A múlt péntek is csak egy átlagos nap volt az ENSZ-ben. Ám most a szokásos ügyvitel mellett egy újabb meglátással is „gazdagodtunk”. A Közgyűlés egyik bizottságának szavazása ugyanis bebizonyította, hogy a szorongatott ukrán kormány idealizálása némileg elszakadt a valóságtól — írja véleménycikkében Jonathan S. Tobin, a Jewish News Syndicate főszerkesztője.
A világszervezet politikai és gyarmatosítási különbizottsága pénteken ült össze, hogy megvitassa, a Közgyűlésnek fel kell-e kérnie a Hágai Nemzetközi Büntető Bíróságot, hogy adjon véleményt a „megszállás jogi státuszáról”.
Ezzel Izrael jeruzsálemi, júdeai és szamáriai jelenlétére utaltak, azzal a nevetséges kiegészítéssel, hogy Gáza is ehhez a kérdéshez kapcsolódik, az a Gáza, ahol 2005 óta egyetlen zsidó sem él.
A törekvés része volt annak a stratégiának, amelyet a Palesztin Hatóság azóta folytat, hogy Barack Obama elnöksége idején megtorpedózott egy békekezdeményezést.
Egy újabb palesztin erőfeszítés, amelynek célja Izrael delegitimálása, hasonlóan ahhoz, ahogyan azt az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának vizsgálóbizottsága tette. A lényeg a nemzetközi közösség intézményeinek fegyverként való felhasználása, hogy Izraelt páriává, „apartheid-állammá” bélyegezzék, majd a hágai bíróságot használják fel a vele szembeni szankciók végrehajtására.
Az ENSZ-t széles körben és jogosan becsmérlik mind az Egyesült Államokban, mind Izraelben, mint a Nyugat elleni uszítás forrását és alapítóinak a második világháborút követő szándékának elferdítését. Olyanok is akadnak, nem is alaptalanul, akik szerint a szervezet olyan értelmetlen beszélgetőpartner, amelynek nincs kapcsolata a valósággal.
Ebben az értelemben mind az amerikaiak, mind az izraeliek hajlamosak alábecsülni azt a kárt, amit a nemzetközi jognak a zsidó állam elszigetelésére való felhasználására irányuló palesztin kampány okozhat, amint a bürokratikus apparátus munkába áll e cionistaellenes és antiszemita ügy érdekében.
De hasonlóan fontos az a tény is, hogy az eset olyan diplomáciai játékteret teremt, amelyben az antiszemita szidalmak annyira normalizálódnak, hogy a nemzeteknek nehéz lesz megtagadniuk, hogy csatlakozzanak a csőcselékhez, és bátran kiálljanak Izrael mellett.
És itt jön a képbe Ukrajna.
Az elmúlt hónapokban Volodimir Zelenszkij ukrán elnök aránytalanul sok időt és energiát fordított arra, hogy nyomást gyakoroljon Izraelre, hogy küldjön országának fegyvereket egy orosz invázió visszaverésére.
Izrael elítélte az illegális orosz támadást, nagy mennyiségű humanitárius segélyt küldött Ukrajnának, és menekülteket fogadott be. Emellett megosztotta az ukrán hadsereggel hírszerzési információit azokról a drónokról, amelyeket Irán adott el Oroszországnak. Ám a zsidó állam számos okból sem hajlandó fegyvereket szállítani Zelenszkijnek.
Moszkva, amelynek erői komolyan jelen vannak Szíriában, megengedte a szomszédos Izraelnek, hogy büntetlenül lépjen fel az ottani iráni és más terrorista erők ellen. Ráadásul Oroszországban még mindig nagyszámú zsidó lakosság él, amely most gyakorlatilag Vlagyimir Putyin elnök önkényuralmi szeszélyeinek túsza.
Mindezek ellenére Ukrajna és hangos támogatói szerte a világon elutasítják Izrael jogos aggodalmait, hogy belerángatnák egy olyan háborúba, amelyben nincs közvetlen érdeke, és úgy kezelik, mintha egyedülállóan cinikus lenne, amiért nem hajlandó Kijev akaratát teljesíteni.
Az a tény, hogy Ukrajna belekeveredett a Demokrata Párt Donald Trump korábbi elnök felelősségre vonására tett kísérleteibe, részben az oka annak, hogy ügyét különös kegyben részesítik. Ugyanígy, bár Putyin egy megvetendő zsarnok, az a tény, hogy sok amerikai még mindig elhiszi azt a nagy hazugságot, hogy az oroszok beavatkoztak a 2016-os elnökválasztási kampányba Trump javára, felélesztette az Oroszország elleni gyűlölet szellemét, amely a hidegháború mélypontján élő jobboldaliakra emlékeztet.
Igazolásuk részben azon alapul, hogy Ukrajnát a nyugati demokrácia fellegváraként ábrázolják.
Ukrajna bátran megvédte és megvédi magát az orosz agresszióval szemben, és ezért erői megérdemlik a világ szimpátiáját és csodálatát. De hasonlóan a régió más posztszovjet köztársaságaihoz, Ukrajnában a korrupciónak mély gyökerei vannak.
Bár az ukrán nép egyértelműen megérdemli az önrendelkezéshez való jogot, amelyet Oroszország meg akar tőle tagadni, a gyakorlatban Zelenszkij kormánya aligha toleránsabb a másként gondolkodókkal szemben, mint Putyiné.
Mások régi érveket elevenítettek fel arról, hogy Oroszország halálos fenyegetést jelent a NATO-szövetségre – mintha a berlini fal még mindig állna, és a mára már megszűnt Varsói Szerződés hadseregei továbbra is készenlétben állnának Kelet-Németországban, készen arra, hogy Moszkva parancsára lerohanják Nyugat-Európát. Az a tény, hogy az Orosz Föderáció jelentősen megcsappant hadseregét Ukrajnában folyamatosan legyőzik, úgy tűnik, nem akadályozza meg az embereket abban, hogy úgy beszéljenek, mintha a Szovjetunió gonosz hatalmának csúcsán lenne.
Ugyanazok, akik ahelyett, hogy a békés rendezésért dolgoznának, inkább az ukrajnai háború eszkalálására törekszenek, elutasítják annak lehetőségét, hogy Oroszország bevetné egyetlen igazán ijesztő eszközét, az atomfegyvereket, és kacérkodnak azzal, amit még Joe Biden elnök is úgy jellemzett, mint az „Armageddon” lehetőségét.
Mégis, Ukrajna izraeli segítségért való könyörgése sokkal értelmesebb lenne, ha Kijev valóban a zsidó állam barátja lenne. Hagyjuk figyelmen kívül hazugságait arról, hogy az ukránok a holokauszt idején a zsidók mellett álltak, szemben azzal, amit valójában tettek, vagyis hogy segítették a nácikat a mészárlásban.
Tekintsünk el attól a ténytől is, hogy az ukrán nacionalizmus történelmileg szorosan kapcsolódik az antiszemitizmushoz (gondoljunk csak a Hmelnickij-féle 17. századi felkelésre, melyben a pogromokban a becslések szerint 2-300 ezer zsidó veszítette életét). Ehelyett koncentráljunk inkább a modern ukrán köztársaság, és konkrétan Zelenszkij kormányának Izraelhez való hozzáállására.
Ezzel elérkeztünk a múlt heti ENSZ-szavazáshoz: 98 nemzet szavazott a Nemzetközi Bíróság elé terjesztés mellett, 17 ellene és 52 tartózkodott.
A bátor 17 nemet Izrael, Ausztrália, Kanada, a Cseh Köztársaság, Észtország, Németország, Guatemala, Magyarország, Olaszország, Libéria, Litvánia, a Marshall-szigetek, Mikronézia, Nauru, Palau és az Egyesült Államok adta.
Az igennel szavazók között volt Ukrajna is.
Ez persze korántsem az első eset, hogy Ukrajna az ENSZ-ben az Izraelt támadó gyűlölködő tömeg mellé állt. A 30 évvel ezelőtti függetlenné válása óta következetesen ezt tette, többek között éppen a múlt hónapban, amikor másokhoz csatlakozva követelte, hogy Izrael egyoldalúan mondjon le a nukleáris fegyverekhez való jogáról.
Azt gondolnánk, hogy egy olyan időszakban, amikor Izrael segítségét kéri, Ukrajna legalább tartózkodhatna a zsidó állam elszigetelését és elpusztítását célzó szavazásokon. De a Zelenszkij-kormány képmutatása olyannyira képmutató és arrogáns, hogy nem volt lelkiismeret-furdalása, hogy egyszerre szavazott Izrael ellen, és egyúttal megpróbálta arra kényszeríteni, hogy adja át a legértékesebb fegyvereit, amelyek szerves részét képezik az önvédelemnek, mint például a Vaskupola-légvédelmi rendszer.
Ez sokat elárul arról, hogy mennyire tévednek azok, akik úgy beszélnek, mintha Ukrajna egy Jefferson-féle demokrácia és a tisztesség bástyája lenne, miközben megpróbálják meggyőzni az amerikai adófizetőket, hogy továbbra is finanszírozzanak egy olyan háborút, amelynek koránt sincs még nincs vége.
Ahelyett, hogy figyelmen kívül hagynák vagy lekicsinyelnék, az izraelieknek komolyan kellene venniük az ENSZ fenyegetését. Az amerikaiaknak pedig azon kellene dolgozniuk, hogy a testületet finanszírozás nélkül hagyják és megakadályozzák a túlkapásait, ahogyan azt a Biden-kormányzat is teszi.
