányt alakítani.
Mit tesz ilyenkor egy pártelnök? Miután szerdán nyilvánosságra kerültek a legújabb felmérések eredményei, kirúgta a főtitkárt, a színtelen Mario Czajat. Helyette Carsten Linnemann, a CDU alapelv-bizottságának elnöke veszi át a főtitkári tisztséget. Linnemann 2021-ig a párt középosztály- és gazdaságuniójának volt az elnöke, ebből az időből származik az a felfogás, hogy liberális és gazdaságpárti lenne. Valóban származik tőle néhány értelmes követelés, amelyeket azonban a párt sohasem valósított meg. Kinevezése ennyiben gesztus a kétségbeesett és forrongó keletnémet CDU irányába, bár Linnemannra is ugyanaz jellemző mint főnökére, Merzre, hogy amint a zöld antifa és a rendszermédia nekimegy, akkor azonnal magyarázkodni kezd.
Nagyon kétséges, hogy ezzel a személycserével Merznek sikerülni fog akár a szavazók menekülését, akár a párt szétszakadását megakadályozni. És most már az is bizonytalan, hogy meddig lesz Merz még a CDU-elnöke.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.