Richard Kemp: Az ENSZ a terroristák kezére játszik

Az Afganisztánt is megjárt brit ezredes szerint senki nem vitathatja el Izraeltől az önvédelem jogát.

A Pajzs és Nyíl hadműveletet eddig lélegzetelállító hatékonysággal hajtották végre. A Vaskupola és a Dávid-parittyája megakadályozta, hogy a polgári lakosság körében nagyobb veszteségek legyenek, bár eddig egy ember tragikus módon meghalt és többen megsebesültek, annak ellenére, hogy a cikk írásakor már 547 halálos rakétát lőttek ki Izraelre.

A célzott felderítés nyilai, a légicsapások és a rakétatámadások megtizedelték a gázai terrorista vezetést, és sok fegyverüket megsemmisítették.

Egyetlen más hadsereg sem képes annyira ádázan és precízen megvédeni a népét, mint az IDF.

Sajnos, Izrael nyilai közül néhány ártatlan civileket is megölt. Az ENSZ főtitkára, Antonio Guterres tegnap azt mondta, hogy a gázai civil halálesetek „elfogadhatatlanok”, és felszólította Izraelt, hogy „tartsa be a nemzetközi humanitárius jog szerinti kötelezettségeit”.

Ez súlyos sértésnek számít az IDF ellen, amelyről minden nyugati katonai parancsnok tudja, hogy a világ bármely más haderőnél hatékonyabb a polgári lakosság halálának megakadályozásában ellenséges területen. Ehelyett Guterresnek közvetlenül a gázai terroristákat kellett volna felelőssé tennie a civilek megöléséért, mivel ők azok, akik szándékosan emberi pajzsnak használják őket – ami háborús bűncselekmény.

Az Iszlám Dzsihád parancsnokai úgy tartják maguk mellett a feleségeiket és gyermekeiket, ahogyan a rendes katonai parancsnokok viselnék a páncéljukat és a sisakjukat.

Guterres megjegyzései – és azok visszhangja a médiában és az emberi jogi csoportok körében – közvetlenül a terroristák kezére játszanak, akiknek elsődleges operatív célja – a megsemmisítésen kívül – Izrael nemzetközi lejáratása. Az IDF ENSZ Emberi Jogi Tanácsának általi elítélése, amely úgy fogja követni ezt a konfliktust, mint éjjel a nappalt, és amely a főtitkáréhoz hasonló gondolkodásból fakad, segíteni fog abban, hogy az Iszlám Dzsihád és a terroristák mindenhol továbbra is emberi pajzsnak használják a civileket, ami még több emberéletet fog követelni.

Több száz rakétát lőttek ki a terroristák, az ENSZ mégis Izraelt kritizálja

Az ENSZ-főtitkár szerint Izraelnek „arányos erőt” kellene alkalmaznia az Iszlám Dzsiháddal szemben.

Ismerve az IDF-et, biztos lehetek abban, hogy ebben a konfliktusban szorosan betartják a nemzetközi háborús törvényeket. De van egy másik kérdés is. Egyesek azzal érvelnek, követve Guterres vonalát, miszerint a polgári halálesetek elfogadhatatlanok, és hogy Izrael pajzsa (légvédelme) elegendő a rakéták elhárítására és a lakosság védelmére a nyilak (légicsapások) nélkül is.

Természetesen a valóság az, hogy egyetlen védelmi rendszer sem képes 100%-os védelmet nyújtani, ahogyan azt a halálesetek, sebesülések és vagyonkárok mutatják Izraelben ebben a konfliktusban és a korábbi rakétatámadások során is.

Egyetlen ország sem nézheti tétlenül, hogy az ellenségei támadják.

Ráadásul a jelenlegi erőszakos cselekmények tétje sokkal nagyobb, mint a Gázából két nap alatt kilőtt 547 rakéta.

Az Iszlám Dzsihádot ugyanis Irán vásárolta meg és finanszírozza jelenleg is.  A jelenlegi erőszakos cselekmények mögött álló Iszlám Dzsihád egy iráni proxy. Az ajatollahok Izrael elpusztítására törekszenek: atomfegyverekkel, amikor már rendelkeznek a képességgel, de addig is egy többfrontos proxy háborúval. Fegyverekkel és harcosokkal kerítik körül Izraelt, dollármilliókat költve. Libanonba több tízezer rakétát és drónt telepítettek, köztük precíziós irányítású rendszereket. Szíriában egy újabb front kiépítésén dolgoznak, bár eddig az IDF szinte heti rendszerességgel csapásokkal zavarta meg ezirányú erőfeszítéseiket.

Izraelen belül, valamint Júdeában és Szamáriában iráni csatlósok szítják, finanszírozzák és irányítják a civilek és a katonaság elleni erőszakos támadásokat.

IDF: Az Iszlám Dzsihád Gázára hullott rakétái 3 kiskorút öltek meg

A palesztin Iszlám Dzsihád által csütörtök reggelig Izraelre kilőtt 507 rakétából mintegy 110 hullott vissza a Gázai övezetre.

A jelenlegi konfliktus kezdetén az iráni vezetés komoly nyomást gyakorolt másik gázai terrorszervezetre, a Hamászra, hogy csatlakozzon az Iszlám Dzsihádhoz az Izrael polgári lakossága elleni támadásban. Az Iszlám Forradalmi Gárda – az iráni kormány központi szerve – a fő mozgatórugója ezeknek a rosszindulatú erőfeszítéseknek, amely Bejrútban felállított egy parancsnokságot, hogy hatékonyabban koordinálja terrorista proxyjait.

Hogyan reagáljon a Nyugat?

Nem úgy, hogy a szokásos elítélő szavakkal illeti a megtámadott szövetségest, erkölcsi egyenlőségjelet téve egy szuverén állam és a terrorista támadók közé, ahogyan azt a világ egyetlen más konfliktusa esetében sem teszi, amikor mindkét felet „önmérsékletre” szólítja fel.

Ehelyett az USA-nak, az Egyesült Királyságnak és Európának teljes mértékben ennek a veszett farkasnak a fejére kellene összpontosítania, amely oly sok konfliktusba belevájta már a fogait Jementől Gázáig, Ukrajnáig és azon túl. Ahelyett, hogy megpróbálnánk kibékülni Iránnal, Obama kezdetektől fogva hibás atomalkujának feltámasztásával, inkább arra kellene összpontosítani, hogy elítéljük, elszigeteljük és átfogó szankciókkal sújtsuk őket.

Richard Kemp véleménycikke eredetileg a Ynet oldalán jelent meg.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.

Ami sok, az sok! — Dzsihád apologéták az ENSZ szolgálatában

A nemzetközi sóhivatal újfent bebizonyította, hogy tökéletesen alkalmatlan feladata ellátására. Vélemény.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.