Már ideje volt: páros lábbal rúgták ki Iránt az ENSZ nőjogi bizottságából

Iránt többségi szavazással kizárták az ENSZ Nők Helyzetével Foglalkozó Bizottságából, miután több ország is aggodalmát fejezte ki Mahsa Amini halála és az iszlám köztársaság erőszakos fellépése miatt a tüntetőkkel szemben.

Az Egyesült Államok által vezetett, Iránnak az ENSZ vezető nőjogi testületéből való eltávolítását célzó határozatot 29 igen szavazattal, nyolc nem ellenében és 16 tartózkodás mellett fogadták el.

Ez az első alkalom, hogy egy országot eltávolítanak a bizottságból.

Az Egyesült Államok, Izrael, Kanada, Japán és számos európai ország Irán eltávolítása mellett szavazott. Kína és Oroszország ellene szavazott, India pedig tartózkodott.

Oroszország, amely szorosabban működik együtt Iránnal az ukrajnai invázió óta, próbálta késleltetni a szavazást, de sikertelenül.

„Minden államnak nemcsak joga, hanem kötelessége is fenntartani a közrendet” – mondta Oroszország megbízottja a tüntetések leveréséről, képmutatással vádolva a nyugati államokat.

Kína „megfélemlítéssel, képmutatással és kettős mércével” vádolta a bizottságot.

Gilad Erdan, Izrael ENSZ-megbízottja felszólalt Irán közel-keleti terrortevékenysége ellen, és a nukleáris tárgyalások befejezését sürgette.

„Ennek a rezsimnek a pusztító természetét nem lehet megváltoztatni”

– mondta. „Ez egy olyan rezsim, amely nem törődik a népével, csak a saját túlélésével”.

Erdan kifejezte támogatását az iráni tüntetők iránt, és fárszi nyelven ismételte el a tüntetők jelszavát: „Nők, élet, szabadság”.

„Mi, izraeliek tisztelgünk bátorságuk előtt, és az iráni nép igazi szövetségesének tekintjük magunkat” – tette hozzá.

Dávid-csillagot viselő lányt erőszakoltak meg a rendőrök Iránban

Az iszlamista rezsim ellen tüntető lány lányt azóta sem találják.