Olyankor, amikor erősödik az antiszemitizmus, több mint különös, hogy azok, akiknek a zsidók védelme a feladatuk, mennyi időt töltenek azzal, hogy Soros György kritikusait támadják. Bár a vita arról, hogy a 92 éves szélsőbaloldali filantróp támadása eredendően antiszemita-e, már évek óta lángol, a múlt hónapban tetőfokára hágott, amikor a szintén milliárdos és Twitter-tulajdonos Elon Musk Magnetóhoz hasonlította őt — képregénybeli mutáns gonosztevőhöz, akinek szuperképességei mellett zsidó múltja is van — véli Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
Ezután támadások vihara indult Musk ellen, amiért a baloldalon sokak szerint az antiszemitizmus klasszikus szólamát alkalmazta, amelyben a gazdag zsidókat bábjátékosoknak tekintették, akik egy hatalmas összeesküvést irányítanak, amelynek célja – a Stan Lee által megalkotott karakterhez hasonlóan – a világuralom. És amikor ezek a kritikák olyan forrásokból származnak, mint a Rágalmazásellenes Liga vezérigazgatója, Jonathan Greenblatt és Deborah Lipstadt, az amerikai külügyminisztérium antiszemitizmus megfigyelésével és leküzdésével foglalkozó különmegbízottja, akkor úgy tűnik, hogy ezek a kritikák mindent elsöprők. Mindketten azt állítják, hogy a magyar és zsidó származású Sorosról szóló beszéd a Rothschildok múltbeli megidézése, és felbátorítja a zsidókat támadó szélsőségeseket.
Míg Greenblatt és Lipstadt is hajlandó elismerni, hogy elméletileg bizonyos esetekben kóser dolog Sorost kritizálni, addig a kérdés a demokraták pártpolitikai beszédtémájává vált, amelyben Soros és az amerikai politikában betöltött kiemelkedő szerepe gyakorlatilag minden egyes említése antiszemitizmusnak minősíthető.
Ez lényegében lehetetlenné teszi, hogy arról beszéljünk, amit Soros ténylegesen csinál.
Válaszul két fiatal amerikai zsidó konzervatív aktivista, a Newsweek főszerkesztője, Josh Hammer és a volt szövetségi ügyész, Will Scharf elindított egy honlapot, Jews Against Soros (Zsidók Soros ellen) címmel. Azt állítják, hogy
„Sorost az amerikai politikára gyakorolt befolyása miatt támadni, nem beszélve magáról az Izraelben folytatott aljas programjáról, nem antiszemita. Egyszerűen tény, hogy Soros finanszírozza az ország radikális baloldalának nagy részét. És meg kell állítani.”
Bár azt mondják, hogy szándékuk „egy olyan zsidókból álló, alulról építkező szervezet kiépítése, amely elkötelezett Soros és az ő baloldalisága ellen”, erőfeszítéseik eddig egy weboldalból, egy sajtóközleményből, néhány tweetből és sajtóinterjúkból állnak. A Greenblatt rendelkezésére álló hatalmas erőforrásokhoz képest – nem is beszélve Lipstadt tekintélyéről, mint az amerikai kormány képviselője, és arról a tényről, hogy a liberális vállalati média hasonlóan elkötelezett Soros védelmében – a páros egyértelműen alulmaradt.
De ettől függetlenül igazuk van.
A Sorosról szóló viták eszkalálódása túlmutat azon az erőfeszítésen, hogy a republikánusok ne említsék őt, amikor a liberális politikai megadományozókat szidják. A baloldalon már hitvallássá vált, hogy Sorosra panaszkodni, bárhogyan is történik, az antiszemita szidalmazás egy formája.
Ez nem tűrhető tovább, hiszen Soros egyre nagyobb hatást gyakorol az amerikai társadalomra, mivel kampánya révén az egész Egyesült Államokban bűnpárti ügyészeket választottak.
Azzal vádolni Sorost, hogy az amerikai politikában és jogban a polgárok kárára akar hatalmas változásokat végrehajtani, nem összeesküvés-elmélet; ez a valóság.
Azok a csoportok és személyek, akiknek az a feladatuk, hogy megvédjék a zsidókat ellenségeikkel szemben, most lényegében az ő testőreiként tevékenykednek, és megpróbálják ezt a kétes ügyet megkülönböztethetetlenné tenni a tényleges antiszemitizmus elleni küzdelemtől.
Ez nem csak álságos, de a zsidó nép alapvető elárulása.
Az ilyen viták az elmúlt 25 évben fokozatosan felforrósodtak, ahogy Soros Nyílt Társadalom Alapítványa az 1984-es alapításakor a kelet-európai demokrácia előmozdításának eredeti céljából nyíltan politikai céllá fejlődött.
Alapítványát széles körben a világ legnagyobb politikai adományozójaként tartják számon, több tízmilliárdot költve számos baloldali ügy és politikus támogatására Európában, az Egyesült Államokban és máshol, beleértve Izraelt is.
A tét ebben a vitában azóta nőtt, hogy Soros elindította hadjáratát a „reformügyészek” megválasztása érdekében. Nincs ebben semmi titok. Egy tavaly nyáron a The Wall Street Journalban megjelent véleménycikkben dicsekedett vele. Amint azt Matt Palumbo szerző dokumentálta, Soros több mint 40 millió dollárt ölt a választási kampányokba, amelyek 75 különböző jelöltet választottak ügyészi posztra, akik most a büntető igazságszolgáltatási rendszer élén állnak az Egyesült Államok városaiban és megyéiben, ahol az amerikaiak körülbelül egyötöde él.
Mindenütt, ahol ezek az emberek hivatalba lépnek, az életminőség romlott, és a bűnözőknek kedveznek az olyan politikák, amelyek azon a felfogáson alapulnak, hogy a bűnüldözés eredendően rasszista.
Hasonlóan a kritikai fajelmélet által befolyásolt tantervek elfogadásához az iskolákban, valamint a sokszínűség, egyenlőség és befogadás (DEI) politikájának erőltetéséhez az oktatásban, az üzleti életben, a művészetekben és a Biden-kormányzatban a munkaerő-felvétel és a politikai döntéshozatal során, a büntető igazságszolgáltatásban bekövetkezett elmozdulás a nyugati civilizáció és az amerikai történelem elleni ideológiai háború függvénye. De ennek hatása nem pusztán annak az elképzelésnek az ostoba elfogadásából fakad, hogy minden fehér ember kiváltságos, és hogy Amerika menthetetlenül rasszista nemzet. Ahogy Soros kedvenceinek – mint George Gascon Los Angelesben, Kim Fox a chicagói Cook megyében, Larry Krasner Philadelphiában és Alvin Bragg Manhattanben – erőfeszítései bebizonyították,
az eredmény a bűnözés katasztrofális növekedése és a törvénytisztelő polgárok nyomorúsága.
Történetesen Soros erőfeszítései áldozatainak túlnyomó többsége nem azok, akiket „fehér kiváltságokkal” lehet vádolni, hanem olyan kisebbségek, akik szegényebb környékeken élnek, amelyeknek kétségbeesetten szükségük van szigorúbb rendfenntartásra és az afroamerikaiakra és spanyolajkúakra vadászó bűnözők lecsukására.
Ez a fejlemény még tisztességtelenebbé tette a Sorosról szóló vitát, mint a baloldaliak korábbi erőfeszítései, hogy démonizálják azokat, akik nagy összegeket adtak a republikánusok megválasztására, mint például a Koch-fivérek vagy a néhai Sheldon Adelson. Soros nem csak arra törekszik, hogy több demokratát válasszon a republikánusok rovására.
Tekintettel azokra a hatalmas összegekre, amelyeket választási kampányokra és „társadalmi igazságosságot” szolgáló szervezetekre fordított, amelyek vékonyan álcázott politikai műveletek, nem indokolatlan úgy beszélni róla, mint az Egyesült Államok egyik legbefolyásosabb emberéről, aki a legtöbb kárt okozza az országnak.
Igaz, hogy szélsőségesek és antiszemiták ostorozzák Sorost, és hogy a holokausztot túlélő gyermekkori élményei alapján történő démonizálására tett erőfeszítések nem tisztességesek.
De az is igaz, hogy fedezeti alapkezelőként, ahol kíméletlenül shortolta a külföldi devizákat, olyan előéletet tudhat maga mögött, hogy nehéz különbséget tenni a múltban Rothschild-stílusúnak nevezhető antiszemita retorika és az igazság között egy olyan pénzemberrel kapcsolatban, aki hatalmas vagyonra tett szert azzal, hogy a világ számos országában sokmillió ember gazdasági szenvedéséből profitált.
Ezen a ponton Soros nem csupán egy ellentmondásos személy, akinek tevékenységét az antiszemiták hamisan jellemzik, hogy igazolják a zsidókról alkotott mániákus véleményüket.
Politikai adományainak mértéke (az Izrael-ellenes csoportok finanszírozása csak egy kis része a történetnek) olyan nagyra törő, hogy ő lett az élő megtestesítője annak, amit a múltban összeesküvés-elméletként utasítottunk volna el.
Ennek tagadása – ahogyan azt liberális zsidó csoportok teszik – nemcsak helytelen, hanem aláássa az antiszemitizmus elleni küzdelmet.
Nem csak arról van szó, hogy a Zsidók Soros ellen érvei helytállóak. Hanem az is, hogy Soros finanszírozási prioritásai maguk is kapcsolódnak a Nyugat elleni baloldali háborúhoz, amely egyszerre akarja szítani a fajok örökös háborúját és antiszemita törekvést a bolygó egyetlen zsidó államának a gyarmatosítás és a színes bőrűeket elnyomó fehér kiváltságok funkciójaként való besározására.
Mivel Soros a zsidók ellenségeivel szövetkezik, a védelmezése és az ellene irányuló támadások delegitimálása valójában az antiszemiták segítését jelenti.
Ebből a szempontból nézve az az állítás, hogy a Zsidók Soros ellen az antiszemita jobboldalt kóserolja, nem csak téves, de gyalázatos is, amely a baloldali kommentárok gyakori mémjévé vált.
A mérsékeltek és liberálisok érvelése, miszerint az olyan embereknek, mint Musk, Hammer vagy Scharf, vissza kellene fogniuk magukat Sorosról, mert néhány őrült a peremvidéken arra fogja használni kritikájukat, hogy igazolja az antiszemitizmust, nem állja meg a helyét.
A szélsőségeseknek nincs szükségük az olyan konzervatívokra vagy függetlenekre, mint Musk, akik átlátnak Soros tervén.
De Sorosnak és apologétáinak nagyon is szükségük van arra, hogy elhallgattassák a jogos kritikát – még akkor is, ha az, mint Musk esetében, szatírában fogalmazódik meg -, hogy eltereljék a figyelmet a Soros-program valóságáról és arról, hogy mekkora hatással van az amerikai életre.
Nem túlzás azt állítani, hogy Soros sokkal több amerikai és zsidó életet veszélyeztet, mint a kóbor szélsőjobboldali marginális szélsőségesek.
Itt az ideje, hogy az értelmes emberek felvegyék a kesztyűt azzal kapcsolatban, amit Soros művel.
Itt az ideje annak is, hogy a védelmezői levegyék a szemellenzőt, és elismerjék a valóságot egy olyan emberről, akinek a politikai költekezése hihetetlen károkat okoz mind Amerikának, mind a zsidóknak.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.