Tombolnak a lengyelek a fiatal izraeli énekesnő nyilatkozata miatt

A legfrissebb hírekért kövessen minket a Google-ön!

Politikusok és újságírók sora kritizálja az Eurovíziós Dalfesztiválon harmadik helyezést elérő Noa Kirelt.

Noa Kirel, aki Izraelt képviselte az idei Eurovíziós versenyen, a maximális, 12 pontot kapta Lengyelországtól a döntőben.

Kirel utólag úgy nyilatkozott, hogy az ő szemszögéből nézve

„12 pontot kapni Lengyelországtól, miután majdnem az egész Kirel családot meggyilkolták a holokausztban – ez győzelem”.

Kirel kijelentéseit a Lengyelországban népszerű Do Rzeczy című lap így kommentálta:

„Az izraeli művésznő megemlékezett a holokausztról, és a lengyeleket hibáztatta a zsidók meggyilkolásáért”.

Anna Maria Żukowska lengyel parlamenti képviselő pedig a következőket tweetelte: „Ez a kijelentés tükrözi a holokausztról való oktatás szintjét Izraelben?

Az izraeli fiatalok úgy gondolják, hogy a holokausztot Lengyelország okozta, ami felett egy fiatal izraeli állampolgár sok év után erkölcsi győzelmet arathat, vagy mi?”.

Azt ismeri, hogy a rabbi és a popsztár beszélgetnek…?

Joszef Cvi Rimon, az izraeli Gus Ecion rabbija meglepődött, mikor megtudta ki ül mellette az Angliából haza tartó repülőgépen.

„Az, hogy Izraelben sokan Lengyelországot a német bűnök cinkosának – és nem áldozatának – tartják, gyakran nem annyira a rosszindulat, mint inkább az ismeretek hiánya és a hiányos oktatás eredménye”

– csatlakozott a felháborodók sorához Paweł Jabłoński lengyel külügyminiszter-helyettes.

Jabłoński azt is hozzátette, hogy meg kívánja hívni Kirelt hivatalos látogatásra Lengyelországba.

A második világháború idején a nácik 3 millió nem zsidó lengyelt gyilkoltak meg, és voltak, akik segítettek a zsidóknak azzal, hogy elrejtették őket. Az igazsághoz azonban hozzá tartozik, hogy Lengyelország akkoriban rendkívül antiszemita volt, és sok lengyel segített a náciknak megtalálni a zsidókat, és kifosztották azok elhagyott otthonait.

Az 1941-es, legalább 340 jedwabnei zsidó halálával járó mészárlását lengyelek hajtották végre, ahogyan az 1946-os kielcei pogromot is a háború után oda visszatért zsidó menekültek ellen, amelynek során 42 zsidót öltek meg, lengyel katonák, rendőrök és civilek.

Lengyelországban régóta vita tárgyát képezi a holokausztban való bűnrészesség kérdése.

A lengyel kormány megpróbálja elhallgattatni a neves holokauszttörténészt

Nemzetközi botrány lett a Barbara Engelking lengyel történész ellen intézett kormánypárti támadásokból.

“Tombolnak a lengyelek a fiatal izraeli énekesnő nyilatkozata miatt” bejegyzéshez 7 hozzászólás

    • Az sokkal inkább felháborÍtó, hogy egy ilyen fruska, győzelemnek képzeli, hogy a nyivákolására és a cirkuszi mutatványára 12 pontot kapott a lengyelektől. Mi felett győzött ezzel?

      • „Mi felett győzött ezzel?”

        A kijelentése szerint az antiszemita előítéletek felett. A mondandója tul. kép. nem negativ, hanem arról szól, hogy a világháború idején uralkodó lengyel antiszemitizmus (ami tagadhatatlan) mára elismeréssé változhat.

          • Aha… a lengyelek most magukba roskadva, esdekelve kérnek bocsánatot vétkeik miatt ettől a szeleburdi magamutogató ripacstól (vagy akár a zsidó néptől), aki magáról nyávog, mint unikornis-ról, ráadásul abban a tévhitben, hogy ezzel győzelmet aratott az antiszemitizmus felett. Innentől meg is szűnik az antisz. földünk minden szegletében.

            Mellesleg, az Unikorn a Bibliában is megjelenik kilenc igehelyen:

            Numbers 23:22

            God brought them out of Egypt; he hath as it were the strength of an unicorn.
            Numbers 24:8

            God brought him forth out of Egypt; he hath as it were the strength of an unicorn: he shall eat up the nations his enemies, and shall break their bones, and pierce them through with his arrows.
            Deuteronomy 33:17

            His glory is like the firstling of his bullock, and his horns are like the horns of unicorns: with them he shall push the people together to the ends of the earth: and they are the ten thousands of Ephraim, and they are the thousands of Manasseh.
            Job 39:9-12

            Will the unicorn be willing to serve thee, or abide by thy crib?
            Canst thou bind the unicorn with his band in the furrow? or will he harrow the valleys after thee?
            Wilt thou trust him, because his strength is great? or wilt thou leave thy labour to him?
            Wilt thou believe him, that he will bring home thy seed, and gather it into thy barn?
            Psalm 22:21

            Save me from the lion’s mouth: for thou hast heard me from the horns of the unicorns.
            Psalm 29:6

            He maketh them also to skip like a calf; Lebanon and Sirion like a young unicorn.
            Psalm 92:10

            But my horn shalt thou exalt like the horn of an unicorn: I shall be anointed with fresh oil.
            Isaiah 34:7

            And the unicorns shall come down with them, and the bullocks with the bulls; and their land shall be soaked with blood, and their dust made fat with fatness.

  1. Az ismertetett lengyel reakciók nem az igazságra építenek, hanem heccelő szándékot mutatnak. Az énekeső egyáltalán nem mondott olyasmit, ami megkérdőjelezné, hogy a lengyelek áltozatok voltak a náci agresszió során!
    Ez egy olyan tudatos ferdítés és vádaskodás, amivel nem lett jobb a világ, de a lengyel-izraeli viszony sem.
    A többit a cikk leírja, de hiányzik a jedwabnei és kielci, lengyelek által végrehajtott pogromok mellől a német megszállás alatt lengyelek által végrehajtott két másik pogrom is (Vasosz, Tykocin, 1941-ben). Aki kételkedik, az könnyen utána nézhet a neten.