A perzsa ajatollah cionistákat sejt a zavargások mögött

Az Egyesült Államok és Izrael tervezte meg az utóbbi hetek iráni tüntetéseit Ali Khamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője szerint.

Khamenei hétfőn egy teheráni rendőriskola diákjai előtt elmondott beszédében azt mondta, „megszakad a szíve” a fiatal iráni nő, Mahsza Amini halála miatt, amely a demonstrációkat kirobbantotta, és „szomorú incidensnek” nevezte az esetet. Ugyanakkor kijelentette:

„világosan megmondom, hogy ezeket a zavargásokat és rendbontásokat az Egyesült Államok és a cionista rezsim tervezte meg”.

Hozzátette, az ilyen megmozdulások „nem normálisak, nem maguktól alakulnak ki”.

A biztonsági erők határozott fellépése ellenére Iránban már harmadik hete tartanak tüntetések, amelyek Mahsza Amini halála miatt törtek ki. A 22 éves kurd nőt, aki nem megfelelően hordta az iszlám által a nőknek előírt fejkendőt, az erkölcsrendészet őrizetbe vette, majd a fogságban kómába esett, és életét vesztette.

A hatóságok szerint halálának oka szívelégtelenség volt.

Szemtanúk szerint viszont a nőt durván megverték.

A fiatal nő ügyén túlmutatóan számos demonstráló már az iráni vezetés ellen tüntet. A megmozdulásokon készült videók tanúsága szerint voltak, akik Khamenei ajatolláh, illetve az 1979-es iszlám forradalmat vezető Khomeini ajatolláh képeit tépték szét, kövekkel dobálták a biztonsági erők tagjait, rendőrautókat és középületeket gyújtottak fel. Az iráni állami televízió jelentése szerint a tüntetők és a biztonsági erők közötti összetűzések halálos áldozatainak száma már a negyvenet is meghaladhatja. Legalább 1500 embert őrizetbe vettek.

Az iráni rezsim erői a tüntető diákokat lövik, ostrom alá vettek egy egyetemet

Az iszlamista rezsim igyekszik vérbe fojtani a diákok tüntetését.

A tanév kezdetével egyetemi hallgatók is nagy számban kapcsolódtak be a megmozdulásokba. A nagyvárosok egyetemein, például a közép-iráni Iszfahánban, az északkeleti Meshedben és a nyugat-iráni Kermánsáhban is a diákok kormányellenes jelszavakat skandálva fejkendőket égettek el a demonstrációkon.

„Ez nem tüntetés, ez már forradalom”

– kiabálták egy teheráni egyetem diákjai, miközben a nők levették és felgyújtották a fejkendőiket.

A teheráni Sarif Egyetemen hétfőtől távoktatásra tértek át a diákok védelme érdekében – jelentette a Mehr iráni hírügynökség.

A Sarif Egyetemen is sokan tüntettek vasárnap délután az iráni vezetés ellen. A rendőrök csak erővel tudták feloszlatni a tömeget, és éjszaka a biztonsági erők tagjai őrizték az intézmény bejáratát.

Az Emtedad hírportál szerint az elit egyetemként számon tartott intézmény több tanárát megverték a rendőrök. A közösségi médiában rendőrségi támadásról és „polgárháborús állapotokról” terjednek hírek. Az iráni médiában ezeket rendszerellenes hangulatkeltésnek nevezik.

Mit tanulhatnak a nyugati feministák az iráni nőktől?

„Az iráni feminizmus kiállta az idő próbáját. Bárcsak ugyanez elmondható lenne a Nyugatról is” – írja Ayaan Hirsi Ali.