Letartóztattak egy bátor iráni nőt, amiért fejkendő nélkül reggelizett

Letartóztattak egy iráni nőt, mert fejkendő nélkül reggelizett a nők jogaiért folyó iráni tüntetések közepette.

Donya Rad és egy barátnője azután kerültek a figyelem középpontjába, hogy a héten felkerült az internetre egy kávézóban készült kép róluk.

A szigorú iszlám törvények által uralt országban az olyan kávézókat, mint amilyen a fotó is készült, általában csak férfiak látogatják.

„Miután meglátogattuk a helyet, néhány óra múlva, miután nem kaptunk hírt róla, Donya egy rövid telefonhívásban közölte velem, hogy átszállították az Evin börtönbe”

– mondta a nővére a CNN-nek.

A teheráni börtön hírhedt az ott fogvatartott politikai foglyokról.

Mit tanulhatnak a nyugati feministák az iráni nőktől?

„Az iráni feminizmus kiállta az idő próbáját. Bárcsak ugyanez elmondható lenne a Nyugatról is” – írja Ayaan Hirsi Ali.