Putyin a jövő héten Teheránba látogat

A jövő héten az iráni fővárosba, Teheránba utazik Vlagyimir Putyin orosz elnök, ahol többek között Ebrahim Raiszi iráni és Recep Tayyip Erdogan török elnökkel találkozik – közölte kedden Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő.

Hozzátette, hogy a szíriai rendezés elősegítését célzó asztanai folyamatot szavatoló államfők találkozóját tartják meg Teheránban. A látogatást július 19-re tervezik.

Peszkov szólt arról is, a háromoldalú találkozó mellett kétoldalú találkozókra is sor kerül. Itt emlékeztetett előző napi kijelentésére, amely szerint

szó van egy közelgő magas szintű találkozókról Putyin és Erdogan között. Ez a megbeszélés is Teheránban lesz

– erősítette meg a szóvivő.

Oroszok, törökök és perzsák együtt aggódnak a terrorizmus miatt

Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál.

A szíriai politikai rendezés formáját Oroszország, Törökország és Irán kezdeményezte, a tárgyalásokon részt vettek a hivatalos Damaszkusz és a szíriai ellenzéki delegáció képviselői is.

A megbeszélések 2017 januárjában kezdődtek a kazah fővárosban, Asztanában, innen az „asztanai folyamat” elnevezés. Bár Asztanát 2019-ben átnevezték Nur-Szultanra, a tárgyalási kezdeményezés neve megmaradt a korábbi.

Feltételezett iráni drónszállításokkal nyomasztja Biden Izraelt és a szaúdiakat

Biden látogatása előestéjén ezzel próbálhat nyomást gyakorolni a vonakodó Izraelre és Szaúd-Arábiára, hogy csatlakozzanak az Oroszországot büntető globális erőfeszítésekhez.