Josh Hammer, konzervatív kommentátor a Neokohnnak adott interjújában beszélt Trump és DeSantis esélyeiről, a demokrata párt tagjainak látens antiszemitizmusáról, és az amerikai vezetés vágyáról, hogy mindenki ugyanabban higgyen, mint ők.
Josh Hammer, amerikai újságíró, a Newsweek véleményrovatának vezetője, az Edmund Burke Foundation kutatója, az Internet Accountability Project politikai tanácsadója.
Az újságíróval a CPAC budapesti rendezvényének szünetében beszélgettünk.
(Korábbi interjúnkat Hammerrel itt olvashatja.)
***
Mit gondol a Trump vs. DeSantis összecsapásról? Ki fog diadalmaskodni?
Már két éve Floridában élek és sokszor találkoztam DeSantis kormányzóval. Részben az ő intézkedései miatt költöztem az államba. Nagyon jó kormányzó, és ő ma a leghatékonyabb konzervatív vezető Amerikában. Szerintem helyes a látása arról, hogy mit is jelent a konzervativizmus a 21. században, vagyis egy realisztikus, rugalmasabb hozzáállás ahhoz, hogy használni kell az államhatalmat a woke ideológia ellen. Szerintem ő az a vezető, akire szükségünk van. Sokszor elmondtam, hogy ha indul őt fogom támogatni, ezt egyelőre nem tette meg, de valószínűleg megteszi (az interjú felvétele óta DeSantis bejelentette indulását).
Én is Donald Trumpra szavaztam 2020-ban és ezt lelkesen tettem. Azt gondolom, hogy elrabolták tőle a második elnökséget.
A 2020-as választásokon rengeteg szélhámosság történt, ami a Hunter Biden laptopjával és hasonló dolgokkal kapcsolatos.
Trumpnak volt négy nagyon jó éve. Nem volt tökéletes, de sok nagyon jó dolgot tett, és valóban ő volt az a vezető, akire az országnak szüksége volt abban az időben. Hatalmas dolog volt a 2016-os győzelme. Három bírót nevezett ki, és végre hatálytalanná lett nyilvánítva a Roe vs Wade döntés. Segített átrendezni a republikánus pártot, és a libertárius irányból eltolni egy nacionalistább, egészségesebb irányba.
Azonban rengeteg probléma van Trumppal. Először is úgy tűnik képtelen túllépni 2020-on. Folyamatosan a múltról beszél. Egyáltalán nem beszél a jövőről, és szerintem semmi esély nincs arra, hogy megnyerje az elnökválasztást. Ha megnézzük a független amerikaiakat, akik 2016-ban megnyerték neki a választást, ők ma 25-30 ponttal Bident támogatják.
De úgy látom a republikánusok általánosságban rosszul állnak, mert nem sikerült helyrehoznunk sok strukturális, szavazással kapcsolatos problémát a különböző államokban.
Tehát úgy gondolom nagyon-nagyon kevés esélye van Trumpnak a győzelemre, és DeSantis sokkal esélyesebb. Fiatalabb, és Trumppal ellentétben nyolc évig lehet elnök. Szerintem a volt elnök is látja, hogy nagyon komoly kihívó DeSantis. A floridai kormányzónak kétszer annyi pénze van a bankban, mint Trumpnak. Nemrég Jenna Ellis, Trump egyik korábbi ügyvédje interjút adott a lapomnak, a Newsweeknek, amiben elmondta, hogy a Trump-kampány fenyegetve érzi magát DeSantis miatt, és ezért támadják őt folyamatosan. Ezek a támadások azonban teljesen nevetségesek. Néhány hete azzal támadták, hogy Florida pokoli hely lett. Közben az államba irányult az elmúlt öt évben a legnagyobb belső migráció. A legtöbben, akik úgy döntöttek ideköltöznek, azok hozzám hasonló konzervatív republikánusok, és pontosan DeSantis intézkedései miatt jöttünk ide. Mellesleg maga Trump is emiatt tette Floridát állandó lakhelyévé 2020-ban, és négy gyereke is itt él.
Várhatóan hatalmas támadás alá fog kerülni DeSantis, különösen a média részéről. 2012-ben is Mitt Romney-t egy gonosz, szörnyű alakká torzították. Vajon DeSantis kiállja majd azt a fajta nyomást, amit egy hosszú elnöki kampány jelent?
Ezt nem tudhatjuk, hiszen még soha nem vett részt országos kampányban. Annyit azonban látunk, hogy vörössé változtatta Floridát, ami egykor a legfontosabb billegő-állam volt. A 2000-es választásokat néhány száz floridai szavazat döntötte el, és maga DeSantis is 1% alatti aránnyal győzött 2018-ban. Tavaly azonban közel 20 pontos előnnyel diadalmaskodott, és ezzel gyakorlatilag republikánussá tette Amerika harmadik legnagyobb államát. Mindezt úgy, hogy a floridai média sincs az ő oldalán. Mellesleg a kormányzó kiválóan kezeli a médiát.
A sajtótájékoztatóin nagyon hasonlít Trumphoz, mivel gúnyosan és lenézően kezeli a médiát. A riporterek, akik a kérdéseket teszik fel, általában megérdemlik ezt a gúnyt. És ő úgy döntött, hogy így bánik velük. Szerintem ez egy nagyon okos lépés volt a részéről. A barátságos médiát is nagyon jól kihasználta. Szóval szerintem ha ezt ugyanez a modellt az országos szintre is átviszi, akkor rendben lesz.
Biden is úgy döntött, hogy újra indulni fog. Mit gondol megint a pincéjéből fog kampányolni, vagy ezt már nem teheti meg?
Nem látom okát, hogy miért ne tenné ezt meg.
Joe Biden tudja, hogy a teljesítménye bukások sorozata. 40 éve a legmagasabb inflációt éli át Amerika, aztán ott van az afganisztáni fiaskó, a precedens nélküli határválság. Bűnözés és drogválság, az amerikaiak tömegével hullanak a fentanil túladagolásban.
Omladozik a társadalmunk. A felmérések mind azt mutatják, hogy a demokraták nem akarják, hogy Biden újra induljon. Nagyon alacsony a támogatottsága. Biden nyilván nagyon öreg, alig bír befejezni egy mondatot és szenilis. Szörnyű jelölt. De tudja, hogy az egyetlen esélye, hogy győzni tudjon az-az, ha eléri, hogy az emberek ne rá, hanem valami ellen szavazzanak. Például Trump ellen.
Ha Amerikában valóban annyira drámai a helyzet migráció és bűnözés tekintetében, akkor miért nyomja a Biden-kormány a maga woke agendáját? Ez amolyan elterelő hadművelet?
A demokrata pártot egyre inkább érdekcsoportok egy szűk köre irányítja.
És vannak különböző „sértett” érdekcsoportok, emberek, akik úgy érzik, hogy elnyomták őket, akik képesek voltak aránytalanul lobbizni és befolyásolni a demokratákat.
Tehát van egy gender lobbi, ami nagyon-nagyon erős. Vannak bizonyos fajta mozgalmak, mint például a Black Lives Matter mozgalom, amely nagyon nagy befolyással bír, annak ellenére, hogy az amerikai lakosságnak csak egy aprócska részét képviseli. De a modern demokrata párt alapvetően a kizsákmányolás és a sértett érdekcsoportok jutalmazásának eszközévé vált. Maguk mögött hagyták azt a klasszikus munkásokat segítő gazdaságpolitikát, amit korábban hirdettek. Ezt azt jelzi legjobban, hogy teljesen megváltozott a hozzáállásuk például a bevándorláshoz. Régen támogatták a korlátozásokat is, még Bernie Sanders is, aki pedig kommunista, nagyon is támogatta a szigorú bevándorlási törvényeket, mert munkás-párti volt, és szerette volna, ha növekednének a bérek. Ma azonban a demokraták nyitott határokat akarnak. Az, hogy miért teszik ezt, az érdekes kérdés. Egyrészt a pénz miatt. Ott vannak a lobbik, például a gender-lobbiban rengeteg pénz van. Másrészt a kulturális dolgok egyszerűen jobban érdeklik a liberálisokat, mint a gazdasági kérdések. Szemben a jobboldallal, amelyet a gazdasági kérdések jobban foglalkoztatnak.
Ha visszagondolunk a régi demokratákra, Rooseveltre, Trumanra vagy Lyndon B. Johnsonra, akiknek nem vagyok rajongója, de az ő fókuszuk legalább a gazdaságpolitikán és a munkásokon volt. Ma egyre inkább a republikánusok válnak a munkások pártjává, bár ez az átalakulás még nem teljes.
Mit gondol a Biden kormányzat Izrael-politikájáról? Az elmúlt hónapokban az igazságügyi-reformok elleni tüntetések során egyértelműen jelezte a kormányzat, hogy a tüntetőket támogatja. Miért mutatják ki ennyire egyértelműen, hogy melyik oldalon állnak?
Sajnos ez egyáltalán nem volt meglepő. Ha visszamegyünk 2015-be, mikor Netanjahut már másodszor vagy harmadszor újraválasztották, az Obama féle külügyminisztérium hírhedten sok pénzt nyomott a különböző civil szervezeteknek, hogy megbuktassák Netanjahut. S most is ugyanezt csinálják. A modern demokrata párt külügyi része, az olyan alakok, akik már ott voltak a Biden kormányban is, mint Samantha Power, Ned Price, és Susan Rice, ez a rakat idióta mind gyűlöli Netanjahut. Hagyományosan Izraellel kötöttünk szövetséget és néhány szunnita állammal. Jött az Obama féle átrendeződés, amit Biden is átvett és bővít, és el akarja távolítani az Egyesült Államokat Izraeltől és az Ábrahám-egyezmények országaitól, és közelebb akarja hozni Iránt és Muszlim Testvériséget.
De a legalapvetőbb ok, ami miatt szerintem Joe Biden utálja Netanjahut, az szerintem az, hogy Bibi egy erős zsidó.
Ha visszamegyünk 1982-be, amikor Begin volt a miniszterelnök, ő volt az első jobboldali miniszterelnök, akkor Biden megfenyegette Izraelt, hogy megszünteti vagy feltételhez köti az amerikai támogatásokat. Nem emlékszem mi volt a pontos mechanizmus.
Beginnek volt egy híres idézete, amit Bidennek mondott válaszul 40 évvel ezelőtt: „Én nem remegő térdű zsidó vagyok.”
Netanjahu sem egy remegő térdű zsidó, hanem egy erős zsidó, egy erős nacionalista, és egy erős cionista. Szerintem szerepet játszik a hozzáállásukban az a látens, nem explicit antiszemitizmus, ami a demokrata pártban jelen van.
Az igazságügyi reformmal kapcsolatosan annyit mondanék, hogy én nagy és hangos támogatója vagyok a reformoknak. A bíróság joghatósággá vált. Olyan bírósággá vált, amely lényegében bármikor, bármilyen okból megvétózza a politikai szereplőket. Tehát ez részben egyfajta hatalommegosztási, alkotmányos vita, de részben egy kulturális vita is.
A bíróság az izraeliek alapító generációját, David Ben-Gurion generációját képviseli, amely egy aránytalanul szekuláris, szocialista, Tel-Avivban élő nemzedék volt.
Az ellenzéket, amelyet ez az új koalíció képvisel, akik nacionalistábbak, tradicionálisabbak, vallásosabbak, azoknak a hangját törvénytelenül elnyomja ez a zsarnoki bíróság. Tehát ez egy hatalmas kulturális csata is. Sok idősebb demokrata párti politikus inkább a régebbi szekularistákat és szocialistákat részesíti előnyben, mint az újabb tradicionalistákat és nacionalistákat.
Az Egyesült Államok mentes minden alázattól, mikor változást akar elérni külföldön.
A Külügyminisztérium 2017-ben Macedóniában is színes forradalmat próbált végrehajtani. Egyesek azt állítják, hogy a 2014-es Majdan forradalomban is volt szerepe Amerikának. Liel Leibovitz, a Tablet magazin újságírója a Compact magazinban nemrég színes forradalomnak nevezte azt is, ami Izraelben történik.
Ön szerint miért olyan fontos Amerikának, hogy a saját nézeteit hirdesse mindenhol?
A demokrata párt már legalább Woodrow Wilson óta rendelkezik egy internacionalista impulzussal, amellyel megpróbálnak erővel exportálni ideákat, demokráciát, bizonyos koncepciókat.
Ez vezetett az első világháborúba való belépésünkhöz is. De ez vezetett a líbiai beavatkozáshoz, amely Samatha Power szellemi szüleménye volt. Powersnek az volt a nézete, hogy kötelességünk pusztán humanitárius okokból beavatkozni, és nem kell, hogy legyen bármilyen nemzetbiztonsági okunk.
S az elmúlt 10-15 évben a woke-izmus, a baloldaliság, a progresszivizmus és az identitás politika lett az exporttermék. Tehát most nem demokráciát exportálunk, hanem hegemonikus, limuzin-liberalizmust.
Mindez eléggé lehangoló, de egyben felnyitja az ember szemét.
Egy barátom Darren Beattie, egy jobboldali kommentátor és a Revolver News alapítója, aki a Trump-kormánynak is dolgozott, kitalált egy jó betűszót erre: GAE vagyis Globalist American Empire (Globalista Amerika Birodalom). Az amerikai uralkodó osztályban sokan, mind a demokrata pártban, mind sajnos a republikánus pártban is így gondolkodnak Amerikáról. Vegyük azt például, ahogyan az amerikai uralkodó osztály mindkét pártban, miként beszél az ukrajnai konfliktusokról. Szerintük ez egy fekete-fehér, szabadság kontra gonosz, demokrácia kontra tekintélyelvűség küzdelem, ahol Amerika a demokrácia és a szabadság oldalán áll. Ez önhittség. Ez a szó jut eszembe. Amerikában túlzott büszkeségünk, túlzott bizalmunk van a saját világnézetünk helyességében, és nagy az igény, a szomjúság és a vágy, hogy exportáljuk ezt. Így szemlélni a világot nagyon taszító.
Ironikus, hogy a toleranciáról beszélő liberálisoknak az-az igénye, hogy a nézeteiket exportálják, az végső soron az intolerancia legmagasabb formája.
Mit gondol mi kellene, hogy legyen az Egyesült Államok szerepe a világban? Milyen lenne az ideális amerikai külpolitika?
Nem vagyok neo-konzervatív de teljesen izoláció-párti sem. Valahol a kettő között is van egy álláspont. Michael Anton barátom írt egy nagyon fontos esszét a Foreign Policy magazinban Trump-doktrína címmel. Valaki ezt „harmadik útnak” nevezi, mások jacksoni külpolitikának. A doktrína szerint Amerikának nagyon „szűken” kell képviselnie nemzeti és nemzetbiztonsági érdekeit külföldön, vagyis nagyon gyors, korlátozott missziókat, bevetéseket kell végrehajtania, aztán le kell lépnie.
Nem mi vagyunk a világ rendőre. Nem kellene, hogy bíró szerepet játszunk egymással háborúzó törzsek között, valami távoli vitában, amelynek semmi köze a nemzeti érdekekhez. S főleg nem kellene, hogy demokráciát vagy liberalizmust exportáljunk.
Bizonyos országokkal erős szövetségeket kell kialakítanunk, és segítenünk kell ezeknek az országoknak, hogy jobban tudják felügyelni a saját régiójukat. Például a Trump-adminisztráció alatt ott voltak az Ábrahám-egyezmények, ami Izraelt közelebb hozta az Emírségekkel, Bahreinnel és Marokkóval. S ez megerősítette azt az Irán-elleni koalíciót, ami lehetővé tenné, hogy Amerika visszahúzódjon a Közel-Keletről. A Biden-adminisztráció ezt elrontotta. Kelet-Ázsiában hasonló történhetne. Japán, India, Ausztrália szövetséget erősíthetné az USA, ami segíthetné Kína elszigetelését.
Mindkét párt elitje még mindig hajlamos a külpolitikára kissé elvakult, hidegháborús perspektívából tekintetni, amely szerint Amerika még mindig egy egzisztenciális, szuperhatalmi konfliktusban van. Különösen így nézik Európát.
Amerika számára az európai hadszíntér nem elsődleges érdekeltségi terület. Kína jelenti az Egyesült Államok legnagyobb geostratégiai fenyegetését, és sokkal inkább Kínára kell koncentrálnunk, és sokkal kevésbé arra, ami Kelet-Ukrajnában történik.
Borítókép: Flickr/Gage Skidmore
