A holokauszt óta először avattak ortodox rabbikat Alsó-Szászországban

Először avattak ortodox rabbikat a németországi Alsó-Szászország tartományban a holokauszt óta, a hétfőn Hannoverben tartott ünnepségen Frank-Walter Steinmeier államfő az antiszemitizmus erősödésére figyelmeztetett.

A szövetségi elnök a város mintegy hatezer fős zsidó közösségének zsinagógájában tartott ünnepségen kiemelte, hogy Hannoverben évszázadokon át éltek zsidók, a nácik viszont véget vetettek ennek az életnek, méghozzá az egész országban, és a második világháború után úgy tűnt, hogy örökre.

„Micsoda szerencse hazánknak, hogy másképp alakultak a dolgok”

– tette hozzá Frank-Walter Steinmeier, rámutatva, hogy az utóbbi évtizedeket a zsidó közösségek felvirágzása jellemezte Németországban, így új zsinagógák, új zsidó óvodák, iskolák és egyéb tanintézmények jönnek létre, és ismét szükség van rabbikra és rabbiképzésre.

Ezért

a holokauszt utáni első hannoveri rabbiavatás „a remény és az öröm napja”

– mondta a német államfő a fővárosi rabbiképző intézet, az 1873-ban alapított Rabbinerseminar zu Berlin frissen végzett hallgatóinak, öt rabbinak és egy imavezetőnek szervezett ünnepségén.

A palesztinok ügyével relativizálják a németek a holokausztot Tel Avivban

A jeruzsálemi külügyminisztérium „megdöbbenését és felháborodását fejezte ki a holokauszt szemérmetlen bagatellizálása és az Izrael lejáratását célzó szándék miatt.

Azzal kapcsolatban, hogy politikusi karrierje éppen Hannoverben indult a kilencvenes évek elején, hozzátette, hogy számára azért is mélyen megható az ünnepség, mert erősen kötődik a városhoz.

Ugyanakkor az örömöt beárnyékolja, hogy nemcsak a zsidó közösségek erősödtek meg, hanem a zsidóellenesség is. Az antiszemitizmus ismét „egyre szembeötlőbben és nyíltabban mutatkozik meg”, rágalmazás, szidalmazás, gúny, és a lelki gyötrés mellet fizikai erőszak is érheti a németországi zsidókat. Erre szinte nap mint nap van példa, a múlt héten pénteken lövéseket adtak le egy esseni zsidó egyházi intézmény épületére, a hét végén pedig Berlinben megrongáltak egy zsinagógát

– sorolta a szövetségi elnök.

Mint mondta,

ez „mélyen fáj”, hiszen a legutóbbi nagyszabású antiszemita merénylet, a hallei zsinagóga elleni 2019-es szélsőjobboldali támadás után lehetett reménykedni, hogy változás indul, de ezzel szemben azt tapasztalni, hogy emelkedik a zsidóellenes bűncselekmények száma.

Kiemelte:

az egyetlen elfogadható reakció az „éberség”, mert „nem szabad félrenéznünk” és „nem tűrhetünk el semmilyen antiszemitizmust Németországban”.

A szövetségi bűnügyi hivatal (Bundeskriminalamt) adatai szerint a legutóbbi teljes évben, 2021-ben a hatóságok 3027 zsidóellenes indíttatású bűncselekményt jegyeztek fel. Ez 29 százalékos növekedés az egy évvel korábbihoz képest. Az esetek 84 százaléka a szélsőjobboldalhoz köthető.

Dr. Blume esete az antiszemitizmussal

A német antiszemitizmus megbízottak intézménye állítólag a német zsidók védelmét szolgálja. A valóságban a megbízottak az állam mindenkori politikájának kiszolgálói.