Az „Utolsó Generáció” elnevezésű klímaharcos szervezet teljességgel megfelel annak, amit a német büntető törvénykönyv bűnszövetkezetként határoz meg. Ennek ellenére a szervezet tagjai büntetlenül követhetnek el súlyos következményekkel járó cselekményeket. Még az akciók első halálos áldozata sem vezetett fordulatra az államügyészségek és bíróságok gyakorlatában. Mert hiszen az „aktivisták” állítólag a jót akarják, és sok bíró és államügyész maga is a klímaharcot támogatja.
Október 31-én egy baleset nyomán Berlinben életét vesztette egy 44 éves tanárnő, akit bátran nevezhetünk az „Utolsó Generáció” klímaterrorista szervezet első halálos áldozatának. A tanárnő kerékpárjával egy betonkeverő alá csúszott, és a nyilvánvalóan súlyos sebesültet csak egy nehéz daru segítségével lehetett volna kiemelni a betonkeverő alól. A daruval felszerelt nehéz gépjármű azonban nem jutott el idejében a baleset színterére, mert ezen a hétfőn is, mint már hetek óta, Berlin egyik legfontosabb kereszteződésén klímaterroristák ragasztották magukat az aszfalthoz.
A daru az így keletkezett dugó miatt megrekedt, az áldozat, miután késve megérkezett a kórházba, rövid idő múlva elhunyt. Eddig 18 további eset ismert, amikor a ragasztóbrigád sürgősségi bevetésben levő mentőautókat a továbbhaladásban akadályozott.
A fényképek alapján azt gondolhatnánk, hogy az „Utolsó Generáció” a szokásos fésületlen és mosdatlan örök egyetemisták gyülekezete, akik, mint már oly sokszor, lázas fantáziájukban a világ megmentőinek képzelik magukat. „Mi vagyunk az utolsó generáció” hirdetik a honlapjukon és így folytatják:
„Azért jöttünk össze, hogy eltökélt erőszakmentes ellenállást tanúsítsunk jelenkorunk fosszilis őrülete ellen.”
Majd a kommunista agitprop stílusában, igazi megszállottakhoz híven:
„Mi vagyunk a társadalom túlélési akarata! Már csak két, három évünk van, hogy elhagyjuk a fosszilis megsemmisülés ösvényét. Mit fogsz te ebben a két, három évben tenni? Mi a te felelősséged?”
Már a honlap profi megjelenése is arról árulkodik, hogy itt nem spontán felháborodott, lelkes ifjakról van szó, hanem egy szervezetről, amely mögött sok pénz és infrastruktúra áll. Az úgy nevezett aktivisták lerobbantnak látszó ruhadarabjaikat csupán jelmezként viselik, legtöbbjük jó, sőt vagyonos házból származó úrilány és urifiú. Jó példa erre a szervezet egyik alapító tagja, Lea Bonasera, aki Amszterdamban, Oxfordban és Berlinben járt egyetemre,
most pedig saját bevallása szerint éppen „civil engedetlenségből” doktorál.
A szervezet legelőször a 2021-es választási kampányban tűnt fel, amikor hét képviselőjük a berlini kormánynegyed pázsitján „klíma-éhségsztrájkba” kezdett. Ezzel zsarolták a pártvezéreket, akiktől azt követelték, hogy kezdjenek velük nyilvános tárgyalásokat. Szerencsére csak az éppen erősen vesztésre álló szocdem – akkor még kancellárjelölt – Olaf Scholz volt végül hajlandó velük a Friedrich Ebert alapítvány egy rendezvényén együtt fellépni, illetve választási kampánya részeként nekik mindenben igazat adni és a világmegmentésbe benevezni.
Időközben teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy itt nem egy spontán szerveződésről, hanem profi-aktivisták összehangolt és szigorú szabályok alapján megszervezett csoportjáról van szó. A választások után több városban rendezvényeken reklámozták magukat és igyekeztek új aktivistákat toborozni. Azóta rendszeresen a nagyobb közlekedési csomópontokon és autópályákon kisebb csoportokban odaragasztják magukat az aszfalthoz, vagy az autópályák hídjairól lógatják le magukat és így akadályozzák a közlekedést – legtöbbször kora reggel, amikor azok, akik dolgozni szoktak, a munkahelyükre sietnének.
Mint említettük, több ízben még mentőautókat és tűzoltókocsikat sem engedtek át. A rendőrség minden alkalommal hihetetlen türelemmel távolította el és oldotta fel a ragasztót és fúrta fel a betont, amivel az úttesthez ragasztották magukat. Ennek eredményeképpen rendszeresen több órás, hosszú kilométerekre kiterjedő torlódások keletkeztek, amelyek következtében a széndioxid kibocsájtás a szokásosnak minden bizonnyal a sokszorosára emelkedett.
Az utcablokádokon kívül gázvezetékeket szabotáltak, értékes műkincseket kentek össze élelmiszerekkel, az európai civilizáció jelentős alkotásait rongálták meg és pártközpontokat (főleg a szabaddemokraták és a CDU irodáit) támadtak meg és rondítottak össze festékkel.
A Die Welt am Sonntag magazin megpróbálta feltárni az „Utolsó Generáció” szervezeti struktúráját, és egy cikkben döbbenetes képet festett a szekta belső hatalmi viszonyairól – mert a cikk szerzője szerint itt egészen nyilvánvalóan egy katonás szigorúsággal megszervezett szektáról van szó.
A szervezeten belül „funkcionális hierarchia” uralkodik, a döntési hatalom egy kis csoport kezében van. A szervezeti feladatokat munkacsoportok látják el, amelyek igyekeznek tovább specializálódni.
A csoport egyik vezetője Christial Bläul szerint több száz „aktivistájuk” van, ezek többsége valamilyen mellékállásban dolgozik, de jó néhányan hivatásos káderek, akik kizárólag a klímaharccal és annak megszervezésével vannak elfoglalva.
A csoporton belül szigorú munkamegosztás van. Az aktivistákat aszerint kategorizálják, hogy ki meddig hajlandó az erőszakban elmenni és milyen kockázatot hajlandó vállalni. Az úgynevezett „igenek” készek arra, hogy letartóztassák őket, egy alcsoportjuk ugyan igenlő, de nem akar börtönbe kerülni, a „nemek” pedig belső adminisztratív feladatokat látnak el. A tiltakozási kampányok előkészítésére „célcsoportokat” alkotnak, ezek tagjai lakóközösségekben együtt élnek, tagjait „méheknek”, a róluk gondoskodókat „kertészeknek” nevezik. A kertészek feladata az is, hogy a méhek jól érezzék magukat, feladataikhoz tartozik a mosás, bevásárlás és a főzés.
A kertészek tudják, hogy kit kell felhívni, ha letartóztatnak valakit. Egy „Psychologists for Future” elnevezésű projektcsoport foglalkozik a letartóztatottak lelki sérüléseivel, önkéntes támogatók gondoskodnak a kiégett aktivisták felüdüléséről, lehetőleg kellemes természeti környezetben.
Mindez persze pénzbe kerül, sok pénzbe. Privát donorok eddig több százezer eurót adományoztak a csoportnak, de a legnagyobb pénzügyi támogató a kaliforniai Climate Emergency Fund, amely 2019-es alapítása óta többmilliós összegeket adományozott a klímaharcos „civil engedetlenség” résztvevőinek. Az alapítvány vagyona amerikai jótékonykodó milliárdosoktól származik, az egyik legnagyobb adományozó Aileen Getti, az olajmilliárdos Jean Paul Getty unokája. Az alapítvány saját nyilatkozata szerint szeptember végéig mintegy 3,5 millió dollárt fizetett ki 11 különböző országban működő szervezetnek az úgy nevezett „szeptemberi felkelés” finanszírozására. Hogy ebből mennyi ment Németországba, azt a cikk szerzőjének nem sikerült kiderítenie.
Az alapítvány egyik igazgatója szerint „stratégiai támogatást” nyújtanak feltörekvő szervezeteknek, hogy azok „felrázzák a nyilvánosságot és hatalmas nyomást gyakoroljanak a kormányokra.”
Mindez történik abban a Németországban, ahol az energiafordulat már most sok tekintetben példátlan gazdasági visszaeséshez, az ország ipari bázisának szétrombolásához vezetett, ahol a polgárok bénult félelemmel várják a közelgő telet. De ez a klímafanatikusoknak még mind nem elég, hiszen nem kevesebbről, mint a bolygó és az emberiség egzisztenciájáról van szó. Ha pedig a világvége feltartóztatása a tét, akkor minden megengedett.
Ezt az eltökéltséget tovább gerjeszti, hogy vezető politikusok (akiknek felelőségük tudatában kellene lenniük) ugyanazokat a fogalmakat használják, mint a fanatikusok. Ők is állítják, hogy a szakadék szélén és az apokalipszis kezdetén állunk, és a klímafanatikusok akciói nagyon is jól jönnek nekik: Nemcsak saját politikájuk legitimációjaként használják azokat, hanem úgy is állítják be, mintha a nép követelne még radikálisabb intézkedéseket.
Az „Utolsó Generáció” fellépése sokakat a Bader-Meinhoff féle RAF terrorista csoport történetére emlékeztet. Erre mutatott rá Stefan Aust, a Die Welt kiadója:
„Ismerjük ezeket a radikalizálódási folyamatokat, amelyek a diákmozgalom vége után indultak el, amikor kisebb csoportok mindig tovább radikalizálódtak és végül terrorista csoportokat alkottak. Ezek aztán meggyőződésük alapján minden morális határt áthágtak.”
A morális határok áthágása azért is egyszerű, mert a bíróságok és államügyészségek az „Utolsó Generáció” közveszélyes tombolását, mint annak idején kezdetben a RAF tevékenységét, nem veszik komolyan. Vagy bagatell pénzbüntetésekkel sújtják vagy egyáltalán nem büntetik az akciókban résztvevőket. Például egy berlini bíró nem volt hajlandó egy „aktivistát” elítélni azzal az indoklással, hogy „minden politikai demonstráció kellemetlen, de a demokratikus jogállam működése számára elengedhetetlen”, és mert a vádlott az „ökológiai fordulat” végrehajtását szorgalmazta.
Egy másik esetben a Berlin-kreuzbergi zöld polgármester szolidaritását fejezte ki a rendőrség által letartóztatott ragasztóharcosokkal, és az illetékes bíróság az összes vádlottat felmentette, mondván, hogy a közlekedési résztvevőknek számolniuk kellett volna a blokáddal, mentek volna metrón.
De azért a tanárnő halála óta mintha mégis valami elindult volna. „Valójában itt közönséges, önelégült bűnözőkről, hivatásos bűnözők profi módra megszervezett és milliós adományokkal ellátott bűnszövetkezetéről van szó”, írta a Bild Zeitung egy bátor kommentátora. Néhány bíró és államügyész is jelentkezett, és pénzbüntetések helyett (melyeket a csoport az adományokból játszva ki tud fizetni) börtönbüntetések kiszabását követelték – eddig még eredménytelenül. A CDU javaslatot nyújtott be a parlamentben, és szintén súlyosabb szabadságvesztések kiszabását követelte, éppen a radikalizálódás veszélye miatt. A parlament a javaslatot ugyan elutasította, de a diagnózissal még a szociáldemokraták egy képviselője is egyetértett, és állította, hogy az akcióknak a klímavédelemhez semmi közük sincs.
Az „Utolsó Generációt” a haláleset azonban cseppet sem rázta meg. A csoport egy közismert tagja Twitteren a következőket írta:
„Sz@r, de ne hagyjuk magunkat megfélemlíteni. Itt klímaharcról nem klímaölelkezésről van szó, & shit happens.” Ugyanez a harcos egy ideje már a „zöld RAF”-ról álmodozott.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.