Újabb antiszemita botrány Németországban

Újabb antiszemita tartalom váltott ki felháborodást a kasseli Documentán, a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti seregszemléjén, amelynek igazgatója tíz napja mondott le egy korábbi hasonló botrány miatt.

Egy látogató fedezte fel a héten, hogy az algériai nők harcát bemutató kiállításon szerepel egy 1988-ból, Algériából származó brosúra, amelynek lapjai antiszemita sztereotípiákat tartalmaznak és kétségbe vonják Izrael állam létezésének jogát.

Zsidó intézmények és szervezetek élesen elítélték az újabb antiszemita karikatúrákat, legkülönbözőbb pártállású politikusok pedig követelik, hogy vizsgálják át a hatalmas képzőművészeti seregszemle teljes kiállítási anyagát. Frank Müller-Rosentritt, a liberális FDP szakpolitikus szerint meg kell vonni minden szövetségi szintű pénzügyi támogatást a rendezvénytől, amíg ez nem történik meg. A szervezők ettől elzárkóznak.

Bijan Djir-Sarai, az FDP főtitkára azt javasolta, hogy

zárják be a kiállítást, amíg nem tisztázzák az antiszemitizmussal kapcsolatos vádakat.

A Zöldek egyik politikusa úgy vélte, hogy kiállítás szervezői nem veszik komolyan, „sőt talán tolerálják is” az antiszemitizmust.

Az Anne Frank Oktatási Központ vezetője, Meron Mendel megdöbbenésének adott hangot, és különösen elképesztőnek nevezte, hogy amikor az egyik látogató már hetekkel ezelőtt aggályainak adott hangot a Fridericianum múzeumban látható kiállítás részlete miatt, őt még csak nem is tájékoztatták a látogatói észrevételről, noha tanácsadója a kiállításnak, ehelyett Burhan Karkoutly szíriai művész alkotásának további szerepeltetése mellett döntöttek egy jogi szakvélemény alapján.

Lemondott a német Documenta igazgatója az antiszemita festmény miatt

A falfestményen egy disznónak ábrázolt katonaszerű alak látható, aki Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen a „Moszad” szó szerepel.

A dpa hírügynökség jelentése szerint egy új testület áll fel, hogy foglalkozzon az antiszemitizmus kérdésével a kiállításon. Mendel kérte a kurátorokat, hogy távolítsanak el minden vitatott művet, amíg azok sorsát meg nem vitatják a szakértőkkel.

A rangos művészeti seregszemlén már néhány nappal a megnyitó után a szervezők letakartak, majd később eltávolítottak egy műalkotást, amely antiszemita részletével felháborodást váltott ki. A Taring Padi indonéz művészkollektíva által készített alkotás letakarásáról a művészcsoport, a menedzsment és a művészeti vezetés közösen döntött, miután többen követelték a nagyméretű transzparens eltávolítását. A képen többek között egy disznóarcú katona is látható, aki Dávid-csillaggal díszített sálat és egy sisakot visel, amelyen az izraeli titkosszolgálat, a Moszad neve szerepel.

A szervezőket már a kiállítás előkészületei alatt is antiszemitizmus vádjával illették, mivel olyan művészeket is meghívtak, akik támogatják Izrael kulturális bojkottját a palesztinokkal szembeni bánásmód miatt.

A bírálatok miatt Sabine Schormann főigazgató július 16-án kénytelen volt távozni posztjáról.

A Documenta a velencei biennálé mellett a világ egyik legfontosabb kortárs művészeti kiállításának számít. A Kasselben ötévente megrendezett tárlat idén 15. alkalommal nyílt meg, és szeptember 25-ig látogatható.

A legújabb német átértelmezés: A soá-megemlékezés jobboldali rasszizmus

Legújabban a nácival rokon rasszizmus fogalmát sikerült a német kultúrelitnek nemcsak kibővíteni, hanem teljesen új megvilágításba is helyezni. Krisztina Koenen jelenti.