Egy izraeli politikus zászlóval a kezében vonult végig a palesztin terrorfészken

Palesztin terroristák az elmúlt egy hónap során három terrortámadást követtek el a szamáriai faluban.

Tzvi Szukkot vallásos cionista parlamenti képviselő vasárnap végigvonult a szamáriai Huvara arab településen, ahol órákkal korábban az IDF két katonája megsebesült egy terrorista lövöldözésben.

Egy izraeli zászlót tartva Szukkot bátran végigsétált a Palesztin Hatóság ellenőrzése alatt álló település egyik főútvonalán, ahol az elmúlt hónapban három terrortámadás történt.

Szombaton Huvarában terroristák egy katonai őrhelyre lőttek egy járműből. A sebesült katonákat kórházba szállították, egyikük állapota súlyos, a másiké közepesen súlyos. Az IDF közölte, hogy a terrorista után hajtóvadászat folyik, amelynek keretében útlezárásokkal ellenőrzik a faluba behajtó és onnan kilépő járműveket.

Február 26-án az izraeli testvéreket, Hallel Menachem és Jagel Jaakov Janivot szintén Huvarában ölték meg, amikor a 60-as út egyik kereszteződésénél lelőtték őket. Ezt követte egy másik lövöldözés március 19-én ugyanannál a kereszteződésnél, amely súlyosan megsebesített egy izraeli-amerikai kettős állampolgárt, a 41 éves David Sternt.

A palesztinok körében komoly igény mutatkozik egy újabb intifádára

A Júdeában, Szamáriában és a Gázai övezetben élő arabok többsége támogatja az izraeliek elleni terrortámadásokat – derül ki egy friss felmérésből.

„Itt ezen az úton, amely a környék összes települése felé vezet, az elmúlt hónapban három súlyos lövöldözéses támadás történt. Sajnos úgy tűnik, hogy semmi érdemlegeset nem tesznek a negyedik támadás megakadályozására”

– mondta Szukkot vasárnap.

„Felszólítom Joáv Gallant védelmi minisztert, hogy azonnal állítsa vissza az ellenőrzőpontokat Szikem [Náblusz] városa körül. Nem számít, hogy ramadán van-e vagy sem, háborút kell vívni az ellenséggel. Ez a te feladatod, Joáv Gallant, azért vagyunk itt, hogy megerősítsük a térség zsidó lakosait. Továbbra is innen fogunk hajtani hazafelé [a Szamaria más részein lévő közösségekhez]” – tette hozzá Szukkot.

A helyi arab lakosoknak szóló üzenetében Szukkot azt mondta:

„A támadások nem fognak segíteni rajtatok, a kövek nem fognak segíteni, az uszítás nem fog segíteni. Több zsidó lesz ezen a helyen, továbbra is félelem nélkül fogunk ide utazni”.

A jóemberkedés slendrián sajtója

Mesék a megszálló Izraelről, bociszemű terroristákról és náci zsidókról a “független-objektív” magyar média tolmácsolásában.