Izraeli külügyminiszter: Sorosnak nincs szüksége Izrael védelmére

Eli Cohen határozott véleményt fogalmazott meg Elon Musk nagy port kavart bejegyzése kapcsán.

Elon Musk a múlt héten tweetelt Soros Györgyről, mondván, hogy az X-Men gonosztevőjére, Magnetóra emlékezteti.

„Soros gyűlöli az emberiséget”

tweetelte Musk, a nagy port kavaró bejegyzésében.

Musk tweetje „antiszemitizmus szagú volt… [és] azonnal antiszemita összeesküvés-elméletek áradatát váltotta ki” – közölte az esetet követően az izraeli külügyminisztérium.

„Sajnos a Twitter semmit sem tesz a probléma kezelésére” – tette hozzá David Saranga, az izraeli külügyminisztérium digitális diplomáciáért felelős igazgatója.

Szokatlan módon Eli Cohen izraeli külügyminiszter szembement saját minisztériuma posztjával, amikor az egyik izraeli csatornán az esetről kérdezték.

„Nem lesz több ilyen tweet” – mondta.

„Soros nem olyan ember, akinek szüksége van Izrael Állam védelmére”

– tette hozzá.

Elon Musk szerint nem antiszemitizmus, amit Soros Györgyre mondott

A Tesla alapító szerint „joga van véleménye kifejtéséhez, mert ez a szólásszabadság lényege”.

Amicháj Chikli izraeli diaszpóraügyi miniszter is csatlakozott Cohen álláspontjához.

„Az izraeli kormány és az izraeli állampolgárok túlnyomó többsége Elon Muskot csodálatos vállalkozónak és példaképnek tekinti” – írta.

„A Sorossal szembeni kritika, aki a zsidó néppel és Izrael állammal szemben a legellenségesebb szervezeteket finanszírozza, minden, csak nem antiszemitizmus, épp ellenkezőleg”

– mutatott rá Chikli.

A The Jerusalem Post emlékeztet, hogy Soros György Nyílt Társadalom Alapítványa rendszeresen adományoz olyan szervezeteknek, mint a Breaking the Silence és az Adalah, amelyek Izraelt emberi jogi jogsértésekkel és háborús bűnökkel vádolják.

A Nyílt társadalom belső levelezésének 2016-os kiszivárogtatása során kiderült, hogy a szervezet munkatársai igyekeztek gyengíteni az Izrael és az EU közötti kapcsolatokat, és kétségeket szítani az izraeli demokráciával kapcsolatban.

Hamarosan Budapestre látogat az izraeli külügyminiszter

A magyar külügyminiszter számolt be erről.