A nem-szavazók újabb választást nyertek Németországban

A politikai elit legitimációs válsága választásról választásra egyre mélyül, miközben az ország katasztrofális tél előtt áll. Krisztina Koenen véleménycikke. 

Az elmúlt vasárnap választás volt Alsó-Szászország szövetségi államban. A 7,9 millió lakosú állam területét tekintve a 16 német állam közül Bajorország után a második legnagyobb, mintegy fele akkora, mint Magyarország. A legnagyobb ipari központ Wolfsburg, a Volkswagen konszern központjának és legnagyobb termelési egységének székhelye.

Az alsó-szászországi az immár negyedik szövetségi állami választás volt ebben az évben, és ugyanúgy, mint az előző három, ez a választás is a nem-választók és érvénytelenül választók elsöprő győzelmével végződött.

A választópolgárok 40,2 százaléka nyilvánvalóan nem talált egyetlen pártot sem, amelyet bizalmával megtisztelhetett volna, mi több, 50.000 polgár vette magának a fáradságot és elment választani, csak azért, hogy érvénytelenül szavazhasson.

Érdemes ezért a hivatalos választási eredményeket a reális arányokkal összehasonlítani, vagyis úgy tenni, mintha a nem-választóknak is lenne pártjuk.

A Szociáldemokrata Párt, melynek vezetői győztesként páváskodtak és ünnepeltették magukat az állami TV csatornák adásaiban, elvesztették szavazóik 3,5 százalékát, ami hivatalosan 33,4 százaléknak, reálisan csupán 20 százaléknak felel meg.

A CDU elvesztette szavazóinak 5,5 százalékát és így 28,1 illetve reálisan a szavazatok 16,8 százalékát kapta. Valamelyest megnyugtató a Zöld párt eredménye: ugyan hivatalosan 14,5 százalékot értek el, ami 4,7 százalékos növekedésnek felel meg, de reálisan így is csak a polgárok 8,7 százaléka szavazott rájuk.

Ami persze nem akadályozta meg a szociáldemokrata győztes Stephan Weilt, az eddigi miniszterelnököt abban, hogy azonnal bejelentse, szocdem-zöld koalícióban kíván tovább kormányozni, vagyis a választópolgárok 28,7 százalékának jóvoltából és támogatásával. Hogy ez a kormányzás nagyban fog-e különbözni az eddigi szocdem-kereszténydemokrata kormányzástól?

Feltehetőleg csak annyiban, hogy még őrültebb projektekkel fogják majd a klíma- és genderpolitika, valamint a multikulti társadalom ügyét, beleértve a közbiztonság szétverését, előmozdítani és ennek érdekében az adófizető polgárokat tovább fosztogatni.

Egyáltalán nem jutott be a parlamentbe a berlini koalíció harmadik pártja, az állítólag liberális Szabaddemokrata Párt, mivel nem sikerült még 5 százalékot sem elérnie. Ezt az eredményt a párt berlini tevékenységével nagyon is kiérdemelte, hiszen szinte minden meghirdetett elvét és választási ígéretét feladta.

Berlini fellépésében liberális, szabadságpárti politikának még a nyomai sincsenek jelen, ehelyett vakon követi és támogatja a kormány zöld ámokfutóit: miniszterei beleegyeztek az atomerőművek kikapcsolásába, és igent mondtak az újabb, többszázmilliárdos eladósodásnak, holott a pártfőnök maga a pénzügyminiszter.

Megválasztották a szocdem török iszlamista, fehér-gyűlölő rasszista Ferda Atamant a kormány diszkrimináció ellenes megbízottjának, és még az sem zavarta őket, hogy Ataman a németeket előszeretettel „krumpliknak” titulálja. Annak ellenére, hogy ők állítják az igazságügyminiszter, nem tettek semmit az újabb katasztrofális bevándorlási hullám feltartóztatásáért (az ukrajnai menekültekkel együtt egyedül ebben az évben valószínűleg 1,2 millió migráns érkezett), viszont elintézték, hogy egyszer egy évben mindenki bürokráciamentesen nemet válthat.

A párt vezetője, Christian Lindner (talán még emlékeznek a pártelnök mesés nyári esküvőjére Sylten, a gazdagok és híresek szigetén, miközben a kormány már a nélkülözések telére készítette fel az egyszerű népet) a hibát kizárólag a választópolgároknál látja. Azok félreértették pártját és azt hiszik, hogy ők is csak egy baloldali párt lennének. Pedig dehogy! Ők a misztikus „közepet” képviselik, amely vajon hol lenne? Másfél atomerőműnél három helyett? Politikájukat csak jobban kell elmagyarázni a visszamaradott népnek, mondta a pártvezér, aki ezzel talán a halálos ítéletet mondta ki 1948-ban alakult pártja felett.

Az egyenlők és a sokkal, sokkal egyenlőbbek

„Miközben a német polgárokat arra kényszerítik, hogy nélkülözzenek a klímáért és Ukrajnáért, a politikai elit tagjai gátlástalanul hódolnak a fényűzésnek, akár törvényszegéssel.”

Lindner nem az egyetlen párt-sírásó a jelenlegi német politikában: Bátran felveheti a versenyt Friedrich Merzzel, a kereszténydemokrata CDU elnökével. Merz Merkel visszavonulása után a CDU megújítójaként és megmentőjeként került harmadik nekifutásban a kereszténydemokrata párt élére. Már akkor figyelmeztettünk, hogy Merz súlyos jellembeli gyengeségei és a Blackrock befektetési társaságnál eltöltött évei konfliktushelyzetben problémát jelenthetnek. Nos, most jelentenek. A reális 16,9 százalék, amit a CDU Alsó Szászországban elért, bizonyítja, hogy a CDU már nemcsak szimpatizánsait, hanem törzsválasztóit is elveszti abban az államban, ahol még tíz évvel ezelőtt más, mint a konzervatív CDU számításba sem jöhetett.

A tradicionális, katolikus oldenburgi vidék falusi választói valaha megrendíthetetlenül a CDU-t támogatták, most csapatostul álltak át a rendszerpártok és a média által kiátkozott AfD-hez, ami az AfD 4,2 százalékos nyereségéhez vezetett.

Merz pontosan tudja, hogy az egykori CDU-választók mit várnak el tőle, de személyes gyávasága és opportunizmusa megakadályozza abban, hogy mindezt képviselje is. Erre csak egy példa: Merz még a választás előtt egy politikai beszélgetős műsorban a valóságnak megfelelően kimondta, hogy az ukrán „menekültek” jó része „szociális turistaként” jött Németországba. Alig fejezte be a mondatot, rögtön támadásba lendült a rendszermédia, mondván, hogyan meri bemocskolni a szent ukrán menekülteket. Merz azonnal visszavont mindent, mondván rosszul fejezte ki magát. És igy megy ez minden területen: amint tesz valamilyen konzervatív tartalmú kijelentést, nekiesik a rendszermédia és erre bocsánatot kér, „önkritikát” gyakorol, és az ellenkezőjét állítja.

Legszomorúbb példája ennek a szeptemberben megrendezett programalkotó pártértekezlet, ahol a zöldek által előidézett energiaválság, az eget-verő infláció, az általános elszegényedés és az ukrán háború közepette a CDU Merz vezetésével azon vitázott, hogy legyen-e előírt női kvóta a vezetésben.

A kvótát még a CDU női vezetői is szenvedélyesen elutasították, ennek ellenére Merz ragaszkodott hozzá annak érdekében, hogy lecsendesítse a woke fanatikusok CDU-ellenes dühét, ami persze sikertelen maradt, viszont elriasztotta a tradicionális értékeket követő konzervatív választókat. Most a vereség nyomán kirúgta a párt ügyvezető titkárát, ahelyett, hogy megfontolná, milyen szerepet játszott ő maga abban, hogy a szavazók 40 százaléka inkább otthon maradt, mintsem, hogy pártjára szavazzon.

A német választó problémája az, hogy nincsen az egyesült zöld pártblokknak – amelynek a CDU és bajor testvérpártja a CSU is szerves része – sokak számára választható ellenzéke. Ezért egyáltalán nem meglepő, hogy a németek 63 százaléka szerint egyetlen párt sem képes az ország problémáinak megoldására.

A nem-választók számának gyors növekedése a német politikai elit komoly legitimációs válságának jele, és ezért fennáll annak a veszélye, hogy a választási urnák helyett hamarosan az utcára fog kikerülni a politikája elleni harc.

Közben a zöld pártblokk mint egy őrültek által irányított tank tapossa szét a német ipart és gázol át a német társadalmon. Az ország ipartalanítása gyors iramban halad előre, a blokk a zöldek és a CDU vezetésével hisztérikus orosz-ellenességet szít és a habzó szájú háborús propaganda kíséretében egyre közelebb taszítja az országot a háborúban az amerikaiak oldalán való direkt részvételhez.

Hans-Hermann Hoppe professzor, a klasszikus liberalizmus egyik utolsó képviselője, találóan jegyezte meg egy előadásában, hogy a jelenlegi politikai vezetés a leggonoszabb és legveszélyesebb személyekből áll, akik 1945 óta valaha is hatalmon voltak.

Az AfD az egyetlen párt, amelyik megpróbálja Németország és a német polgárok érdekeit védelmezni. De az AfD ellen folyó államilag irányított propagandahadjárat és diszkrimináció, a törvények megszegéséig és az alkotmányvédelem illegális bevetéséig elmenő harc az állítólag „szélsőjobboldali” illetve „náci” párt ellen nyugaton sokak számára választhatatlanná teszi az AfD-t. Annál figyelemreméltóbb az AfD Alsó-Szászországban elért eredménye.

Keleten, ahol a polgárok ideológiailag kevésbé befolyásolhatók, a kirekesztés már alig működik. Ha ma Brandenburgban választások lennének, az AfD 25 és 30 százalék közötti eredménnyel a legerősebb párt lenne. Szászországban és Türingiában szintén az AfD a legerősebb párt, és így már senkit sem lep meg, hogy a türingiai szocdem politikus Dorothea Marx néhány nappal ezelőtt, anélkül, hogy valaki is erélyesen ellentmondott volna neki, az AfD betiltását követelte az alkotmányvédelmi hivataltól. Hogy milyen alapon? Hát azért, mert az alkotmányvédelem már amúgy is megfigyeli őket. Vagyis ha egy jogsértést már sikerült keresztülvinni, akkor a következő elől sem kell meghátrálni.

Borítókép: Stephan Weil a párt több mint 3 százalékos vesztesége ellenére ünnepli választási győzelmét. MTI/AP/AFP pool/Tobias Schwarz

Németország a zöld ideológia fogságában

A német kormány folytatja zöld ámokfutását és inkább elfogadja, hogy az elektromos rendszer télen összeomlik és példátlan nyomorúságot okoz, mintsem, hogy ideológiáját feladja.

Ezt a cikket szerkesztőségünk a sábát beállta előtt készítette és előre időzítve jelent meg az oldalon.