Ómen: Kínai-orosz hadgyakorlat kezdődik

Állítólag a gyakorlatok semmilyen módon nem kapcsolódnak a jelenlegi nemzetközi és regionális helyzethez.

A kínai Népi Felszabadító Hadsereg (PLA) részt vesz az augusztus 30. és szeptember 5. között Oroszországban megrendezendő Vosztok-2022 stratégiai parancsnoki és vezérkari gyakorlaton

– közölte szerdán a kínai védelmi minisztérium közleményben.

„A két ország fegyveres erői közötti éves együttműködési tervvel és a kétoldalú megállapodásokkal összhangban a PLA hamarosan delegálja és erőinek egy részét Oroszországba a Vosztok-2022 gyakorlaton való részvételre küldi”

– áll a közleményben.

Katonai játékokra készül Oroszország Venezuelában

Irán és Kína, valamint tíz másik nemzet is csatlakozik a katonai játékokhoz.

A gyakorlat hozzájárul „az összes ország fegyveres erői közötti baráti együttműködéshez, valamint az összes fél stratégiai interakciójának szintjének növeléséhez és a különböző biztonsági fenyegetésekre való reagálási képesség megerősítéséhez”.

A kínai védelmi minisztérium közlése szerint

„Ez [a hadgyakorlat] semmilyen módon nem kapcsolódik a jelenlegi nemzetközi és regionális helyzethez.”

A Vosztok-2022 stratégiai parancsnoki és vezérkari gyakorlatot az orosz vezérkari főnök, Valerij Geraszimov parancsnoksága alatt tartják a Keleti Katonai Körzet 13 gyakorlóterén. Az orosz védelmi minisztérium korábban közölte, a gyakorlatok során a résztvevő erők a keleti régió katonai biztonságának fenntartására irányuló intézkedéseket gyakorolják majd.

BRICS: A többpólusú világrend sarokkövei

A BRICS-országok olyan többpólusú világrend alapjait fektetik le, amelyet a nemzetközi jog alapján közösen irányítanak, nem pedig egy hegemón „szabályokon alapuló rend” keretében.