Ha Netanjahu közbe is léphet, akkor azt nyitott szemmel kell tennie, hiszen Oroszország új legjobb barátja immár Irán — írja szerkesztőségi véleménycikkében a The Jerusalem Post.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Eli Cohen külügyminiszter az elmúlt napokban komoly kritikai tűz alá kerültek, amiért orosz vezetőkkel beszéltek: Netanjahu azért, mert beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, aki felhívta, hogy gratuláljon neki az új kormány megalakulásához, Cohen pedig azért, mert beszélt orosz kollégájával, Szergej Lavrovval.
Izrael egyik legbefolyásosabb barátja, Lindsay Graham amerikai szenátor a héten azt tweetelte, hogy „remélem, Cohen úr megérti, hogy amikor az orosz Lavrovval beszél, akkor egy olyan háborús bűnös rezsim képviselőjével beszél, amely nap mint nap ipari méretű háborús bűnöket követ el”.
Cohen azért is került nyomás alá, mert a külügyminisztériumban tartott első beszédében azt mondta, hogy amikor az orosz-ukrán háborúról van szó, Izrael továbbra is humanitárius segítséget nyújt Ukrajnának, de „kevesebbet fog beszélni a nyilvánosság előtt”.
Ha a magas szintű telefonbeszélgetések és Cohen szándéknyilatkozata azt jelzi, hogy Izrael szakít a Nyugattal és megváltoztatja az Ukrajnának nyújtott teljes körű támogatás politikáját – igaz fegyvereket nem biztosít Izrael nemzeti érdekei miatt Szíriában, ahol Oroszország még mindig meghatározó szerepet játszik -, akkor az komoly hiba volna.
Ebben a háborúban tagadhatatlanul Oroszország az agresszor, és lelkiismeretlenül halált, pusztulást és káoszt okoz egy olyan országnak, amely nem jelentett közvetlen fenyegetést. Izraelnek így Ukrajna mellé kell állnia.
De ha a magas szintű megbeszélések és Cohen megjegyzései azt hivatottak felmérni, hogy Netanjahu képes-e valamilyen konstruktív szerepet játszani abban, hogy megpróbáljon véget vetni ennek a pusztító háborúnak, és a feleket a harcok befejezéséről szóló tárgyalások felé terelni, akkor ezt az erőfeszítést dicséret illeti.
Az orosz-ukrán háború egyik szembetűnő eleme, hogy ugyan immár a 11. hónapban és a második naptári évben jár, mégis nulla nyilvános jele van annak, hogy egyhamar befejeződne.
Nehéz megállapítani, hogy mi folyik a színfalak mögött, és nem tudunk arról, hogy a felek bármilyen jelentős erőfeszítéseket tennének egy olyan konfliktus befejezése érdekében, amelyben – az amerikai hírszerzés novemberi becslései szerint – már 40 000 polgári személy halt meg, és mindkét félnek 100 000 halott vagy sebesült katonájába került.
A világ vezetői nem sürgetik a feleket, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz; az államtitkárok és a külügyminiszterek nem ingáznak Kijev és Moszkva között, hogy véget vessenek az öldöklésnek, de még a tűzszünet életbe léptetésére irányuló erőfeszítések sem folynak.
Eközben a háború tovább dúl, egyre több emberéletet követel, egyre több a menekült és egyre több a fájdalom mindkét oldalon. Míg tavaly év végén úgy tűnt, hogy a harctéri lendület az ukránok javára változott, és ha még egy kicsit tovább kitartanak, akkor képesek lesznek visszaverni az orosz inváziót, az orosz taktika megváltozása megállította ezt az előretörést. Most mindkét fél hosszú télnek és elhúzódó kimerítő háborúnak néz elébe.
Ez katasztrófa az ukránok, az oroszok és a világ többi része számára, amelynek gazdaságai komolyan megszenvedik a háborút.
Netanjahu erős kapcsolatot alakított ki Putyinnal az évek során, és egészséges kapcsolatokat ápol Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel. Ha ezt ki tudja használni arra, hogy a háború befejezését célzó tárgyalások felé terelje őket, akkor ezt az utat kell követnie.
Amikor a háború tavaly februárban kezdődött, Naftali Bennett akkori miniszterelnök megpróbált közvetíteni a konfliktusban.
Erőfeszítései nem vezettek sehová, részben azért, mert Izraelnek nem volt befolyása, részben pedig azért, mert Bennettnek nem volt meg a diplomáciai súlya egy ilyen kritikus szerep betöltéséhez.
Míg Izraelnek még mindig nincs olyan befolyása az oroszokra vagy az ukránokra, amely nehéz döntések meghozatalára kényszeríthetné őket, Netanjahu rendelkezik gravitációval, és az egyik legismertebb és leghosszabb ideje hivatalban lévő államférfi a világszínpadon.
Ha van lehetőség, akkor azt ki kell használnia.
Ezt azonban tágra nyílt szemmel kell tennie. Ez mit jelent? Azt jelenti, hogy nem tesz semmi olyat, ami valamilyen módon veszélyeztetné Izrael biztonságát:
Ne feledjük, hogy Oroszország új legjobb barátja Irán. Ez azt jelenti, hogy Izrael szilárdan a nyugati táborban marad a konfliktus megközelítésében. És azt is jelenti, hogy nem szabad Putyin előtt meghunyászkodni.
Ha Netanjahu mindhárom rubrikát ki tudja pipálni, és mégis arra a következtetésre jut, hogy a mindkét féllel való kapcsolata és diplomáciai tapasztalata felhasználható arra, hogy tárgyalásokra ösztönözze őket ennek a szörnyű háborúnak a befejezése érdekében, akkor mindenképpen meg kell próbálnia.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.