Nyugdíjreform? Franciaországban? Minek?

Franciaország-szakértő, politológus

A Covid-járvány alatt felfüggesztették. A kampányban előkerült, máshogy, mint 2017-ben. A franciákat éppen a megélhetésük és szociális helyzetük izgatja a legjobban, a kormányoldal mégis kóstolgatja a témát. Tesztelgetik a közvéleményt. De mit akarhatnak ténylegesen? Minek egy nyugdíjreform? Egyáltalán: logikus éppen most olyan intézkedésbe kezdeni, amely Franciaországban csak az utca ellenében csinálható meg? Íme a francia nyugdíjreform ügye, és minden, ami mögötte lehet.

Miért most?

A „miért kell most nyugdíjreform?” kérdésre a leglogikusabb válasz a legegyszerűbb: azért, mert az efféle reformokat a ciklus elején érdemes megcsinálni. Kényelmetlen, kellemetlen, de a következő választásra – elvben, persze – nemcsak a saját bázis, hanem nagyjából mindenki hozzászokik az új helyzethez. Emmanuel Macron első megválasztása után is követte ezt az aranyszabályt: még 2017 nyarán megcsinálta a munkaügyi reformokat. Már a kampányban elmondta, hogy lesz ilyen, s rendeleti úton. A második megválasztása azonban más körülmények között történt: nyugdíjreformot ígért ugyan, de rendeleti megoldást nem.

Az meg mintha a vérszegény kampány ellenére őt magát is meglepte volna, hogy nem lett meg abszolút parlamenti többsége.

Mellesleg a reform társadalmi támogatása is kérdéses, úgy tűnik, hogy a téma az államfő bázisát is megosztja. Van olyan mérés, amely egyszerűen arra utal, hogy a franciák nem pontosan értik, hogy mit akar most igazán az elnök. Őt azonban bizonyos értelemben köti a múlt: a 2022-es kampányban csak megígérte, hogy végigviszi a reformot, méghozzá úgy, hogy a munkával töltött időt hosszabbítja meg.

Egyre több tagország elégedetlen az EU migrációs politikájával

A Frontexnek végre hatékonyan kellene védenie az EU külső határait, védőfalat képezve a tagállamok számára az embercsempészet ellen is – szögezte le az osztrák kancellár.

Tényleg kell?

Egy nemrég nyilvánosságra került jelentés szerint a francia nyugdíjrendszer jelenleg enyhe többletben van, ugyanakkor a következő két és fél évtizedben súlyosbodó hiánnyal kell majd szembenéznie. Azzal kapcsolatban azonban már vita van (lásd pl. itt), hogy ebből mi következik, konkrétan sürgős-e a reform (és milyen tartalommal). Van, aki szerint a jelentés éppen azt mutatja, hogy nem sürgős, és nagyon is van idő a vitára. A fentiek alapján felmerül a kérdés, hogy – ha a politikai szempontot nem tekintjük – akkor tartalmilag miért gondolhatja mégis azt Emmanuel Macron és a kormányoldal, hogy igen, feltétlenül most szükséges a nyugdíjreform. Az egyik lehetséges érv így néz ki: ha a piacok most nem is aggódnak kifejezetten a francia nyugdíjkassza állapota miatt, a romló gazdasági helyzet örvén ez az aggodalom nőhet, s a piac a mozdulatlanságot ilyenkor már jobban büntetheti.

Ha így van, akkor a következő választás előtt az biztos nem lehetne vonzó üzenet, ha esetleg a Franciaországgal szembeni piaci bizalom éppen Macron, egy magát kompetensnek beállító centrista ex-bankár vezetése alatt bomolna meg.

A háttérben Marine Le Pen és a baloldal is készül

Márpedig már most is olvasni arról, hogy Macronék tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi állás szerint – ha nem egy macronista győz –, akkor a 2027-es választás fő esélyese a radikális jobboldali Marine Le Pen. És az elnök környezetéből azt szivárogtatják, hogy Macron szerint a kompetencia lehet a centrista ellenérv, vagy ha tetszik, akkor a kormányképesség lehet Marine Le Pen fő ellenfele (ugyanis az elmúlt évek tartós percepciója az, hogy a Nemzeti Tömörülés elnöke kevéssé hozzáértő a részletek tekintetében).

Ugyanakkor Marine Le Pen egyébként új, frakcióvezetői pozíciója birtokában szorgalmasan építgeti a kompetenciaképét.

Persze öt év hosszú idő, és akár még az is lehet, hogy nem ez lesz a döntő, hanem az esetleges szociális feszültségek óvatos és konszenzuális meglovagolása.

Meloni kiakadt a francia kormányra: Remélem csak félrefordították, amit mondtak

A francia kormányzat ugyanis „éberen” szeretné figyelni, hogy az új kormány tiszteletben tartja a jogállamiságot.

Csakhogy ezen a meglovagoláson más is dolgozik. Vagy dolgozna. Bár a (radikális) baloldal értelemszerűen jelölt arra, hogy az infláció az energiaválság miatti szociális elégedetlenség egy részét megszervezze, egyelőre nem csinálja valami fényesen. Az október 16-ára várható tüntetés kapcsán például éppen egymással vitatkoznak a baloldali pártok, így kifelé sem tudnak érthető üzeneteket küldeni. Közben várható ugyan egy népszavazási kezdeményezés a szuperprofitokról, ami akár napirend-formáló is lehet(ne).

Feltételes módban, mert az egésznek szavazókban mérhető politikai haszna akkor lehetne, ha a napirendet nem olyan ügyek uralnák, mint a radikális baloldalon és a zöldeken belüli nők elleni erőszakos ügyek, és az azok kezeléséről szóló belső, de nagyon is nyilvános pártviták.

Parlamenti játékok: brutalitás és párbeszéd

Miközben pár hónapos egyeztetést ígér, Macron és környezete hetek óta tesztelgeti, hogy esetleg a TB-törvények mellékleteként, módosító javaslatként elfogadhatnák-e a nyugdíjreformot, minden bizonnyal az alkotmány 49-3-as cikkelyét alkalmazva, azaz szavazásnál nélkül. Ez egy atom-forgatókönyv, a parlament lendületes felrúgásának felel meg. A kritikusok tulajdonképpen joggal állítják, hogy a megoldás nagyon messze lenne a Macron által látványosan ígért új módszertől, a párbeszédtől, az egyeztetéstől, melyről még október elején is tíz percnél hosszabb videót posztolt.

Csakhogy lehet, hogy nem is a koherencia a cél: ha végül nem „mintegy mellékesen”, módosításként megy be a Nemzetgyűlésbe a nyugdíjreform-javaslat, pszichológiailag néhányan akár meg is könnyebbülhetnek, mondván, a dolog mégiscsak lehetne brutálisabb. És egyébként is: amíg a többség a módszeren vitatkozik, addig sem azon megy a polémia, hogy egyáltalán kell-e reform.

Egyébként a brutalitásnak, a 49-3-as cikkely alkalmazásának a vége általában az, hogy valaki bizalmatlansági indítványt nyújt be. Marine Le Pen már nyíltan jelezte, hogy ezúttal elképzelhető az ellenzékek összefogása. Ez élére is állítja a kérdést: ér-e Macronnak annyit a nyugdíjreform, hogy akár megbukjon miatta a Borne-kormány? Persze, egy kudarccal is lehet demonstrálni, hogy Macron mekkora reformer – de ha emellett az eszköz mellett dönt, akkor az eredmény jó eséllyel a holdról is látszódni fog.

A csökkenő francia antiszemitizmus esete az alacsonyan lógó gyümölccsel

Fontos látni, hogy az antiszemita esetek száma az elmúlt húsz évben viszonylag magas átlag mellett erőteljesen fluktuált Franciaországban. Soós Eszter Petronella elemzése.