A tűzzel játszik-e Zelenszkij, amikor próbára teszi Amerika türelmét?

Volodimir Zelenszkij magyarázata a Lengyelországban történt halálos rakétarobbanásra ellentmondott Joe Biden nyilatkozatának.

Lengyelország és az Egyesült Államok egyetértett abban, hogy valószínűleg egy ukrán légvédelmi rakéta okozta balesetről van szó.

Azonban még ezután is az ukrán elnök ragaszkodott ahhoz, hogy „nincs kétség afelől, hogy ez nem a mi rakétánk volt”. Amikor Zelenszkij válaszáról kérdezték, Biden újságíróknak azt mondta:

„ez nem bizonyíték”.

Az Egyesült Államok katonai támogatása Kijevnek továbbra is szilárd, de Biden megjegyzései azt mutatják, hogy a két ország nem ért mindenben egyet. Júniusban Zelenszkij tanácsadói visszautasították Biden egy demokrata párti adománygyűjtő rendezvényen tett megjegyzését, miszerint az ukrán elnök „nem akarta meghallani” az amerikai figyelmeztetéseket Oroszország inváziója előtt.

Augusztusban Thomas Friedman, a New York Times rovatvezetője „mély bizalmatlanságról” számolt be Biden és Zelenszkij között, és arról, hogy az amerikai tisztviselők

„sokkal jobban aggódnak Ukrajna vezetése miatt, mint ahogyan azt kimutatják”.

Michael Kimmage, az Amerikai Katolikus Egyetem történelemprofesszora, az amerikai külügyminiszter politikai tervezési stábjának volt tagja szerint „Ukrajnának nagyon agresszív, előremutató, a közösségi médiára épülő kommunikációs stílusa van”, ami nagyon hatékony.

„De vannak benne hibák és problémák, és egy kicsit furcsa, hogy Zelenszkij ebben az esetben nem visszakozott”

– mondta a Newsweeknek, utalva a két ember halálát okozó rakétarobbanásra. „Úgy gondolom, hogy néha [az amerikai vezetésben] frusztrációt okoznak a Kijevből érkező, a háborúval kapcsolatos pontossági kérdések”.

„Ott van Zelenszkij csípőből lövöldözős stílusa, és ez bosszantó lehet” – jegyezte meg Kimmage.

„Nagyon hatékony háborús vezetőnek bizonyul, és nem hiszem, hogy bárki is kételkedne az ügye igazságosságában” – mondta Kimmage. „Zelenszkijt nagyon támogatják, de lehetnek bizonyos fokú személyiségi súrlódások, ez normális.”

Lesz-e tűzszünet Ukrajnában ezen a télen?

„A tárgyalás ismét nem számít többé csúnya szónak” – írja Aris Roussinos, az UnHerd külpolitikai rovatának vezetője.

Kimmage szerint Zelenszkijt nem a lengyelországi rakéta körüli vita veszélyezteti, hanem „inkább az a hollywoodi narratíva, hogy mindennek gyors happy end lesz a vége, holott ez nincs benne a pakliban”.

„A népszerűsége olyan mértékben függ ettől a hollywoodi narratívától, hogy azt nehéz fenntartani, ezért más alapot kell találnia”.

Zelenszkij csütörtökön Szingapúrban, a Bloomberg egyik rendezvényén enyhített álláspontján, mondván: „Nem tudom 100 százalékosan”, hogy mi volt a rakétacsapás oka”.

Az ukrán elnök imázsa

„Nem hiszem, hogy Zelenszkij imázsára ez valaha is hatással lenne, azonban azt gondolom, hogy a hitelessége sérülhet” – mondta Dennis Fritz, az amerikai légierő nyugalmazott tagja.

„Ha a jövőben előállna, és azt mondaná, hogy ‘orosz fegyverek eltaláltak egy iskolaépületet vagy egy másik civil létesítményt’ – ezt most már meglehetne kérdőjelezni” – jegyezte meg.

„Legközelebb óvatosabb lesz […] Szerintem csak pánikból reagált, mert szüksége van a Nyugat és az Amerikai Egyesült Államok támogatására” – tette hozzá Fritz, az Eisenhower Media Network igazgatója.

Két nappal az incidens után a Pentagon bejelentette, hogy az amerikaiak által szállított NASAMS [National Advanced Surface-to-Air Missile Systems] „100 százalékos sikerrel” fogta el az orosz rakétákat.

Kompromisszummal fog-e végződni az ukrán háború?

Mit mond a történelmi mintázat az ukrán háború lezárásának az esélyeiről? Robert C. Castel elemzése.

A Northeastern University politológus professzora szerint Zelenszkijről „az Egyesült Államokban még mindig él az a kép, hogy Ukrajna hősies vezetője, annak ellenére, hogy a rakétacsapásról mit állít”.

Az amerikai vezérkari főnök, Mark A. Milley tábornok a héten megismételte a háborút lezáró tárgyalásos rendezés mellett érvelő álláspontját, ami nem egyezik Zelenszkij deklarált céljaival, miszerint Oroszországnak ki kell vonulnia az összes megszállt területről, mielőtt a tárgyalásokra sor kerülne.

Bár Milley elismételte a Biden-kormányzat álláspontját, miszerint „Ukrajnán múlik”, hogy dönt-e a tárgyalásokról, elmondta, hogy a Herszon és Harkiv régiókban elért sikerek ellenére az orosz erők teljes kiűzése Ukrajnából „nagyon nehéz feladat” lenne.

Eközben Kimmage szerint a kongresszus egyes tagjai, akik kérdéseket vetnek fel Ukrajna további pénzügyi támogatásával kapcsolatban, „talán lelassíthatják az Ukrajnának nyújtott katonai és pénzügyi támogatás sebességét, de nem fogják megváltoztatni [az alapvető] politikai irányt”.

„A Biden-kormányzat valószínűleg erősebb lábakon áll a félidős választások után, mint előtte”

– jegyezte meg Kimmage.

Változik-e Amerika Ukrajna-politikája, ha a republikánusok nyerik a választást?

A pénz csökkenthet, de a támogatás folytatódik.

A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.