A csoport azt állítja, hogy „harcolni fog a baloldali rágalom ellen”, miszerint Soros kritizálása antiszemitizmusa lenne.
„Zsidók vagyunk, akiknek elegük van Soros Györgyből és az amerikai politikára gyakorolt rosszindulatú, baloldali befolyásából.
Zsidók vagyunk, akiknek elegük van abból is, hogy a baloldal antiszemitizmussal vádol mindenkit, aki Sorost kritizálja”
– írják az alapítók a jewsagainstsoros.com oldalán.
„Hadd legyünk nagyon világosak: Semmi antiszemita nincs abban, ha valaki elítéli Soros Györgyöt. A baloldaliság nem judaizmus, és baloldalellenesnek lenni nem ugyanaz, mint antiszemitának lenni. Pont.
Itt az ideje, hogy a zsidók egész Amerikában kiálljanak Soros György ellen”
– teszik hozzá.
Az alapítók azt írják, hogy Soros – aki azzal vált ismertté, hogy baloldali agytrösztök, nonprofit szervezetek és politikai csoportok hálózatát hozta létre – csoportjai, mindenekelőtt a Nyílt Társadalomért Alapítvány, „finanszírozzák a legjelentősebb baloldali-progresszív érdekvédelmi csoportok túlnyomó többségét az Egyesült Államokban”.
„Sorost az amerikai politikára gyakorolt befolyása miatt támadni nem antiszemita. Egyszerűen tény, hogy ő finanszírozza az ország radikális baloldalának hatalmas részét.
Meg kell őt állítani”
– véli a szervezet, amely szerint az amerikai zsidóknak különös érdekük fűződik Soros György megállításához.
„Éles ellentétben az amerikai zsidók nagy többségével, akik támogatják az amerikai-izraeli szövetséget,
Soros számos olyan csoportot finanszírozott, amelyek ellenzik Izraelt, amelyek az amerikai-izraeli szövetség ellen harcolnak, és amelyek antiszemita hazugságokat terjesztettek Izrael államról”
– mutat rá a csoport, amelynek megalakulását a Haaretz, baloldali izraeli lap éles hangvételű cikkben kritizálta.
„Orbán és a globális szélsőjobboldal nem is kaphatott volna segítőkészebb cselédeket: „Zsidók Soros ellen” – az antiszemita összeesküvés-elméletek, karikatúrák és a baloldalt démonizáló áradat kóserizálása” – írta a baloldali lap főszerkesztője a csoport megalakulása kapcsán.
A Zsidók Soros ellen csoport egyik alapítója, Josh Hammer (akivel egyébként a napokban jelent meg interjú a Neokohn oldalán) válaszul azt írta Twitter-oldalán, hogy
„Orbán Viktor sokkal jobb barátja Izrael zsidó államának, mint a szélsőbaloldali Haaretz öngyűlölő, palesztinbarát szerkesztői”.





Fogjanak össze más Soros-ellenes szervezetekkel. Például a Proud Boys, az Árja Testvériség és a Qanon mozgalom is Soros-ellenes. Bár ők zsidó-ellenesek is, de a Soros-ellenességüknek nincs köze a zsidó-ellenességükhöz, külön-külön gyűlölik Sorost és a zsidókat.
Ezt Magyarországon a Gyurcsány már megvalósította a jobbikkal. Elkéstél a javaslattal furulyás!
A szélsőjobbos Jobbikkal a fidesz fogott össze, aztán amikor már nem voltak eléggé szélsőjobbosok dobták őket és a Mi Hazánk lett az aktuális szélsőjobbos segédcsapatuk, a nácikra mindig számíthatnak.
Az is megérne egy misét, hogy ki fizeti őket ….
A cikkel egyetértek. Már régebben is leírtam nekem nem Gyuri bácsi zsidósága ellen van kifogásom hanem a tevékenysége ellen. Egyébként sokkal hasznosabban is elkölthetné a pénzét ha az izraeli turisztikába, iparba, és a tudományos kutatásokba fektetné a pénzét.
Kivitelezhetetlen kérés egy Schwartzból zsidó vagyon rekvirálóvá Sorolt öngyűlölőtől,aki Izrael ellenes terror támogató egyesületeket szponzorál. Izraelben is 10 ilyen arab-támogató egylethez ömleszti a sok millió dollárt,az ellenségeink segítésére.Egyébként”Gyuri Bácsi” már 1944-ben smádolva lett 14 évesen, a városmajori templomban. Állítólag apukája ajánlotta be egy vezető nyilas pártszolgálatos védelme és szolgálása alá.Az pedig,hogy az eredetét a különböző patkányok kihasználják egyáltalán nem meglepő.
És mi van ha Ő csak egy stróman, aki a nevét adja bizonyos körök érdekeihez és utalgatja azt a pénzt, ami nem is az övé? …csak rábízták a kezelését…
A régi halmazelméleti kettősség a „nem minden ami fehér az hópehely, de minden hópehely fehér” jegyében.
Sorost (vagy Izraelt) kritizálni önmagában nem jelent antiszemetizmust, de minden antiszemita kihasználja az alkalmat Soros (továbbá Izrael és álatlában a zsidóság) kritizálására.
Soros végső soron a 20. századi antiszemitizmus terméke és a tevékenysége csak időlegesen felerősíti az amúgy is érőben lévő ellentéteket a társadalmi-ideológiai szemléletek és ezeket képviselő mozgalmak/áramlatok között.
Összességében bajkeverőként lehet minősíteni (kizárólag saját vélemény), de mint ilyen önmagában nem lehetne igazán hatásos, ha nem kapna teret mások segítsége és egyéb körülmények által.
Öngyűlölő , antiszemita zsidók !
Már előre tudom a ballib választ.
Vannak még tisztánlátó zsidók is , ami, A kivétel erősíti a szabályt!! közmondást erősíti!!
Vagyis a zsidóság sem egységes…érthető…őket is megosztják…de kik?