Energiaválság, infláció és a lakosság egyre nehezebb helyzete ellenére a német kormánynak 2,9 millió nyilvántartott migráns még mindig nem elég. A jogi, képzettségi és kulturális követelmények újabb és újabb lazításával meghívást intéznek a világ képzetlen tömegei felé. Koenen Krisztina jelenti Németországból.
Sokan meg vannak győződve arról, hogy 2015 és 2016 voltak a 21. század német történelmének tragikus sorsévei. E két év során visszafordíthatatlanul megváltozott az ország lakosságának összetétele, kultúrája és nem utolsó sorban szellemi színvonala. Hála az összes azóta hatalomra került kormánynak és kormánypártnak (a kereszténydemokrata CDU-nak, az SZPD-nek, a Zöld Pártnak és a szabaddemokrata FDP-nek)
a mai napig sem tudjuk, hogy pontosan hány migráns érkezett ezekben az években Németországba.
A központi statisztikai hivatal 2016 végéig 1,038 millió nyilvántartott migránsról tud, de ez korántsem a teljes szám, mert sokan a nyilvántartás helyett az illegalitást választották – valószínűleg jó okkal. A mai kormány azt gondolja, hogy több mint egymillióan jöhettek, de nem tudja pontosan, mert az „újpolgároknak” csupán 40 százaléka regisztráltatta magát, hogy a nem regisztrált 60 százalék mit csinál, kicsoda és hol van, azt senki sem tudja.
A nem-tudás tudatos álcázás, amelyet az iszonyatos számok nyilvános hatásától való félelem diktál.
Amit tudunk, az a következő: Öt évvel később, 2020-ban a nyilvántartottaknak mindössze 29 százaléka élt önálló keresetből, a többiek a német adófizetők vendégeként élvezték a jóléti állam adományait. Bár a migránsok a német lakosságnak alig valamivel több mint két százalékát teszik ki (ez nem biztos, és a szám most éppen milliós nagyságrenddel növekszik), ők követik el a gyilkosságok 12 százalékát és a nemi erőszakos bűncselekmények 10 százalékát.
A valószínűleg több mint kétmillió, főleg iszlám országokból származó migráns azóta teljesen megváltoztatta Németország mindennapi életét.
Már senki sem csodálkozik azon, hogy Kölnben a müezzin hívja imára a hívőket.
Az immár fásult nyilvánosság szeme előtt lejátszódó késes és machétás gyilkosságok, gyerekek és nők elleni látványos erőszakos cselekmények, a különböző származású bandák közötti tömegverekedések csak pár napig foglalkoztatják a bulvársajtót, a rendszermédia általában meg sem említi ezeket.
Annak idején, amikor kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy kiket is hívott meg Merkel kancellár az országba, a politikai vezetés megígérte, hogy ehhez hasonló nem fog többé megtörténni. Alig telt el azóta hét év, és az eddig nyilvánosságra került számok azt mutatják, hogy a jelenlegi migrációs helyzet még a 2015-ösnél is drámaibb.
Az év kezdete óta 1,14 millióan érkeztek Németországba, ebből egy millióan Ukrajnából. A balkáni útvonalon 87 190-en jöttek, főleg szírek, afgánok és irakiak. A német külső határokon naponta 400 illegális bevándorlót tartóztatnak fel, főleg Csehország irányából. A drezdai főpályaudvaron naponta többszáz migráns érkezik vonattal. Ebben az évben eddig 135 000-en kértek politikai menedéket, június végén összesítve 2,9 millió volt a regisztrált „menekültek” száma. Egy ilyen invázióra a 2. világháború vége óta még nem volt példa.
Az ukrajnai menekültek vízum nélkül utazhatnak be, és azonnal legálisan tartózkodnak az országban. A számukra nyújtott szociális támogatás a többi migránsnak járónál jóval magasabb, nekik a német polgároknak járó alapbiztosítás jár, vagyis a létfenntartás költségein kívül az ingyenes egészségügyi szolgáltatások és az „integrációt elősegítő segélyek”.
Nem csoda, hogy ez az adófizetőket terhelő nagylelkűség mágnesként hat a békeidőben is jóval nehezebb körülmények között élő ukránokra. A tübingeni járási képviselet CDU-hoz tartozó elnöke találóan jegyezte meg: „A megemelt szociális juttatások nélkül nem lennének az önkormányzatok ilyen kritikus helyzetben.”
A helyzet valóban kritikus. Megint elkezdődött a tornatermek és kommunális kultúrházak menekülttáborokká való átalakítása. A kezdetben az ukránokkal szemben rendkívül szívélyes lakosság ennek nyomán azonban kezdi elveszteni türelmét. Még a berlini szocdem főpolgármester Franziska Giffey is, aki eddig mindig több és több migráns felvételét követelte, felfedezte, hogy „ez a lépés fordulópontot jelent a lakosság pozitív hozzáállásában”. Egyik politikus a másik után figyelmeztet, hogy „a lakosság hangulata negatívba csaphat át” (Marion Gentges, Baden-Württemberg CDU-hoz tartozó igazságügyminisztere). Több kis- és középváros mint például a brandenburgi Cottbus azonnali menekült-stoppot rendelt el. Cottbusban az állapotok a főleg szír ifjakból álló bandák németellenes dühöngése folytán váltak tarthatatlanná.
Amikor azonban Friedrich Merz, az ellenzékben levő CDU elnöke egy a Bild-nek adott interjúban arról szólt, hogy a jelenlegi támogatási rendszer az ukrán „szociálturizmus” melegágya, mivel sok ukrán „menekült” ide-oda utazgat, hogy minél több segélyt tudjon letarolni, a rendszermédia hisztériás sikoltozásba kezdett, elmondták Merzet mindennek, árulótól kezdve rasszistáig.
Erre Merz szokása szerint visszavont mindent, de úgy látszik túl későn, mert közben már a TASZSZ hírügynökség is őt idézte, amiből kiderült, hogy megjegyzése mögött „az oroszok” álltak, de legalább is azok malmára hajtja a vizet.
De úgy látszik az eddigi népvándorlás a szocdem-zöld-szabaddemokrata kormány számára a még mindig nem elegendő, a nép mondhat, amit akar. A szociáldemokrata belügyminiszter Nancy Faser, aki eddig főleg a képzeletbeli új fasizmus és a szélsőjobboldali nácik elleni harcban tűnt ki, az elmúlt héten új törvényjavaslatot terjesztett be „esély-tartózkodási jog” címmel.
Az új törvény alapján migránsok akkor is Németországban maradhatnak, ha menedékkérelmüket elutasították.
Aki valamilyen munkát talált és büntetlen előéletű, az határidő nélküli tartózkodási engedélyt kaphat. Vagyis az illegális bevándorlás ezzel legalizálódott, aki valahogy elérte Németország területét, az örökre ott is maradhat. Ez nemcsak, hogy a jogállamiság teljes feladása, hanem hangosan deklarált meghívó is az egész világ számára – akkor, amikor a „már régebben itt élők” (Merkel) nem tudják hogyan fizessék ki a villany- és gázszámlájukat, és még azt sem tudják, hogy a jövő télen lesz-e még munkahelyük.
De ez még mindig nem elég, gondolhatta Hubertus Heil, szociáldemokrata munkaügyi miniszter, amikor ő is egy új törvénytervezetet nyújtott be az úgy nevezett „sansz-bevándorlásról”, és ezzel meghívást intézett a világ vállalkozó kedvű, de képzetlen lakosainak címére.
Heil szerint Németországnak nemcsak szakemberekre van szüksége – mivel az előző hullámban valószínűleg túl sok agysebész érkezett – hanem „segítő kezekre”, magyarán segédmunkásokra is, az EU-n kívüli világból.
Az új „szakembereknek” már nem kell semmilyen szakmai kiképzést sem igazolni, nem kell németül tudniuk és még érvényes munkaszerződést sem követelnének meg tőlük, abban a reményben, hogy ezek az újonnan verbuvált migránsok „átmenetileg vagy tartósan bevándorolnak olyan tevékenységekbe, amelyek sem főiskolai sem szakmai kiképzést nem követelnek meg”.
Az Heil miniszter titka marad, hogy miért nem özönlöttek a 2015-ben és 2016-ban bevándorolt nyilvánvalóan többségükben képzetlen migránsok az általa leírt segédmunkási foglalkozásokba, és miért döntött 70 százalékuk úgy, hogy inkább a luxusszintű szociális segélyt választja munka helyett.
De hát az újonnan toborzott segédmunkások – mert Heil úgy látszik azt gondolja, hogy pont rájuk van a komplex német iparban szükség – majd biztos másképp döntenek.
De ez még mindig nem minden. Továbbra is áll a légi híd Afganisztán és Németország között, amellyel az úgynevezett „helyi segítő erőket” hozzák szerteágazó családjukkal együtt az országba, állítólag mert a tálibok bosszúja fenyegeti őket. Érdekes módon az erők száma az idők folyamán nem csökkent, hanem egyre emelkedett, annak ellenére, hogy már 2021 óta nincsenek Bundeswehr-katonák Afganisztánban. E címszó alatt eddig 17.500 afgán érkezett Németországba, de a mentési akció tovább folytatódik.
Marad a kérdés, hogy mit szólnak a német polgárok mindehhez. Miután az információs piacot a rendszermédia uralja, és ezek a lapok és TV-állomások, ha egyáltalán tudósítanak, nem tudósítanak őszintén a migrációs helyzetről, a legtöbb embernek fogalma sincs a migráció jelenlegi nagyságrendjéről.
A szorongás jelenleg főleg az energiaszolgáltatás bizonytalanságából és az inflációból fakad.
A múlt heti felmérésekből az derül ki, hogy a jelenlegi kormánykoalíciónak nem lenne többsége, ha ezen a hétvégén lennének választások. Az AfD, az egyetlen párt, amelyik sem az energiafordulatban, sem a migráció sohasem látott felgyorsításában nem vett részt, a polgárok 14-16 százalékának támogatására számíthat, míg szociáldemokraták és zöldek egyaránt 19 százaléknál vannak.
Ennek a látszólag meglévő támogatásnak ellentmond, hogy a megkérdezettek abszolút többsége, 65 százalék, nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy szerintük a kormány még ura-e a jelenlegi helyzetnek. Még a zöldek hívei is 47 százalékban ezt a felfogást támogatták.
Bár sok helyi közigazgatási tisztségviselő közelgő robbanástól tart, feltehetőleg még nem tartunk ott. A felmérések azt sugallják, hogy a tanácstalanság egyelőre erősebb a dühnél, a tradicionális pártkötödések még valamelyest tartanak. Hogy meddig, az itt a nagy kérdés.
A véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a Neokohn szerkesztőségének az álláspontját.