Az orosz vezetés tisztában van vele, hogy az orosz népben élő messianisztikus küldetéstudat, mennyire komoly támogatást jelenthet számára egy olyan háború során, amely az orosz birodalmi érdekekről szól.
Ortodox kereszteshadjárat
Már javában zajlott Oroszország ukrajnai inváziója, amikor március 6-án Kirill pátriárka megtartotta a hagyományos ortodox nagyböjt kezdetét jelző prédikációját. Beszéde azonban nem a böjt üzenetéről, hanem a már javában zajló háborúról szólt.
„Olyan küzdelembe kezdtünk, amelynek nem fizikai, hanem metafizikai jelentősége van”
– mondta hallgatóságának az egyházfő, megjegyezve, hogy a háború az oroszok „örök üdvösségéért” is folyik.
Az orosz ortodox egyház feje a harcok befejezése és a béke szorgalmazása helyett, inkább különböző spirituális és ideológiai indokokkal igazolja a Kreml döntésének helyességét Ukrajna lerohanását illetően, számos alkalommal kinyilvánítva, hogy Oroszországnak igenis joga van erőszakot alkalmazni Ukrajnával szemben.
|
Kirill Pátriárka
Kirill 1946-ban született Vlagyimir Mihajlovics Gungyajev néven Leningrádban. Apja, Mihalij és nagyapja, Vaszilij is az ortodox egyház papjai voltak. 1969-ben szentelték pappá. 1971-től a Moszkvai Patriarchátusnak az Egyházak Világtanácsába delegált tagja lett. Gungyajevet feltehetően ebben az időszakban szervezte be a szovjet titkosszolgálat, a KGB, hogy befolyásoló tevékenységet végezzen a szovjet érdekeknek megfelelően „Mihajlov” fedőnéven az Egyházak Világtanácsának genfi székhelyén. Az egyházi ranglétrán való felemelkedését azonban mindez nem akadályozta (abból kiindulva, hogy elődje, II. Alekszij is KGB-ügynök volt, lehet, hogy még segítette is). Kirill 2009. január 27-én érte el pályája csúcsát, amikor megválasztották Moszkva 16. pátriárkájává. |
„Menjetek bátran, hogy teljesítsétek katonai kötelességeteket. És ne feledjétek, hogy ha életeteket adjátok a hazátokért, akkor Istennel lesztek az ő országában, dicsőségben és örök életben” – mondta Kirill egy szeptemberi prédikációjában, amelyet a moszkvai Zahatyevszkij kolostorban tartott.
A pátriárka nemrég pedig már „az Antikrisztus elleni harcosnak” és „fő ördögűzőnek” nevezte Putyint.
És hogy Vlagyimir Vlagyimirovics mivel „érdemelte ki” ezeket a címeket?
Például, hogy a négy ukrajnai régió annexiójáról tartott beszédében azzal vádolta az „erkölcstelen” Nyugatot, hogy a „sátánizmus” szolgálatában áll. Az orosz elnök beszédéből az ugyanakkor már nem derült ki, hogy mindez milyen logikai kapcsolatban áll az annexióval, és miért biztosít jogalapot Oroszországnak Luhanszk, Donyeck, Herszon és Zaporizzsja régiók elcsatolására. Mindenesetre Putyin beszéde óta az orosz állami televízióban egyre gyakrabban hangoztatják, hogy a háború Ukrajna után, már nem csak a Nyugat ellen, hanem a „sátánizmus ellen” is zajlik.
Az orosz külügyi szóvivő pedig nemrég már egyenesen a nyugati „sátánista szankciókról” beszélt.
Nemrég az orosz ortodox egyház képviselői még egy körmenetet is tartottak a „démonok” elűzésére a mariupoli Azovsztalnál, ahol a hírhedt neonáci gyökerű Azov-alakulat harcolt, mielőtt megadta volna magát (azóta az Ukrajna „nácitalanítását” fő célként kitűző oroszok egy fogolycsere keretében hazaengedték őket). A RIA Novosztyi állami hírügynökség pedig azt állította, hogy egy „boszorkánytanya” maradványaira bukkantak, ahol ukrán katonák „vérmágiával szentelték” meg a fegyvereiket.
Ezek után már az sem okozott különösebb meglepetést, amikor az orosz állami televízió egyik műsorának vendége kijelentette, hogy az ukránok istene „alapvetően maga az ördög”.
|
Az ukrajnai ortodox egyház útja a függetlenségig
A Szovjetunió összeomlását és Ukrajna függetlenségének kikiáltását követően sokan egy független ukrán ortodox egyházat követeltek, azonban erre 2014-ig várni kellett, amikor is Filaret kijevi pátriárka kérvényezte az Orosz Ortodox Egyháznál, hogy Ukrajna kapjon autokefáliát. Filaret kérését mondani sem kell, elutasították. A pátriárka azonban úgy döntött, hogy Moszkva beleegyezése nélkül megalapítja a független ukrán ortodox egyházat, és országszerte felszólította az egyházközségeket, hogy csatlakozzanak hozzá. I. Bertalan, a Konstantinápolyi Ökumenikus Patriarchátus pátriárkája végül 2019. január 5-én ismerte el hivatalosan az ukrán ortodox egyház önállóságát. Moszkva válaszul kiátkozta Filaretet, és kinevezte saját ukrán pátriárkáját, kelet-ukrajnai Harkiv székhellyel. A függetlenségi törekvések ellenére egészen a háború kirobbanásáig a Moszkvai Patriarchátus maradt a legnagyobb ortodox egyház Ukrajnában, nagyjából 11 ezer egyházközséggel, szemben a független ukrán ortodox egyház 7 ezer egyházközségével. Az invázió azonban néhány hét alatt megrendítette a Moszkvai Patriarchátus pozícióját Ukrajnában. Az egyházközségek országszerte, az invázió első napjától kezdve elkezdték elhagyni Kirill pátriárka nevét a liturgiából, továbbá a papok úgy döntöttek, hogy ukrán zászlókat tűznek ki templomaikra és az orosz erőszakot elítélő prédikációkat tartanak. Még Onufrij metropolita, a Moszkvai Patriarchátus ukrajnai kinevezettje is felszólította Putyint, hogy „azonnal vessen véget a testvérgyilkos háborúnak”, hozzátéve, hogy „megismétlődik Káin bűne, aki irigységből megölte saját testvérét”. Onufrij szerint Egy ilyen háborút sem Isten, sem az emberek nem igazolnak. |
Dzsihádra hangolva
A Kremlhez lojális oroszországi muszlim vezetők talán még az ortodox egyházat is felülmúlták a háborúpárti kijelentések tekintetében. Talgat Tadzsuddin – aki az orosz iszlám egyik vezető személyisége – például azt mondta, hogy az orosz vezetésnek továbbra is folytatnia kell a háborút, „hogy ne maradjanak fasiszták és élősködők a közelünkben, mert a jövőben nem biztos, hogy lesz elég rovarirtó”.
Ő és más, államilag támogatott muszlim vezetők szent háborúként állítják be híveik előtt az Ukrajna elleni harcot, azt hirdetve, hogy a csatatéren elesett katonák a paradicsomba jutnak. Tekintve, hogy az Orosz Föderációban mintegy 15-20 millió muszlim él, valamint hogy az Ukrajnában harcoló – nagy számban nemzeti kisebbségekből álló – alakulatokban a muszlimok erősen felülreprezentáltak az összlakossághoz képest, a Kreml számára kulcsfontosságú, hogy megteremtse az ideológiai alapot a számukra is a háborúban való részvételre.
Ezt a célt szolgálta Adam Shakhidov, a Csecsen Köztársaság vezető tanácsadójának megszólalása is, aki szerint az ukrajnai „különleges katonai műveletben” részt vevő muszlimok valójában „mudzsahedinek, akik Allah útján járnak, és aki ezen az úton hal meg, az mártírrá válik”. Főnöke, a háborús rivaldafényt mindennél jobban élvező, Ramzan Kadirov ennek jegyében dzsihádot hirdetett Ukrajna, és az azt támogató „sátáni nyugati erők” ellen.
„Ez egy nagy dzsihád, amiben mindenkinek részt kell vennie”
– mondta a csecsenföldi hadúr, aki szerint a muszlimoknak és a keresztényeknek egyesülniük kell a Nyugat elleni harcban.
A Kreml tervei a muszlim kisebbséggel kapcsolatban azonban nem mennek annyira simán, mint várták: a muszlim származású katonák sokszor aggasztó morálbeli problémákkal küzdenek. Jó példa erre, amikor két hete 11 orosz újonc meghalt és 15 másik megsebesült egy belgorodi lőtéren történt lövöldözés során. Az elkövető két muszlim vallású tádzsik vendégmunkás volt, akiket rokonaik szerint, akaratuk ellenére soroztak be oroszországi tartózkodásuk alkalmával.
A béke pártján
Bár mindegyik oroszországi vallási felekezetből voltak „kibeszélők”, akik elítélték a háború megindítását és sürgették a mihamarabbi békét (amelynek aztán meg is fizették az árát), mégis, egyedül az oroszországi zsidó vezetők voltak azok, akik a harcok kezdete óta következetesen a vérontás befejezésére szólítottak fel. Berel Lazar orosz főrabbi rögtön a háború elején egy nyilatkozatot adott ki, amelyben a világ vallási vezetőihez fordult, arra kérve őket, tegyenek meg mindent az ukrajnai konfliktus békés rendezése érdekében.
„Az egyistenhit egyik alappillére az a hit, hogy minden konfliktust békésen lehet és kell megoldani. Szentírásainkban az Örökkévaló egyik neve a Sálom, ami azt jelenti, hogy „béke”. A béke az a cél, amelyet az Örökkévaló naponta kitűz számunkra, ahogyan ezt naponta többször is elismételjük imáinkban” – írta nyilatkozatában a főrabbi.
„Ezért felhívom Ukrajna, Oroszország, Európa és más kontinensek összes vallási vezetőjét, hogy egyesítsék erőiket a békéért.
Nekünk, akik egyedül az Egyetlen Istenhez vagyunk hűek, minden befolyásunkat, minden erőnket be kell vetnünk, hogy megállítsuk a káoszt és megakadályozzuk a további áldozatokat. Ez a mi szent kötelességünk azzal szemben, Aki mindannyiunkat teremtett és életet adott nekünk ezen a világon. Tegyük meg, és az Örökkévaló biztosan segíteni fog nekünk!” – tette hozzá.
A háború kitörése óta az oroszországi zsidókat többször vádolták Nyugatról és Ukrajnából azzal, hogy nem ítélik el elég élesen a háborút, miközben az orosz nacionalista körökben pont a háború támogatásának hiányát kérik rajtuk számon, „hűtlenséggel” vádolva őket.
„Ez egy bonyolult helyzet. A háború idején az emberek nem gondolkodnak racionálisan. Egyesek azt gondolják: vagy velünk vagy, vagy ellenünk. Ilyenkor elmagyarázzuk, hogy a béke megteremtése minden vallási közösség érdeke, különösen a zsidóé” – mesélte Alekszandr Boroda rabbi, az Oroszországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.
„De nem mondhatom, hogy mindenki megérti. Vannak, más vallásúak, akik azt várják tőlünk, hogy támogassuk a katonai műveletet”
– tette hozzá.
Berel Lazar és az oroszországi zsidó vezetők felismerték, hogy az ukrajnai zsidó életek megmentése érdekében pragmatikusnak kell maradniuk, és nem szabad túlságosan belefolyniuk a háborút övező politikai vitákba.
„Nem megyünk bele abba a kérdésbe, hogy kinek van igaza és kinek nincs. Nem a mi dolgunk ítélkezni – nem ezért vagyunk itt. Mindössze annyit teszünk, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel minél több zsidónak segítünk” – magyarázta a főrabbi.
A békepártiságukért azonban az oroszországi zsidóknak el kell szenvedniük a már említett ultranacionalista-háborúpárti körök folyamatos – gyakran antiszemita – támadásait. Legutóbb például Alekszej Pavlovét, aki az orosz Biztonsági Tanács helyettes titkáraként komoly befolyással bír a háborúzó Oroszországban. Az állami kézben lévő Argumenti i Fakti című hetilapnak írt cikkében Pavlov is Ukrajna „sátántalanítását” szorgalmazta, amelyre szerinte az országban működő több száz „neopogány szekta” miatt van szükség. A szekták közé sorolta a Chábád-Lubavics mozgalmat is, amely az ukrajnai és oroszországi zsidók legjelentősebb közösségének számít (az orosz főrabbi, és az országban működő rabbik 90%-a is a Chábádhoz tartozik).
Pavlov szerint a 2014-után a Majdan-i puccsisták „végrehajtották az óceánon túlról, azaz az Egyesült Államokból érkező feladatokat”, amelyek közé tartozott a hagyományos vallási értékek kiirtása az ukránok tudatából, és azok felváltása a különböző „szekták” tanításaival. Szerinte mindez azért sikerült nekik, mert ők maguk is „szektások” voltak. Pavlov azt írta, hogy az új ukrán politikai vezetésben „aránytalanul nagy számban voltak pünkösdisták (evangéliumi keresztények) és chábád-lubavicsi zsidók”.
„Úgy vélem, hogy a különleges katonai művelet folytatásával egyre sürgetőbbé válik Ukrajna sátántalanítása, vagy ahogy Ramzan Kadirov, a Csecsen Köztársaság vezetője találóan fogalmazott, teljes sátántalanítása” – zárta cikkét Pavlov.
Azt, hogy pontosan mit ért „sátántalanításon”, és hogy mit kellene tenni ennek érdekében az említett „szekták” tagjaival, Pavlov nem részletezte.
A cikk megjelenése után az orosz főrabbi levélben fordult az orosz hatóságokhoz, magyarázatot követelve Pavlov abszurd, az „antiszemita vérvádakat felidéző” állításaira. Pavlov helyett a felettese, az orosz Biztonsági Tanács titkára, Nyikolaj Patrusev kért bocsánatot, tévesnek nevezve beosztottja Chábáddal kapcsolatos megjegyzéseit és kihangsúlyozva, hogy azok „semmilyen módon nem képviselik az Orosz Föderáció Biztonsági Tanácsának hivatalos álláspontját”.
Istenért és a hazáért?
„A vallást be kell építeni a stratégiai ügyekkel kapcsolatos jövőbeli elemzésekbe általában, és különösen az orosz esetre vonatkozóan. Lehetetlen megérteni az orosz politikai mentalitás és stratégiai kultúra jelenlegi változatát, és következésképpen a biztonságelméletet és –gyakorlatot az egyházi és teológiai összetevők nélkül.
Ezért elengedhetetlen az állam és az egyház közötti viszony metamorfózisának nyomon követése Oroszországban, és annak feltárása, hogy ez hogyan vetül ki a nemzetbiztonsági politikára, különösen a nukleáris területen”
– idézte Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő Dmitry Adamsky-t, az orosz katonai stratégiai gondolkodás neves szakértőjét és az izraeli védelmi minisztérium védelmi hírszerzéssel foglalkozó munkatársát, aki a 2019-ben megjelent Orosz nukleáris ortodoxia című művében fejtette ki gondolatait az orosz egyház és állam viszonyáról.
Putyin egyik beszédben maga is beszélt arról, hogy az ortodox hit és az atomfegyverek az „orosz államiság szorosan összefüggő” elemei.
Adamsky leírja, hogy az orosz vezetés a nukleáris fegyverkezésre úgy tekint, mint „Isten útjára”, amely biztosítja az ország túlélést. Az izraeli védelmi elemző hívta fel rá a figyelmet, hogy az orosz nukleáris triád (egy háromágú katonai erőstruktúra, amely szárazföldről indítható nukleáris rakétákból, nukleáris rakétával felfegyverzett tengeralattjárókból, valamint nukleáris bombákkal és rakétákkal felszerelt stratégiai repülőgépekből áll) minden egyes – légi, szárazföldi és tengeri – lábának megvan a saját maga védőszentje az orosz ortodox egyházban. Ezenfelül a nukleáris fegyvereket rendre szentelt vízzel szentelik fel, sőt, az atomfegyverekkel felszerelt tengeralattjárókhoz még külön kápolnák is tartoznak. A hadsereg számára létesített vallási intézmények közül kiemelkedik az extravagánsan megépített Feltámadt Krisztus-katedrális, amely az orosz fegyveres erők főszékesegyházaként szolgál. A katedrálist „a Nagy Honvédő háborúban aratott győzelem 75. évfordulójának, valamint az orosz nép minden háborúban tanúsított katonai hőstetteinek” szentelték. Ennek megfelelően a székesegyház mozaikjain az orosz történelem hősei és szentjei társaságában szerepelnek a Nagy Honvédő háború szovjet katonái is.
Az orosz médiában ismételt panelek, az egyházi és kormányzati tisztviselők megszólalásai jól mutatják, hogy az orosz invázió kezdeti igazolásául szolgáló „nácitalanítás” (értsd: ők rosszak, mi vagyunk a jók) ürügy, hogyan alakul át napjainkban Ukrajna „sátántalanításának” nehezen értelmezhető céljává (arról, hogy az orosz vezetés, hogyan küldte Ukrajnába harcolni az orosz neonácikat, és azok miként köszöntötték fel Hitlert a születésnapja alkalmából itt, itt, itt és itt írtunk).
Azonban a háborúk történetét és az orosz néplélek természetét ismerők számára mindebben semmi meglepő nincsen. A Kreml háborús narratíváit kitaláló „szakemberek” csupán annyit tettek, hogy fellapozták az orosz történelemkönyvek korábbi fejezeteit.
Száz évvel ezelőtt a háborús ellenség Németországot vezető II. Vilmos német császárt például előszeretettel ábrázolták patás ördögként a cári Oroszország propaganda-plakátjain, és hivatkozták rá úgy, mint „az emberiség ellenségére”. De ha arról volt szó akkor sárkány (a kereszténységben Sátánnal azonosított állat) formában is megjelenhetett, a vele szövetséges Osztrák-Magyar monarchia és Oszmán birodalom vezetőinek társaságában.
A cél száz évvel ezelőtt ugyanaz volt, mint napjainkban is: a lakosságot mozgósítani kell a „szent ügyért”, amelyhez elengedhetetlen kellék az ellenség démonizálása és dehumanizálása.
A cári Oroszországban – ellentétben a Nyugattal – az egyház és az állam, bizánci módra sokszor kéz a kézben járt. Az ortodox egyház oroszországi erejét és befolyását jól mutatja, hogy a második világháború idején még a megrögzötten vallásellenes szovjet vezető, Joszif Visszarionovics Sztálin is abbahagyta az (addigra már szinte teljesen megsemmisített) ortodox egyház üldözését, hogy elnyerje a támogatását a náci Németország elleni harcban.
„A cári Orosz Birodalom az ortodox keresztények, a Szovjetunió pedig a kommunista mozgalmak világszintű védelmezőjeként tekintett saját magára – s e csoportokat jócskán fel is használták az egyes országok belügyeibe történő beavatkozás során”
– írta Pete Márton geográfus az orosz birodalmi törekvések kapcsán.
„Ugyanígy a mai Oroszország az orosz anyanyelvű – ezáltal a modern nemzetfelfogás értelmében orosznak tartott – népesség esetében vállal védnöki szerepet, és igyekszik politikaigazdasági érdekeit rajtuk keresztül határain túl is érvényesíteni, elsősorban a hagyományos orosz érdekszférán belül” – tette hozzá.
Napjainban mind a cári Oroszország, mind a Szovjetunió iránti nosztalgia reneszánszát éli oroszhonban (elég csak a Ukrajnában harcoló orosz katonákra gondolni, akik a sarló-kalapácsos szovjet zászlót ugyanolyan előszeretettel használják, mint a Romanov-dinasztia idején hivatalosat).
A jelenlegi moszkvai vezetés tisztában van az általa vezetett ország sajátosságaival és történelmével, valamint hogy az ortodoxia évszázados befolyásának lenyomataként az orosz népben élő kiválasztottság érzés (messianisztikus küldetéstudat), mennyire komoly támogatást jelenthet számára egy olyan háború során, amely részben vagy egészben az orosz birodalmi érdekekről szól.
