A januárban 97 éves korában elhunyt okirat-hamisító, Adolfo Kaminsky 14 ezer zsidót mentett meg – írja az aish.com alapján a zsido.com
Az 1925-ben született Kaminsky édesanyja az oroszországi pogromok elől menekült Argentínába, apja egy zsidó hírlap Buenos Aires-i tudósítója volt. A család a harmincas évek elején költözött Argentínából Normandiába. Adolfo már 13 évesen munkát vállalt: ruhafestői, valamint egy tejüzemben szerzett tapasztalatai később a család életét mentették meg.
A családot 1941-ben deportálták a hírhedt drancy-i internálótáborba, ahol borzalmas körülmények, szenvedés és betegségek várta őket. Idősebb testvérei argentin nagykövetségnek írt, kétségbeesett leveleinek köszönhetően Adolfo, két bátyja és szüleik kiszabadultak a földi pokolból. A veszély azonban nem múlt el, azonnal menekülniük kellett. Apja kapcsolatba lépett a francia ellenállással és hamis okmányokért folyamodott. Egyeztetést követően a 16 éves Adolfót küldte a Pingvin fedőnevű ellenállóval való találkozóra, aki azt mondta neki, hogy az új okmányban diákként tünteti fel. Adolfo erre azt felelte, hogy dolgoznia kell, mire Pingvin a munkája iránt érdeklődött. „Ruhafestő? Tudod, hogy hogyan kell tintafoltokat eltávolítani?” – kérdezte Pingvin, és így Adolfo az ellenállás tagja lett.
A mozgalomban a hivatalos dokumentumokat meghamisító egységhez sorolták.
Ügyesen tudott hivatalosnak tűnő iratokat szerkeszteni, tudta hogyan lehet tintát eltávolítani, és tejipari tapasztalatai alapján azzal is tisztában volt, hogy a francia személyi igazolványokon használt kék tinta tejsavval eltávolítható.
Első hamis igazolványa a sajátja volt, az elzászi születésű Julien Adolphe Keller nevére szólt, és kereszt-, valamint útlevél egészítette ki. Ezeket több ezer hasonló irat követte.
Rengeteget dolgozott, különösen azután, hogy anyját 1942-ben meggyilkolták. „Festőnek álcáztuk magunkat” – emlékezett vissza vegyszerektől bűzlő lakásukra.
Pipákból, biciklikerékből és más, könnyen elérhető tárgyakból olyan szerkezetet épített, melynek segítségével elnyűtté varázsolta az új személyi igazolványt, élelmiszer- vagy dohányjegyet, keresztlevelet, házassági és születési igazolást.
Bár senki sem tudta, hogy ki áll mindezek mögött, mégis elterjedt a párizsi hamisító híre és nagy erőkkel keresni kezdték. Egy napon, a hamisításhoz szükséges eszközöket szállított a táskájában, amikor német katonák szálltak fel, hogy ellenőrizték az utasokat. Amikor a táska tartalma iránt érdeklődtek. „Szendvicsek, megnézik?” – válaszolta hanyagul a cingár fiatalember és a katonák továbbléptek.
Egy napon óriási megrendelés érkezett: 300 születési igazolás, keresztlevél és élelmiszerjegy kellett három napon belül, hogy egy ellenálló csoport 300 gyermeket Svájcba juttathasson.
„A legnagyobb félelmem az volt, hogy technikai hibát vétek. Egy apró részlet is elárulhatott volna. Minden okmányon egy ember élete múlt. Dolgoztam, dolgoztam és dolgoztam, amíg el nem ájultam. Amikor magamhoz tértem, folytattam a munkát. Nem állhattunk meg… egy óra alatt harminc üres nyomtatványt tudtam előállítani. Ha egy órát alszom, harminc ember meghal”
– magyarázta. Az iratok időben elkészültek. Becslése szerint 14 ezer dokumentumot állított elő, nagyrészt gyerekek számára, de nagy árat fizetett érte: fél szemére megvakult.
A munka a háború végeztével nem szűnt meg: a Bricha – menekülés projekt keretein belül holokauszt-túlélőket akartak a zsidó partizánok a palesztinai brit mandátum területére csempészni. A mandátumot a kezükben tartó angolok azonban nem kértek a menekülőkből. Adolfo hamis papírokat készített a Palesztinába vándorolni szándékozók számára, majd ő is alijázott és a zsidó függetlenségért harcoló föld alatti mozgalom, az Irgun okirat-hamisítója lett. Később több más radikális politikai mozgalom számára hamisított dokumentumokat.
Az 1970-es évektől fényképészettel foglalkozott, ám a múlt, az elveszített rokonok, barátok és bajtársak emléke örökké kísértette, ahogy azoknak az embereknek az emléke is, akiket nem tudott megmenteni. „Folytattam a harcot. Ez mentett meg” – mondta.
