Az Egyesült Királyságban élő Dina Berdnikov egy „varázslatos világot” hozott létre, amely lehetővé teszi, hogy a két ország zsidó fiataljai a háború borzalmai közepette kapcsolatba kerüljenek egymással – számolt be róla a The Jewish Chronicle.
A háború súlyosbítja a megosztottságot és szétszakíthatja a családokat. Az oroszul beszélő zsidó gyerekek számára létrehozott virtuális könyvklub azonban minden este hidat épít az ukrajnai események borzalmai közepette.
Dina Berdnikov, egy Londonban élő, eredetileg Szentpéterváron született nő, és kollégái több száz négy és tizennégy év közötti gyermeknek olvasnak fel történeteket egy online kezdeményezés keretében, amely a covid-lezárások idején indult.
„Létrehoztam ezt a varázslatos világot, ahol ukrán és orosz gyerekek boldogan vannak együtt. Látják egymást, és törődnek egymással”
– mondta.
„Sok olyan gyerekem van Izraelben, akik az elmúlt hónapokban vándoroltak ki Ukrajnából és Oroszországból”.
„Megdöbbentő, amikor egy gyerek, aki hallgat minket, azt mondja: ‘Már megint bombáznak minket, nem hallom’.
Nem félnek, hanem bosszankodnak, hogy nem hallják a történetet. Néha Londonban a Zoomon keresztül is hallani lehetett a bombákat”
– mesélte Dina.
Berdnikov, aki 10 évvel ezelőtt érkezett Londonba, miután korábban az Egyesült Államokban és Izraelben élt, aktívan részt vett az Arbuzz tevékenységében, amely az orosz nyelvű zsidó közösség számára szervezett programokat.
„A lezárások óta a nyilvános rendezvényekről az online projektekre helyeztük át a hangsúlyt. Elkezdtünk online orosz nyelvű gyermekkönyveket olvasni. Elég kicsiben kezdtük a saját gyerekeinkkel. Az Egyesült Királyságból származó gyerekekkel kezdtük, aztán jöttek gyerekek Európából, az Egyesült Államokból, és most már perui gyerekeink is vannak.”
„Előfordul, hogy egy ukrajnai gyerek egy hétre eltűnik, majd Lengyelországból, Franciaországból vagy Olaszországból újra kapcsolatba lép”
– magyarázta Berdnikov, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a háború elől menekülő ukrajnai fiataloknak.
Berdnikov bár szomorúnak, de érthetőnek tartja, hogy az orosz kultúrát eltörlik Ukrajnában, megjegyzi, hogy a mesemondáshoz csatlakozó gyerekek számára az orosz az első nyelv.
„A múlt héten egy négyévesekből álló csoportnak olvastunk egy történetet egy macskáról, aki szárnyakat akart, hogy repülhessen. Mindenki szárnyakat akar. Megkérdeztem tőlük, hová szeretnének repülni.
Az egyik kisfiú azt mondta, hogy az űrbe szeretne eljutni, mert „az űrben nincs háború”
– mesélte Berdnikov.
„Egy másikuk azt mondta: ‘A nagymamámhoz akarok repülni’. Néhányan azt mondták: ‘Apukámhoz akarok repülni, akit már egy hónapja, vagy két hónapja, vagy három hónapja nem láttam’. Vagy vissza akartak menni Ukrajnába, mert hiányzik a macskájuk. Egy oroszországi lány azt mondta, hogy szeretne Ukrajnába menni és ott élni”.
Berdnikov nem csak ezzel foglalkozik, mióta a bombák hullani kezdtek. Ő és a családja nemrégiben vendégül látott egy anyát és fiát Ukrajnából, akik azóta elköltöztek, hogy közelebb legyenek a barátaikhoz.
Emellett történeteket olvas fel az interneten egy Ukrajnából Lengyelországba telepített árvaház gyermekeinek is. Egyetlen számítógép előtt összezsúfolódó gyerekcsoportnak felolvasni nagyobb kihívást jelent, de elmondása szerint „nagyon boldogok, amikor csatlakoznak”.
A legnehezebb számára olyan könyveket találni volt a legnehezebb, amelyeket alkalmasnak érzett az árvák számára, mivel óvakodott a boldog családokról szóló meséktől.
„Elkezdtek fantáziálni a szüleikről, és arról, hogy mit mondtak volna nekik. Tragikus volt – de biztonságban érezték magukat, hogy elmesélhessék nekem a történeteiket.”
